Angliai hírek szerint, és ahogy mi is beszámoltunk róla, a Manchester United megközelítőleg hetvenhét millió fontos ajánlattal készül visszacsábítani a Juventustól a 2012-ben elveszített francia tehetséget, aki azóta a torinói klubnál alapemberré nőtte ki magát, és számtalan átigazolási pletyka tárgyául szolgál már tulajdonképpen évek óta.
Amikor Paul Pogba sorsáról kérdezték a Juventus klubvezetőjét, Giuseppe Marottát, ő rendkívül egyértelműen fogalmazott az Öreg Hölgy játékossal kapcsolatos szándékáról a Sky Sport Italia stábjának:
„Az egykor ígéretesnek tűnő játékos kezd testet ölteni. Az összes európai klub figyeli Paul Pogba helyzetét, és felvették velünk a kapcsolatot.
Azonban a mi célunk egy erős csapat kialakítása, amely bajnokokból áll. Paul személyében egy fontos játékosra leltünk a csapat szempontjából, és semmi nem indokolja a futballista játékjogának áruba bocsátását.”
A huszonegyéves játékos fontos szerepet játszott a Juventus sorozatban harmadik bajnoki címének megszerzésében, amikor is a szezon során játszott harminchat bajnokin hét gólt szerzett és hét gólpasszt osztott ki csapattársainak.
A középpályás idén összesen már huszonegy mérkőzésnél tart, szerepelt az összes Bajnokok Ligája mérkőzésen, és az összes kiírást figyelembe véve öt gól és két gólpassz fűződik nevéhez Massimiliano Allegri irányítása alatt.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.