A Genoa elleni keret

Serie A logo.jpgA bajnoki címvédő Juventus rettenetes rajtot vett a hazai pontvadászatban, azonban a Manchester City elleni idegenbeli Bajnokok Ligája-diadal talán fordulópontot jelenthet a zebramezesek számára, akik mostantól, egy zsinórban négy bajnoki címet szerző együtteshez méltóan, elkezdik majd szállítani a győzelmeket.

Massimiliano Allegri bizonyosan nem számíthat majd az izomproblémákkal bajlódó Martín Cáceres, valamint a lábadozó Claudio Marchisio, Kwadwo Asmoah és Sami Khedira játékára, azonban a Bajnokok Ligája névsorból kimaradó Simone Padoin ismét ott lesz a keretben.

A Juventushoz hasonlóan, a Genoa sem vett rakétarajtot a bajnokságban, hiszen először a Palermótól szenvedtek idegenbeli vereséget, majd a Hellas Verona ellen arattak hazai győzelmet, a harmadik fordulót azonban ismét pont nélkül zárták Firenzében, így mindössze három ponttal, a tabella 12. pozíciójából várják a Juventus elleni összecsapást.

A Juventus 21 fős kerete a következő:

Kapusok: Buffon, Neto, Audero

Védők: Chiellini, Alex Sandro, Barzagli, Bonucci, Rugani, Lichtsteiner, Evra

Középpályások: Pogba, Hernanes, Cuadrado, Lemina, Padoin, Sturaro, Pereyra

Csatárok: Zaza, Morata, Mandžukić, Dybala

A 15:00-kor kezdődő mérkőzést a DigiSport 2 élőben közvetíti.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr437800810

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2015.09.20. 14:03:20

#Juventus starting XI: Buffon, Lichtsteiner, Barzagli, Chiellini, Evra, Lemina, Sturaro, Pogba, Cuadrado, Mandzukic, Morata. #GenoaJuve

#Juventus substitutes: Neto, Audero, Bonucci, Rugani, Alex Sandro, Padoin, Hernanes, Pereyra, Zaza, Dybala. #GenoaJuve

Hoods. 2015.09.20. 14:07:38

Nem semmi kezdo megint. Kivancsi vagyok Leminara, de Sturaro mit keres ott nem ertem. Se Dybala, se Hernanes, se Sandro. Kell a gyozelem, foleg hogy az Inter mar 11 ponttal megy elottunk. Forza!

Trieszt120506 2015.09.20. 14:10:20

Hernanes? Azért nem volt olyan rossz egyik meccsén sem, ellenben Sturaro és Lemina együtt elég kockázatosnak tűnik. Nem beszélve úgy ámblokk a 22 éves átlagéletkorú középpályáról...

Gabuero9 2015.09.20. 14:13:38

Lemina ottvan! Nezzuk

m.martin91 2015.09.20. 14:15:27

Csak a győzelem elfogadható, nem engedhetünk meg magunknak még egy botlást. A City elleni győzelemre kell építeni. Dybala soha ne legyen kezdő, jól néz ki a padon. Kíváncsi leszek, ki játszik majd a védelem előtt.

Trieszt120506 2015.09.20. 14:18:04

@m.martin91: én Leminára tippelnék.

Durva ez a kp, kíváncsi vagyok mennyit lesz nálunk a labda.

szeszterciusz 2015.09.20. 14:22:45

Sandro miért nem kezd ? Nem értem ezt az Allegrit

pedronegroo 2015.09.20. 14:24:27

Végre láthatjuk Leman-t, remélem nyom egy olyat hogy többet nem kell se Hernanest se Pideont a középpályán látnunk!

Külön figyelni fogom Sztunánit, számolom hány labdát ad el...

szeszterciusz 2015.09.20. 14:24:46

Amúgy sima Juve győzelmet várok !! Ma elindul a szekér úgy érzem :D

danimester1 2015.09.20. 14:25:25

A city után már itthon is kellene valamit villantani.Akik nem kezdők valószínű majd csereként kaphatnak lehetőséget,mert Allegri rotálni és pihentetni akar.Igaz ez még a szezon eleje,de ott volt a válogatott és a hétközi Bl.Várjuk a 3 pontot!

Trieszt120506 2015.09.20. 14:27:04

@szeszterciusz: mert ott van Evra?

Szerintem ebben az évben még marad ez a sorrend a hierarchiában. Allegri nem fogja kidobni az egyik kedvencét a kezdőből olyan könnyen.

The king of alibis 2015.09.20. 14:43:23

Dybalát Sandrot minek kell jegelni? Hülye vagy Allegri?

Leram7 2015.09.20. 14:49:08

Érdekes a kezdőnk...

Nem tudom, hogy Allegri kísérletezik vagy mi van, de én még akár a középpályára, szélsőnek is betettem volna Alex Sandro-t, mert nincsen Cuadrado mellett dinamikus játékos.

Kicsit félek, hogy megint passzívak leszünk a kapu előtt.

Lemina-ra kiváncsi vagyok.

szeszterciusz 2015.09.20. 14:51:30

@Trieszt120506: Sandro egy szintel magasabban játszik pedig Evránál !

Leram7 2015.09.20. 14:53:06

Mivel hétközi forduló is lesz, lehet azért rotálunk. Meglátjuk, de nagyon nyerni kell. Jól rajtolt a sinter sajnos.

Rikoo 2015.09.20. 15:00:45

@szeszterciusz: de Evra sokkal megbízhatóbb

vargacsabi · https://photovargacsabi.hu/ 2015.09.20. 15:02:09

sziasztok, megköszönném, ha valaki tudna jó copcastot

Tony. 2015.09.20. 15:07:30

A 33 éves Evra végignyomta a BL-t. Logikus, hogy ma is ő kezd a 24 éves Sandro helyett. A hétközi Frosinone elleni meccs is biztosan könnyebb lesz, mint nyerni Genoa-ban, így érhető a rotáció...

The king of alibis 2015.09.20. 15:08:36

Jó lenne felébredni. Alig van nálunk a labda.

KysBé 2015.09.20. 15:13:45

Ha már 433 akkor egy Lemina - Hernanes - Pogba középpálya talán jobb lett volna.
Ha váltunk 352-re, akkor a Cuadrado - Pogba - Hernanes - Lemina - Sandro középpályát megnéznék.

Forza JUVE!

danimester1 2015.09.20. 15:16:43

Eddig elég sovány,nem csináltunk semmit az első negyedórában.

The king of alibis 2015.09.20. 15:18:02

Ezen mi volt sárga hülye füttyös?

Cannavaro 2015.09.20. 15:18:08

Szégyen!! Irány a Serie-B

Apuleius 2015.09.20. 15:19:04

Ez a bíró teljesen idióta.

Juvegaspy 2015.09.20. 15:19:04

Mandzsu tuzelj ma bmeg

juve28adam 2015.09.20. 15:20:56

nem sokat van nálunk a labda, így nehéz lesz gólt lőni

KysBé 2015.09.20. 15:22:55

Véletlen sem Dybala jön ...

Rikoo 2015.09.20. 15:23:56

@KysBé: akkor szerkezetet kellene váltani

The king of alibis 2015.09.20. 15:24:59

Van nálunk, aki tud szabadot lőni?

MdewC 2015.09.20. 15:25:35

Morata mennyire lehet súlyos? :(
Lemaradtam.

Apuleius 2015.09.20. 15:26:05

Közben a Sassuolo megszerezte a vezetést idegenben a Roma ellen.

imi86 2015.09.20. 15:27:30

Cuadrado nagyon felfelé lóg ki szerencsére ebből a bajnokságból

Gabuero9 2015.09.20. 15:28:19

Cuadrado xD maris kedvenc, ez a csoka :D

Apuleius 2015.09.20. 15:29:41

Katasztrófa, hogy ezekkel a szabadrúgásokkal mennyire nem tudunk semmit sem kezdeni.

The king of alibis 2015.09.20. 15:29:44

Ilyen nincs b@ssza+!!! Ha Cuadradot is elveszítjük akkor annyi.

Gabuero9 2015.09.20. 15:30:03

Bazdmeg quadi is megserul akkor mehetunk x ert

2015.09.20. 15:30:09

Huhh, mák h nagyobb gond nem lett Cuadrado mozdulatából.

Barolo4 2015.09.20. 15:30:58

@imi86: Nem véletlenül akarta Conte mester..... csak akkor még nem volt akciós! :)
Forza Juventus!

MVPP 2015.09.20. 15:31:53

Huhh hát ebből nagy gond is lehetett volna.

giorgio007 2015.09.20. 15:32:44

azert jovore ciki lesz az EL-ben az APOEL ellen jatszani... mar ha eljutunk odaig :D

MdewC 2015.09.20. 15:32:46

Szét darálnak minket a durva játékkal, csak ússzuk meg sérülés nélkül!

The king of alibis 2015.09.20. 15:34:33

Miért nem lövünk 16-ról?

szeszterciusz 2015.09.20. 15:35:12

Miért nem mernek ezek lőni 16osról ? nagyon felbasz

Gabuero9 2015.09.20. 15:36:21

Faszert nem lovunk? Quadi is tulcselezi neha

Juvegaspy 2015.09.20. 15:36:31

Miert nem lovunk meszirol?
Hernanes jonni fog sztem nem lepodnek meg ha mar a szunetben Lemina helyen ott lenne

Rikoo 2015.09.20. 15:36:38

Nem értem miért szidja Leminat mikor gyakorlatilag Pogba helyett is védekezik, mellette Sturaro meg konkrétan a mezőny leggyengébb játékosa. Botrányos amit csinál.

The king of alibis 2015.09.20. 15:37:20

Pogbaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa

juve28adam 2015.09.20. 15:37:27

mekkora mákos gól xDDD

szeszterciusz 2015.09.20. 15:37:43

pogba 1 méterről nem tudta bevarrni heheheh

2015.09.20. 15:37:51

Hát bassza meg még ez is kimaradt volna xDDD

Juvegaspy 2015.09.20. 15:38:02

Aza goool :D kisse Fifas
De vezetunk

Hoods. 2015.09.20. 15:38:13

Mekkora mazlink van.

Tony. 2015.09.20. 15:38:36

Pogba 1 méterről sem tudja berugni. Zseniális. 100 milla.

Rikoo 2015.09.20. 15:38:50

Micsoda bombagól:DDDD

Juvegaspy 2015.09.20. 15:38:54

@Rikoo: hat ugy leminaval egyutt gyengek.

hurbiny3k 2015.09.20. 15:39:28

Sírjunk már a gól miatt is.. Pogbaaaaaaaaaa!!!!

giorgio007 2015.09.20. 15:39:31

ez a biro egy f.sz... nem hiszek a szememnek miket nem fuj le

nortu30 2015.09.20. 15:40:17

Lehet bennem van a hiba, de nem látom Pogbában azt a sok-sok millió eurót. A gól sem lett volna gól, ha nincs ott a kapus.

Trieszt120506 2015.09.20. 15:40:28

vezetünk, de eddig ez amit mutatunk, inkább baljós a jövőre nézve.

nortu30 2015.09.20. 15:41:07

Persze azért örülök na.

Trieszt120506 2015.09.20. 15:42:19

mindenesetre most lehet kontrázni, ez a csapat arra legalkalmasabb

Juveboy92 2015.09.20. 15:42:21

Pogba nagyon jó úton halad affelé hogy nyáron nagyon max 50 ért tudjuk értékesíteni... én idén még jól játszani nem láttam és gól ide vagy oda (örülök neki!!!) szégyen h Pogba 1 méterről eztis kihagyta...!!

DegerFaCan 2015.09.20. 15:44:17

azta de gyors bakker :D Cuaddie :D

MdewC 2015.09.20. 15:44:38

Lecsap a KOLUMBIAI VIPERA!!!

The king of alibis 2015.09.20. 15:44:40

Piros. Innen húzni kell. Lőjünk még 2-3 gólt.

imi86 2015.09.20. 15:44:45

nm gondoltam volna h cuadrado lesz a legnagyobb fogásunk

Gabuero9 2015.09.20. 15:44:45

Cuadrado ha azzal elfut

The king of alibis 2015.09.20. 15:45:43

Cuadrado nagy fogás. Már ma ki kell érti perkálni a 22 millát.

börb 2015.09.20. 15:46:09

Bakker...én inkább egy Cuadrado ziccer gólt láttam volna :(

szeszterciusz 2015.09.20. 15:46:41

hu Pogba nagyon nem tud kapura lőni

Tony. 2015.09.20. 15:46:52

Pogba b+++ tanulj már meg lőni!

Trieszt120506 2015.09.20. 15:47:24

Cuadrado nagy bohóc, azért ezt kár lenne elvitatni tőle.

RuidaRobert 2015.09.20. 15:47:53

Szerintetek ez 4-3-2-1?

juve28adam 2015.09.20. 15:47:54

Pereyra nagyon jól mozog amúgy.

nortu30 2015.09.20. 15:48:18

Sztem nem volt kérdés, hogy Cuad jó fogás lesz. A baj mostanság inkább Pogbával van.

Forza Juve *o* 2015.09.20. 15:48:40

azt a Pereyra helyzetet még én is berugtam volna:D

Trieszt120506 2015.09.20. 15:48:49

ilyen önző juventust is rég láttam már

Gannicuss 2015.09.20. 15:49:09

Cuadrado hatalmas, mennyien bohócozták, szerintem nagy forma :)

AVPP 2015.09.20. 15:49:20

Pereyra itt a végén mit csinált??????

Trieszt120506 2015.09.20. 15:49:50

@RuidaRobert: szerintem igen. Vagy Cuad és Pereyra is leszarja, hogy hol kéne lennie.

Trieszt120506 2015.09.20. 15:50:46

@Gannicuss: bohóc, erősen rájátszik a szitukra, de számunkra piszok hasznos jelenleg.

juve28adam 2015.09.20. 15:50:55

@AVPP: külsővel akarta beadni csak szar lett :D

danimester1 2015.09.20. 15:51:24

Ennyi pech után már kijárt egy kis szerencse is,de a mutatott játék nem meggyőző.Innen már nincs mese be kell húzni és elindulni a lejtőn felfelé!Kellene egy több gólos siker. Forza!

pedronegroo 2015.09.20. 15:51:29

@Trieszt120506: nagyon megy az egyénieskedés sajnos... amúgy én Pereyra-nak mindig örülök

RuidaRobert 2015.09.20. 15:51:45

@Trieszt120506: Ez kellene, mármint a 4-3-2-1. Mert így nem abból áll a támadójátékunk, hogy felrúgjuk Mandzukicnek, aki vagy letudja készíteni valamelyik szélsőnek vagy nem.

Sokkal jobb a helyzet mióta beállt Pereyra és bemozog középre (vagy kimozog középről, nézőpont kérdése).

imi86 2015.09.20. 15:51:55

hát ha ezt a meccset sem vagyunk képesek behúzni, akkor semmit..
cuad zseni, pogba elfelejtett focizni. sturaro sosem tudott, na de lemina sem? védelmünk tanári eddig. mandzunak fejlődni kell

Tony. 2015.09.20. 15:52:49

@juve28adam: Jah, kicsit túldimenzionálta a képességeit. Illetve a mostani helyzetünkben kvára nem kéne itt külsőzgetni.

Gabuero9 2015.09.20. 15:53:04

Lemina vedelem elott Pogba vidal szerepkorveb tamadok elott jatszik sturaro meg labdaszerzo. Pereyra nagyon jol szalt be Quadi hatalmas, horvat se rosszul tartja a labdat. Meg 1-2 gol kene
Vegen varok egy Hernanes Dybala cseret

KysBé 2015.09.20. 15:53:12

@nortu30: Jövőre 40-ért megy majd....

Leram7 2015.09.20. 15:54:22

A védelem Barzaghli papával az élen nagyon jó...

Pogba nagyon visszaesett, régebben 30ról kaput talált, de idén amit művel...
Lemina első meccse, úgyhogy komolyan értékelni nem lehet, de szerintem mindenki többet várt tőle.

Mandzukic mezőnyben 0, helyzetet meg nem dolgozunk ki neki.

A gond ott van, hogy Quadrado és Pereyra személyében 2 ember képes dinamikát vinni a játékba. Ez ma főleg emberelőnyben elég kell legyen, de sürgősen valamit ki kell találni, mert csapatként nagyon akadozik a gépezet.

Tony. 2015.09.20. 15:54:56

@Trieszt120506: @pedronegroo: Amúgy ez tényleg megfigyelhető mostanában többeknél. Allegri szétcsaphatna közöttük. (kac-kac)

nortu30 2015.09.20. 15:56:43

@KysBé: Ha a jelen formát nézzük, ennyit sem ér. Persze ne legyünk pesszimisták.

Juvegaspy 2015.09.20. 15:56:51

@KysBé: vagy nem megy sehova. Iden szar aztan legendava valik. Jojoo tul sok pozitivum de ez is megtortenhet :)

Gannicuss 2015.09.20. 15:57:00

@Trieszt120506: Sokan a kinézetét firtatták, hogy nagyon csúnya és nem ide való. Eddig tökéletesen passzol hozzánk.

sleepy8 2015.09.20. 15:57:48

Tavaly se ertettem, azota se ertem hogy Pereyra miert nem stabil kezdo...

AVPP 2015.09.20. 15:57:55

@juve28adam: @Tony.: Az ilyet be kell baszni hosszúba, nem bohóckodni a külsőkkel. Vagy adja le rendesen, mert ott volt Mandzu és Pogba is. Nagyon impotens a kapu előtt Pereyra, ez nagyon nem tetszik. Odáig eljut aztán valahogy mindig szarul dönt.

Leram7 2015.09.20. 15:58:25

Egyébként lehet meg kéne próbálni Zazát, hátha mozgékonyabb lenne, mint Mandzukic. Nekem ez a nehézkes játék nagyon nem jön be. Ennyiből maradhatott volna simán Llorente és Mandzu árát megspóroljuk.

Juvegaspy 2015.09.20. 15:58:39

Amugy a tavoli lovesek hianyoznak
Lemina le Hernanes be. (Lemina majd belejon)
A horvat meg merjen mar loni is mert ez eddig keves

Apuleius 2015.09.20. 15:59:25

A szünetben: Roma-Sassuolo 1:2

Juvegaspy 2015.09.20. 16:00:17

Dybalat ebben a felallasban hol jatszatnatok?

Il Principino 2015.09.20. 16:01:10

Innen már meg kell legyen a 3 pont!

KysBé 2015.09.20. 16:03:46

@sleepy8: Azért, mert nem Juve kezdő szintü játékos!!!

Trieszt120506 2015.09.20. 16:04:16

@Leram7: labdavesztés után 4-5-1, támadó harmadban meg két szabad ember és előttük a cölöp.

Tony. 2015.09.20. 16:05:51

Csak nehogy a végén meglepődjünk és nem is a Roma-val kell foglalkoznunk. Inter igencsak Conte-i Juventus útvonalat kezd bejárni.

Juvegaspy 2015.09.20. 16:08:19

@Tony.: inter 4bol 4 es mar Contet idezi? Na ne bassz!

Apuleius 2015.09.20. 16:08:25

Közben Salah góljával egyenlített a Roma.

Trieszt120506 2015.09.20. 16:09:29

Sturaro nem csak a juve legjobb rombolója, hanem a Genoáé is...

Apuleius 2015.09.20. 16:09:47

@Tony.: Azért ez egy kicsit korai. Tavaly a Roma is nagyon szép győzelmi szériával indította a bajnoki szezont.

pedronegroo 2015.09.20. 16:09:54

Lemina még szabályosan nem szerelt...

pedronegroo 2015.09.20. 16:12:44

Nálam Pereyra Morata Cuadrado támadóhármas lenne az alap.

danimester1 2015.09.20. 16:13:18

A spori másik meccset néz!Olyan ítéletei vannak,hogy csak lesek....

imi86 2015.09.20. 16:15:20

na lehet tippelni: belealtatjuk magunkat szépen lassan a meccsbe..? ahelyett h eldöntenénk gyorsan, hihetetlen

danimester1 2015.09.20. 16:17:41

Egyenlítettek a romák...:-(

Gabuero9 2015.09.20. 16:18:15

Bazdmeg mandzu alszik?

Kozben fri penaltiiii

Juvegaspy 2015.09.20. 16:18:16

A Dybalas kerdes azert volt mert ha Mandzsu helyen akkor a Zazas Berardi csere pletyka telleg igaz lehet

The king of alibis 2015.09.20. 16:18:43

Jogos tizi. Nem értem mit értetlenkedik Gasperini.

Szbence 2015.09.20. 16:19:23

Remélem most felébred Pogba

RuidaRobert 2015.09.20. 16:19:45

@Juvegaspy: Dybala mint középcsatár 4-3-3-ban? Kizártnak tartom.

Na így 2-0-nál jöhet Zaza.

MdewC 2015.09.20. 16:20:22

POGBINNYÓ!!! :))

HÜLYE BÍRÓ!!! K ANYÁD!!!

danimester1 2015.09.20. 16:20:25

Miért kapott Pogba sárgát tudja/érti valaki?!

Gabuero9 2015.09.20. 16:20:41

Csori lemina egyetlen szabalyos szereleseert kapott sargat pont xD

pedronegroo 2015.09.20. 16:20:57

Lemina első szabályos szerelése sárgát ért....

szeszterciusz 2015.09.20. 16:21:08

igazán kikaphatna a tetves Roma

Tony. 2015.09.20. 16:23:24

@Juvegaspy: Miért, mi milyen szezon után, milyen játékosokkal nyertünk? Terhelés nélkül heti egy meccsel? Miért ne?

MdewC 2015.09.20. 16:24:31

@Tony.: valóban stabilnak tűnnek, nem szabad leírni őket.
Össze kell kapni magunkat, a sérültjeinket és meg kell verni őket!!

RuidaRobert 2015.09.20. 16:24:45

@Juvegaspy: City ellen amikor beállt még valóban 4-3-3 volt, akkor viszont Morata húzódott be középre. A végén Barzagli-Morata csere után az utolsó 7-8 percben már felismerhetetlen volt a felállás, 3-5-1-1 talán.

Az, hogy 4-3-3 ban kezdősípszónál Dybala legyen a kezdő ék, hát nem tudom. Nekem meredek.

juve28adam 2015.09.20. 16:28:19

ezt egy Tévez bebaszta volna :(

danimester1 2015.09.20. 16:28:20

Mandzukic csere kellene,miattam akár Zaza akár Dybala jöhetne.

Apuleius 2015.09.20. 16:29:33

Mandzukic eddig hoz egy stabil Llorente szintet.

MdewC 2015.09.20. 16:30:29

GYERÜNK JUVE!!!

NAGYON KELL!!!

Juvegaspy 2015.09.20. 16:31:04

@RuidaRobert: nekem is meredek lenne de valahol jatszania kene :)

Gabuero9 2015.09.20. 16:31:08

Amilyen szerepkorbe berakta allegri leminat nem nyujtott rossz teljesitmenyt
Rengeteget faltolt labdakat is szerzett passzai nagyreszt hatra mentek de vegulis o passzabol ment el pereyra es adta be abbol lett a gol.
En ot tamadokp nak vagy szelsonek gondoltam

Apuleius 2015.09.20. 16:31:12

Vicces, hogy sárga nélkül megúszta a raszta kislány.

danimester1 2015.09.20. 16:34:00

Kár hogy átmentek favágóba mind a két oldalon.

Gabuero9 2015.09.20. 16:34:08

Milyen feludules ugy nezni egy meccset hogy nem egri a kommentator

szeszterciusz 2015.09.20. 16:34:39

Allegri miért rühell cserélni ? Bejöhetne sandro meg zaza

Trieszt120506 2015.09.20. 16:37:10

Szegény Lemina most jött, rá, hogy ez olasz bajnokság, ahol mindenki dobálja magát... :D

nortu30 2015.09.20. 16:37:53

Nem hiszem el, hogy ennyire be kell állnunk védekezni tíz ember ellen.

MdewC 2015.09.20. 16:39:08

Cuadot nagyon csippantom. :D

Jön DzáDzááá?? :D

pedronegroo 2015.09.20. 16:39:43

@Apuleius: A horvát is csak egy cölöp...

consminor 2015.09.20. 16:39:46

Basszus Cuadrado... Megérdemelné már nagyon a gólt

juve28adam 2015.09.20. 16:41:41

Na Kojak bemutatkozik.

Tony. 2015.09.20. 16:44:08

Remélem Morata sérülése nem súlyos, mert amíg mindenki egészséges nem nagyon kell látnom ezt a világ bohócot.

MdewC 2015.09.20. 16:45:18

Terror Bolygó!

Marci meddig sérült még??

The king of alibis 2015.09.20. 16:45:31

Remélem télen összejön a Dzádzá Berardi csere. Ki volt az a fax, aki látott ebben a kóklerben lehetőséget...

Trieszt120506 2015.09.20. 16:46:10

hú gyerekek... jó ez a meccs, csak nem látnám.

DegerFaCan 2015.09.20. 16:47:01

Zaza passzain kinyúlok hogy milyen szarok :D

MVPP 2015.09.20. 16:47:13

Berardi a 81. percben pályára lépett.

Trieszt120506 2015.09.20. 16:47:17

annyira bika a középpályánk, hogy a Genoánál többet van a labda még emberhátrányban is

Tony. 2015.09.20. 16:48:03

ZAZA, volt valami ZIZI cukor. Testvérek?

Gabuero9 2015.09.20. 16:49:45

Pereyra-t anno vidal 2 nek tartottam tavaly is kurvajol tolta ha igy folytattja nagy jatekos lehet belole

nortu30 2015.09.20. 16:51:18

@Tony.: Hát, sajnos akad néhány kóklerünk.

Tony. 2015.09.20. 16:51:29

@Gabuero9: "nagy jatekos lehet belole". Ennél nagyobb már aligha lehet, ugynais neki ez a maximum.

Hoods. 2015.09.20. 16:52:28

Csoves meccs volt, de nyertunk. Mast pozitivumot nehez mondani.

The king of alibis 2015.09.20. 16:52:30

Ha nem ilyen sz@r a Genoa, ma sem nyerünk. Köszönjük meg nekik a győzelmet....

Trieszt120506 2015.09.20. 16:52:34

@Gabuero9: nem sok közük van egymáshoz a kinézetükön kívül. Az argentin nem ütközőember.

RuidaRobert 2015.09.20. 16:52:57

@Tony.: Ezt így meg tudod állapítani egy 24 éves játékosról? Komoly szaktudás állhat mögötted.

m.martin91 2015.09.20. 16:53:13

Jó volt ez a meccs, legalább győztünk. Játékunk az nincs, amíg Dybalát jegeljük, nem is lesz, de hát őt nem kell játszatni. Most jön a Frosinone, szóval 7 pontunk lehet.

MdewC 2015.09.20. 16:53:22

NAGYON KELLETT!!!!!!!!!!!

danimester1 2015.09.20. 16:54:51

A mutatott játékkal nem de a 3 ponttal elégedettek lehetünk.Kellett már nagyon ez a győzelem,a héten pedig az újoncot kell móresre tanítani,majd jöhet a Sevilla...:-) Kemény lesz a hónap,de a lehető legtöbbet ki kell hozni belőle.HAJRÁ!

MdewC 2015.09.20. 16:55:06

Remélem nem rokkan le a fél csapat... :/

Tony. 2015.09.20. 16:55:15

@RuidaRobert: Köszönöm, ez kedves tőled! ;)

nortu30 2015.09.20. 16:55:44

A romák nem bírták legyűrni a Sassuolot. Ennek is örülhetünk.

MdewC 2015.09.20. 16:56:20

@danimester1: Előtte még lesz egy nápolyi meccs... Na őket kéne nagyon verni.

Juvegaspy 2015.09.20. 16:56:24

Pereyra Cuadrado tetszett a vedelem ok volt.
En meg mindig bizom a horvatban.
Pogba meg foszereplo volt..nyertunk is de meg fenyevekre van a tavalyi formajatol

Apuleius 2015.09.20. 16:57:07

Jó lett volna még egy gól, úgy legalább pozitívba került volna a gólkülönbségünk. A játékunkat fáj nézni, de most a 3 pont volt a lényeg. Közben a Roma elbukott két pontot a Sassuolo ellen.

Gabuero9 2015.09.20. 16:57:13

@Tony.: jelnelegi keretbol nagyon nagy erosites, tud ennel o tobbet is meg mindig fiatal

MdewC 2015.09.20. 16:57:24

@nortu30: Na ez külön öröm!! :)

Rivendell 2015.09.20. 16:58:01

Grat a 3 pontnak,de ez még mindig nagyon döcögős:(

szerintem a döcögős utolsó szezonos Pirlo-val a kezdőben nem volt ennyi feladata a védelemnek,mint idén.... Ennyit számít valaki,aki képes megtartani a lasztit,akkor amikor arra szükség van.

remélem a mai döcögősök nem hosszútávú sérültek lesznek,mert ezt a hetet győzelmekkel kéne hozni,ha letudnánk a 2 bajnokit és a BL-t is győzelemmel,akkor stabilizálódna a tavaszunk

Rivendell 2015.09.20. 16:58:47

azért az Inter is elkezdhetne végre botladozni

Leram7 2015.09.20. 16:58:55

Örülök, hogy nyertünk.

Mandzukicot el kéne felejteni, hozzá képest Zaza nekem felüdülés volt. Iszonyat haszontalan a horvát és lomha, mint az állat.

Védelem bizakodó, amit láttunk.

Cuadrado és Pereyra dinamikája döntött, melléjük kéne támadásban egy kreatív gólgyáros.

Juvegaspy 2015.09.20. 16:59:06

@m.martin91: ez igy van. Szerdan gondolom kezd.

Rivendell 2015.09.20. 17:03:48

nekem azért kéne a Cuadrado-Sandro szél:D

én előretolnám Sandrot szélső támadóvá,a másként nem megy a sebességének kiaknázása.

stevenh 2015.09.20. 17:04:21

@Tony.: Pereyra 24 éves bőven fejlődhet még, pont annyira nem helytálló a te állításod sem mint amennyire esetleg Gabuero-é, ami zavar hogy miért kell csereként beszállnia ahhoz hogy így játsszon.

Lemina nagyon bátortalanul kezdett de nem tűnt rossznak, meccs kell neki, és h megszokja a serie a légkört.

Cuadradora pedig egyelőre nincsenek szavak, csak meg ne sérüljön, plusz ezzel a formációval lett egy posztnélküli Dybalánk... ami elég sajnálatos lenne.

Juvegaspy 2015.09.20. 17:05:35

@stevenh: en is Dybalat szivesen latnam csak nem tom h hol :)

Leram7 2015.09.20. 17:06:01

@Rivendell: Én is ezt csinálnám, de Pereyra-t is betenném. Csak valami ép csatár kéne. Mandzukic pedig a bayernben nagyon király volt, ide nekem nem illik.

Rivendell 2015.09.20. 17:06:10

@stevenh: nem tudom,lehet Dybalat a kp-ra kéne berakni,mert csatárnak nem túl jó elől,szélsőnek lassú,de azért van benne kreativitás...legyen tkp:D

Rivendell 2015.09.20. 17:07:53

@Leram7: szerintem nem azzal van a gond,hogy nem illik...néztem őt az EB selejtezőn...totál csőd,mint akinek a sebessége a felére esett volna vissza,érdekes hogy a Baernben nem maradt le a kontra akcióknál sem,pedig ott totális focit játszottak,nem volt tötyörgés meg tiki taka

Juveboy92 2015.09.20. 17:08:55

Megvan az első győzelem...remélem lassan bíztató játék is párosul hozzá...
Cuadrado és Pereyra nagyon jók voltak, Lemináról 1 meccs alatt nem mondok véleményt... Hernanes meg nem regista
Aki nagyon lefelé lóg ki a csapatból az Pogba ... hiába a gólja idén még jól játszani nem láttam
Mandzukic meg szintúgy vmi szánalmas meccsről meccsre nem gondoltam volna ilyen szar lesz, az ő rá illetve Zazara költött pénzből már Cavani hozható lett volna aki jobban is illik a csapatba, de mostmár mindegy szedje össze magát!!

Ami viszont bosszant hogy a mocskos sinterek hasonlóan sok új játékossal sokkal meggyőzőbben tudnak játszani...

Forza Juve 2015.09.20. 17:10:26

Sziasztok! Hat ez ma megint elég gyenge volt. Pereyra es cuadrado tempót vitt a meccsbe, de mekkora hiba volt mar allegritol, h a fiatal Pogba, a gyerek lemina, a nem túl acélos sturarot együtt pályára küldte. A rutin a higgadtság a labtatartas elmaradt hisz ez a középpálya nem megfelelő nem h erre de másra sem. Mandzukic befejezo csatár, nem védem de mit fejezzen be? Itt nincs összjáték csak egyenieskedo megoldások. Csapatként kell jatszani. Közepén es elől megoldani a dolgokat. Marchisio gyere vissza, hernanes es középpályán ma simán Alex Sandro is játszhatott volna. Forza Juve, lesz meg jobb

Rivendell 2015.09.20. 17:11:46

@Juveboy92: ők elég sok felkészülési mérkőzést játszottak...úgy látszik kifizetődött

Leram7 2015.09.20. 17:12:09

@Rivendell: EB selejtezőkön nem láttam, de akkor sürgősen kell valamit lépni, mert gólvágó nélkül nem lehet komoly sorozatban nyerni.

Rivendell 2015.09.20. 17:14:29

@Leram7: most kár Tevez hiánya,annyi helyzete lehetne,mint a szemét Cuadrado és Sandro előtt

Gyori_Juventino 2015.09.20. 17:16:47

Nyertünk és lehet örülni. Fokozatosan megyünk előre. Ebben a hónapban, ha jól tudom 7 mecset játszunk. Nem is gyenge ellenfelekkel. Dybala és brazil védő is kap elég játékpercet. Nekem kifejezetten tetszik, hogy szinte egész keretet használja a mester és bátran tesz be kezdőbe embereket. Lasd Lemina.
Következő meccsen nem lennék meglepve, ha Bonu és Rugan belső védőpárossal kezdenénk és Pogba pihenne.

Juvegaspy 2015.09.20. 17:27:50

@Gyori_Juventino: de egy ilyen felallas miert lenne baj? Rugani megerdemli a lehetoseget. Szerintem tudta h iden nem tul sok lehetosege lesz a vilag egyik legjobb vedoparosa mogott. Dybala tuti kezd Pogba meg (sajnos) nem oszt nem szoroz egyenlore a kp-nk a kakukktojas iden eddig

gomorra21 2015.09.20. 18:12:26

mandzukic a pontatlan beadásokkal nem tudott élni, de közel nem volt olyan gyenge, mint ahogy írjátok, és egy olyan ziccert tuti berakott volna, mint amiből az első gólt hozta össze pogba. mandzu végig rettegésben tartotta a védőket, amikor bejött zaza, ez is megszűnt.
allegri szerintem azért nem szeretheti zazát, mert flegma típus, ami tök jól lejött a játékán, a tíz perc alatt sokszor gyakorlatilag sétált, miközben mellette járatták a labdát. ugyanakkor a lesgóljánál úgy eltalálta a labdát, ahogy a meccs alatt senki, ezt is érdemes bevallani.

MDaniel98 2015.09.20. 19:47:14

Hát érdekes meccs volt, azt én is adom, hogy a középpályáról az ötlet, a finesz mint olyan megszűnt létezni, de egy ilyen középpályával ezen már meg se lepődtem, egyértelmű, hogy kell még egy technikásabb játékos a középpályára, de jelen pillanatban középső középpályásunk ilyen csak Pereyra van. Hernanes kell a középpályára ez egyértelműen látszik, de az csak pozitív, hogy Allegri mer kísérletezni a csapatával és nem 13-14 embert játszat mint Mourinho, bőven van még mit javítani, de legalább túl vagyunk az első meccsen, ahol nem kaptunk gólt. Lemina játékával személy szerint én elégedett vagyok, de a MOTM ma szerintem Cuadrado volt, végig agilisen, veszélyesen játszott, hosszú távon komoly erőssége lehet ennek a Juventusnak, ha tudja állandósítani a formáját.

babo0410 2015.09.21. 01:10:39

Az a jó, hogy láttam biztató jeleket. Sajnos ez egy ilyen év lesz, nagyon átalakult, és megfiatalodott a csapat. Lesz ez jobb is, és reméljük a győzelmek akárhogyan is, de jönni fognak. Jövőhéten az eddig minden meccsét elvesztő, csak 1 gólt szerző, de 7-et kapó Frosinone lesz az ellenfél. Valaki írta, hogy kéne egy nagyarányú önbizalom növelő győzelem végre. Na ez lehet jövőhéten.
Allegri ötletei tetszettek, és tetszik, hogy mer kisérletezni a csapattal és a felállással. Tiszta olyan, mintha Conte első évét látnám. Érdekes, hogy ott is egy szinte új csapatot láttunk, de akkor jobban kezdtünk. Most Allegri pont úgy kisérletezik a játékosokkal és a felállással, mint anno Conte. Szerintem össze fog jönni, és reméljük mi leszünk a bajnokok. Most sajnos úgy tűnik, ha nem mi, akkor az inter nyer. De ilyen már volt korábban a Roma-nál is, és akkor elég sok pontot vertünk rájuk a végén. Most is ebben bízom. Jól kezd az inter, majd egy hullámvölgy után simán előzünk. Az összes mecsüket úgy se nyerik meg, annyira a keretük se jó, de az edzőjük meg pláne nem. És a sok 1-0-a majd lesz még X is, meg vereség. Nekünk mindenképpen meg kell őket verni, hogy az önbizalmuk kicsit alábbszálljon majd.

Spider81 2015.09.21. 08:12:27

@babo0410: En a pozitivabb szurkolok koze tartozom,de ha tenyleg szivugyeket hatrahagyva csak az esz ervekre hallgatok,akkor azt mondom,hogy bitang nehez lesz megnyerni ezt a scudettot,majdhogynem lehetetlen!
Keson erkezett a csapat magja,nem vagyunk meg osszeszokva ezert meg mindig azt mondom,hogy a Roma a legeselyese a scudettora iden.
Ebben az evben a mi realis celunk a BL hely lehet es az,hogy jovore visszahoditsuk a bajnoki cimet!persze almodozni szabad es kell is,hatha csoda toretnik :) !
Nagy harc varhato az elso 3 helyert a Roma,Juve,Inter,Napoli kozott!

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1890) bajnokság (3507) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (967) elemzés (40) előzetes (886) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1699) játékosokról (10238) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2500) meccsek (4304) mercato (4276) nyilatkozat (7652) Olasz Kupa (331) összefoglaló (431) pletyka (4292) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (301) video (222) Címkefelhő
süti beállítások módosítása