A Juventus lehet a befutó Dybala ügyében

dybala_paulo_golorom.jpgAz olasz sajtó értesülései szerint a Juventus vezeti a Paulo Dybala aláírásáért zajló versenyfutást, mivel a játékos továbbra is az olasz bajnokságban képzeli el a jövőjét. Az ifjú argentin támadó a jelenlegi szezon egyik legnagyobb felfedezettje, aki kirobbanó formában játszik, s így számos európai élklub érdeklődését felkeltette.

Az átigazolási ügyekben rendre jól értesült Gianluca Di Marzio honlapja azonban arról számol be, hogy a 21 esztendős Dybala egyértelműen jelezte környezetének és ügynökének, hogy maradni szeretne Olaszországban.

A hírportál szerint ez a fejlemény a Juventus malmára hajthatja a vizet, s jelen pillanatban a torinói zebramezesek lehetnek a befutók az argentin ügyében, főként mivel az Öreg Hölgy már fel is vette a kapcsolatot a Palermóval.

A szicíliai klub elnöke, Maurizio Zamparini a közelmúltban elárulta, hogy boldoggá tenné, ha argentin tehetsége a Juventusnál folytatná pályafutását, azonban nyilatkozataiban makacsul tartja magát ahhoz az elképzeléshez, hogy 40 millió eurót szeretne kasszírozni a játékosért.

A jelenlegi szezon során Dybala huszonhat bajnoki mérkőzésen lépett pályára a Palermo színeiben, s ezalatt tizenkét találatig jutott.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr567277905

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

babo0410 2015.03.17. 15:16:42

Ha 40 millió az ára, akkor sajnos nem fog érkezni. De azt el tudom képzelni, hogy mivel lejár a szerződése, így valamivel olcsóbban elengedik. De lehet az 50 milliós kölcsönt is pont azért kaptuk, hogy őt megszerezhessük? Ki tudja.

danimester1 2015.03.17. 15:16:53

Fiatal játékosokra van szükségünk,ami egyértelmű.Tehetséges a srác,de a 40 az sok érte,inkább érné a felét.Szerintem ezzel a beárazással az öreg úgy számol,hogy Pogba távozni fog és majd jól lehúz minket.Szerintem ha már ilyen összegekben "gondolkodhatunk",inkább kellene Veratti,mint az argentín.Jelen esetben mondjuk a csatár posztunk is erősítésre szorul,így el kell dönteni melyik ujjunkba harapjunk melyik fáj kevésbé.Összeségében ha Pampalini ragaszkodik ehhez az árhoz,erős kétségeim vannak hogy a mi játékosunk lesz.

mozambo 2015.03.17. 15:23:58

Nehogymár a palermo szorongassa a tökünket mikor ők vannak gyenge alkupozícióban.

sleepy8 2015.03.17. 15:34:59

Az nagy lenne, ha itt kotne ki. Foleg ha melle Pogba-t is sikerulne itt tartani.

Ádám.84 2015.03.17. 15:35:47

Lejáró szerződésű játékosért nem fog 40 milliót kapni, a Zazára szánt 15 milliót meg kéne egy kicsivel fejelni és jöhetne. Egyébként pedig egy Coman, Morata, Tevez, Dybala, Bererdi támadósor...

rockitbaby 2015.03.17. 15:52:39

@Ádám.84: Bár imádom Tévezt, de nyugodtan szedd ki, lévén ő csak '16 nyaráig marad, így érdemben már rá nem építhetünk sajnos. Nem úgy, mint a amradék négy általad is felsorolt titánra. Na aaaaz bika lenne :)

pedronegroo 2015.03.17. 15:56:23

Ezek szerint nem ostoba a srác és tudja hogy egy külföldi top klubnál csak a padot koptatná így a fejlődése érdekében marad még az olasz bajnokságban.

40 milla?? A tavalyi gólkirály mennyibe is került....

Vigyel el a Roma 30 milláért mi meg hozzuk el tőlük kölcsönbe Iturbe-t, ingyé. :)

Rivendell 2015.03.17. 17:05:09

22-28m között szerintem hozható lenne...érdekes lenne 1 Berardi-Morata-Tevez-Dybala 4-es,mert így már lenne 1 viszonylag mozgékonyabb és játékosabb támadó sor /Berardi raknám ki szélre,tehát egymást nem zavarnák/ Pogba-Asa/Vidalt én eladnám a nyáron/páros jól tudna szűrni középen mögöttük Rugani meg nagy tehetség hátra. Ezzel a mercatoval ki is egyeznék,ha csak ők ketten jönnének. Mondjuk mivel nálam Asa középre menne,akkor kéne balra is vétel Evra mellé/elé/mögé ahogy tetszik,de ha Vidal menne akkor simán fedezhető lenne anyagilag a mercato még akkor is ha nem kapunk 50M-s kölcsönt,mert Dybala árát Vidal fedezné,Berardi meg nem horror kategória 15körül meg tuti lehetne balra találni.

Il Principino 2015.03.17. 17:53:12

Asszem lemaradtam valamiről...milyen 50 milliós kölcsönről beszéltek?
Meggondolatlanság lenne belevágni egy szezonnak rutinos minden hájjal megkent támadó nélkül!Bárhogy is alakul,egyelőre Dybala,Berardi,Zaza,Coman,Morata "csak"tehetségesek,de nem rutinosak,mint Tevez...

venember83 2015.03.17. 17:58:42

@kg19850508: Exxor adott kölcsön a Juventusnak kedvező kamattal ötvenmillió eurót.

Il Principino 2015.03.17. 18:10:49

@venember83: nem semmi...hány év alatt törlesztik vissza 20?

danimester1 2015.03.17. 18:15:46

@Ádám.84: Ezt most azonnal aláírnám!

Rivendell 2015.03.17. 18:21:14

@kg19850508: azért ha 16-ig maradna tényleg Tevez,akkor csak lenne 1 rutinos top csatár....1éve meg lenne Moratank + ban beérni és Dybala-nak is lenne 1 szezonja addig top csapatban.Részemről jobban örülnék neki,mint Zaza-nak + Berardi nekem jobban kéne a Sasoktól,mert a szélünk támadásban 1 rakás kaki,még ha Lichti agilis is

babo0410 2015.03.17. 19:09:29

Ha jól emlékszem, akkor anno Cavani is hasonló statokkal rendelkezett, mikor a Napoli leigazolta szintén a Palermoból. Csak ő két évvel idősebb volt. A Palermonal értenek ahhoz, hogyan igazoljanak nagy tehetségeket, akik később sokat érnek majd. Meg kell szereznünk. És Cavanit is el lehetett hozni 40 millió alatt bőven. Most szerintem őt is el lehetne pláne, hogy a szerződése is lejár. Nagyon kéne Dybala, mert fiatal, tehetséges, és szerintem lesz hasonló klasszis, mint Cavani.

Rivendell 2015.03.17. 19:14:04

@babo0410: te pl Zaza-t kedveled,most akkor kinek örülnél jobban,mert valszeg 1 Dybala-Zaza-Berardi 3-as nem fog jönni/meg hova is kéne annyi előre Morata mellé/

Juvegaspy 2015.03.17. 20:26:14

@Rivendell: Asa sztem balhatved lesz ha visszater.
Bar o is utalja de nem nagyon ropkodnek hirek arrol h arra a posztra erkezik valaki...Evra eleg halvany Padoint meg hagyjuk.

Drughi Di Bianconeri 2015.03.17. 20:59:10

Annyira jó lenne leigazolni, ideális Tevez-utód lehetne, ráadásul még egy évet tanulhatna Carlitostól.

De sajnos ez nem marad több álomnál.
Rengeteg betömni való lyuk van a csapaton, azokra sem hiszem,hogy költünk a már biztosnak vehető Zaza-Berardi-Pereyra-Rugani transfereken kívül.

Továbbá ekkora összeget mi senkire nem fogunk áldozni,amíg ez az "okos és gazdaságos" háttér megy nálunk.
Egyébként Dbyala még nem is ér ennyit.

el.Flaco 2015.03.18. 09:45:11

@Drughi Di Bianconeri: Egyet kell értenem sajnos. Szerintem sem fog érkezni ennyiért, pedig nagyon szeretem a játékát és ha már elhagyja a Palermot akikért szintén rajongok évek óta akkor én lennék a legboldogabb ha ide igazolna.
Valóban nem ér 40 milliót jelenleg, de jó eséllyel pár év múlva sokkal többet is fog.
Az a gond, hogy ezt az árat röhögve kifizeti egy "arab" csapat, és Zamparini van annyira rutinos, hogy kivár és el is fogják vinni, így nem hinném, hogy olcsóbban eltudnánk hozni. Főleg a Marrotta féle tököléssel.

sleepy8 2015.03.18. 12:32:57

Amúgy, ha át akarunk állni 3 támados játékra, akkor nem lenne sok a 6 támadó. Meg tekintve hogy Tevez már csak egy évet marad, utána 5 támadónk lenne.

Coman, Berardi, Dybala, Morata, Zaza, +ugye még egy évig Carlitos. Aztán HA bejönnek a számítások, Tevez ide vagy oda, 5 évig biztos stabilak lennénk elöl.

Azért a Morata-Dybala-Berardi csatársorba hatalmas lehetőségek lennének. Főleg ha Coman és Zaza tehermentesítené őket a padról.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1852) bajnokság (3386) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (916) elemzés (40) előzetes (860) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9921) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2430) meccsek (4160) mercato (4144) nyilatkozat (7442) Olasz Kupa (326) összefoglaló (411) pletyka (4174) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (200) Címkefelhő
süti beállítások módosítása