Andrea Pirlo egy nemrégiben adott interjúban elismerte, hogy távozásáról inkább saját maga kívánt döntést hozni, mivel nem esett volna neki jól, ha a klubvezetés kéri fel a távozásra.
A harminchatéves középpályás négy olasz bajnoki címet nyert Torinóban, azonban most a nyáron úgy döntött, inkább a New York City FC csapatához csatlakozik, és elhagyja az Öreg Hölgyet.
„Az a gondolat, hogy már nem garantálható a főszerepem a csapaton belül, komoly teherként nehezedett rám.” - mondta a középpályás a Gazzetta dello Sport munkatársának.
„Talán már nem éreztem volna olyan jól magam a bőrömben. Ezért inkább saját magam hoztam meg ezt a döntést, minthogy arra várjak, hogy mások elküldjenek.”
Az egykori AC Milan futballista elmondta azt is, hogy a Bajnokok Ligája-döntőt követően nem sokkal döntött a távozásról.
„Már gondolkodtam a dolgon pár hónapja. És az illető döntő elvesztése révén még jobban megfontolhattam a tényezőket.
Egyes mérkőzések rendkívül fontosak, és számomra nehéz lenne ismét lejátszani ezeket. Így négy cím begyűjtését követően ez volt a megfelelő időszak a távozásra. Azonban akkor is távoztam volna, ha a Juventus megnyeri a Bajnokok Ligáját.”
Andrea Pirlo a napokban megkezdte az edzést új csapattársaival, akik között megemlíthető például David Villa és Frank Lampard, és akár debütálhat is az Orlando City elleni vasárnapi mérkőzésen.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
GiuseppeMarotta 2015.07.23. 13:09:11
Pótolhatatlan , de ez az Ő esetében már csak közhely.
Az a fránya Bl döntő alakult volna másképp...