A Juventus középső hátvédjének, Leonardo Bonuccinak megint lehetnek álmatlan éjszakái, ha egy túlbuzgó jogász ismét nyomozásba lendül a korábbi sportcsalás ügyében.
Az olasz válogatott játékos egyszer már szerepelt az újságok főoldalán; akkor a 2010-es, 3-3-ra végződő Udinese-Bari mérkőzéstől volt hangos a sajtó. Bonucci ellen a vádakat akkor törölték az első számú tanú, Andrea Masiello megbízhatatlansága miatt.
A La Gazzetta dello Sport szerint a cremonai ügyész, Roberto Di Martino azonban most az után érdeklődik, hogy Masiello-ügyét lezárta-e hivatalosan a bíróság. Amennyiben még nem, Di Martino szívesen újravizsgálná a bizonyítékokat.
Nem Bonucci volt az egyetlen Juventus-kötődésű gyanúsított az ügyben; Simone Pepe után is nyomozott a bíróság 2010-ben, de a védőhöz hasonlóan ellene is ejtették a vádakat.
Bonucci és Pepe csak egy-egy név a 130 közül a Calcioscomessében érintettek listáján. A névsornak az egykori Juventus edző, Antonio Conte, a Lazio csapatkapitánya, Stefano Mauri és az Atalanta edzője, Stefano Colantuono is tagja.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.