A Juventus edzője legutóbb már a Borussia Dortmund elleni találkozót is szóba hozta, és kijelentette, hogy nem tudja kifogásként elfogadni a fáradtságot egyik játékosától sem.
Az Öreg Hölgy hétfőn a Sassuolo ellen begyűjtötte a három pontot, szombaton viszont a Palermo ellen kell bizonyítania a csapatnak, majd szerdán Németországba látogat, hogy eldőljön, továbbjut-e a Bajnokok Ligájában a legjobb nyolc csapat közé.
Ugyan komoly sorozatterhelésnek van kitéve a csapat, Massimiliano Allegri úgy nyilatkozott, hogy nem kívánja túlzott mértékben rotálni a csapatot a szerdai BL-meccsre való tartalékolás jegyében.
„Holnap készen kell állnunk a Palermo elleni mérkőzésen.” - mondta a szakember a bajnoki előtt szokásos sajtótájékoztatón.
„Különösen mivel rendkívül intenzív futballt játszik a Palermo. Hétfőn léptünk pályára, azóta eltelt öt nap, így nem akarok fáradtságról hallani.
Nem akarok a Dortmund elleni mérkőzésről hallani, mivel ha egy játékos nem képes négy-ötnaponta játszani, akkor ez azt jelenti, hogy rosszul végeztük az edzésmunkát, vagy egyszerűen nem rendelkezik megfelelő állóképességgel ahhoz, hogy egy nagycsapatban játsszon.
Claudio Marchisio nagyszerű fizikai állapotban van, ezt az adatok is bizonyítják, de a teljes csapatra igaz ez.
Rá kellene ébrednie, mivel olyan srác, aki mindent belead, hogy bizonyos meccseken a játékosnak be kell osztani az erejét, és néha nem kell annyit futni, ha nincs erre szükség.”
Az Öreg Hölgy mestere mostanában az Álvaro Morata és Carlos Tévez csatárpárost küldi pályára, és elmondása szerint ezúttal sem fogja őket pihentetni azzal, hogy Fernando Llorente és Alessandro Matri párossal vágjon neki a Palermo elleni mérkőzésnek.
„Nem tartom valószínűnek, hogy Llorente és Matri együtt játsszon. Nem zárható ki, hogy egy adott mérkőzésen együtt a pályán legyen a két futballista, azonban jellemzőik okán kizárt, hogy együtt kezdők legyenek.
Futballban egyszerűen nem szabad ugyanolyan jellemzőkkel rendelkező játékosokat pályára küldeni.” - zárta határozott véleményével a sajtótájékoztatót Massimiliano Allegri.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
benssz 2015.03.14. 14:55:28
ma meccstől meg semmi jót nem várok