Allegri: "Nem aggódom a Borussia Dortmund elleni mérkőzés miatt"

allegri_massimiliano_mutogat.jpgA hétközi Bajnokok Ligája megmérettetésre készülő Juventus egy látványosnak semmi esetre sem nevezhető mérkőzésen gyűjtötte be a fontos három bajnoki pontot az Atalanta ellenében, s a csapat mestere, Massimiliano Allegri a hármas sípszó után összegezte a tapasztalatokat, majd szót ejtett a közelgő európai kupatalálkozóról is.

"Nem várhatjuk azt, hogy minden meccset 3:0-ra megnyerjünk, mivel vannak ellenfelek is, akik nem fekszenek le, hogy engedjenek bennünket irányítani.

Egy jól összpontosító csapatot láttam ma, amely azonban egy kicsit elhamarkodottan játszott, s eladta a labdákat. A szünet után lezárhattuk volna a mérkőzést, azonban elszántak voltunk, arra összpontosítottunk, hogy megszerezzük a győzelmet, s mindez hiányzott a Cesena ellen.

Ezekkel a mérkőzésekkel közelítünk a végső célunk felé. Egy kissé fáradtak voltunk, mivel ebben a hónapban keményen dolgoztunk, amire nem volt lehetőségünk a téli szünet alatt. Fel kellett frissítenünk a fáradt lábakat, mielőtt a szezon utolsó szakaszába lépünk.

A vége felé nem tartottuk meg jól a labdákat, ami pedig általában jellemző ránk. Ez a szezon legnehezebb szakasza. Ezek a találkozók hasznosak számunkra, hiszen segítenek abban, hogy két lábbal a földön maradjunk, s emlékeztetnek bennünket arra, hogy semmit sem kapunk ajándékba."

Kedden a két esztendővel ezelőtti döntős Borussia Dortmund látogat a Juventus Stadiumba a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében, s a zebramezes együttesnek sokkal meggyőzőbb játékot kell nyújtania, ha életben kívánja tartani az európai álmokat.

"Nagyon jó formában vagyunk. A Borussia elkapta a fonalat, s kedden az első következik a két mérkőzés közül, amelyen kiegyensúlyozott játékot kell nyújtanunk, azonban nem aggódom a találkozó miatt.

Úgy gondolom, hogy két nagyszerű mérkőzés lesz, s arra számítok, hogy a továbbjutás kérdése csupán a második találkozó utolsó perceiben dől majd el."

Az Atalanta elleni mérkőzés legfőbb hiányzója Artuo Vidal volt, aki pihenőt kapott a fontos európai kupameccs előtt, azonban az olasz sajtó azonnal a játékos és az edző közötti feszültségekről fantáziált.

"Ezt vagy szándékosan csinálják, vagy nem fogalmaztam elég pontosan." - reagált Allegri indulatosan, amikor Vidal kimaradásáról kérdezték. "Vidalnak gyulladása volt, s külön edzett, ezért inkább nem kockáztattam ezen a mérkőzésen. Nem volt vita és nem kérte, hogy kimaradhasson. Két remek edzése volt, hogy készülhessen a keddi találkozóra."

A Juventus spanyol támadója, Álvaro Morata ugyan kezdő volt, s gólt is szerzett a Cesena ellen, az Atalanta ellen ismét a kispadon találta magát.

"Álvaro betalált a Cesena ellen, de összességében nem voltam elégedett a teljesítményével, ezért kimaradt a kezdő tizenegyből."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr997194307

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Milito20 2015.02.21. 15:28:22

Erdekes , hogy a Cesena ellen pont Morata volt az aki szerintem a legjobban kuzdott es akart :)

2015.02.22. 08:08:33

Ez ennyire hülye? Cesena ellen Moratán és Buffonon kívül nem nagyon tudok mondani mást aki értékelhető lett volna. Remélem csak Dortmund ellen pihentette ezt meg viccnek szánta....

molnaratti10 2015.02.22. 09:55:38

Én azért aggódom egy picit,látva a Dortmund gyorsaságát,meg azt,hogy Allegri szerint az x re kell játszani(ezt így nem mondta ki de számora ezt sugallta az előző nyilatkozata)
Remélem a csapat nyerni akar 3-4 góllal,hogy a visszavágó papír legyen.
Azt gondolom,de ezt már írtam is,a Juventus nagy Allegrinek!

danimester1 2015.02.22. 10:03:10

Szomorú hogy nem aggódik,mert szerintem a szurkolók 90%-a igen.Beszélnie kellene a játékosokkal és egy kis lelket önteni beléjük valamint gyakorolni a rögzített szituációk védekezését. Ha két nagyszerű mérkőzésre számít az remélem nem úgy fog kezdődni,hogy egy kínszenvedős X itthon.Nem értem miért ilyen gagyi indokokkal magyarázza a cseréit.Megkérdezném tőle,hogy mit vár amikor egy tini srácot hoz be 2-3 perce a meccs végén és miért úgy cserél?A szemmel láthatóan gyenge Andit miért is erőlteti ennyire?Miért nem kap lehetőséget Coman,Pereyra,Pepe?Miért nem mer váltani pl. egy 433-at a 352 helyett?Miért is kell visszaállni és védeni az 1 gólos előnyt?Nem hiszem hogy ennyire rosszak lennének edzésen.A BvB elleni taktikára kíváncsi leszek.

danimester1 2015.02.22. 10:05:43

@danimester1: Még annyi,hogy miért nem lőnek többet távolról?

ToTTy-Juve 2015.02.22. 13:00:37

Kezdek nagyon Allegriás lenni erre a palira. Nagyon remélem, hogy ez a "Nem aggódom..." duma csak pszichikai hadviselés, mert rajta kívül mindenki aggódik és sehol sem tartanak minket egyértelmű esélyesnek.
Max - csak hogy tudd, mindenki győzelmet és továbbjutást vár - teljesen érthető okok miatt. Ha ezt neked ezzel a kerettel nem sikerül elérned, akkor nyugodtan köpd szemközt magad helyettem is! És egy jó tanács: Vetítsd le nekik a veronai meccset - mivel tudnak ők gyorsan és hatékonyan is támadni. Tőzeld fel őket, hadd harapják szét a ellenfelet (mert Conte távozása óta ilyet nem láttunk a csapattól).

danimester1 2015.02.22. 14:04:56

@ToTTy-Juve: Sajnos Conte első évétől eltekintve is alig-alig.Hirtelen a Chelsea,nápolyi meccs ugrik be,de az esetek 90%-ban inkább az eredmény orientáltság volt a cél.Illetve idén a Parma elleni 7:0,de ezt inkább az ő gyengeségük miatt tudom be.

Barolo 2015.02.22. 15:16:16

Ha te mindig kimaradnál a kispadról, amikor nem vagyok összességébe megelégedve a teljesítményeddel, akkor azért nem sokat látnánk! :) Forza Juventus!

ToTTy-Juve 2015.02.24. 07:17:09

@danimester1: inkább első-második év volt az, mivel első szezonjában nem szerepeltünk a BL-ben. Már pedig akkor a Sahtart és a Chelseat is le tudtuk győzni. Ráadásul azok a győzelmek a csapat tüzét látva szintén jogos elvárás volt. Jelen pillanatban ugyanígy vagyunk a Dortmundal, csak éppen a tüzet nem látjuk a csapatban.

ToTTy-Juve 2015.02.24. 07:18:07

de igazából a lényeg az, hogy Allegri első éven sem tudja motiválni őket.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3374) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (857) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9898) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2427) meccsek (4142) mercato (4134) nyilatkozat (7424) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása