Allegri: „A Fiorentina megérdemelten győzött”

allegri_massimiliano_mutogat.jpgA csütörtök esti 2-1-es hazai vereséget követően Massimiliano Allegri elismerte a Fiorentina érdemeit, mondván, hogy az ellenfél jól játszott, ám véleménye szerint csapata képes megfordítani az eredményt a visszavágón.

Az Öreg Hölgy harmincnyolc győzelem és négy döntetlen után kapott ki először hazai pályán, a Fiorentina előtt utoljára a Bayern München győzedelmeskedett a torinói stadionban még 2013 áprilisában, és a német csapaton kívül eddig csak az Inter és Sampdoria együttesének sikerült három ponttal távoznia a Juventus új otthonából.

„Tisztában voltunk azzal, hogy a Fiorentina kiváló formában van, és véleményem szerint mindkét csapat jó első félidőt hozott össze.” - értékelte a mérkőzést az Öreg Hölgy edzője a Rai Sport mikrofonja előtt.

„A szünet után körülbelül tíz percig nem voltunk elég szervezettek, az ellenfélnek volt két-három lehetősége a gólszerzésre, és a harmadiknál gólt is lőttek. Voltak lehetőségeink az egyenlítésre, ám a Fiorentina jobb futballt játszott, és megérdemelten győzött ma este.

A visszavágó még előttünk áll, megpróbáljuk elérni a továbbjutást, ám tisztában vagyunk azzal, hogy ez nem lesz egyszerű, mivel a Fiorentina nagyszerű formában van, és nagyon jó futballt mutat.

Amíg Kingsley Coman a pályán volt, előnyben voltunk a középpályán. Carlos Tévez  beállásával kicsit módosítottunk a rendszeren, és voltak nehézségeink abban a tíz percben. Úgy kaptunk gólt, hogy az ellenfél játékosa hetven métert futott labdával. Ez nem taktikai hiba.”

Kingsley Coman sérülés miatt cserére szorult, ám tíz percen át próbált pályán maradni, és csapatának segíteni.

„Abban a tíz percben gólhoz juttatott minket azzal, hogy kipasszolta szélre a labdát. A nehéz körülmények ellenére jól teljesített.

Az eredmény nyomán el kell gondolkodnunk, és a következő mérkőzésre kell koncentrálnunk. A bajnokság még nem lefutott, annak ellenére, hogy mások mit mondanak. Európai színtéren is helyt kell állnunk, hiszen előttünk még a Borussia Dortmund elleni visszavágó, majd jön az Olasz Kupa elődöntőjének visszavágója.”

Massimiliano Allegri hétfőn az AS Roma elleni 3-5-2 után a kupameccsre a 4-3-3 alkalmazása mellett döntött.

„A Juventus kerete három éve állt össze egy másik rendszer alapján. Idén változtattunk, azonban néha még a régi taktikát is bevetjük.

Az emberek elfelejtik, hogy számos sérülés hátráltatott minket, említhetem Barzagli, Pirlo, Asamoah és Romulo kiesését, így néhány játékos az egész szezonban pihenő nélkül pályán volt. Ezért játszunk néha három, néha pedig kettő középpályással, hogy kis pihenőt kaphassanak a játékosok.

A hétfői bajnoki sok szellemi és fizikai energiát kivett belőlünk. Elveszítettük ezt a találkozót, ám képesek vagyunk a visszavágón kiharcolni a továbbjutást.”

A közelmúltban mintha Paul Pogba nem csillogna úgy, ahogyan azt már sok Juventus szurkoló megszokta, ám Massimiliano Allegri szerint ez teljesen természetes dolog.

„Bármely játékosnak gondjai akadnak a fáradtsággal, ha évi szinten 40-50 mérkőzésnél többet kell játszania, és ez fokozottan igaz egy huszonkétéves futballistára, akinek még tanulnia kell a meccsek irányításának és saját erejének kilencven percre való beosztásának tudományát.

Mindig azt mondom neki, hogy a technika korántsem minden, megadott teljesítményt kell nyújtania a pályán. A fiataloknál érésük során természetes a hullámhegyek és hullámvölgyek jelentkezése, ahogy Álvaro Morata esetében is megfigyelhető ugyanez.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr967245071

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rocky80 2015.03.06. 09:39:09

Pepe legalább kezd megdolgozni a fizetéséért. Egy gólpasszt már adott. Az utóbbi 5 évben...

pedronegroo 2015.03.06. 09:50:58

Engem abszolute nem lepett meg a vereség. folyamatosan nyomjuk a szarabnál szarabb meccseket már érett a vereség. Allegri egy lúzer, egy bohóc, lassan belátja az is aki a bajnoki címmel (persze még nem nyertük meg) takarózva érvel mellette.
A játékosokat nem nagyon ekézném, Padoin egy peremember teszi amit tud, Salah evra-t is ott hagyta volna, sőt a franciát mások is ott szokták hagyni, nincs Asa és jönnek balról a gólok, ez van. Chiello és sokkal jobb amikor Asa van mellette. Marci meg nem Pirlo ez az elmúlt két meccsen nagyon kijött, annyit betlizett 2 meccsen mint az öreg 3 év alatt. Coman-t pedig nem így kell felépíteni hogy pár meccsen kap 2 perceket most meg kezdőként oldja meg 19 évesen, ez Allegri sara szintén.
A Fior meg nagyon jól nyomja mostanában és úgy látszik "tartalékosan" is jobbak mint mi.
Remélem nyernek valamit az idén mert Montella nagyon tökösen csinálja a dolgokat továbbá jó kis játékosokat "kukáznak" össze. A bajnokságban pedig jöjjenek be Bl-t érő helyre, ezerszer inkább ők mint az ultra fos Roma.

Rocky80 2015.03.06. 10:10:41

Egyébként tényleg szimpatikusak.

danimester1 2015.03.06. 10:33:48

Egyedül a győzelmet nem kell magyarázni.Az itt elhangzottak mind süket duma és a semmi megmagyarázása.Tökös volt húzott egyet nem jött be,ennyi.A játékosokon meg látni a fáradtságot,mert ugye nekünk elég erős a keretünk és nem kell erősítés.Ez az egész kialakult helyzet vezetőségestül játékostul,összességében mindenki hibája.Nem kell itt ujjal mutogatni senkire sem,mert közös a probléma.Kimondatlanul is a vereség már nagyon lógott a levegőben meccsek óta.Tegnap is írtam remélem ez azért gondolkodásra készteti őket,mert idén még semmit nem nyertünk.Nem lefutott még a meccs,de nagyon nehéz lesz.Írtam már többször,hogy nem gondoltam volna ennyire megérezzük Asamoah kiesését,pedig úgy néz ki igen.A nyáron egy alapos vérfrissítés kell és minőséget igazolni,nem pedig mindig azzal az átkozott FFp-vel vagy nem vagyunk olyan anyagi helyzetben dumával takarózni.Ha másképpen nem megy akár mindkét "sztár" középpályásunk eladásával,de rendet kell rakni vagy szép lassan mi is elindulunk a lejtőn.A srácok nem felejtettek el focizni én inkább mentális problémát sejtek a háttérben még pedig azt,hogy ezek a srácok jóllaktak.Ezt támasztja alá az én vagyok a "világ legjobb középpályása" és a 100M-s transzfer pletykák is.esetleg Allegriből van elegük?!

danimester1 2015.03.06. 10:35:01

@pedronegroo: Ezzel egyetértek.Sokkal jobb munka folyik ott mint bármelyik riválisunknál és kiérdemelnének végre egy címet.

Drughi Di Bianconeri 2015.03.06. 11:22:03

Jólvan Foxi - Maxi....bravo.
Most arra keni,hogy a bajnokság még nem lefutott,végül is csak 9 pont előnyünk van, egy lúzer,örök 2-ik csapat ellen :)

Ez,amit tegnap láttam, végigszenvedtem egy gyötrelem volt.
Volt az első félidő legelején egy pár perc,amikor megnyomtuk,magasan letámadtunk és próbáltunk gólt lőni, az a része tetszett,csak képtelenek voltak betalálni a kapuba...

Onnantól kezdve viszont végig az történt,amit a Fior akart (kiv.: Llorente gólja + 1-2 "ziccer" a részünkről).

Már a kezdő összeállításakor kissé izgultam,hogy Padoin-Ogbonna mit művelnek hátul, valamint,hogy Pepe mit fog összehozni szélen. Utóbbival semmi probléma nem volt (bár röhögtem minden egyes szabiján,szögletén).

Az említett hátsó duótól való félelmem beigazolódott.
Padoin a Juventus szégyene, soha nem emlékszem,hogy ennyire rossz játékos ennyiszer Juve mezt húzhatott magára és 3, lassan 4szeres bajnok.
Nyilván Salah egy 10000szer jobb játékos, nem is vártam,hogy nem csapja be 10/10szer, de azért végigkísérni,ahogy lekontráz...30 éves múlt,de annyit nem tud,hogy "taktikai fault". Szégyen.

Ogbonnával meg a legnagyobb baj,hogy: hiába passzol bőven 90% felett, hiába vannak szerelései,interceptiönjei ,de nagyon sokszor rosszul helyezkedik: mintha Bonuccit akarná "védelmezni", darabos a mozgása, és szvsz. nem elég intelligens ehhez a játékhoz.
Az a helyzet,hogy bármennyire is egy favágó Chiellini, és nincs is formában, és egyre többször hibázik, de ha Ő nincs,akkor nincs védelem. Nincs magabiztosság,nincsen Állat.
Bonucci jó,de Ogbonnával párban inkább gáz.Már várom Ruganit, aki már most jobb védő,mint ők ketten együtt...

Marchisio,a mi "Hercegünk" volt a legrosszabb. Így kell egy jövőbeli "capitanonak" játszania az egyik legősibb,leggyűlöltebb ellenfél ellenében, hazai pályán ?! Mindkét gólban benne volt, összevissza játszott, helyezkedett.

Coman rendre rossz megoldásokkal rukkolt elő, gyakorlatilag pontatlan volt végig,egy párharcot nem nyert meg,még a cselei is gyöngék,lassúak.Rá nem lehet haragudni, 19 éves taknyos gyerek, 0 tapasztalattal.
Egyszerűen Ő még egy kölyök,neki játéklehetőség kell, fejlődnie kell mentálisan, technikailag és főleg fizikailag. Kölcsön kell adni.

Tulajdonképpen Allegrit most nem feltétlenül venném elő,mert tökösen 4-3-3ban nyomtuk, és az első percekben ez látványos,aktív focit eredményezett.

Azonban a hangzatos nyilatkozatok a meccs előtt,hogy már pedig komolyan vesszük a kupát, erre Padoint berakja kezdőnek...

Érdemben nem tudott a meccsbe nyúlni, és a legnagyobb baj továbbra is az vele,hogy nem tud sehogy motiválni,lásd 2-ik félidő,amikor az öltözőben maradtunk.

A Fiorentina lefocizott minket hazai pályán,grat. nekik és Montellának.
Salah pedig egy nagyon jó játékos,egyértelműen jobb,mint Cuadrado, 1-ül megölt minket...

Remélem mindenki acceptálta,hogy a kupából immáron kiestünk.
A f@szom belé,hogy megint egy Scudetto-t írhatunk fel,semmi mást mellé.
Szerintem a Dortmund ellen,amilyen formában most vagyunk, ki fogunk esni,de ha szerencsénk van (Reus sérült marad + kibírjuk bekapott gól nélkül),akkor is az a végállomás nekünk.

Egy helyben toporgunk 4-ik éve,se játékban,se hozzáállásban, se eredményekben semmi fejlődés nincsen. Sőt, inkább egyre gyengülünk,meg öregszünk is.

Ez a Fior megnyeri a kupát, akár a Lazio,akár a Napoli lesz az ellenfele. Szerintem az EL-t is behúzzák.

HAllegrit remélem elküldik nyáron,hiába hoz össze menetrendszerint egy Scudettot. Montellát szeretném edzőnek.

Drughi Di Bianconeri 2015.03.06. 11:24:37

@Drughi Di Bianconeri: "de ha szerencsénk van (Reus sérült marad + kibírjuk bekapott gól nélkül),akkor is a BL 8 a végállomás nekünk."

Ádám.84 2015.03.06. 11:30:56

Massimiliano, Massimiliano...
Pályára küldöd a csapatot egy szokatlan 4-3-3-mal, olyan emberekkel a szélen, akik eddig alig vagy szinte semennyit nem játszottak, egy Salah szintű szélső ellen pedig felküldöd a Padoin-Ogbonna duót. Mégis mit gondoltál, mi lesz ebből?
Hazai pályán legalább kikapni nem szabadott volna. Egy ilyen összeállítású csapatot max. egy kiesőjelölt vagy másodosztályú csapat ellen szabadna felküldeni. Ezek után teljesen felesleges lesz Firenzébe látogatni.
@Drughi Di Bianconeri: +1!

faciesarticulariscarpea 2015.03.06. 11:41:35

Ennyi negatív embert egy helyen ritkán látni. Valami mindig rossz.
@Drughi Di Bianconeri: Kollega te fogod még nézni a dortmundi, illetve a Fior elleni meccset, úgy hogy már tudod a kimenetelét? Nem unalmas?:D

Andras74 2015.03.06. 11:48:46

@danimester1: Tegnap. a meccs alatt pont ezt mondtam a barátnőmnek, hogy Asa mellett nem futkosna így ez a Salah gyerek, a többiek pedig nem fogják utolérni.......és akkor jött a gól.

danimester1 2015.03.06. 11:55:48

@Drughi Di Bianconeri: Röviden tömören szép jellemzése az utóbbi időben mutatott teljesítményünknek.Felháborító,hogy csak úgy zúgnak a hangzatosabbnál hangzatosabb nyilatkozatok,a pályán meg homlok egyenest mást mutatnak.Jobban járna mindenki ha inkább kussolnának.

danimester1 2015.03.06. 11:58:07

@Ádám.84: Én most Allegrire nem haragszom,mert valóban gyenge kezdőt küldött ki,de legalább ő megpróbált változtatnia cseréivel.Az meg külön lapra tartozik,hogy a játékosok beleszartak megint az egészbe.10 perc Juventus szintű focit láttunk,a többi kuka még akkor is ha rúgtunk egy gólt.Az egész meccs egy rakás szerencsétlenkedés és tanácstalanság volt.

pedronegroo 2015.03.06. 11:58:27

@faciesarticulariscarpea: Irigyellek! Gondolom ha öt nullra kikapunk te akkor is vigyorogsz, pedig hidd el nem ez a természetes reakció.

danimester1 2015.03.06. 12:02:02

@faciesarticulariscarpea: Negatív vagy sem ez teljesen mindegy.A teljesítményünk a negatív és az elmúlt meccseken mutatottak alapján joggal hiszi el az ember,hogy ezt nem fogják tudni 2-3 nap alatt rendezni.2db idegenbe lőtt góllal az esélyek nem mellettünk szólnak a firenzei kirándulás előtt.A Bl-ben pedig 1 gól előnyünk van,amit egy bénázással simán elcseszhetünk.A látottak alapján egyértelműen megállapítható a csapat morálja a béka segge alatt van és fizikálisan is kezdenek elfogyni.

Tony. 2015.03.06. 12:03:14

Allegri-t a legrövidebb időn belül ki kell lökni. Ez egy kókler.

faciesarticulariscarpea 2015.03.06. 12:12:12

@pedronegroo: Nem, az 5-0 már feltételez valami komolyabb hibát, ám esetünkbe ilyenről szó sincs, 1-2 lett nekik és még van egy visszavágó. Koránt sem nem dőlt el még minden ! Ez a negatív hozzáállás nem vezet véleményem szerint sehová, képzeld ha a játékosok is úgy mennének a meccsre, hogy a Dortmund ellen esélyünk sincs, Fiorentina is elver minket. Ez nem az a fajta gondolkodas, ami előbbre visz.

faciesarticulariscarpea 2015.03.06. 12:19:17

@danimester1: A Dortmundot legyőztük, hahó, jobban állunk :)
A Rómával X-eltünk idegenben. (A meccs előtt ezt az az eredményt simán elfogadom)
Fiorentinától pedig valóban kikaptunk. ( de itt meg tudunk javítani)
Azért te is látod, hogy 3 elég nehéz ellenfél ellen játszottunk zsinorban, ami mentálisan és fizikailag is megterhelő.

juveing 2015.03.06. 12:49:11

Ha jól tudom Allegrivel 9 pont az előnyünk a bajnokságban, reális esélyünk van a nyolc közé jutni a BL-ben, az olasz kupában pedig a 4-ben vagyunk.
A legtöbb meccsen a csapat szervezetten, taktikusan és magabiztosan játszik.
Egy-egy gyengébb mérkőzése minden TOP csapatnak akad. Végül is a fentebb olvasott általános szurkolói reakció is érthető, hiszen érzelmi alapon történik, ugyanakkor szerintem nem kell kongatni a vészharangokat. Túl azon, hogy semmi értelme, a csapat teljesítménye és eredményei sem adnak okot rá!

west30 2015.03.06. 13:31:07

Allegri elbaszta van ilyen,nem lenne lehetetlen feladat még így sem a továbbjutás csak nem ilyen mentalitással.A legnagyobb gondot viszont a szélső védők hiánya jelenti szerintem,mind a 2 szélre kellene egy jó játékos,Asamoah pedig visszamehetne a középpályára ahonnan szerintem pont hiányzik most egy olyan fajta melós mint ő.

danimester1 2015.03.06. 14:01:40

@faciesarticulariscarpea: Értelmezted amit írtam?Szó nem volt arról hogy x-tünk a BvB-vel.:-)Annyit írtam,hogy az 1 gólos előnyt ilyen játékkal simán elbénázhatjuk.

devil-z 2015.03.06. 14:46:23

Ekkora egy trógert. Tudja jól, hogy milyen formában van a Fior, erre felküldi ezt a teljesen összeszokatlan, meccshiányos, felforgatott csürhét és elkezdi emlegetni a sérülteket, meg fáradtságot miközben előtte azt hazudta kötelező a kupagyőzelem meg legerősebb felállás meg anyja kínja.

De legalább egy 40 meccses veretlenségi sorozatot elcsesztél, ez is valami

faciesarticulariscarpea 2015.03.06. 15:02:28

@danimester1: "A teljesítményünk a negatív és az elmúlt meccseken mutatottak alapján joggal hiszi el az ember"...
Az elmúlt meccseken lévő teljesítménybe gondolom benne van a 2 meccsel ezelőtti Dortmundi, nemdebár? De akkor lehet bennem van a hiba:)

Igen elbénázhatjuk, de én inkább a másik oldalát nézem, és azt mondom megnyerhetjük, ami persze nem azt jelenti, hogy úgy is lesz. Ez már nézőpont kérdése, de inkább nem a negatívat szajkózom, mert feljövök olvasni a blogot és nagyon sok hozzászólás csak azt teszi. Persze mindenkinek szíve joga, de azért vegyük észre a pozitívumokat is.
Hajrá!

Juvegaspy 2015.03.06. 18:00:57

Ertheto h sokan ki vagyunk akadva..de amugy ilyenkor hol vannak azok az emberkek akik a rotalasert sirnak? Comant meg Pepet akarjak latni meg ilyenek?
Ha ugy ertelmezzuk ez egy fricska Allegritol ezeknek a szurkoloknak. Itt van tessek jatszottak...szarul..
Allegri ezert nem szokott rotalni...nem tud mert gyenge a kispad.
Nem egy sztar edzo de a gyengulo teljesitmenyunk azert van mert faradnak a jatekosok s nem tudja oket potolni. Ok vannak paran forman kivul is Vidal Lori stb...
Conte utolso eveben igy voltunk.
Nyaron ha zarnank egy fasza mercatot mint pl 4eve akkor lehet latni h mit is tud Allegri...persze ha akkor is lesz ilyen latvanyos szar jatek akkor mehet a picsaba

MdewC 2015.03.06. 18:21:36

@Tony.: Igaz. Az előre lépéshez több kellene.

kda75 2015.03.06. 19:16:58

@Juvegaspy: Szerinted az a rotálás,hogy aki folyamatosan kap 3-4 perceket időhúzó csereként, egy tétmeccsen kezdő legyen úgy,hogy a csapattársait csak fényképről ismeri?

The king of alibis 2015.03.06. 21:58:25

Jövőre szívesen látnám nálunk Montellát. Belőle még nagy edző lesz. Nálunk azzá válhatna.

Juvegaspy 2015.03.07. 03:26:46

@norbi9107: ot en se bannam@kda75:
Nincs rotalas ezt mondom
Hulye volt allegri h felallitotta a kezdot ezt utolag belatom de a masik oldal meg h csak o latja ki mennyire van elfaradva az alap kezdobol

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3521) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10265) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4328) mercato (4280) nyilatkozat (7679) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4297) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (96) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (305) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása