Camoranesi: „Dortmundban bármi megeshet”

Camoranesi Mauro German_labdaval.jpgAz egykori Juventus szélsó, Mauro Camoranesi szerint a Juventus komoly lépést tehetne előre európai színtéren Edinson Cavani leigazolásával.

Nemrégiben arról lehetett olvasni, hogy az Öreg Hölgy vezetősége talán egyeztetéseket folytat a Napoli egykori csatárával, és Mauro Camoranesi szerint a torinóiaknak mindent el kellene követni a csatár megszerzése érdekében.

„Edinson Cavani világszintet képvisel. - nyilatkozta az egykori olasz válogatott a Tuttosport munkatársának.

„Edinson Cavani és Carlos Tévez fantasztikus csatárduót alkotna. Lehet, hogy az uruguayi támadó leigazolása nem lenne elég a Bajnokok Ligája megnyeréséhez, azonban minden bizonnyal előrelépést jelentene a csapat számára Európában.

Kemény dolog versenyképesnek lenni Európában, mivel óriási a harc a csapatok között. Ahhoz, hogy a legnagyobb klubokkal versenyre kelhessen a Juventus, még kell néhány évnyi fejlődés.

Fontos kiváló játékosok leigazolásával bizonyítani, hogy a klub a legmagasabb osztályba tartozik, nem elég átlagos játékosok beszerzése, aztán azzal a helyzettel szembesülni, hogy valahogy el kell adni pár futballistát.

Ezt követően az Argentínában született, ám olasz nemzeti válogatottként világbajnokságot nyerő futballista beszélt honfitársa, Paulo Dybala helyzetéről, akit nemrégiben természetesen hírbe hoztak az Öreg Hölggyel.

„Paulo Dybala képes meccseket eldönteni, ezért nem zárható ki, hogy megfelelő minőséggel rendelkezik ahhoz, hogy a Juventusnál játsszon. Ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy teljesen más a Palermo és a Juventus mezét viselni.

Paulo Dybala olyan, mint egy kibiztosított ágyú, viszont a Juventusnál sokkal több feladatnak kell eleget tenni. Ezzel kapcsolatban Fabio Capello szavai jutnak eszembe…

Hogy is fogalmazott? Amikor mutattak neki egy tehetséges fiatalt, a következőképpen válaszolt: »Lássuk, mire megy egy másik klubnál, és majd akkor leigazoljuk, amikor megbizonyosodtunk arról, hogy valóban képes meccsek eldöntésére.«.”

Ezt követően az egykori középpályás a Juventus következő BL-meccséről is beszélt, azonban nemigen tudta eldönteni, ki is számít egyértelmű favoritnak.

„Nehéz választani a két csapat között. Ez egyike a legkiegyensúlyozottabb párharcoknak a legjobb tizenhat között, a torinói 2-1 nyomán továbbra is bármi megtörténhet.

A Juventus kiváló csapat, ám a Borussia együttesét nehéz legyőzni, nem tulajdonítanék nagy jelentőséget a dortmundiak által a bajnokságban elszenvedett kudarcoknak.

Dortmundban nagyon parázs a hangulat, ám a játékosok azok, akik megnyerik a meccseket.

Andrea Pirlo? Ő szerintem egyedi játékos, és elengedhetetlen lenne, hogy Dortmundban is játsszon. Azzal, hogy ő is a pályán van, előnybe kerül a Juventus.

Hallom, ahogy néha kritizálják a játékát, ám ilyenkor csak nevetek. Andrea Pirlo soha nem lehet probléma, ő inkább megoldás a problémákra.

Határozottan úgy gondoltam, hogy Andrea Pirlo negyvenéves koráig futballozhat, ám figyelembe véve az olasz bajnokság jelenlegi szintjét már másképp gondolom, akár ötven- vagy ötvenhároméves koráig rúghatja a bőrt. Nem látok senkit, aki hozzá hasonló minőséggel vagy intelligenciával rendelkezne.”

Az interjú alatt az egykoron meghatározó játékos elismerően beszélt a Juventus jelenlegi edzőjéről, Massimiliano Allegriről.

„Massimiliano Allegri azon edzők egyike, akiknek mindig is tetszett a filozófiája, azonban persze ezt könnyű kijelenteni, ha figyelembe vesszük az eredményeket, amiket elért. Összehasonlítva a Juventusra jellemző trénerekkel, az ő vezetése alatt a csapat nyugodtabban játszik.

Kevesebb rendszer és ábra jellemzi az ő mentalitását, több szabadságot biztosít az egyes játékosoknak a döntéshozásra.” - zárta az interjút Massimiliano Allegri munkamódszerének rövid jellemzésével Mauro Camoranesi.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr597259429

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

m.martin91 2015.03.11. 15:15:58

"Határozottan úgy gondoltam, hogy Andrea Pirlo negyvenéves koráig futballozhat, ám figyelembe véve az olasz bajnokság jelenlegi szintjét már másképp gondolom, akár ötven- vagy ötvenhároméves koráig rúghatja a bőrt."

Óriási! :DDDD Az év nyilatkozata!

MarekCsont 2015.03.11. 15:27:32

:DDDDD Megmondta a frankót. Dybalával kapcsolatba is, menjen csak a Barcába.

pedronegroo 2015.03.11. 15:27:53

@m.martin91: Pedig mióta sérült az "öreg" csak úgy brillírozik a csapat! És Marchiso is kitűnően megoldotta a Maestro feladatát....

"Hallom, ahogy néha kritizálják a játékát, ám ilyenkor csak nevetek. Andrea Pirlo soha nem lehet probléma, ő inkább megoldás a problémákra."

ezek szerint olvassa a blogot Camoranesi, mintha csak egy bizonyos blogtársunknak próbálna így üzenni....

babo0410 2015.03.11. 16:32:47

@pedronegroo: Most lehet nem szárnyalunk, mert kisé elkényelmesedtek. De nem tudom neked feltünt-e az, ami sokaknak már igen, hogy Pirlo egyre több és egyre súlyosabb hibával játszik? És bármikor máskor sérült volt Pirlo, érdekes mód sokkal gyorsabban, sokkal lendületesebben játszottunk. És ezek tények. Pirlo tudása még mindig megvan, csak már nem tud olyan gyorsan reagálni bizonyos szituációkban.

pedronegroo 2015.03.11. 17:02:38

Camo ne röhögj!!! Itt ez van, szokj hozzá! Mit értesz te a focihoz!?

ToTTy-Juve 2015.03.12. 16:38:02

Mauro-Mauro... XDDDDDD

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3385) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (916) elemzés (40) előzetes (860) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9917) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2430) meccsek (4158) mercato (4142) nyilatkozat (7440) Olasz Kupa (326) összefoglaló (411) pletyka (4172) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (200) Címkefelhő
süti beállítások módosítása