A Juventus komoly sikerrel kezdte a Bajnokok Ligája csoportkörét, majd hétvégén megszerezte első bajnoki győzelmét a Genoa vendégeként, s a sűrű versenynaptár nem engedélyez pihenőt a csapatnak, a hétközi fordulóban a zebramezesek az első osztály újoncát, a Frosinonét fogadják.
A remélhetőleg lendületbe jött Juventus számára kötelező a győzelem, hiszen a Frosinone, amely története során először szerepelhet a Serie A-ban, mind a négy fordulóban vesztesként hagyta el a pályán, s mindössze egyetlen találatot szerezve, biztos utolsóként várja a címvédő elleni mérkőzést.
Ez lesz a két csapat harmadik összecsapása, hiszen a felek már megmérkőzhettek egymással a Serie B 2006-2007-es kiírásában. A legelső találkozó, amelyre 2006 október 28-án került sor a torinói Stadio Olimpicóban, történelmi mérföldkövet hozott Alessandro Del Piero pályafutásában, s a Juventus legendája csereként beállva, a Frosinone ellen szerezte pályafutása kétszázadik találatát a zebracsíkos mezben.
A Juventus mestere, Massimiliano Allegri továbbra sem számíthat Kwadwo Asamoah, Claudio Marchisio és Sami Khedira játékára, s a Genoa elleni mérkőzés a támadósort is súlyosan megtizedelte. Mario Mandžukić húsz nap pihenőre kényszerült, míg Álvaro Morata sérülése ugyan kevésbé súlyos, azonban a spanyol játékos nem bevethető, s állapota további megfigyelést igényel. A Juventus így minden bizonnyal Simone Zaza és Paulo Dybala révén rohamozza majd a Frosinone kapuját, míg csereként a 18 esztendős Andra Favilli várakozhat majd a lehetőségre.
A mérkőzés játékvezetője Angelo Cervellera lesz.
A Juventus 20 fős kerete a következő:
Kapusok: Buffon, Neto, Audero
Védők: Chiellini, Alex Sandro, Barzagli, Bonucci, Rugani, Lichtsteiner, Evra
Középpályások: Pogba, Hernanes, Cuadrado, Lemina, Padoin, Sturaro, Pereyra
Csatárok: Zaza, Dybala, Favilli
A 20:45-kor kezdődő mérkőzést egyik adó sem közvetíti élőben, így maradnak a streamek.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
mpite 2015.09.23. 19:44:53
Forza Juve !!! 2015.09.23. 19:50:44
Sischo 2015.09.23. 19:51:51
Juvegaspy 2015.09.23. 19:53:56
De nemigaz h Dybalanak nem talal helyet. Bar o tudja...de megneznem mar mit tud
Apuleius 2015.09.23. 19:54:35
DegerFaCan 2015.09.23. 19:56:56
mert Dybala oké hogy ha gáz van lendít a meccsen.
Rivendell 2015.09.23. 20:00:22
Juvegaspy 2015.09.23. 20:04:44
Turelem be fogja o magat jatszani akezdobe
Rivendell 2015.09.23. 20:04:56
m.martin91 2015.09.23. 20:09:52
Apuleius 2015.09.23. 20:13:13
Apuleius 2015.09.23. 20:16:44
livefootballvideo.com/streaming/italy/serie-a/juventus-vs-frosinone
lfootball.ws/
www.fromhot.com/
Apuleius 2015.09.23. 20:18:22
Szabi85 2015.09.23. 20:19:57
Viccet félretéve, ez egy kiváló meccs lenne neki szokni a társakat, az ilyen betömörülő kis csapatok ellen az ő technikája nagyon kéne, legalább egy gólt tuti vágna.
m.martin91 2015.09.23. 20:20:59
Rivendell 2015.09.23. 20:23:52
Juvegaspy 2015.09.23. 20:24:59
Viccet felre teve engem is duhit a dolog de Allegri is lenyilatkozta h turelem kell!
Drughi Di Bianconeri 2015.09.23. 20:36:16
Főleg a 32 (+8) milliós,egyben az egyik legjobb játékosunk miért nem fér be kezdőként ?
Kíváncsi leszek a szélekre,múltkor egész jó volt, mint ahogy az egyesek által ajnározott Simone "A terrorista" Zaza játékára is kíváncsi vagyok,ha egy ilyen meccsen sem tud érvényesülni,akkor ne is ábrándozzon,hogy feljebb léphet a hierarchiájában.
Egyébként a Family Frost-ot ki kéne tömni,de vagy 4-5 góllal. Kötelező győzelem !
Valamiért úgy érzem,hogy a végelszámolásnál jól jön,ha sok gólt lövünk az ilyen echte kiesőjelölt csapatoknak.
Forza Juve !
KysBé 2015.09.23. 20:39:42
Hiribi 2015.09.23. 20:41:22
RuidaRobert 2015.09.23. 20:42:06
Dybala kapcsán meg kár vészmadárkodni. Nézzétek meg, hogy Morata mennyit játszott a szezon első felében tavaly (segítek, 2 vagy 3 meccsen volt kezdő), úgy hogy csak egy szerencsétlen Llorente volt előtte. Be fogja építeni Allegri, szép lassan. VISZONT tény, hogy ez lett volna az a meccs, amikor kezdenie KELL!
The king of alibis 2015.09.23. 20:42:09
KysBé 2015.09.23. 20:44:34
Tony. 2015.09.23. 20:46:30
niccolo 2015.09.23. 20:48:02
Apuleius 2015.09.23. 20:49:46
imi86 2015.09.23. 20:50:43
http://livetv.sx/en/eventinfo/341545_juventus_frosinone/#webplayer_ifr|251414|341545|251414|11|1|en
Juvegaspy 2015.09.23. 20:52:58
KysBé 2015.09.23. 20:53:55
giorgio007 2015.09.23. 20:55:27
Juvegaspy 2015.09.23. 20:56:39
Tony. 2015.09.23. 20:56:48
KysBé 2015.09.23. 20:57:24
Lord Viktor 2015.09.23. 21:01:01
Egyébként egész tetszetős a játék eddig.
KysBé 2015.09.23. 21:07:52
KysBé 2015.09.23. 21:09:37
Sischo 2015.09.23. 21:12:10
Gabuero9 2015.09.23. 21:12:46
Lemina vegre bator, Cuadrado szokasos, Pogba mer tavolrol loni, Sandro beadasin viszont meg csiszolni kene eddig
Drughi Di Bianconeri 2015.09.23. 21:13:28
Közben a terrorista majdnem ollózott egy gólt :D
giorgio007 2015.09.23. 21:17:44
KysBé 2015.09.23. 21:19:34
Rivendell 2015.09.23. 21:19:59
KysBé 2015.09.23. 21:21:50
Drughi Di Bianconeri 2015.09.23. 21:23:21
(tárgyilagosan: elég falábú :D )
@KysBé: 1M a kölcsönért és 10M-ért véglegesíthetjük
Tony. 2015.09.23. 21:24:07
Ha bemegy az a Frosinone helyzet, lehet nem lövünk 2-t.
Cuadrado és Pereyra túl messze van egymástól, Zaza magára hagyva. Sturaro meg Lemina pedig teljesen alkalmatlan arra, hogy támogassa megfelelően a támadást. Egyik sem Vidal vagy Marchisio. 2 kutyaütő.
Az ellenfél 1 lőtt góllal, 4 zakóval tök utolsó... És ennyit tudunk.
Cannavaro 2015.09.23. 21:24:18
Megyek aludni! A Digi-nek meg a K.VA ANYJÁT!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
RuidaRobert 2015.09.23. 21:25:59
próbáld ezt, sopcast kell hozzá
Rivendell 2015.09.23. 21:26:03
sleepy8 2015.09.23. 21:26:48
KysBé 2015.09.23. 21:27:14
Gabuero9 2015.09.23. 21:27:20
najo 2. felidore szorjuk mar meg oket, de jo lenne egy gol meg 1-be
Cannavaro 2015.09.23. 21:27:31
Rivendell 2015.09.23. 21:27:43
Cannavaro 2015.09.23. 21:28:06
RuidaRobert 2015.09.23. 21:29:38
The king of alibis 2015.09.23. 21:32:20
juve28adam 2015.09.23. 21:34:26
Tony. 2015.09.23. 21:35:08
consminor 2015.09.23. 21:35:11
Hoods. 2015.09.23. 21:36:07
Apuleius 2015.09.23. 21:36:37
mpite 2015.09.23. 21:36:46
Meglesz ez, csak ne legyünk görcsösek. Dybalát be!
szeszterciusz 2015.09.23. 21:37:38
kda75 2015.09.23. 21:41:20
Apuleius 2015.09.23. 21:42:16
kda75 2015.09.23. 21:44:59
Juvegaspy 2015.09.23. 21:46:52
Apuleius 2015.09.23. 21:47:21
Juvegaspy 2015.09.23. 21:53:10
Juvegaspy 2015.09.23. 21:53:52
tsatsee 2015.09.23. 21:54:12
Rivendell 2015.09.23. 21:54:13
patrik1112 2015.09.23. 21:54:31
Tony. 2015.09.23. 21:55:31
Szabi85 2015.09.23. 21:56:08
The king of alibis 2015.09.23. 21:56:09
KysBé 2015.09.23. 21:58:13
Milyen felállásban tóljuk?
Drughi Di Bianconeri 2015.09.23. 21:58:37
Tony. 2015.09.23. 22:01:37
KysBé 2015.09.23. 22:01:38
Ahogy nézem Cuadrado - Lemina - Pogba - Pereyra - Sandro középpálya ????
Juvegaspy 2015.09.23. 22:02:07
A 3profi hatul szeleken Cuadrado Sandro Dybala Zaza elol
Juvegaspy 2015.09.23. 22:03:16
The king of alibis 2015.09.23. 22:04:26
Drughi Di Bianconeri 2015.09.23. 22:04:43
Vagy csak a szemem káprázik , esetleg a stream-em sz@ar ?( az mondjuk igen)
KysBé 2015.09.23. 22:05:04
KysBé 2015.09.23. 22:06:19
Sischo 2015.09.23. 22:11:08
Juvegaspy 2015.09.23. 22:15:42
KysBé 2015.09.23. 22:20:44
KysBé 2015.09.23. 22:21:40
RuidaRobert 2015.09.23. 22:24:14
Sischo 2015.09.23. 22:25:50
sleepy8 2015.09.23. 22:28:03
Gabuero9 2015.09.23. 22:29:14
hernanesen latszik hogy 2 labas :D frosi kapusa jol ved.
KysBé 2015.09.23. 22:29:17
szeszterciusz 2015.09.23. 22:29:26
Mitya11 2015.09.23. 22:31:53
Drughi Di Bianconeri 2015.09.23. 22:32:10
Szerencsénkre az ellenfél semmi veszély nem jelent, így fel lehet fogni ezt céllövöldének,hogy aztán az edzésen sokat gyakorolják a góllövést a srácok :D
@Gabuero9: Nem hiába,Ő az egyik "új Buffon" másik 637 kapussal egyetemben :D xD
KysBé 2015.09.23. 22:33:30
KysBé 2015.09.23. 22:35:21
Rivendell 2015.09.23. 22:35:43
na húzzatok a picsába
2015.09.23. 22:35:50
Mitya11 2015.09.23. 22:35:58
Tony. 2015.09.23. 22:36:08
juve28adam 2015.09.23. 22:36:10
Hiribi 2015.09.23. 22:36:19
Rivendell 2015.09.23. 22:36:52
Juvegaspy 2015.09.23. 22:37:02
Tony. 2015.09.23. 22:37:21
KysBé 2015.09.23. 22:37:28
Hiribi 2015.09.23. 22:37:34
Gabuero9 2015.09.23. 22:38:19
Apuleius 2015.09.23. 22:38:56
Barolo4 2015.09.23. 22:39:24
Rivendell 2015.09.23. 22:39:40
Allegri se tud ezekkel mit kezdeni..tanítsa meg őket helyzetet értékesíteni,vagy mi?
Forza Juve !!! 2015.09.23. 22:39:43
cd1 2015.09.23. 22:39:45
Hiribi 2015.09.23. 22:39:52
imi86 2015.09.23. 22:39:52
de persze forza!
Gannicuss 2015.09.23. 22:39:55
Drughi Di Bianconeri 2015.09.23. 22:40:14
Lehet közhelyhuszárkodni (kihagyott helyzetek).
De ez menthetetlen.
kb. 5 góllal kellett volna hazaküldeni ezt a félamatőr brigádot, és azért vagyok kib@szott ideges,mert volt is legalább annyi kapura tartó lövésünk/fejesünk - ha nem több.
Ha hétvégén sem nyerünk, akkor szvsz. Marrotta meg fogja köszönni Allegri munkáját (a Man. City legyőzése ellenére).
5 forduló után a sInter 15 ponttal, 100%osan vezet, mi meg 5 ponttal szerénykedünk hátul, pedig oly' nemes ellenfeleink voltak,mint az Udinese,pláne Frosinone !
Rivendell 2015.09.23. 22:40:27
parasztok munkás emberk,te meg a pesti köcsög lehetsz a térről
Forza Juve 2015.09.23. 22:40:54
Gyori_Juventino 2015.09.23. 22:41:01
KysBé 2015.09.23. 22:41:15
rob1 2015.09.23. 22:41:20
Hiribi 2015.09.23. 22:41:35
giorgio007 2015.09.23. 22:42:14
Gabuero9 2015.09.23. 22:43:05
allegri se volt jo kedveben
sajna ennyi volt napoli ellen lehet bizonyitani.
nagyon kell morata
Apuleius 2015.09.23. 22:43:25
Rivendell 2015.09.23. 22:43:56
2015.09.23. 22:44:55
Meccsek óta lófasz a helyzetkihasználás, hát így játszik egy Juventus? A pofám leszakad, aki olyat mer nyilatkozni h nem volt szerencsénk és megérdemeltük volna a győzelmet az takarodhat Torinóból.
Drughi Di Bianconeri 2015.09.23. 22:45:19
Morata nem Carlos Tevez.
Meg aztán illett volna egy AKÁRMILYEN kezdővel kitömni 5 góllal ezt az amatőr ellenfelet.
A 2 kezdő között volt nagyjából 300-350 M eurónyi különbség...
De biztos az volt a baj,hogy hiányzik Morata.
A bajnoki címet buktuk szerintem.
És a legszomorúbb,hogy a sInter a jelenlegi erőviszonyok alapján a Scudetto esélyese :( :(
m.martin91 2015.09.23. 22:46:10
patrik1112 2015.09.23. 22:46:14
Rikoo 2015.09.23. 22:46:14
Juvegaspy 2015.09.23. 22:46:33
Rivendell 2015.09.23. 22:46:36
Na ettől Moggi 1 félisten,produkált ő ennél fényesebb 1ső BL döntő utáni időszakot,nem is 1-et,ilyen széthullás mikor volt utoljára?
Gabuero9 2015.09.23. 22:46:51
morata es zaza nem egy szint. morata ha semmit nem csinal az eg vilagon is kepes eldonteni meccseket... city..real... persze nem egy tevez de jelenlegi keretbol igen is meghatarozo jatekos.
Juvegaspy 2015.09.23. 22:47:44
cd1 2015.09.23. 22:48:09
Lord Viktor 2015.09.23. 22:49:27
De ez eddig elég siralmas. Nincs összhang, totojázás megy a 16-os környékén, és szerencsénk sincs.
Mondjuk én még mindig nem aggódom nagyon, remélem össze fog ez állni, ha nem, az már Allegri hibája lesz.
Bá én ebben az évben leszarom, ha nem lesz meg a Scuetto (mondjuk ne a sintér nyerje...), 2. helynek is örülnék, de a BL-ben azért 4-8 közé jó lenne bejutni. De ahhoz sürgősen fel kéne rázni a fiúkat. Hétvégén a Napolit ütni kell.
Juveboy92 2015.09.23. 22:49:32
a legnagyobb probléma az hogy ez a keret Allegri taktikájára lett kialakítva a 4-3-1-2 jéhez stb ... kitudja egy új edzővel más taktikai elképzelésekkel mire lenne képes ez a keret...
Rivendell 2015.09.23. 22:50:30
Juvegaspy 2015.09.23. 22:50:52
Most azert irtad mert elnezest kertem vagy mert anyaztam?
m.martin91 2015.09.23. 22:52:19
Rivendell 2015.09.23. 22:53:22
Apuleius 2015.09.23. 22:54:48
hurbiny3k 2015.09.23. 22:55:20
Rivendell 2015.09.23. 22:55:25
KysBé 2015.09.23. 22:55:51
Ezt,ha megmagyarázza, akkor az egy kövér Nobel-díj :)
Forza Juve 2015.09.23. 22:56:21
Gabuero9 2015.09.23. 22:57:53
legalabb napoli x-elt roma kikapott...bar b/zi inter megin nyert...
ha hetvegen + gyenge sevilla ellen nyerunk akkor kicsit jobban erzem majd magam
Rivendell 2015.09.23. 22:58:24
Apuleius 2015.09.23. 22:59:08
Forza Juve 2015.09.23. 22:59:20
hurbiny3k 2015.09.23. 22:59:54
DrinkTeam 2015.09.23. 23:00:48
ToTTy-Juve 2015.09.23. 23:03:35
Gabuero9 2015.09.23. 23:04:59
kivancsi leszek ha felepul morata,mandzu,khedira,marci,asamoah, stb
ma sandro gyenge volt allegrinak eddig igaza van evraval.
ahogy a city elleni kezdo legerosebb + marci kene meg bar lemina is jol tolta de tokmind1 sokkal jobbak voltunk ilyen helyzetekre kene morata mandzu 35 lovesbol 2-3 bevernenek maris 3-0 es akkor tokmind1 h kapunk egyet utolso percbe
Rivendell 2015.09.23. 23:07:25
ha helyzetek nem lennének,akkor lehetne ráfogni az összeszokás hiányára,vagy mi kéne? 10 helyzet helyett 20,hogy 1 gólt szerezzenek? mert ugye ma 1-et se szereztünk,csak kaptunk 1-et ajándékba.Kapura lövések is hát na....Allegri majd megmutatja nekik,hogy miként is kéne.
KysBé 2015.09.23. 23:08:15
Juvegaspy 2015.09.23. 23:08:47
@DrinkTeam: ha jo a csapat orul az ember ha szarul megy akkor merges.
En a poItivabb emberek koze tartozom de iden van baj nem keves.
Hiribi 2015.09.23. 23:09:28
hurbiny3k 2015.09.23. 23:09:59
Trieszt120506 2015.09.23. 23:11:07
hurbiny3k 2015.09.23. 23:14:18
Forza Juve !!! 2015.09.23. 23:15:05
Akkor ennyi erőből Marotta munkáját is meg lehetne köszönni. Én őt hibáztatom első sorban az idei "gyenge" teljesítményért...
ToTTy-Juve 2015.09.23. 23:15:32
Juvegaspy 2015.09.23. 23:16:05
En miota vo
Rivendell 2015.09.23. 23:16:06
Barolo4 2015.09.23. 23:16:49
KysBé 2015.09.23. 23:17:11
Akkor sem szabadultok tőlünk :)
patrik1112 2015.09.23. 23:17:16
Rivendell 2015.09.23. 23:17:31
Juvegaspy 2015.09.23. 23:17:31
KysBé 2015.09.23. 23:17:56
Gabuero9 2015.09.23. 23:18:13
csak ott sima gabuero neven aminek jelszavat elfelejtettem :D
KysBé 2015.09.23. 23:19:54
Rivendell 2015.09.23. 23:20:22
hurbiny3k 2015.09.23. 23:20:25
Juvegaspy 2015.09.23. 23:20:51
KysBé 2015.09.23. 23:21:02
"Azt hiszem ez a szezon arra lesz jó, hogy lekopnak a blogról, akik az elmúlt 4 évben csapódtak ide.. "
m.martin91 2015.09.23. 23:21:42
hurbiny3k 2015.09.23. 23:22:36
Rivendell 2015.09.23. 23:22:41
Juvegaspy 2015.09.23. 23:22:41
Gabuero9 2015.09.23. 23:23:00
LOL mai golszerzo bl donton vikingek kozt... na ez azert durva baszki :D
Trieszt120506 2015.09.23. 23:35:27
Sandróból ellenben sikerült eltüntetni a kreativitást két hét alatt, remélem ez csak átmeneti szürkeség volt.
Hiribi 2015.09.23. 23:45:43
MdewC 2015.09.24. 00:32:38
Lemina tetszett, terrorista szép gól, Cuad ma nem volt hatékony, Allegri mire fogta vissza ennyire a csapatot??
Elment a bajnokság ezzel a döntetlennel. Ne higgye senki, hogy nem lesz több döntetlen, stb... Túl sok meccset kéne nyerni, de a keret nem akar/tud.
MdewC 2015.09.24. 00:43:08
Kibaxott szégyen... :((((( Mindenki fejét leüvölteni, lepofozni az öltözőben, szabadság nuku, egész éjszaka edzés, takarodó az edzőközpontba. Arcokat leszedni, nagy az ego!!!!!
Allegri: 2 meccse maradt... Aztán lehet utód keresés lesz.
Válság van!
Leram7 2015.09.24. 00:51:47
GabrieleGrande 2015.09.24. 01:13:54
babo0410 2015.09.24. 01:13:58
delpi0823 2015.09.24. 01:14:43
sleepy8 2015.09.24. 06:34:26
Viszont a szogletekkel tenyleg nem artana kezdeni valamit... gorcsbe van a gyomrom ha szogletet kap az ellen...
tjunior 2015.09.24. 08:29:45
tjunior 2015.09.24. 08:30:07
2015.09.24. 09:04:07
stevenh 2015.09.24. 09:04:43
Engem ez a szezon kísértetiesen Conte első évére emlékeztett, rengeteg kapuralövés, helyzetecske és nagyon kevés gól. Annyi hogy ott minden bukottnak kinéző meccset visszahoztunk döntetlenre, vagy valahogy sikerült behúzni.
Most ez nem megy, és a legfájóbb, hogy akkor egy Vucinic-Matri-Pepe hármas riogatta a kaput, tehát a 35-ből 1 gól még elfogadhatóbb is volt, most azért más a szitu, és a bal oldalon sem egy De Ceglie futkorászik.
MDaniel98 2015.09.24. 09:40:33
tjunior 2015.09.24. 10:23:14
MDaniel98 2015.09.24. 10:42:19
Apuleius 2015.09.24. 10:48:50
tjunior 2015.09.24. 11:00:39
börb 2015.09.24. 11:01:33
m.martin91 2015.09.24. 12:01:46
delpi0823 2015.09.24. 12:35:37
babo0410 2015.09.24. 13:02:55
m.martin91 2015.09.24. 13:17:51
venember83 2015.09.24. 13:26:39
Mixbetegállat 2015.09.24. 15:25:14
Eközben a hullarablók akik sajnos kezdenek felhagyni ezzel a szokásukkal végre idegenben a Samp ellen, és a Fiorentina ellen bukni fognak pontokat nem beszélve megint az ominózus 3.fordulóról ahol ők remélhetőleg pont nélkül maradnak!
Ennyi a egész, és máris jobb lesz a táblázatra nézni, csak most nem év végén engedtünk ki, hanem az elején! :)
babo0410 2015.09.24. 19:07:03
Juvegaspy 2015.09.24. 21:22:42
MDaniel98 2015.09.26. 14:42:41
Szép statisztika az, hogy 36 kapura lövésünk volt, de ebből csak 7 ment kapura, szóval a pontosságunkkal a kapu előtt súlyos gondok vannak, és ezek szerintem mentális gondokra vezethetők vissza (mert se Mandzu, se Dybala nem felejtett el focizni fél év alatt, Zazát most hagyjuk), amicaz edző hibája.
Ha pedig nincsenek sem fizikális sem mentális gondok a csapatnál, akkor Marotta tehető felelőssé azért, mert ilyen rossz helyzetkihasználással rendelkező támadókat hozott horror pénzekért ide.
A meccs legjobbja a mi szempontunkból Cuadrado volt, de Lemina játéka is tetszett, és alapvetően úgy gondolom, hogy az igazolásaink jónak tűnnek, de Vidal még mindig nagyon hiányzik középről, az pedig egyszerűen minősíthetetlen, hogy a 93. percben kap gólt Olaszország legjobb védelmével rendelkező bajnokcsapat.