Pogba: „Bizonyítanom kell, hogy képes vagyok meccseket eldönteni”

pogba_paul_10_hatulnezet.jpgPaul Pogba szerint a Juventus jelenleg sokkal inkább csapat benyomását kelti Carlos Tévez, Andrea Pirlo és Arturo Vidal távozását követően.

A meghatározó hármas egyetlen nyár alatt hagyta el a BL-döntős olasz rekordbajnokot, és ennek a hatása rendkívül érezhető is volt a szezon elején, hiszen a Juventus rendkívül gyengén kezdte a szezon, hiszen három meccs alatt két vereséget és egyetlen döntetlent gyűjtött be, a legutóbbi győzelmet követően nyolc pont a hátrány a listavezető Interhez képest.

„Carlos Tévez, Arturo Vidal és Andrea Pirlo révén kissé nagyobb hansúlyt kaptak az egyéni képességek a csapaton belül.” - idézi Paul Pogba szavait a Tuttosport.

„Hála az általuk képviselt minőségnek, bármikor képesek voltunk eldönteni egy-egy mérkőzést, most azonban sokkal inkább csapatként működünk.

A tízes mez számomra fontos, mivel ez volt Michel Platini meze, és bizonyítanom kell, hogy képes vagyok döntően befolyásolni a meccsek alakulását.” - zárta a villáminterjút Paul Pogba, akiért már most nyáron komoly átigazolási díjakat ajánlottak jelentős európai klubok, így a Barcelona és a Chelsea.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr577805756

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Leram7 2015.09.21. 13:13:06

Ha valaki azt mondja nekem, Pogba ilyen gyengén fog focizni szezon elején nem hiszem el. Óriási szükség van rá most.

babo0410 2015.09.21. 13:15:55

Szerintem még neki is tanulnia kell az új szerepét, mert sokkal nagyobb szerep hárul rá is most a kp-n. Neki kell egyedül vezérnek lennie. Lesz ő még jobb is, csak bele kell jönnie az új szerepbe.

Trieszt120506 2015.09.21. 13:17:39

Lehet ostorozni, de azért leírom a véleményemet:

Kétség kívül korunk egyik legnagyobb tehetsége, mindent tud a labdával, kiváló testfelépítésű, de:

(bocsánat, ha rasszista felhangja van) egy buta néger, akinek egyik napról a másikra az ölébe hullott a világ.

Soha nem lesz igazi vezére egy BL esélyes csapatnak, mert nincs harmad annyi játékintelligenciája sem, mint Pirlónak, nincs fele akkora szíve sem, mint Vidalnak. Ő olyas valaki, akinek mindig fogni kell majd a kezét, mindig kell valaki, akivel osztozik a terhen és akkor képes lesz klasszis teljesítményre.

Juve82 2015.09.21. 13:45:56

Én bízom benne,hogy hozni fogja azt a szintet amit elvárnak tőle.
Nagy a teher,de remélem meg fog birkózni vele mielőbb.Szerintem nagyon is bizonyítani akar,ez teszi őt görcsössé.Ha ezen túl tud lendülni,akkor jobb lehet mint valaha!Szükség van rá és a góljaira is.

harciretek 2015.09.21. 14:21:51

@Trieszt120506: Ne haragudj, de hatalmas sületlenségeket írsz. Mondj egy játékost, aki 20-22 évesen ekkora játékintelligenciával rendelkezett és mellette ennyire jól lőtt, cselezett, passzolt és hajtott, mint ő az elmúlt években! Most eltűnt mellőle három húzóember, akik eddig minimum megosztották az ellenfél figyelmét. Míg fel nem nő legalább a közelébe minimum 1-2 játékosunk vagy a csapat nem szokik jobban össze, addig mindig 2-3 ember az ellenféltől leginkább rá fog figyelni. Egyelőre nincs csúcsformában, ahogy a csapat is messze van ettől, de azért tegnap is csak eldöntötte a meccset. A foci csapatjáték, a legjobbak mellé is kellenek a társak, Messi sem nyert volna 4 BL címet, ha nem Ronaldinho, Eto'o, Xavi, Iniesta, Neymar, Suarez mellett játszik (a teljesség igénye nélkül)...

harciretek 2015.09.21. 14:22:49

@Trieszt120506: Az kimaradt, hogy ilyen fizikuma volt.

Hiribi 2015.09.21. 14:30:38

Akkor jó lenne, ha hozzálátnál, kedves Paul, mert a végén 20 millióért kell eladnunk az idény végén. Ne aggódj, mehetsz majd a Barca-ba. Csak annyit kell mondanod, h "'menni akarok" és Marotta már fizeti is a repjegyet.

mpite 2015.09.21. 14:37:37

Én nem tudom mi lett ezzel az emberrel, de tényleg, de persze még nagyon a szezon elején vagyunk. Egy csele nem jön be, lőni nem mer, vagy ha igen, akkor bedobás lesz belőle. Előző két évben élmény volt nézni, hogy milyen könnyedén fűzi át magát mindenkin, milyen pontosan és lazán lő. Pedig csak a szám változott a hátán. Egyszerűen még túl fiatal szerintem és simán lehet, hogy elszállt az agya a 100 milliós ajánlatoktól. Vissza kell térnie a földre ahhoz, hogy igazi klasszissá váljon, ahhoz ugyanis konstans jó teljesítmény kell.

@harciretek: Eden Hazard (a fizikum szerintem teljesen irreleváns), de a lényeget értem, tényleg nem sok ilyen van.

Egy szó mint száz: Bizonyíts Polip!

MdewC 2015.09.21. 15:41:24

Megnéztem volna Messit, ha Padoin mellet/előtt kellett volna játszania. Ronaldo 7 aranylabdánál tartana.

Nathas 2015.09.21. 15:55:15

@babo0410: Ráadásul gyakran az jut eszembe, hogy a játékosok sem mindig tudják mit vár tőlük Allegri. Minden meccsen más felállásban játszunk, így elég nehéz lesz összeszokni és meghatározni az egyértelmű szerepköröket.

KysBé 2015.09.21. 16:28:34

@Trieszt120506: Ez így van!!! Ezért kell minnél hamarabb - irreális áron - eladni, mert elöbb-utóbb kidurran a Pogba lufi!!!!

Nathas 2015.09.21. 16:38:22

@KysBé: Szerintem ha lufi, akkor már az idén kidurran, ha meg nem az, akkor jó helyen van :)

BigP86 2015.09.22. 10:44:44

Pogba nem lufi. 21 éves. Új csapat van körülötte, - 3 KLASSZISSAL. Allegri minden meccsen más felállást próbálgat (akár sérülés, akár más miatt). Most kapta meg a 10es mezt, valószínűleg izgul is, lehet görcsösen meg akarja mutatni az értékét. Sajnos ez így együtt lehet sok egy 21!! éves fiatalembernek. Én bízok benne, szezon felére legkésőbb újra villogni fog.

MDaniel98 2015.09.26. 13:20:08

Pogbának össze kell kapnia magát, mert pontatlanul játszik, össze-vissza lövöldözik, és úgy egyáltalán, amióta a 10-es mez van a hátán én még értékelhető teljesítményt nem láttam tőle, és ez nem egy 80-100 milliós jellemzése.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3385) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (916) elemzés (40) előzetes (860) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9917) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2430) meccsek (4158) mercato (4142) nyilatkozat (7440) Olasz Kupa (326) összefoglaló (411) pletyka (4172) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (200) Címkefelhő
süti beállítások módosítása