Llorente a Sevillához igazol?

Llorente Fernando_gólöröm_1.jpgA spanyol sajtó értesülései szerint a Sevilla megegyezett a Juventusszal Fernando Llorente ügyében, s a támadó 10 millió euro fejében igazol az andalúz egyesülethez

A napokban egyre zavarosabbá vált a játékoskeringő az Öreg Hölgy támadósorában, hiszen előbb úgy tűnt, hogy mivel Llorente marad Torinóban, a nyáron igazolt válogatott támadónak, Simone Zazának kell új csapatot találnia. Mikor már egyre biztosabbnak látszott, hogy Zaza a West Ham csapatánál folytatja pályafutását, fordulat következett, s a Sevilla érdeklődése felerősödött Llorente iránt, így Zaza elhalasztotta a döntést, s gondolkodási időt kért a londoni klubtól. 

Az AS végül most arról számol be, hogy a felek között megszületett az egyezség, így Llorente 10 millió euróért visszatér Spanyolországba, ahonnan két esztendővel ezelőtt Itália felé vette az irányt.

A tárgyalások ezzel várhatóan nem értek véget, mivel a Sevilla érdeklődik a Juventus chilei szélső védője, Mauricio Isla iránt, aki az elmúlt szezont a Queens Park Rangers kötelékében töltötte, s aki létszámfölöttivé lett Torinóban.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr837735694

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lord Viktor 2015.08.26. 16:03:37

Csomagban kedvezőbb, vigyék mindkettőt! :)

mpite 2015.08.26. 16:27:53

Én szerettem őt, a 66 bajnokin 23 gól és 6 gólpassz pedig egyáltalán nem rossz arány, persze leginkább az első éve volt kiemelkedő, tavaly látványosan szenvedett. Azért megnéztem volna, hogy két beadni tudó szélsővel meddig jutott volna. Sok sikert Lóri!

Il Principino 2015.08.26. 16:32:44

Lóri+Isla+(valamennyi kis euro)=Krychowiak:D
Akkor nem kell a zsákbamacska Lemina,vagy a drága Witsel sem...

Rikoo 2015.08.26. 16:38:36

@kg19850508: semmivel nem drágább Witsel, Leminából pedig klasszis lehet azon túl, hogy már most is magas szintet képvisel. Egyébként Krychowiak sem rossz.

Il Principino 2015.08.26. 17:01:09

@Rikoo: Szerintem lassan kezdünk besokallni a sok francia tehetségből!(Már Nasrit megint emlegetik)Lemina szerintem a maga posztját nézve 1 Coman szintet képvisel egyelőre,akkor már Imbuláért kellett volna kaparni,de már késő,majd a Porto eladja 40-50ért pár év múlva!Witsel 25 misi,Lemina kb fele annyiba kerülne,annyira nem is kapkodnak érte rajtunk kívül,csak a dögevők!
Túl nagy fiatalításba nem kezdhetünk egyből,főleg a kvk poszt igazán kritikus pont lett nálunk Vidal eladásával,oda érett ember kell,nem tinédzser és nem is Padoin!

szeszterciusz 2015.08.26. 17:02:04

Mehet mind a 2 isten áldásával !! Nem fognak hiányozni

Dante01 2015.08.26. 17:34:09

Csak már lenne hivatalos.
Arra kíváncsi lennék mennyit adnának Isláért?

Trieszt120506 2015.08.26. 18:27:12

Sky: ingyen távozik a baszk!

Rikoo 2015.08.26. 18:35:08

@kg19850508: igen pontosan ezért kell Witsel.

Rivendell 2015.08.26. 18:35:30

@Trieszt120506: hehe...1 büdös milkát se? eladni nem nagyon tudnak akkor a srácok

Trieszt120506 2015.08.26. 18:39:38

Szerződést bontás történt mindkét oldal beleegyezésével, ezért szabad ügynökként igazol a spanyolokhoz.

Rikoo 2015.08.26. 18:41:12

@Trieszt120506: :DDDDD hát ezzel megkoronázzuk idei eladásainkat

szeszterciusz 2015.08.26. 18:59:21

Marchisio búcsik tőle a fészen úgyhogy már biztos megy . /Szerencsére / Legalább nem kell fizut adni neki ami nem kevés volt

Gannicuss 2015.08.26. 19:16:13

Azért hogy a Pirlo Tevez Llorrente triobol egy millát sem szedtünk ki az mesteri. Lori fáj mondjuk legkevésbé. Remélem így trequartista és vkp- ás is érkezhet.

KysBé 2015.08.26. 19:22:04

@Rikoo: Mekkora isten Barmotta....
Ha most sem zavarjuk el ezt a ........!!!!
Vicc ez a fószer!!!

BigP86 2015.08.26. 19:26:34

én úgy tdm 10 misiért távozik, ami egy kötelező opció jövőre a Sevillanak

Il Principino 2015.08.26. 19:28:43

@Rikoo: Te Leminat írtad,hogy annyiba fájna mint a belga,holott Witsel legalább 2-szer annyiba kerülne!Nekem az jött le,hogy a franciát preferálod,erre leírod,hogy ezért kell Witsel?!Lehet én értettem félre valamit:)Ne Witselj:)

Il Principino 2015.08.26. 19:30:47

@BigP86: Gyerekek ne riogassatok,hogy még az új Padoin árát se tudjuk fedezni a Tévez-Pirlo-Lóri 3-asból,mikor egyik sem lejárt szerződésű játékos (volt)?!

Gannicuss 2015.08.26. 19:31:15

@MdewC: Én 1 oldalon láttam 10 millát 4 en szerződésbontást. Simán benne van, hogy nem vicc.

Il Principino 2015.08.26. 19:33:21

@Gannicuss: Akkor Marotta jelentkezhet nálam egy qrva nagy pofonra!!!!!!!!!BDSRSTNT

Devilke Balla 2015.08.26. 19:39:50

Elhozhatnánk Zamparinit játékos értékesítonek.

BigP86 2015.08.26. 19:48:21

ha valóban igaza van itt a többségnek, akkor ez a Mercato eladási oldalról bevovulhat minden idők legelbaxottabb mercatójaként a töri könyvekbe, Ilyenkor nincs am egy igazgató tanács aki felelősségre vonja marottát? Mert úgy gondolom ilyen húzások után azért kijárna egy erős figyelmeztetés.

BigP86 2015.08.26. 19:48:58

@Devilke Balla: kiváló ötlet! :) Vagy valakit a Portótól/Atleticotól!

Il Principino 2015.08.26. 19:56:07

Ha ez igaz,hogy ilyen nagyvonalúak vagyunk a "Juventus család tagjaival",akkor ne csodálkozzunk,hogy Pogbát majd bagóért viszi el valaki,nem hogy 100 millióért..ezek után bárki ingyen távozhat a nagyvonalú transzfergurunk hathatós segítségével?!
Kicsit ellentmondásos,mert ha nekünk kell valaki akkor néha már nevetségesen alacsony ajánlatokat tesz,de ha menni akarsz,menj ingyen fiam...

Forza Juve 2015.08.26. 20:10:00

4 millió lori fizetése nettó, akkor jobb ha megy

MDaniel98 2015.08.26. 20:11:19

Azért én ezt az ingyen odaadjuk szerződésbontással sztorit nem hiszem el... Ha ez igaz, akkor Marotta sportigazgatói munkájának itt és most kell, hogy vége szakadjon, mert az, hogy a Tévez, Vidal, Pirlo, Llorente négyesből összesen 37 millió eurót szedjünk össze, az kritikán aluli, és nem hinném, hogy mondanom kellene miért.

konrad66 2015.08.26. 20:21:57

Na csá Llorente lett volna hasznod csak más típus a jó

Gabuero9 2015.08.26. 20:35:08

Ugy tunik hivatalos
Marchisio felrakott egy kepet lorival es odairta sok szerencset baratom!

Forza Juve 2015.08.26. 20:41:10

@Juventus FC 15: Llorente – 30 éves lesz februárban. Gólínség van nála, de hasznosan játszik. Látszólag nem is a góllövés, hanem a labdák fenntartása a feladata. De azért néha lőhetne is egyet. Pechjére nincs nálunk még mindig senki, aki képes lenne beadni normálisan, így nem sok esélye van kiváló fejjátéka villogtatására. Jöhetne helyette valaki jobb. A tm szerint 19 milliót ér, annyiért eladnám a nyáron.
Fizetése évi 3,5 millió euró – a teljesítményhez képest sok. Az eladás gátja lehet, hiszen nem fizetne neki ennél többet senki.

RuidaRobert 2015.08.26. 20:52:49

Szinte biztos, hogy szerződésbontás történt. Di Marzio szerint ezzel a Juventus közel 20 millió eurót spórol (bruttó költségek) a spanyol bérén.

Rikoo 2015.08.26. 20:55:31

@Forza Juve: hát ebből most egy szót sem értettem
Megkérdezhetem hány éves vagy ha nem probléma tényleg nem b@szakodásból csak elég értetlen dolgokat írsz.

RuidaRobert 2015.08.26. 20:55:31

@Forza Juve: Valószínűleg éppen ezért maradtak a szerződés felbontásánál. Llorente sehova se akart aláírni, nyilván a 4,5 millióból nem volt hajlandó engedni. A jelek szerint így a Sevilla megadta neki az említett összeget, mivel nem kellett költeniük a megszerzésére.

Mindenki úgy gondolom Llorentére mint egy kimért úriember. Az a ....-t. Ennyi pénzért én is az lennék. Undorító viselkedés számomra.

Rikoo 2015.08.26. 20:58:16

@kg19850508: nem. Én Witsel mellett vagyok már Vidal eladása óta. Ő kell a középpályánkra az más kérdés, hogy így meg nem jön tkp...

Lemináról megjegyeztem, hogy nagy játékos lesz még az ő posztján amellett, hogy már most is elég jó. De ide Witsel kell.

Juvegaspy 2015.08.26. 21:25:03

@KysBé: na most barmit irsz a vezetosegre "+1"el fogom kommentelni. Nagyon felhuz ha ez igaz.
Ok eleg bonyolult a dolog dehat basszameg azert van ott Marotta h ezeket megoldja.
Llorente is bekaphatja
Jatekosok nalunk azt csinalnak amit akarnak?!
Na akkor
Nem tudjuk eladni mert a fizetesebol nem enged egyoldalu szerzodes eseten gondolom fizetnunk kene
En egy mezei szurker vagyok nem hiszem nincs jobb megoldas

MdewC 2015.08.26. 21:32:53

@Juvegaspy: Szvsz meguntuk a szarakodást (megy/nem megy/mennyiért megy/annyiért nem ment), tudtuk, hogy helye nem lesz, a pénzt nem akartuk elszórni a fizetésére, mint már jó párszor megtettük korábban, ezért csak szimplán "kib@sztuk". Ennyi történt. Kivételesen ezt nem varrom a Kobra nyakába, Tévez és Vidal eladása már más tészta.

Lóri kötötte az ebet a karóhoz, amúgy meg könnyen jött, könnyen ment. Már megcsinálta egyszer, most velünk is. Köszönjük, ennyi volt.

Forza Juve 2015.08.26. 21:34:49

@Rikoo: nagyon okos vagy, ez egy másolt cikk, ahol a fizetés meg kevesebb, pfff

Forza Juve 2015.08.26. 21:41:22

@Rikoo: most végig olvastam, nem en írtam es csak a fizetés miatt másoltam be, de ezen mit nem értesz? Ennél bababban nem lehet megfogalmazni, azért 12 éves mar csak vagy, vagy ha meg fiatalabb vagy akkor elmagyarazhatom.

Juvegaspy 2015.08.26. 21:42:47

@MdewC: elso korben pipa voltam igy atgondolva meg Llori akkor bekaphatja az is inkabb uzletember mint focista. Azert jo lett volna latni belole valamit de mind1 hianyozni nem fog.

Rikoo 2015.08.26. 22:02:02

@Forza Juve: ha meg duplazod a 12-t pont telibekaptad az eletkorom.

Akár, hogy olvasom vissza a kommenteket sehogy nem értem minek másoltad ezt be ide.
Egyébként 4,5 millió a fizetése mióta ideigazolt.

Azt sem értettem miért hitted azt napokig, hogy Eriksen ideigazol egyértelmű volt, hogy nem.

KysBé 2015.08.26. 22:11:43

@Juvegaspy: Basszus, azért némi "mekis" kupont vagy néhány akciós rák-konzervet kaphattunk volna érte....

Forza Juve 2015.08.26. 22:21:10

@Rikoo: mert ebben a cikkben 3,5 millió szerepel! Meg jöhet!

Forza Juve 2015.08.26. 22:22:15

@Rikoo: mert itt 3,5 millió szerepel. Nem 4,5 24? Akkor nyugodj le, meg jöhet eriksen

Rikoo 2015.08.26. 22:28:22

Mikor két éve januárban aláirta a szerződését már akkor is soknak tűnt. Bruttó 9 millió évente. Bónuszokkal 20 millió csak a fizetése a következő 2 évre. Igen 24-ből 2, bocsi 22, de pólyás korom óta ennek a klubnak szurkolok. Hát ne nagyon éld bele magad Eriksenbe, mert ez a klub senkiért nem fizet 60 milliókat.

Forza Juve 2015.08.26. 22:31:35

@Rikoo: jo, most mar nyugodj meg, Klaasen, calhanoglu vagy witsel is jo lesz. Polyás kor? Na ne kamuzz:)

Rikoo 2015.08.26. 22:42:45

Szüleim juves törülközőt, mezt vettek mindig, de ezek mar nagyon rég voltak. Nagybátyám pedig sok BL meccsen járt a munkája miatt és mindig juves dolgokat hozott, de a 2002-Es Dél Koreai vb utáni év óta nézek rendszeresen meccseket, csakúgy,mint a blogon sztem még jó páran bár nagyon sokan látták a 90-es években is a csapatot hát én csak ismétlésből.:(

2015.08.26. 22:46:31

Okés, hogy ingyen távozik, de 2 év volt a szerződéséből, hogy jön ki a Di Marzio által írt 20M spórolás, vki fejtse ki lécci. :/

Rikoo 2015.08.26. 22:55:20

@hellan: bruttó 9 millió évente + bónuszok és két évig élt még a szerződése

stevenh 2015.08.26. 22:56:20

@hellan: gondolom (fizetés+bónuszok)*2, de igazából fogalmam sincs...igazából most elég sokmindenki hozzáállásában csalódtam, ha tényleg ingyen megy...főleg magában Llorrente-ben

2015.08.26. 22:58:30

@Rikoo: Jaaaaaaah, mert az olasz adózás miatt a fizuját duplán kell venni, ehh...

RuidaRobert 2015.08.26. 23:23:32

@hellan: Pontos adózási szabályt nyilván nem tudok, de igen a 2 x 4,5 csak a nettó, amit Llorente készhez kap. A Juventusnak ez nem 9 millió költséget jelent.

Type-R 2015.08.26. 23:36:43

Tényleg ingyen távozik... ez csak vicc? Ha igaz, akkor igazán nagy balfékek vagyunk, a renoménk nem hogy romlott, hanem egyenesen elfogyott. Nem hiszem el, hogy nem lehetett valamennyi pénzt elkérni egy élő szerződéssel rendelkező, EB-t, VB-t nyert játékosért. Úgy tesznek lóvá, hogy közben még meg is köszönjük.

Drughi Di Bianconeri 2015.08.27. 00:00:48

Ne már,hogy a baszkot is elengedjük ingyen ?!?!

Ennyire jótékony-marháknak lenni ! Legalább egy kölcsön+opciót sikerült volna.

Nem azt mondom,hogy megszakad a szívem Llorente-ért, de,hogy ennyire ne tudjunk eladni !?

Most ott tartunk,hogy:
4 kulcsjátékosunkat engedtük el, 37+3 M opcióért,+ egy totál lutri, Vadálá gyerek KÖLCSÖNÉÉRT.

Az egyetlen jó eladásunk idén Ogbonna volt.

Én ezt komolyan nem értem. Ennyire azért nem kutyaütő a Llorente,hogy ne lehetett volna egy 8-10 M-t elkérni érte bárkitől.

MDaniel98 2015.08.27. 08:53:51

Daniel Levy-t ide! Most! Soldado szintén spanyol, 30 éves, a Tottenhamben még nagyobbat bukott mint Llóri itt (kb. csak 11-esből volt eredményes), és mégis sikerült eladni 16(!) millió euróért a Villarealnak. Ez itt a különbség kérem szépen...

Rivendell 2015.08.27. 09:02:52

ennyi erővel mindenkit küldjünk el és spórolunk 200m-t:D Én elzavarnám Bonut is,mert baromi sokat keres,minek emeltek a fizuján? küldjük el

stevenh 2015.08.27. 09:07:40

@Juventus FC 15: Szerintem itt azt is kell nézni hogy Soldado is akart szabadulni a Spurstől, így gondolom lejjebb adott a fizetési igényeiből is, vagy egyszerűen a Villareal tehetősebb, Llorrentének meg esze ágában nem volt elmenni.

Persze számomra is elfogadhatatlan ez a döntés, de lehet nehezebben emésztettem volna meg, ha a lelátón látom 4 millió nettóért, játszani meg a jelenlegi Llorrentét még jobban nem szeretném látni, pedig én bírtam és örültem az érkezésének

MdewC 2015.08.27. 09:28:06

@Juvegaspy: Egyet értek, tényleg jó lett volna kapni érte.
Ez egy csúnya sztori... Lóri, mi és a spanyolok is benne vannak.

RuidaRobert 2015.08.27. 11:45:48

Lóri bekaphatja. Nem fogadta el korábbi ajánlatokat, mert gondolom senki sem akarta megadni a 4,5 milliós éves fizut. Ezért gyakorlatilag addig húzta az időt, amíg elengedtük ingyen és így az új klubja is tudja vállalni a bérét, csökkentés nélkül.

Igazi focista, csak a játék szenvedélye élteti. Ja nem...

KysBé 2015.08.27. 12:46:46

@Rivendell: marottával kellene kezdeni..

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3385) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (916) elemzés (40) előzetes (860) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9918) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2430) meccsek (4158) mercato (4143) nyilatkozat (7440) Olasz Kupa (326) összefoglaló (411) pletyka (4173) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (200) Címkefelhő
süti beállítások módosítása