Massimiliano Allegri az Olympique Marseille elleni kétgólos vereséget követően megerősítette, hogy Sami Khedira sérülése miatt nem fog a Lazio ellen pályára lépni, illetve arról beszélt, hogy több problémára számított.
A Stade Velodrome gyepén kellemetlen mérkőzés várt a bianconero csapatra, hiszen a találkozó során Sami Khedira sérülés miatt, Stephan Lichsteiner pedig piros lap okán kellett elhagynia a pályát idő előtt.
„Az első húsz perc nagyon jó volt egy olyan csapat ellen, amely sokkal előrébb jár a szezon előtti felkészülésben, és amely letámadott minket a pálya teljes területén.” - nyilatkozta a tréner a Sky Sport Italia stábjának.
„Volt néhány jó passzunk, valamint számos gólszerzési lehetőséget kialakítottunk, de aztán hagytuk az ellenfelet kontratámadásokat vezetni, amiből váratlan gól született.
Nyilván tíz emberrel a pályán nehéz volt megfordítani a mérkőzést. A pályán koncentrálni kell, a piros lapok pedig elfogadhatatlanok.”
A mérkőzés után beigazolódott, hogy Sami Khedira hátsó combizomhúzódást szenvedett, így várhatóan négy-hat hétig nem állhat majd a tréner rendelkezésére.
„Kár, hogy Sami Khedira lesérült. A játékos egy ideig inaktív volt, most pedig egy sérüléssel fizet mindezért. Jó teljesítményt nyújtott, kiesésével fontos játékost vesztettünk.”
A német középpályás Andrea Barzaglihoz és Giorgio Chiellinihez csatlakozik, akik ugyanúgy kénytelenek kihagyni a jövő szombaton megrendezésre kerülő Olasz Szuperkupát.
„Sami Khedira minden bizonnyal nem fog játszani a Szuperkupán, azonban elégedett vagyok a srácok reakciójával, azzal, hogy határozottak voltak, és időnként jó futballt mutattak.
Teljesen természetes, hogy ezen a ponton hátrányban vagyunk, de őszintén azt gondoltam, hogy a Marseille több problémát fog okozni számunkra. Véleményem szerint elég jól teljesítettünk.
A sérülések kiszámított kockázatot jelentenek, mivel szükségünk volt néhány kemény meccsre, hogy felkészüljünk a sanghaji döntőre.”
Massimiliano Allegrit arról is kérdezték, hogy bánja-e Arturo Vidal távozását a Bayern München csapatához.
„Nem, meghoztuk ezt a döntést, és kiváló játékosok állnak továbbra is rendelkezésünkre. Csak egy kis türelemre van szükség.” - zárta pozitív hangnemben az interjút a Juventus trénere.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Hoods. 2015.08.02. 09:49:03
„Volt néhány jó passzunk, valamint számos gólszerzési lehetőséget kialakítottunk, de aztán hagytuk az ellenfelet kontratámadásokat vezetni, amiből váratlan gól született.
Mikor voltak nekunk ezek a fantasztikus golszerzesi lehetosegeink?
Kár, hogy Sami Khedira lesérült. A játékos egy ideig inaktív volt, most pedig egy sérüléssel fizet mindezért. Jó teljesítményt nyújtott, kiesésével fontos játékost vesztettünk.”
Az a 20 perc elbuvolo volt. Igazi sztarjatekos. A LEGENDAS KHEDIRA!
Nem, meghoztuk ezt a döntést, és kiváló játékosok állnak továbbra is rendelkezésünkre. Csak egy kis türelemre van szükség.
Erre pedig nem lehet mit irni.. Jo persze blablabla..
rob1 2015.08.02. 10:18:54
Mitya11 2015.08.02. 10:25:05
KysBé 2015.08.02. 10:38:10
Szoktassuk magunkat a 4. helyhez.
2015.08.02. 10:39:14
Gannicuss 2015.08.02. 10:46:48
Mást nézett sajnos. Lehet a sport 2 adta.
Vezér kell a csapatnak!
pedronegroo 2015.08.02. 11:08:54
Felkészülési mérkőzések: mind a Marseille mind a Dortmund átfutott rajtunk, nagyobb sebességű és kombinatív játékot játszanak, ez eddig se feküdt nekünk még a tavalyi Juve-nek is gondot okoznának ezek a csapatok nem hogy most.
A BL menetelésünk sok mindenkit megrészegített és irreális elvárásaik lettek. A tavalyi csapat is reálisan a 8 között lett volna a max idén meg örülhetünk ha 16 közé megyünk.
Az olasz bajnokság más tészta még így is nekünk van a legerősebb keretünk a riválisok egy nyár alatt nem tudnak annyit fejlődni hogy csak úgy simán beelőzzenek minket és ők se tudtak klasszisokat igazolni mert olyanok nem jönnek a serie a-be.
Allegri lehet itt egyedül a gyenge pont mert ez a csapatépítés nem neki való nem fog tudni rendet vágni.
A keretünk nagyon jó olasz szinten és szerintem még lesznek érkezők is a többit majd meglátjuk. A serie a dominanciánkat szerintem egyelőre senki nem fenyegeti ha esetleg idén nem is lesz meg a scudetto hosszútávon még mindig mi vagyunk a favoritok. Nagyon sok tehetséges fiatalt megszereztünk az elmúlt években így én bizakodó vagyok továbbá mi állunk legjobban anyagilag persze ez is csak olasz szinten.
Forza Juve 2015.08.02. 11:22:56
molnaratti10 2015.08.02. 11:43:07
Szégyen!
Forza Juve!
KysBé 2015.08.02. 12:02:05
"Klasszisok távoztak akiket pótolni egy az egyben lehetetlen nem csak nekünk hanem még a topcsapatoknak is gondot okozna"
Ebben igazad van, de top csapatok ilyen távozások esetén nem a nullás mercatot erőltetnék!
"bízom benne hogy ezt Marotta is látja hogy most a olcsójános igazolása már nem jött be és még most nyáron korrigálja."
"Allegri lehet itt egyedül a gyenge pont mert ez a csapatépítés nem neki való nem fog tudni rendet vágni."
Ezeket is nagyon jól látod.
giorgio007 2015.08.02. 12:09:31
MVPP 2015.08.02. 12:10:12
niccolo 2015.08.02. 12:12:49
KysBé 2015.08.02. 12:21:15
Juvegaspy 2015.08.02. 13:14:11
A szurkolo aki bizik a csapatban es a vezetosegben, remeli a sikereket joban rosszban kitart mellette. Az elmult 4evben eleg kol ki voltunk szolgalva es bizunk a pozitiv folytatasban.
Ti viszont egy paran a blogon Kritikusok vagytok illetve annak kepzelitek magatokat. Ez nem szurkolas de meg csak szimpatizalas sem a Juveval.
Juventino73 2015.08.02. 13:56:15
Egyrészt, próbálom megadni a bizalmat Marrottának, Allegrinek, tudom, hogy kell(ett) a fiatalítás, mert talán a legöregebb átlagéletkorú bajnokcsapat voltunk a Serie A történetében.
Másrészt, a távozók (Pirlo - Vidal -Tevez) világklasszisok voltak, akik a csapat gerincét adták, miattuk kerültünk a BL döntőbe és nem látom a hasonló minőséget sem az új érkezők, sem az edzőmeccseken mutatott teljesítmény alapján...
Mindössze az vigasztal, hogy tavaly ilyenkor még lejjebb voltam hangulatilag (2-3 héttel Conte távozása után, Allegri ellenes utcai demonstrációk közepette), aztán mégis kikerekedett a szezon valahogy.
Tony. 2015.08.02. 14:33:13
Legjobb példa rá ez a nyár. Mi történt a közelmúltban? 2 hete még a tengerparton voltak a játékosok, utána berendelik őket, 1 hetet alapoznak, majd azonnal elkezdenek mérkőzéseket játszani. És csoda, hogy kihullik a fele? Ez miféle felkészülés? Nem is értem Allegri ezt hogy képzelte. Elbaszta, nincs mit szépíteni ezen. És nem tanult semmit.
csakajuve111 2015.08.02. 14:58:54
Akik most azt mondják Allegrinek nem fog menni a csapatépítés, tavaly azt mondták Allegri egy bohóc, örülhetünk ha 3.-ok leszünk. Aztán egy cseppet másképpen alakult a szezon...
Forza Juve
RHUN 2015.08.02. 18:46:23
khedira nekem is kétséges, de annyit tud mint llorente elöl.
azért ennyi érkezövel kell a türelem, össze kell szokniuk, meg kell tanulni az szerkezetet, és a nyelvet. ez azért nem kis idö. Allegrinek is meg kell találni a helyüket a csapatban. Szerettem Contét, de nemzetközi szintet nem sokat mutatott.
Allegri lehet nem olyan vehemens, de komplexebb edzönek tartom. anno még milánnál is bizonyította.
az hogy meg hol végzünk? csak játszanak szívvel lélekkel és ne legyenek nagyképüek.
tavaly is ez probléma volt.
Forza Juve 93'
Nathas 2015.08.03. 08:29:28
Dybala és Mandzukic szerintem elég jól mozgott, ez már valami olyasmi volt, amit várok tőlük.
Khedirát én eddig nem savaztam, mert a spanyol bajnokságban a sérülése előtt láttam pár jó meccsét, most viszont azt hiszem, hogy amennyiben nem érkezik senki, Bonuccit kell vkp-ként játszatni.
Egy irányítóra meg szükség van ez biztos, mert ha Pogba veszi át ezt a szerepet, akkor nem nagyon lesz kinek ütni a labdát.
Marchisio kifejezetten gyenge volt, azt vártam hogy összefogja a csapatot, de sajnos nem látom, hogy most pontosan mi is lett volna az ő szerepe.