Spanyol források szerint a Juventus sztárja távozik a nyáron, a megegyezés tulajdonképpen már megszületett az Arsenal és a Juventus között, így Arturo Vidal harmincmillió euróért vált klubot, és a hivatalos bejelentés is hamarosan megtörténik, számolt be a COPE.
A huszonnyolcéves Arturo Vidal jelenleg Európa egyik legkeresettebb és legjobb középpályása, aki az elmúlt években számtalanszor bizonyított a Juventus mezében, több bajnoki címet begyűjtve.
Mindazonáltal számos brit hírforrás mellett a COPE is arról számolt be, hogy Arturo Vidal a következő szezonban az Arsenal mezében fog játszani, és az átigazolás részletei kilencven százalékban már meghatározásra kerültek a felek között.
Az átigazolás díja a fennemlített forrás szerint harmincmillió euró, melyre Arsène Wenger a múlt héten rábólintott, és a londoni klub komoly előrelépést tett ezzel a Juventus vezetőségével folytatott tárgyalás során.
Arturo Vidal kiváló szezont tudhatott magáénak 2014/15-ben, hiszen csapatával elnyerte a bajnoki címet, illetve az Olasz Kupát, valamint a Bajnokok Ligája döntőjében is képviseltette magát, ahol azonban alulmaradt a Barcelona ellen.
A chilei középpályás a bajnokság során hét gólt szerzett, ebből hármat távoli lövésekből a tizenhatoson kívülről, illetve négy gólpasszt is kiosztott, valamint a védekezésből is alaposan kivette a részét, hiszen 165 szerelést kísérelt meg, amelyek negyvenöt százaléka sikeres volt.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
GZolee80 2015.06.29. 09:16:28
Remélem ez nem igaz , nem is olyan túl régen azt nyilatkozta (feltéve ha az igaz volt) , hogy a Juve mezében szeretne még BL döntőzni , nagy érvágás lenne az ő távozása , főleg, hogy Pogba is menni fog. :S
Trieszt120506 2015.06.29. 09:26:57
Nathas 2015.06.29. 09:41:55
Lord Viktor 2015.06.29. 09:47:33
Ráadásul minek adnánk el az egyik legjobb játékosunkat 30 millió euróért? Szerintem többet ér, nekünk legalábbis ennyiért nem szabadna elengednünk, hiába már 28 éves.
Gyori_Juventino 2015.06.29. 10:01:07
Emelett többször lenyilatkozta marad és mennyire szereti a Juventust..
Nagyon unalmas hogy minden héten eladják legjobbainkat az újságirók.
krisszvector 2015.06.29. 10:10:08
Lassan nincs olyan játékos,akit a milan ne vett volna meg.Most itt van ez a nevetséges harc,Ramosért,érted,egy kibasz+tt Ramosért.60milla bruhaha
Nathas 2015.06.29. 10:37:39
Wickerman 2015.06.29. 10:51:32
Rivendell 2015.06.29. 11:00:56
szabo2323 2015.06.29. 11:05:28
Lord Viktor 2015.06.29. 11:27:13
babo0410 2015.06.29. 11:34:07
mpite 2015.06.29. 11:59:25
babo0410 2015.06.29. 12:14:04
VIDAL DEAL UPDATE
Reports linking Arturo Vidal to Arsenal are wide of the mark, according to Sky sources.
The Juventus midfielder was “90% certain” to make a move to north London, according to reports in Spain. "
m.martin91 2015.06.29. 12:40:41
consminor 2015.06.29. 13:44:54
peti78 2015.06.29. 14:51:11
hellan (törölt) 2015.06.29. 14:57:04
Rivendell 2015.06.29. 14:59:36
Trieszt120506 2015.06.29. 15:01:01
Il Principino 2015.06.29. 15:06:06
Ennyiért nem adja el Marotta az fix!Főleg,ha megnyerik a Copát!
Ami aggasztó lehet,hogy hasonló úton megy az Arsenal,mint mi..új stadion,már a kupák is jönnek,legjobbjaikat nem adják el és ott van a cimbora is Alexis is!
Il Principino 2015.06.29. 15:11:43
Nagyon kijött a lépés,de ha majd a mostani szezonban kapunk képet arról,hogy valóban az elithez közelítünk,vagy csak egy "dortmundi-atleticos" menet volt ez!
Rivendell 2015.06.29. 15:13:47
hellan (törölt) 2015.06.29. 15:19:57
Il Principino 2015.06.29. 15:31:24
Akár egy csoportba is kerülhetünk velük,az új bl kiemelések miatt...
Direct_01 2015.06.29. 15:48:29
Tevez,Pirlo távozott,Pogba jövőre 100hogy a Barcánál köt ki.Arturonak maradnia kell,lehetetlenség ennyi kulcsjátékost pótolni és ésszerűtlen döntés lenne.
Rivendell 2015.06.29. 15:48:51
Nagyobb jövőt látok a mi csapatunkban és nem azért,mert nyilván zebra szurker lennék.
A mostani Arsenal fiatalokban nem érzem azt,ami anno a Fabregas-os időkben jellemző volt a fiatalabb játékosokra. MU-nál túl sok a pénz,most nyáron-télen és köv nyáron már teljessé teszik a keretet,még a kékek is felköthetik a gatyeszt,mert ezek real üzemmódba kapcsoltak,megvesznek mindenkit akit csak lehet
Direct_01 2015.06.29. 15:53:39
Vidal bolond lenne az Arsenalhoz igazolni...
RuidaRobert 2015.06.29. 15:55:00
KINGovHELL 2015.06.29. 16:22:49
m.martin91 2015.06.29. 16:55:16
Juveboy92 2015.06.29. 19:03:20
röviden: nincs semmi féle Marotta-Braida csúcstalálkozó, se Vidal Arsenal mind2 pletyka alaptalan egyik játékos sincs átadólistán nem kivánnak megválni tőlük :)
Juveboy92 2015.06.29. 19:05:29
Drughi Di Bianconeri 2015.06.29. 19:29:23
Ja, majd 4-5(6-7-8?) év múlva, a Cholo-Choloba levezetni ;)
Az elmúlt években többször is tanúbizonyságot tett a Hűségéről, nyilatkozataiban, a pályán való VEZÉR szerepről nem is beszélve.
Imád itt lenni, Ő akkor is hajt, és ég benne a Tűz, mikor a többiek be vannak szarva /lusták (Bayern elleni BL-meccsek pl.).
Számomra Ő az újkori Juventus legfontosabb arca, Ő a Spirito Juve megtestesítője.
Nálam CSK is lehetne (a másik ilyen Bonucci, Marchisio nem biztos,hogy csk-nak való).
Ez az összeg valami elképesztően nevetséges, a firkászok legalább körbenézhettek volna, kikért fizetnek manapság 30 M eurót. Nem Vidal szintű játékosokért, az fix.
Túl azon,hogy számomra Kedvenc, egyszerűen anyagilag sem érné meg eladni, tavaly 60-ért sem adtam volna el, idén vmivel gyengébb volt a szezonja (főleg az ősze) + öregebb 1 évvel, de így is legalább 45-50 M-s játékos.
Ha rajtam múlna 200-ért sem engedném el egyébként,de szvsz. a vezetőségnek esze ágában sincs eladni (aztán jól néznénk ki,ha eladnák és egy Khedira lenne a pótlása :D )
Tamás Czikó 2015.06.29. 20:23:23
peti78 2015.06.29. 20:27:35
m.martin91 2015.06.29. 20:40:34
KysBé 2015.06.29. 20:53:36
+1
MDaniel98 2015.06.29. 21:54:25
Barolo4 2015.06.30. 01:08:27
Szerintem Vidal simán kiköthet az Arsenalba, kérdés, hogy a nagyobb fizetést hajtja e....
Az Arsenal lenézését én sem értem.... amennyiben Cech mellé érkezne egy Vidal kaliber és egy jó csatár, bármelyik frontos esélyesek lesznek jövőre.
Ha Vidal eligazol idén akkor komoly bajban leszünk szerintem és akkor muszáj még igazolnunk. Forza Juventus!
Tamás Czikó 2015.06.30. 17:52:28
Ha Vidal jönne esetleg hozzánk a reális ár olyan 35 millió font környéke lehetne hangsúlyozom font nem euró, ebből a pénzből pedig lehetne pótolni hasonló kaliberű fiatalabb játékossal. Ha őt tudjátok pótolni és Pogbát megtudnátok őrizni még 1-2-3 évig nem lesz baj nálatok mert az alapanyag nagyon jó, Dybalaval megoldódik a csatárhelyzet ha jön egy vkp vidal helyére meg is vagytok a védelemhez viszont nem ártana kicsit hozzányúlni de ott sincs égbekiáltó probléma. A MU-val pedig az Arsenal pézügyileg akármikor felveszi a harcot sőt talán még a chelseaval és a cityvel is a gond ott lehet, hogy csatárposzton erősödnünk kell és ha santi megy (remélem nem ) akkor kell egy új irányító. A Juventus azért van rossz helyzetben még a klasszis játékosok megtartásával, mert az olasz bajnokságot már kinőtte Pogba és Vidal is. Nem a Juventust hanem a Serie A-t. Az a baj, hogy túl erős a Juve az olasz csapatoknak, nincs igazán kihívótok. Remélem az Inter és a Milan is rátok erősödik és egy sokkal erősebb olasz bajnokságot fogtok megnyerni jövőre. Hajrá Arsenal, Forza Juve :)
Dante01 2015.06.30. 19:50:28
Talán inkább csatár kellene és egy védő, mint középpályás.
Na és az örök kérdés Wenger. Egy másik edzővel többre mennétek, de ez csak az én véleményem. Vidal max. csak akor menne ha új kihívás kellene neki vagy több pénz, de már rengetegszer mondta, hogy jól érzi magát itt és nem megy.
A vételár pedig vicc. Ha Isco 50m akkor Vidal aki évek óta az egyik legjobb a posztján csak 30 lenne?, nevetséges. Az, hogy a Juve kinőtte a Serie A-t az tény, de talán idén a sinter és a milan is összekapja magát, hogy kicsit erősödjön az olasz bajnokság.
Devilke Balla 2015.06.30. 19:51:58
Ebben igazad van,mint ahogy Ozil meg egy Realból. NEm nagyon kellettek,ennyi a torténet,nem azért mentek el,mert hu de jó az Arsenal. Nem lenézve az Arsenalt,de ilyen alapon lehet mondani ellenpéldákat is,Fabregas vissza ment a BArcához,majd mehetett volna az Arsenalhoz is,mégis a Chelseat választotta helyette. Ugyanugy az egyik legnagyobb legendátok,Henry is elment a Barcába,és Van Persie is a Unitedbe,s ezeknek nagyon egyszeru magyarázata van,trófeákat akartak nyerni. Nagyon szép és jó elképzelés,amihez Wenger ragaszkodik,hogy a szép játék a legfontosabb,de Mourinho megmutatta hogy lehet megnyerni a bajnokságot. Arsene rendbe rakta a klubot anyagilag,ezt mind ugy,hogy mellette szép játék,és folyamatos bl-résztvevo lett az Arsenal,ennek ugye az volt az ára,hogy a tehetségeket el kellett adnia. Most nem kell,s most megengedhet nagyobb igazolásokat,sot,lehet már csak ez menti meg ot az utobbi idoben attól,hogy elkoszonjenek tole,de én ugy gondolom hogy ha sikeresek akarnak lenni,bizony nem ártana uj edzot keresniuk. O meg mehet pl.Monacoba.
Az hogy a Juve nyerne e Pl-bajnokságot,vagy az Arsenal Seria A-t,nem fogjuk sosem megtudni. Angliában eleve mi is tobb pénzbol gazdálkodhatnánk talán,illetve lehet az Arsenal is megszenvedne a sok kis ill.kozepes olasz csapattal hosszabb távon.