Az angol sajtó értesülései szerint a Manchester United alkalmazásában álló, Louis Van Gaal együttesében perifériára szoruló Robin Van Persie szeretné Olaszországban folytatni pályafutását, s az itáliai klubok közül egyelőre a Juventus, az Inter és a Lazio mutatott érdeklődést a holland támadó szolgálatai iránt.
Három esztendővel ezelőtt Van Persie nevét már összeboronálták a Juventusszal, azonban végül maradt a Premier Leagueben, s az Old Traffordon szerepelhetett.
A támadó, akinek jelenlegi szerződése 2016 júniusában jár le Manchesterben, Louis Van Gaal vezetése alatt nem remekelt, így valószínűsíthető, hogy nyáron nem marasztalják tovább a 32 esztendős hollandot, aki számos angol lap értesülése szerint szeretné kipróbálni tudását Olaszországban is.
A pletykák szerint a játékos képviselői már kapcsolatba is léptek a Juventus és az Inter vezetőségével, hogy felmérjék, az olasz klubok érdeklődnek-e a holland válogatott játékos iránt, míg a Lazio abban az esetben kínálna lehetőséget Van Persie számára, amennyiben a fővárosi együttes biztosítja részvételét a Bajnokok Ligája következő kiírásában.
A legfőbb akadályt a támadó jelenlegi, mintegy 17 millió eurós bérezése jelentheti, ezért bizonyosnak tűnik, hogy Van Persienek jelentős fizetéscsökkenéssel kell kalkulálnia, ha valóban Olaszországban tervezi jövőjét.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
m.martin91 2015.04.09. 13:40:50
Egyébként úgy tudom, hogy 235 ezer fontot keres hetente, azaz évente közel 17 millió eurót. Tehát nem 8-at.
Apuleius 2015.04.09. 13:49:38
MdewC 2015.04.09. 13:51:38
Hosszú nyarunk lesz pletykatéren.
Pörszi remélhetőleg az is marad.
Barolo 2015.04.09. 14:22:51
Rivendell 2015.04.09. 14:53:51
Minden pénz mehetne a szélekre és a kp-ra és majd jöv nyáron lenne kp-ért igazolva valaki Tevez helyett,ha marad még 1 évet az apacs,akkor persze nem kell RVP.