A Juventus argentin válogatott játékosa, Roberto Pereyra csupán csereként, a pályáról sérülés miatt idejekorán távozó Morata helyett, került bevetésre a Genoa elleni találkozón, mégis remek teljesítménnyel rukkolt elő, s kulcsszerepet vállalt az első bajnoki győzelemből.
"Az Inter jó teljesítményt nyújt, a tabella élén állnak." - nyilatkozta Pereyra a Sky Sport Italia munkatársának.
"Aztán ott van még a Roma is, majd meglátjuk miként alakul a végén. Ez még csak a kezdet, s mindig is azért harcolunk majd, hogy megelőzzük őket.
Már a mérkőzés előtt a megfelelő mentális állapotba kell kerülni. Ezt követően vagy beáll az ember, vagy sem, ez olyasvalami, ami mindenkivel előfordul." - adott értékelést a helyzetről Pereyra.
"Beálltam, s minden jól alakult. A mester arra kért, hogy töltsem be Morata szerepkörét, aki remekül játszott mindaddig, míg le nem kellett jönnie. Én pedig azt tettem, amit kért tőlem."
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
stevenh 2015.09.21. 16:51:53
MVPP 2015.09.21. 17:32:40
stevenh 2015.09.21. 18:23:02
alexGicamo 2015.09.22. 15:05:20
FORZA JUVE PER SEMPRE !!!