Massimiliano Allegri a Frosinone elleni 1-1-es mérkőzést követően csalódottan beszélt az Öreg Hölgy csapatáról, amely véleménye szerint bárkit képes megszorongatni, ám sajnos bárkitől képes vereséget is szenvedni.
A bianconero csapat egy kemény első félidőt követően Simone Zaza első góljával megszerezte a vezetést, ám Leonardo Blanchard szabadon fejelhetett a hosszabbításban egy szögletet követően, amivel ki is egyenlítettek a vendégek.
„Hogy mérges vagyok-e? Nem, csak csalódott.” - nyilatkozta a hazaiak mestere a Mediaset Premium mikrofonja előtt.
„Végül jogos volt, hogy gólt kaptunk egy szögletből, mert nem irányítottuk a helyzetet, és nem lett volna szabad megengedni nekik, hogy egyenlítési lehetőséghez jussanak.
Hiba volt szöglethez juttatni a Frosinone csapatát a mérkőzés utolsó percében. Megpróbáltuk cifrázni a helyzetet, amikor csak annyit kellett volna tegyünk, hogy birtokoljuk a labdát.
A tabellán most így számos pontot veszítettünk. Sok fiatal játékos van a csapatban, akik még nincsenek hozzászokva, hogy egy nagy klub mezét viseljék, és tanulni fognak ezekből a hibákból.
Sajnos jelenleg itt állunk; képesek vagyunk bárkit legyőzni, ám bárkitől vereséget is szenvedhetünk ugyanakkor.”
Massimiliano Allegri a második félidőben beállította Paulo Dybalát, és átállt 3-5-2-es rendszerre.
„Azért döntöttem ezen felállás mellett, mert szét kívántam húzni a Frosinone védelmét, illetve biztosítani kívántam a védősor szilárdságát. A futballunk minősége jó volt, és számos gólszerzési lehetőséget kialakítottunk, azonban végül megfizettünk a meccs végén jelentkező hibáért.
Ez fejlődési szakasz a csapat életében, azonban gyorsabb fejlődésre van szükség, mivel nem hagyhatunk el ennyi pontot a meccsek során.”
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Hiribi 2015.09.24. 09:19:51
Mi van???? Ilyen nincs! Nem azért kellene dolgozni, Max, h a tavalyi BL-döntős otthon legyőzze a Fosinonet??? Engem nem érdekel, h ez egy átmeneti időszak, meg h sokat lövünk kapura, meg h sok a sérült. Lesz@rom!! Egy ilyen csapatot bármikor!!! meg kell verni. Eddig tetszett Allegri hozzáállása és helyzetértékelése, de ez is megváltozott. Konkrétan baromságokat beszél. ( miért nem lehet kivédekezni egy szögletet???) Erre a meccsre nincs semmi mentség.
Juveboy92 2015.09.24. 09:24:41
Hiribi 2015.09.24. 09:40:10
rockitbaby 2015.09.24. 09:41:17
pedronegroo 2015.09.24. 09:56:23
Mixbetegállat 2015.09.24. 10:11:04
Apuleius 2015.09.24. 10:30:13
Magyar Közöny 2015.09.24. 10:32:26
Zazát sem értettem, mikor idehozták, de azt a szintet, mint Mandzukic eddig, ő is lehozta.
Gyakorlatilag Morata az eddigi egyetlen értékelhető támadónk, akinek szintén nincs konstans jó teljesítménye.
Szabadrúgások majdnem minden meccsen voltak kedvező helyről, a legidegesítőbb, hogy tudom, felesleges, bárhonnan is kapjuk, mert úgy is a parkolóban landol a labda.
Ugyanilyen idegesítő, hogy minden egyes ellenünk végzett szögletnél izgulni kell, hogy ne legyen gól.
Elképesztő.
A legidegesítőbb az volt, hogy a legtöbben akkora mellénnyel voltak, mintha egy sima edző meccsen lettek volna, aminek úgy is kellett volna történnie.
Cuadrado (és Pereyra) voltak értékelhetőek, előbbit vegyétek ki, milyen lett volna úgy a játékunk, hát eléggé siralmas.
Amennyiben a vezetőség edzőcserét akar, azt most kell meglépniük, mert év közben nem épp a legjobb.
Juve82 2015.09.24. 11:15:05
venember83 2015.09.24. 11:57:30
pedronegroo 2015.09.24. 12:00:48
Tony. 2015.09.24. 12:02:34
Allegri tényleg remekül fejlesztette tovább a Conte-csapatot, de most, elvesztve a gerincét, sehol nem vagyunk.
Az a gond, hogy most nem "finomhangolni" kell, hanem csapatot építeni. Kívülről teljesen fogalmatlannak látszik Max tevékenysége, aki minden meccsre más csapatot és taktikát küld fel. Dybala nem játszik, Hernanes nem játszik. Rohangál össze-vissza mindenki, egyénileg próbálják megoldani, a nagybetűs "CSAPAT" sehol nincs.
Marotta jól hátbaszúrta ezekkel a kései igazolásokkal, és lehet, hogy ő maga buktatja meg a saját edzőjét, de azért alapvetően nem annyira szar a keret, hogy ilyen eredményeket produkáljon. Szét van csúszva minden és mintha Max nem lenne ura a helyzetnek.
Kíváncsian várom, hogy meddig tart a türelem. Óriási választék van most edzők terén.
Hiribi 2015.09.24. 12:41:49
giorgio007 2015.09.24. 12:50:16
delpi0823 2015.09.24. 12:50:36
babo0410 2015.09.24. 12:58:10
stevenh 2015.09.24. 13:09:17
Én úgy érzem hogy nevekben jól állunk (idén végre a padon is) mégse lennék Allegri helyébe, mert azok a játékosok akik különbséget tudnának jelenteni sose tudnak egyszerre a pályán lenni olyan formációban ami a BL-ben is eredményre vezetne (3-5-2 akárhogy csavarjuk nem az még mindig ahhoz valami óriási fejlesztésen kellene átesnie) ezáltal összeszokni se tudnak
2015.09.24. 13:15:31
5 forduló, 5 pont. Szürreális.
pedronegroo 2015.09.24. 13:24:29
Amúgy én nem szeretnék Allegri-n pro és kontra vitatkozni, csak egyet mondjatok meg, mit veszíthetünk ha Allegri-t lecseréljük???? Kevesebb pontunk már nem lehet.
m.martin91 2015.09.24. 13:24:40
stevenh 2015.09.24. 13:39:04
Juventus 2015.09.24. 13:41:21
Biztos ez lenne a megfelelő megoldás?
m.martin91 2015.09.24. 13:44:08
stevenh 2015.09.24. 13:46:18
Klopp nem fog idejönni, Ancelotti sem (személy szerint ennek én nagyon is örülök, ne is jöjjön a Juve háza tájára) Montella akkora lutri lenne mint Conte első évében, Prandelli franc se tudja mit tud hozzátenni, Deschamps épp a haza EB-re készül a válogatottal, Conte nem fog visszajönni (ezzel szintén elég vegyes érzelmeim vannak, lehet nem is szeretném)
stevenh 2015.09.24. 13:49:17
Most van az a pillanat amikor a jelenlegi felállást tekintve elgondolkozzunk azon, hogy érdemes volt-e Dybalát megvenni Berardi visszahozatala helyett.
Egyébként ha úgy védekezne ahogy a City ellen, akár szélső hátvédet is játszhat.
pedronegroo 2015.09.24. 13:51:29
m.martin91 2015.09.24. 13:54:20
pedronegroo 2015.09.24. 13:54:47
mpite 2015.09.24. 13:57:20
stevenh 2015.09.24. 14:02:21
Jelenlegi eredmények tükrében nagy veszíteni való nincs.
Buffon
Licth-Bonucci-RUGANI-Evra/Sandro
Marchisio-Lemina
Cuadrado-Dybala-Morata/Sandro
Mandzukic/Morata/Zaza
pedronegroo 2015.09.24. 14:04:28
pedronegroo 2015.09.24. 14:06:39
Juventus 2015.09.24. 14:20:55
Rugani max jövőre kezdőként.
Buffon
Lichti-Barza-Bonu-Sandro
Lemina-Marci
Cuad-Pogba-Dybala
Morata
stevenh 2015.09.24. 14:58:19
mpite 2015.09.24. 15:16:13
sleepy8 2015.09.24. 15:22:06
stevenh 2015.09.24. 15:23:18
Én csak azon a következtetésen vagyok, hogy valami miatt nem játszatja Allegri a 4-3-3-as rendszerben amit most próbálgat, ennek pedig azok után, hogy tegnap is inkább formációt váltott ahhoz, hogy behozza az argentint azt jelenti nálam, hogy edzésen próbálná de nem megy.
Berardira is folyamatosan azt mondjuk hogy az a baja, hogy szélsőnek lassú, Dybala sem villámléptű, lehet Teveznél is kicsit lassabb
Tony. 2015.09.24. 15:30:26
Allegrinek megvannak az emberei a 4-3-1-2-höz. Eddig ezt akarta, most meg a kolumbiai miatt inkább erőlteti a 4-3-3-at.