Allegri: „A szezon első célja a BL-csoportból való továbbjutás”

allegri_massimiliano_palya_szelen_all.jpgMassimiliano Allegri a holnap esti, Frosinone elleni hazai bajnoki találkozó előtt tartott sajtótájékoztatón beszélt a csapat idei céljairól, illetve természetesen érintette a sajnos idén rendkívül aktuális témát, a kereten belüli sérüléseket.

Kissé meglepő módon a tavaly a csapatot BL-döntőbe vezető tréner az idei aktuális célként a Bajnokok Ligája kieséses szakaszba való bejutást említette meg.

„Ebben a szezonban az első célunk a Bajnokok Ligája csoportból való továbbjutás.” - nyitotta meg a sajtótájékoztatót Massimiliano Allegri.

„Az első lépést ebbe az irányba megtettük Manchesterben. Genovában nem engedélyeztük az ellenfélnek, hogy veszélyesek legyenek a kapunkra, és ezért teljesen megérdemeltük a győzelmet.

A Genoa elleni mérkőzéshez hasonló találkozók fizikailag mindig nagyon kemény mérkőzések. Jól teljesítettünk, hogy sikerült három pontot begyűjteni egy otthon erős csapattól.

Mario Mandžukić nem érzett semmilyen fájdalmat mérkőzés közben. Az ő sérüléséhez izomfáradtság vezetett.

Az Inter szezonkezdete nem lepett meg. Kemény kerettel rendelkeznek, és veszélyes játékosok erősítik a csapatot.

Holnap a győzelem a célunk, mivel feljebb kívánunk kapaszkodni a tabellán. Számos opció áll rendelkezésemre a Frosinone elleni meccsre, és akár pihentethetek néhány játékost.

Kár jelenleg kihagyni Daniele Ruganit. Nagyon jó hatással képes beállni, komoly minőséggel rendelkezik, illetve nagyszerű természetű futballista.

Mario Lemina jól beilleszkedik a csapatba belső középpályásként. Jól teljesített a Genoa elleni mérkőzésen is.

A Frosinone ellen Gigi Buffon helyett Neto véd majd, valamint pihentetem a holnapi mérkőzésen Martín Cácerest.

A mai napon ki kell értékelnem Álvaro Morata állapotát, amennyiben rendelkezésemre áll, akkor három csatár közül választhatok. Kwadwo Asamoah továbbra is a csapattal készül, és hamarosan ismét játszhat.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr997808490

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MdewC 2015.09.22. 14:21:59

Persze, mert ott a lóvé.

Meg ilyen szavak jutnak még eszembe: altatás, kézmosás, figyelemelterelés, megtévesztés, félrebeszélés, láz és részegség. :D

Juve82 2015.09.22. 14:33:37

Ezt a meccset holnap a leggyengébb felállással is hozni kellene
és nem egy góllal!

Szabolcs Borbély 2015.09.22. 14:57:30

Lemina játékát sajnos nem láttam. Mit gondoltok róla? Megnéztem Youtubon amit összeválogattak róla de az nem sok. Érdekelne mi a véleményetek.

venember83 2015.09.22. 14:59:56

Rendkívül megható, hogy ilyen magasztos célokra tör a Juventus! A tavalyi BL-döntő után azt gondolhattuk volna, hogy Agnelliék célja Európa legjobb négy klubja között megvetni az Öreg Hölgy lábát, ehelyett viszont cél a csoportból való továbbjutás. Nagyszerű. A sérültekkel pedig kár foglalkozni, a keret nagyon bő és mély, simán elbír 1-2 (Khedira, Marchisio, Asamoah, Morata, Mandzukics) sérültet.

Szabolcs Borbély 2015.09.22. 15:05:33

@venember83: "Ebben a szezonban az első(!) célunk a Bajnokok Ligája csoportból való továbbjutás."

Szerintem ezzel nem mondott semmi meglepőt.
Kis célokból kell felépíteni mindent. Tavaly sem volt másképp a helyzet és a felkészülési időszakban elmondta, hogy a legjobb 8 között akarja tartani a csapatot, szerintem ebben nincs semmi kivetni való.

pedronegroo 2015.09.22. 15:47:02

@Szabolcs Borbély: Első meccsén nem alkotott maradandót, de az határozottan látszott hogy egy fizikailag erős verőlegénnyel állunk szemben. Rengeteget ütközött, próbált szerelni, csak 90%-ban szabálytalanul... Szerintem egyébként bele fog jönni, én úgy látom elég tökös a gyerek és nem az az alibiző típus.

stevenh 2015.09.22. 16:04:11

@pedronegroo: Inkább úgy mondanám hogy 90%-ban túl aggresszív volt, elég sok jó szerelést láttam tőle, amit végül lefújtak szabálytalanságnak az aggresszivitása miatt.

Amit még én láttam, hogy első félidőben nem nagyon vették bele a játékba, pedig helyezkedése alapján akár megjátszható is lehetett volna, második félidőre ez változott, és elég magabiztos volt labdával is, ettől függetlenül még fejlődnie kell

babo0410 2015.09.22. 18:02:48

@venember83: A szezon első célja. Nem ez a cél, ez csak az első, hogy utána lehessen újabb célokért küzdeni. És a legjobb 4-hez előbb tovább kell jutni a csoportból, utána lehet a többiről beszélni.

KysBé 2015.09.22. 21:53:12

@venember83: Én is megkönyeztem....

patrik1112 2015.09.22. 23:21:43

Kb minden edzo ezt nyilatkozza minden evben a sajat csapatarol... Nem ertem mi ebben a fura.

devil-z 2015.09.23. 01:52:29

A továbbjutás nem cél, hanem alap elvárás.

sleepy8 2015.09.23. 06:53:02

@venember83: A BL ezen szakaszaban mindenkinek ez a cel.. mas nem is nagyon lehet. A BL mindig is ket reszbol allt, osz-tavasz. Majd tavasszal raerunk foglalkozni a legjobb 4-el.

Amugy meg Angnelli megmondta par honapja, iden az a cel hogy mar az utolso ket csoportmeccsnek ne legyen tetje. Ha utjuk a Sevillat is, ehhez nagyon kozel kerulunk.

venember83 2015.09.23. 08:13:22

@devil-z: köszönöm, erre gondoltam én is.

MDaniel98 2015.09.26. 14:04:57

@venember83: Fokozatosan haladunk, elöször ki a tabella 2. részéből, aztán továbbjutni a BL-csoportkörből, hogy még nagyobb legyen az eufória, amikor mindent megnyerünk.:)

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3519) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10261) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4326) mercato (4279) nyilatkozat (7676) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4295) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (304) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása