A bajnoki címvédő Juventus rettenetes rajtot vett a hazai pontvadászatban, azonban a Manchester City elleni idegenbeli Bajnokok Ligája-diadal talán fordulópontot jelenthet a zebramezesek számára, akik mostantól, egy zsinórban négy bajnoki címet szerző együtteshez méltóan, elkezdik majd szállítani a győzelmeket.
Massimiliano Allegri bizonyosan nem számíthat majd az izomproblémákkal bajlódó Martín Cáceres, valamint a lábadozó Claudio Marchisio, Kwadwo Asmoah és Sami Khedira játékára, azonban a Bajnokok Ligája névsorból kimaradó Simone Padoin ismét ott lesz a keretben.
A Juventushoz hasonlóan, a Genoa sem vett rakétarajtot a bajnokságban, hiszen először a Palermótól szenvedtek idegenbeli vereséget, majd a Hellas Verona ellen arattak hazai győzelmet, a harmadik fordulót azonban ismét pont nélkül zárták Firenzében, így mindössze három ponttal, a tabella 12. pozíciójából várják a Juventus elleni összecsapást.
A Juventus 21 fős kerete a következő:
Kapusok: Buffon, Neto, Audero
Védők: Chiellini, Alex Sandro, Barzagli, Bonucci, Rugani, Lichtsteiner, Evra
Középpályások: Pogba, Hernanes, Cuadrado, Lemina, Padoin, Sturaro, Pereyra
Csatárok: Zaza, Morata, Mandžukić, Dybala
A 15:00-kor kezdődő mérkőzést a DigiSport 2 élőben közvetíti.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
2015.09.20. 14:03:20
#Juventus substitutes: Neto, Audero, Bonucci, Rugani, Alex Sandro, Padoin, Hernanes, Pereyra, Zaza, Dybala. #GenoaJuve
Hoods. 2015.09.20. 14:07:38
Trieszt120506 2015.09.20. 14:10:20
m.martin91 2015.09.20. 14:15:27
pedronegroo 2015.09.20. 14:24:27
Külön figyelni fogom Sztunánit, számolom hány labdát ad el...
szeszterciusz 2015.09.20. 14:24:46
danimester1 2015.09.20. 14:25:25
Trieszt120506 2015.09.20. 14:27:04
Szerintem ebben az évben még marad ez a sorrend a hierarchiában. Allegri nem fogja kidobni az egyik kedvencét a kezdőből olyan könnyen.
Leram7 2015.09.20. 14:49:08
Nem tudom, hogy Allegri kísérletezik vagy mi van, de én még akár a középpályára, szélsőnek is betettem volna Alex Sandro-t, mert nincsen Cuadrado mellett dinamikus játékos.
Kicsit félek, hogy megint passzívak leszünk a kapu előtt.
Lemina-ra kiváncsi vagyok.
szeszterciusz 2015.09.20. 14:51:30
Leram7 2015.09.20. 14:53:06
vargacsabi · https://photovargacsabi.hu/ 2015.09.20. 15:02:09
Tony. 2015.09.20. 15:07:30
Apuleius 2015.09.20. 15:09:00
livefootballvideo.com/streaming/italy/serie-a/genoa-vs-juventus-3
KysBé 2015.09.20. 15:13:45
Ha váltunk 352-re, akkor a Cuadrado - Pogba - Hernanes - Lemina - Sandro középpályát megnéznék.
Forza JUVE!
danimester1 2015.09.20. 15:16:43
Cannavaro 2015.09.20. 15:18:08
Juvegaspy 2015.09.20. 15:19:04
Juvegaspy 2015.09.20. 15:19:40
KysBé 2015.09.20. 15:22:55
imi86 2015.09.20. 15:27:30
Juvegaspy 2015.09.20. 15:29:36
Apuleius 2015.09.20. 15:29:41
The king of alibis 2015.09.20. 15:29:44
2015.09.20. 15:30:09
Barolo4 2015.09.20. 15:30:58
Forza Juventus!
giorgio007 2015.09.20. 15:32:44
Juvegaspy 2015.09.20. 15:36:31
Hernanes jonni fog sztem nem lepodnek meg ha mar a szunetben Lemina helyen ott lenne
Rikoo 2015.09.20. 15:36:38
2015.09.20. 15:37:51
Juvegaspy 2015.09.20. 15:38:02
De vezetunk
Hoods. 2015.09.20. 15:38:13
Tony. 2015.09.20. 15:38:36
Juvegaspy 2015.09.20. 15:38:54
giorgio007 2015.09.20. 15:39:31
nortu30 2015.09.20. 15:40:17
Trieszt120506 2015.09.20. 15:40:28
Trieszt120506 2015.09.20. 15:42:19
Juveboy92 2015.09.20. 15:42:21
imi86 2015.09.20. 15:44:45
The king of alibis 2015.09.20. 15:45:43
Tony. 2015.09.20. 15:46:52
RuidaRobert 2015.09.20. 15:47:53
nortu30 2015.09.20. 15:48:18
AVPP 2015.09.20. 15:49:20
Trieszt120506 2015.09.20. 15:49:50
Trieszt120506 2015.09.20. 15:50:46
danimester1 2015.09.20. 15:51:24
pedronegroo 2015.09.20. 15:51:29
RuidaRobert 2015.09.20. 15:51:45
Sokkal jobb a helyzet mióta beállt Pereyra és bemozog középre (vagy kimozog középről, nézőpont kérdése).
imi86 2015.09.20. 15:51:55
cuad zseni, pogba elfelejtett focizni. sturaro sosem tudott, na de lemina sem? védelmünk tanári eddig. mandzunak fejlődni kell
Tony. 2015.09.20. 15:52:49
Gabuero9 2015.09.20. 15:53:04
Vegen varok egy Hernanes Dybala cseret
KysBé 2015.09.20. 15:53:12
Leram7 2015.09.20. 15:54:22
Pogba nagyon visszaesett, régebben 30ról kaput talált, de idén amit művel...
Lemina első meccse, úgyhogy komolyan értékelni nem lehet, de szerintem mindenki többet várt tőle.
Mandzukic mezőnyben 0, helyzetet meg nem dolgozunk ki neki.
A gond ott van, hogy Quadrado és Pereyra személyében 2 ember képes dinamikát vinni a játékba. Ez ma főleg emberelőnyben elég kell legyen, de sürgősen valamit ki kell találni, mert csapatként nagyon akadozik a gépezet.
Tony. 2015.09.20. 15:54:56
nortu30 2015.09.20. 15:56:43
Juvegaspy 2015.09.20. 15:56:51
Gannicuss 2015.09.20. 15:57:00
sleepy8 2015.09.20. 15:57:48
AVPP 2015.09.20. 15:57:55
Leram7 2015.09.20. 15:58:25
Juvegaspy 2015.09.20. 15:58:39
Lemina le Hernanes be. (Lemina majd belejon)
A horvat meg merjen mar loni is mert ez eddig keves
Juvegaspy 2015.09.20. 16:00:17
pedronegroo 2015.09.20. 16:02:18
KysBé 2015.09.20. 16:03:46
Trieszt120506 2015.09.20. 16:04:16
Tony. 2015.09.20. 16:05:51
Juvegaspy 2015.09.20. 16:08:19
Apuleius 2015.09.20. 16:09:47
pedronegroo 2015.09.20. 16:09:54
pedronegroo 2015.09.20. 16:12:44
danimester1 2015.09.20. 16:13:18
imi86 2015.09.20. 16:15:20
danimester1 2015.09.20. 16:17:41
Juvegaspy 2015.09.20. 16:18:16
danimester1 2015.09.20. 16:20:25
pedronegroo 2015.09.20. 16:20:57
Juvegaspy 2015.09.20. 16:22:28
Tony. 2015.09.20. 16:23:24
MdewC 2015.09.20. 16:24:31
Össze kell kapni magunkat, a sérültjeinket és meg kell verni őket!!
RuidaRobert 2015.09.20. 16:24:45
Az, hogy 4-3-3 ban kezdősípszónál Dybala legyen a kezdő ék, hát nem tudom. Nekem meredek.
danimester1 2015.09.20. 16:28:20
Juvegaspy 2015.09.20. 16:31:04
Gabuero9 2015.09.20. 16:31:08
Rengeteget faltolt labdakat is szerzett passzai nagyreszt hatra mentek de vegulis o passzabol ment el pereyra es adta be abbol lett a gol.
En ot tamadokp nak vagy szelsonek gondoltam
danimester1 2015.09.20. 16:34:00
Trieszt120506 2015.09.20. 16:37:10
pedronegroo 2015.09.20. 16:39:43
Tony. 2015.09.20. 16:44:08
The king of alibis 2015.09.20. 16:45:31
Trieszt120506 2015.09.20. 16:47:17
Tony. 2015.09.20. 16:48:03
Tony. 2015.09.20. 16:49:01
Gabuero9 2015.09.20. 16:49:45
Tony. 2015.09.20. 16:51:29
Hoods. 2015.09.20. 16:52:28
The king of alibis 2015.09.20. 16:52:30
Trieszt120506 2015.09.20. 16:52:34
RuidaRobert 2015.09.20. 16:52:57
m.martin91 2015.09.20. 16:53:13
danimester1 2015.09.20. 16:54:51
Tony. 2015.09.20. 16:55:15
MdewC 2015.09.20. 16:56:20
Juvegaspy 2015.09.20. 16:56:24
En meg mindig bizom a horvatban.
Pogba meg foszereplo volt..nyertunk is de meg fenyevekre van a tavalyi formajatol
Apuleius 2015.09.20. 16:57:07
Gabuero9 2015.09.20. 16:57:13
Rivendell 2015.09.20. 16:58:01
szerintem a döcögős utolsó szezonos Pirlo-val a kezdőben nem volt ennyi feladata a védelemnek,mint idén.... Ennyit számít valaki,aki képes megtartani a lasztit,akkor amikor arra szükség van.
remélem a mai döcögősök nem hosszútávú sérültek lesznek,mert ezt a hetet győzelmekkel kéne hozni,ha letudnánk a 2 bajnokit és a BL-t is győzelemmel,akkor stabilizálódna a tavaszunk
Rivendell 2015.09.20. 16:58:47
Leram7 2015.09.20. 16:58:55
Mandzukicot el kéne felejteni, hozzá képest Zaza nekem felüdülés volt. Iszonyat haszontalan a horvát és lomha, mint az állat.
Védelem bizakodó, amit láttunk.
Cuadrado és Pereyra dinamikája döntött, melléjük kéne támadásban egy kreatív gólgyáros.
Juvegaspy 2015.09.20. 16:59:06
Rivendell 2015.09.20. 17:03:48
én előretolnám Sandrot szélső támadóvá,a másként nem megy a sebességének kiaknázása.
stevenh 2015.09.20. 17:04:21
Lemina nagyon bátortalanul kezdett de nem tűnt rossznak, meccs kell neki, és h megszokja a serie a légkört.
Cuadradora pedig egyelőre nincsenek szavak, csak meg ne sérüljön, plusz ezzel a formációval lett egy posztnélküli Dybalánk... ami elég sajnálatos lenne.
Juvegaspy 2015.09.20. 17:05:35
Leram7 2015.09.20. 17:06:01
Rivendell 2015.09.20. 17:06:10
Rivendell 2015.09.20. 17:07:53
Juveboy92 2015.09.20. 17:08:55
Cuadrado és Pereyra nagyon jók voltak, Lemináról 1 meccs alatt nem mondok véleményt... Hernanes meg nem regista
Aki nagyon lefelé lóg ki a csapatból az Pogba ... hiába a gólja idén még jól játszani nem láttam
Mandzukic meg szintúgy vmi szánalmas meccsről meccsre nem gondoltam volna ilyen szar lesz, az ő rá illetve Zazara költött pénzből már Cavani hozható lett volna aki jobban is illik a csapatba, de mostmár mindegy szedje össze magát!!
Ami viszont bosszant hogy a mocskos sinterek hasonlóan sok új játékossal sokkal meggyőzőbben tudnak játszani...
Forza Juve 2015.09.20. 17:10:26
Rivendell 2015.09.20. 17:11:46
Leram7 2015.09.20. 17:12:09
Rivendell 2015.09.20. 17:14:29
Gyori_Juventino 2015.09.20. 17:16:47
Következő meccsen nem lennék meglepve, ha Bonu és Rugan belső védőpárossal kezdenénk és Pogba pihenne.
Juvegaspy 2015.09.20. 17:27:50
gomorra21 2015.09.20. 18:12:26
allegri szerintem azért nem szeretheti zazát, mert flegma típus, ami tök jól lejött a játékán, a tíz perc alatt sokszor gyakorlatilag sétált, miközben mellette járatták a labdát. ugyanakkor a lesgóljánál úgy eltalálta a labdát, ahogy a meccs alatt senki, ezt is érdemes bevallani.
MDaniel98 2015.09.20. 19:47:14
babo0410 2015.09.21. 01:10:39
Allegri ötletei tetszettek, és tetszik, hogy mer kisérletezni a csapattal és a felállással. Tiszta olyan, mintha Conte első évét látnám. Érdekes, hogy ott is egy szinte új csapatot láttunk, de akkor jobban kezdtünk. Most Allegri pont úgy kisérletezik a játékosokkal és a felállással, mint anno Conte. Szerintem össze fog jönni, és reméljük mi leszünk a bajnokok. Most sajnos úgy tűnik, ha nem mi, akkor az inter nyer. De ilyen már volt korábban a Roma-nál is, és akkor elég sok pontot vertünk rájuk a végén. Most is ebben bízom. Jól kezd az inter, majd egy hullámvölgy után simán előzünk. Az összes mecsüket úgy se nyerik meg, annyira a keretük se jó, de az edzőjük meg pláne nem. És a sok 1-0-a majd lesz még X is, meg vereség. Nekünk mindenképpen meg kell őket verni, hogy az önbizalmuk kicsit alábbszálljon majd.
Spider81 2015.09.21. 08:12:27
Keson erkezett a csapat magja,nem vagyunk meg osszeszokva ezert meg mindig azt mondom,hogy a Roma a legeselyese a scudettora iden.
Ebben az evben a mi realis celunk a BL hely lehet es az,hogy jovore visszahoditsuk a bajnoki cimet!persze almodozni szabad es kell is,hatha csoda toretnik :) !
Nagy harc varhato az elso 3 helyert a Roma,Juve,Inter,Napoli kozott!