Ancelotti: "Morata maradni fog a Juventusnál"

morata_alvaro_golorom_bl.jpgA Juventus nyáron szerezte meg a Real Madrid fiatal támadóját, Álvaro Moratát, aki húsz millió euro körüli vételárával a torinói klub legdrágább igazolása lett az utóbbi években, s mind a játékos, mind a szerződésben foglalt feltételek ádáz viták tárgyát képezték a zebramezes együttes szimpatizánsainak körében.

Most úgy tűnik, hogy Morata egyre inkább megleli formáját, s legutóbb a Borussia Dortmund elleni Bajnokok Ligája nyolcaddöntő során nyújtott nagyszerű teljesítményt, s mindkét olasz gólban főszerepet vállalva vette ki részét a győzelemből, így nem meglepő, hogy a spanyol sajtó már meglebegtette, hogy a Real Madrid, visszavásárlási jogával élve, hazacsábíthatja az ifjú támadót, azonban a madridiak olasz mestere, Carlo Ancelotti megnyugtatta a Juventus szurkolóit.

"Játszania kellett." - nyilatkozta Ancelotti a La Gazzetta dello Sport munkatársának, mikor Morata távozásának körülményeiről kérdezték.

"Ő egy fiatal srác, aki több lehetőséget és állandóságot keresett. Rengeteg ajánlatot kapott, s ő volt az, aki a Juventust választotta.

Egy modern csatár: megvan hozzá a gyorsasága, a ritmusérzéke és az erőssége, higgadt a kapu előtt és keményen dolgozik.

Morata szerződésébe bekerült egy visszavásárlási jog, azonban úgy gondolom, hogy maradni fog a Juventusnál."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr697221453

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vizi8 2015.02.26. 11:42:52

A visszavásárlási jog, ha jól emlékszem csak jövőre lép életbe.

mozambo 2015.02.26. 12:27:31

Ügyesen mozgott tegnap, de kizártnak tartom, hogy a reálnak kellene morata

BigP86 2015.02.26. 12:28:46

@vizi8: sajnos már idén is, előbb kerestem rá. Remélem marad, ha visszamenne, meggyőződésem, hogy mellőzve lenne CR, Bale, Benzema és James mellett..

Tony. 2015.02.26. 12:39:48

Morata nem Real szint és szerintem nem is lesz az soha. Nagyon sok területen kellene fejlődnie még ahhoz, hogy komolyan jegyzett játékos legyen.
Hiányosságai vannak, de legalább még van ideje.

30 ért visszavennék, akkor azért nem járnánk olyan rosszul.

szabo2323 2015.02.26. 12:39:55

Minek menne vissza? Pont azért jött el,hogy játszón! Meg minek menne oda vissza ahol nem számoltak vele? Am kezdem meg kedvelni. Hajt és akarja a győzelmet,sokszor középpályást meg szégyenítő mikor vissza ér az ellenfél támadásával. És előre fele is egyre hasznosabb. Kell majd még mellé egy jó csatár jövőre vagy idén mikor Tevez el megy hogy legyen kitől tanulnia.

DegerFaCan 2015.02.26. 12:45:35

csak a spanyolsága miatt vinnék vissza, ha tényleg befutna nálunk mondjuk egy sikeres bl szezonnal fontos gólokkal, talán éppen a Madrid ellen. Egyébként inkább vesznek hat befutott sztárt bárhonnan, szóval én nem aggódnék h elviszik :)

pedronegroo 2015.02.26. 13:19:38

Csak jövőre lép érvénybe a Reál visszavásárlási joga akkor meglátjuk milyen szinten lesz a srác. Én se gondolom hogy vissza fogják vásárolni mert Morata nem fogja hozni a Reál-nál elvárt szintet. A mi céljainkhoz viszont tökéletesen megfelel a kis spanyol, nekem nagyon tetszik a hozzá állása, passzol a Juventus-hoz. Az utóbbi meccseken egyre jobban játszott a Dortmund ellen pedig a legjobbunk volt. Tevez és Morata az a szint ami kell a Bl-ben való meneteléshez, egy Matri, Gio, Vucinic csak az olasz bajnokira elegendőkvagy oda se.
Ja és Marotta-nak már megint igaza volt! :) Nyáron is remélem szétnéz a nagy csapatoknál és nem érjük be az olasz "tehetségeinkkel".

deluxe93 2015.02.26. 14:18:38

Hogy lett ilyen elterjedt,ez a kitaláció a blogon,hogy Morata visszavásárlása,csak a jövőévben lesz aktuális,mert már idén is visszavásárolható 30M-ért,majd 2016-ban 36m-ért.

Apuleius 2015.02.26. 14:28:22

@deluxe93: A "kitaláció" azért lett ennyire elterjedt, mert egész konkrétan ez szerepel a Juventus HIVATALOS KÖZLEMÉNYÉBEN Morata leigazolása kapcsán. Lásd alább:

www.juventus.com/wps/wcm/connect/06baf795-883a-4ca9-80e9-beba5def3cfd/comunicato+19072014+morata+eng.pdf?MOD=AJPERES

deluxe93 2015.02.26. 15:28:50

@Apuleius: Ez esetben elnézést kérek,mert a tiéd hivatalosabbnak tűnik,de itt van ez is közbe.
www.transfermarkt.de/alvaro-morata/profil/spieler/128223
És bár a tiéd hivatalosabbnak tűnik,de én megmaradok ebben a hitben,mert sokkal logikusabb. :)

Rivendell 2015.02.26. 15:33:35

ha jövőre összejönne 1 Coman-Berardi szél akkor lehet,hogy Morata a bajnokságon belül is jobb lehetne,mert kicsit felgyorsulna a támadójátékunk a szélek által.Szerintem nagy luxus lenne 1Morta-Tevez páros mellé full védekező széleket alkalmazni,csak magunkat szivatnánk meg

Drughi Di Bianconeri 2015.02.26. 15:39:15

Helyes, maradjon is, egyre jobban kedvelem a gyereket.
A Dortmund ellen az egyik legjobb teljesítményt Ő nyújtotta a csapatból.

Mezőnyben és védekezésben kegyetlenül hasznos,technikás,gyors és okos is, és Tevezzel egyre jobban megértik egymást, szvsz. hamarosan kinyílik a gólcsapja is.

Azt meg személy szerint leszarom,hogy a mostani Realba nem férne be. Ott 40-50 M-s játékosok is padoznak (na ne Arbeloara vagy Khedirára gondolok :D ).

Apuleius 2015.02.26. 15:46:44

@deluxe93: Nincs miért elnézést kérned, hiszen valóban van ellentmondás a különböző forrásokban fellelhető megoldások között, az viszont tény, hogy én személy szerint erősebb és megbízhatóbb forrásnak tartom a klub hivatalos honlapját, mint a Transfermarkt-ot.

Alapvetően szerintem egyik lehetséges változat sem "logikusabb" a másiknál. Ha belegondolsz, abban is van ráció, hogy a Juve 20 millióért megvesz egy viszonylag magasan jegyzett fiatal játékost, majd próbálja minél jobban védeni magát, minél tovább magánál tartani az illetőt, ennek pedig egyik eszköze lehet ez a "késleltetett" visszavásárlási opció (főleg, hogy előre fixálva van a visszavásárlási ár is). Sőt, igazából számomra ez tűnik a logikusabb forgatókönyvnek.

Hogy valójában mi az igazság, az persze tényleg kérdéses. Lehet, hogy Ancelottit nem avatták be a részletekbe :-)

pedronegroo 2015.02.26. 16:11:48

@Rivendell: Coman-Berardi szél?? Max a Fifa 2016-ban....

Rivendell 2015.02.26. 16:18:28

@pedronegroo: valahova be kell rakni Coman-t is....márpedig tehetség terén bőven veri a fél keretet és én eleve 4-4-2-t szeretnék látni a köv szezontól,pláne ha nem lesz Pirlo + nem is veszünk kezdőbe tkp-t vagy irányítót.

pedronegroo 2015.02.26. 17:35:33

@Rivendell: Kicsit túl sokat látsz bele ebbe a srácba attól a pár perc játéktól ami eddig megadatott neki.
A helyzetéért amúgy meg mi vagyunk a ludasok. Nem hiszem hogy ezt ígértük volna neki. Adni kéne neki pár meccset(nem perceket) úgy volna korrekt meg legalább tényleg kiderülne mit tud. És akkor nyáron tudnánk vele hogy mi a szitu, mehet vagy marad. Szerintem ez ilyen egyszerű.

KysBé 2015.02.26. 21:18:39

@Rivendell: Coman - Morata - Berardi támadó trió ráadásul nem gyengén javítana a csapat átlagéletkorán.

Tony. 2015.02.27. 00:23:20

Javaslom a komolyságunkat azért őrizzük meg, hiszen alapvetően ez emeli ezt a blogot a többi fölé.

BigP86 2015.02.27. 14:37:13

@Tony.: Ezt a Coman-Morata-Berardi trió felvetésre értetted? :D

MDaniel98 2015.02.27. 22:45:27

Meg is lepődtem volna, ha visszaveszik, sok spenótot meg kell még neki enni ahhoz, hogy egyáltalán ez komolyan felvetődhessen, kb. minden 2. meccsén gólt kellene rúgnia, tekintet nélkül arra, hogy ez bajnoki, kupa, vagy BL ehhez.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3521) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10265) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4328) mercato (4280) nyilatkozat (7679) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4297) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (96) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (305) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása