A szombati bajnokit megelőző pénteki sajtótájékoztató komoly részében Massimiliano Allegrit a sajtó munkatársai nem is a hétvégi bajnoki fordulóról, hanem a szerdai Bajnokok Ligája találkozóról kérdezték.
Az Öreg Hölgy trénere pedig arról beszélt, hogy véleménye szerint csapata nincs pszichológiai előnyben a Real Madriddal szemben, azonban örülne annak, ha valósággá válna Luís Enrique reménye, aki a minap arról beszélt, hogy szívesen vívná meg a Bajnokok Ligája döntőt a Juventus ellen.
A torinói rekordbajnok a hét közepén ütközik meg Spanyolországban a madridi csapattal, és bár 2-1-es eredmény született az első találkozón, korántsem lesz könnyű helyzetben az olasz bajnok, amennyiben biztosítani kívánja helyét a Bajnokok Ligája döntőjében.
„Szívesen tennék eleget Luís Enrique kívánságának, remélem, hogy bejutunk a döntőbe.” - mondta ki nyíltan és mosolyogva Massimiliano Allegri a riporterek kérdésére válaszolva.
„Legutóbb 180 percre voltunk a döntőtől, most már csak 95 percre. Nem egyszerű, mivel véleményem szerint valami kiemelkedő teljesítmény szükséges ahhoz, hogy döntőbe jussunk.
A Real Madrid jelenleg gyenge csapat benyomását kelti, azonban óriási potenciál van a csapatban, képesek a hang sebességével járatni a labdát, tehát úgy gondolom, hogy Madridban nagyszerű meccset kell játszanunk, jobbat, mint Torinóban.
Hinnünk kell, illetve figyelnünk kell. Azonban erről beszéljünk majd hétfőtől.
A Barcelona két hónapja kiváló futballt játszik, a három támadó pedig mintha transzban futballozna. Véleményem szerint jelenleg nagyon nehéz ellenük futballozni, azonban egy dolog két mérkőzésen felvenni velük a harcot és teljesen más egyetlen találkozón megütközni velük.”
Ezt követően a torinói csapat trénerét arról kérdezték, mit gondol a Juventus pszichológiai előnyéről, amellyel készülhet Carlo Ancelotti Madridja ellen.
„Ez az előny nem létezik. Ezt bizonyították a Bajnokok Ligája meccsek.
A legutóbbi mérkőzés háttérbe szorította azt a bajnoki címet, amelyet sorozatban negyedjére sikerült megnyernünk, és amelyet négy mérkőzéssel a bajnokság vége előtt sikerült bebiztosítani. Fontos eredmény volt ez számunkra, mivel ez már sorozatban a negyedik, és nyerni soha nem egyszerű.
És ennek ellenére ez a háttérbe került. Ez azt jelenti, hogy a Bajnokok Ligája külön hangulattal bír, és amikor egy csapat a Bajnokok Ligája elődöntőben játszik, nem ötven meccs egyikén szerepel, hanem csupán két meccs adatik meg a bizonyításra.
Ha pedig egy csapat eljut a legjobb négy közé, és ha jól teljesít, illetve kis szerencséje is van, következik a döntő, vagy Európa egyik legerősebb csapatától szenvedi el a vereséget.
Nem létezik előny, a Real Madrid kivételes csapat, mi pedig kivételes teljesítményt kell, hogy nyújtsunk, olyat, ami technikai szempontból felülmúlja a torinói találkozót.” - zárta a sajtótájékoztató BL-re vonatkozó részét Massimiliano Allegri.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
m.martin91 2015.05.08. 16:02:39
????????
Apuleius 2015.05.08. 16:16:24
Valószínűleg valami olyasmit akar mondani, hogy a Juventustól elszenvedett vereség után és a sok sérült miatt néhányan talán leírják a madridiakat, de a valóságban ez óriási tévedés, blablablabla.
venember83 2015.05.08. 16:31:27
"It seems that Real Madrid are a poor team now, but they are a team of great talent"
MdewC 2015.05.08. 17:59:22
Tudom ez így lehet sok egy picit...
Rivendell 2015.05.08. 18:03:06
mit csodálkoztok...1 középszer volt a Real:DDDD szarháziak csapata ,nem fordították félre,tény hogy 1 gyenge csapat:DDD
ui:ne nyaljuk már ennyire a senkiházi real seggét + a spanyol bajnokságét
Hogrin 2015.05.08. 21:57:28
De a leg szörnyűbb az egészben, hogy nem tudom megnézni a szerdai meccset mert a világ végén leszek Pölöskén :(
No mindegy azért Forza Juve! :)