Az olasz sajtó értesülései szerint a Juventus az elkövetkező napokban hivatalos ajánlatot tesz az FC Porto ballábas védőjátékosáért, Alex Sandróért.
Úgy tűnik, hogy a zebramezesek szeretnék megerősíteni védelmük bal szélét, ahol az elmúlt szezonban a Manchester Unitedtől érkezett francia veterán, Patrice Evra szerepelt.
A La Gazzetta dello Sport úgy tudja, hogy az Öreg Hölgy igazgatói az elkövetkező hetvenkét órában Portugáliába utaznak, hogy megtegyék hivatalos ajánlatukat a portóiak brazil védőjátékosáért.
A 24 esztendős játékos jelenlegi szerződése ugyan 50 millió eurós kivásárlási árat tartalmaz, azonban a kontraktus már csak egyetlen esztendeig köti jelenlegi munkaadójához, így az olasz napilap szerint egy 12-15 millió eurós ajánlat esetén már mozdítható volna.
A pletykák szerint Alex Sandro nem szándékozik elfogadni a Porto szerződéshosszabbítási ajánlatát, így a portugál klub kénytelen lesz még idén nyáron pénzzé tenni, ha nem akarja ingyen elveszíteni játékosát.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
KysBé 2015.07.19. 19:29:13
Jól hangzik! De ki csinál belőlük csapatot?
MdewC 2015.07.19. 19:33:45
Túl szép lenne... :D
Holnapi napot nagyon várom a tájékoztató miatt.
m.martin91 2015.07.19. 19:37:27
Tony. 2015.07.19. 20:08:44
Cannavaro 2015.07.19. 20:14:54
Rikoo 2015.07.19. 21:37:20
m.martin91 2015.07.19. 22:20:30
Rikoo 2015.07.19. 22:25:06
MDaniel98 2015.07.20. 08:29:04
GZolee80 2015.07.20. 08:32:26
Il Principino 2015.07.20. 10:11:28
Dybalanak is 1 év volt hátra a szerződéséből,aztán nem nagyon tudta Marotta lealkudni,valamint nem arról híres a Porto,hogy akciós áron dobálja legjobbjait..
De ha nem jönne össze,akkor R.Rodriguezt támogatnám,esetleg Gaya-t,hogy próbálkozzunk náluk!