Marotta szerint januárban nem lesznek jelentősebb igazolások

Marotta Giuseppe_1.jpgA Napoli elleni rangadót megelőzően nyilatkozott a Juventus sportigazgatója, Beppe Marotta, aki elárulta, hogy a klub nem készül jelentősebb igazolásokra a téli átigazolási időszak során.

"Ma este a teljesítmény fontosabb lesz a megszerzett pontoknál, hiszen válaszolnunk kell a Dohában elveszített Olasz Szuperkupa-döntőre. Sok van még hátra a szezonból, ezért nem lesz döntő a mérkőzés, azonban a önbizalom szempontjából mégis az lehet." - nyilatkozta Marotta a Sky Sport Italianak.

Marottát természetesen faggatták az átigazolási piacról is, s szóba került a Fiorentinától biztosan távozó hálóőr, Neto is.

"A januári átigazolási időszak célja a keretek kijavítása, azonban nekünk nincsen szükségünk erre. Csak azt fogjuk figyelni, hogy adódik-e előttünk kiváló lehetőség valamire. Úgy gondoltuk, hogy Wesley Sneijder egy lehetőség, azonban mikor a Galatasaray megvétózta az átigazolást, más irányba fordultunk.

Nem tárgyalunk Netóval. A védelemben akadtak sérülések az elmúlt időszakban, azonban Cáceres felépült, s hamarosan Barzagli is visszatérhet.

Cáfolom-e az érdeklődést Rolando vagy Mkhitaryan iránt? Nem cáfolom és nem is erősítem meg, ezek csupán találgatások."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr777063069

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

keshudioo 2015.01.12. 15:08:51

úgy meg vagyok lepődve már megint

Lord Viktor 2015.01.12. 15:13:28

Nincs szszükségünk a keret erősítésére, faák vagyunk, aztán egy hónap múlva kizúgunk a BL-ből a német kiesőjelölt ellen, alig várom már...

Tony. 2015.01.12. 15:13:46

Így van. Tök fölösleges. Akkor már csak az a kérdés, hogy rád miért van szükség?

danimester1 2015.01.12. 15:19:51

Jól taktikázik megint!SZÁNALMAS!!!!!!!

Ádám.84 2015.01.12. 15:20:43

"A januári átigazolási időszak célja a keretek kijavítása, azonban nekünk nincsen szükségünk erre." Dehogynem, egy trequartista marhára ráférne a keretre, ha már 4-3-1-2 játszik a csapat, ennyit kéne elintézned öreg

GLB 2015.01.12. 15:26:32

Ezek a mondatok azért is jók a szájából mert akiket idehozunk most télen ők érezhetik magukról,hogy milyen "jelentős" igazolások...

mpite 2015.01.12. 15:27:32

@Lord Viktor: De nyáron sem kell majd megerősíteni, hiszen megint megnyerjük a bajnokságot, vagyis mi vagyunk a legerősebbek.

Értem én, hogy fontos a pénzügyi mérleg egyensúlyban tartása, de évi 1-2 db 10-15 milliós igazolást egy angol középcsapat is megengedhet magának, akinek az égegyadtavilágon sehonnan nincs kb bevétele. Nekünk meg itt van a BL, az olasz közvetítési díjak, plusz maga a Juventus, mint brand sem gondolnám, hogy ennyire ne érjen semmit a piacon. Na mindegy, szerintem a pénzügyekbe sose fogunk teljesen belelátni sajnos az éves jelentésen kívül, addig meg nehéz alap nélkül kifogásolni ezeket a döntéseket.

Ami viszont idegesít, hogy miért mondják el minden átigazolási szezon előtt , hogy így meg úgy megerősítjük a keretet, most is Allegri nyilatkozta egy hete, hogy egy irányító és egy védő jön, erre már meg is cáfolta Marotta. December végén maga a guru is azt mondta, hogy jön egy védő januárban, erre pedig most gyakorlatilag ezt tagadta. Miért nem lehet egy oldalon állást foglalni (miszerint hogy nincs pénz, nem lesz igazolás), miért kell hülyíteni a szurkolókat, hogy a BL-t mennyire komolyan vesszük és hogy mennyire megerősítjük a keretet? Persze még messze a január vége, de ha így 12-én lenyilatkozza, hogy nem jön senki, akkor nem valószínű, hogy olyan sok terve lenne még.

hurbiny3k 2015.01.12. 15:32:02

Altat az öreg.. Ha lesz valami olcsó-jó, majd úgyis rárepül.. :D

juve28adam 2015.01.12. 15:37:01

"A januári átigazolási időszak célja a keretek kijavítása, azonban nekünk nincsen szükségünk erre." -Nekünk meg rád nincs szükségünk...

Mondanám ,hogy csak altat és nem akarja kiteríteni a lapjait ,de az utóbbi évek megmutatták ,hogy ebben felesleges bíznom.

devil-z 2015.01.12. 16:13:31

Nana, Messi nagyon elégedetlenkedik, bármikor befuthat hozzá egy 5 milliós kölcsönszerződéssel.

forzajuve21 2015.01.12. 16:24:04

Én már annak is örülnék ha Mkhitaryant meg tudnánk szerezni, Pereyránál jobbnak tartom őt.

pedronegroo 2015.01.12. 16:24:17

Ha visszaállnánk 3-5-2-re akkor valóban nem kell senki. Lehet ez volna a legésszerűbb és legolcsóbb is amit mi különösen szeretünk. Igazából a 4-3-1-2-től se lett látványosabb a játék, sőt, a védelmünk ebben a rendszerben életveszély. A lényeg a lényeg hogy a scudetto-t kötelező megnyerni ezzel a kerettel igazolások nélkül is bármilyen felállásban.

Akkor járunk a legjobban ha Marotta el megy síelni január végéig mert télen mániája hogy kölcsön vesz valakit akire semmi szükségünk.

Il Principino 2015.01.12. 16:50:36

Néha a helyére ütném a szemeit,hogy lássa,igenis ráfér az erősítés a keretre!
Shaqiri mi volt,ha nem lehetőség?Gondoltam,hogy ez lesz...ameddig vezetjük a tabellát,addig nem lesz értelmes igazolás sajnos,bár lehet jobban járunk így!Nyáron meg élünk a Pereyra opciós joggal oszt csókolom,ugyanis még mindig sok játékosunk van közös tulajdonban...sokan meg kikezdték itt Llorrente-t,kérdem,hogy miért?Eddig se voltak szélsőink,ebben az új felállásban még inkább impotensek vagyunk a széleken,sajnos ez a 2 csatáros módi nem fekszik neki,egy Chelsea-Arsenal játékrendszerrel jobban azonosulna,mint Giroud,vagy Costa!Idén talán csak 1 gólt fejelt,azt is szögletből,ha jól emlékszem!Aki fikázza,annak jusson eszébe a tavalyi szezon és a 3-5-2,ahol néha azért fején találták:)Valaki kikereshetné valahol,hogy hány fejes gólt szereztünk széleken vezetett akciókból az elmúlt 2-3 szezonban!?

tjunior 2015.01.12. 17:16:31

Középpályára kell ember mert 4-3-1-2ben egyszerűen kevesen vagyunk, a védelemben nem feltétlen ha felépül mindenki.

hurbiny3k 2015.01.12. 17:28:51

Tudom, hogy utáljátok, de fifázás közben megtaláltam a legideálisabbb felállást-ha mindenki egészséges.. Eez egy 4-5-1, egy a védők előtt szervezővel, két támadóbb szellemű a csatár mögött.. A két széle kicsit visszavont.. Ha kell nagyon támadó, ha kell, védekező.. Eszerint Buffon-Caceres, Barzagli,Chiellini,Evra- Pereyra, Marchisio,Vidal, Pogba,Asamoah-Tevez.. Olyan izgatott vagyok, alig várom, hogy elaludjon a kölök, hogy újra játszhassak.. :)

hurbiny3k 2015.01.12. 17:31:33

@kg19850508: Már tavaly is kifáztam,keresd vissza bátran..Gyűlölöm az ívelgetős focit és Luca Tonit..

Il Principino 2015.01.12. 19:37:12

@hurbiny3k: Nem a direkt ívelgetős focira gondoltam,hanem a széleken való klasszikus mögé kerülés,majd beadás és érkezés fejjel/lábbal!Ebből ló.aszt se látunk évek óta,nem használjuk ki a spanyol torony erényeit!Így csak szenved nálunk...akkor adjuk el és jöjjön még egy mozgékony valaki Carlitos mellé:)

The king of alibis 2015.01.12. 19:38:59

Hányingerem van ettől a kancsal faxtól. Főleg, mikor meglátom ezt a vigyorgó képet róla.

MDaniel98 2015.01.12. 19:44:01

Már megint a szokásos szöveg (komolyan egyszer felvehetné ezeket a nyilatkozatait, és elküldhetne egy pár órás vágatlan anyagot az újságíróknak, olyan kulcsfontosságú kifejezésekkel mint: "xy egy bajnok/kivételes képességű játékos,megérdemeltük a bajnoki címet semmilyen jelentősebb(=pénzbe kerülő) igazolást nem vagyunk hajlandóak elkövetni a téli/nyári átigazolási szezonban, - valamint az örök klasszikus -, a pénzügyi lehetőségeink nem teszik lehetővé xy játékos leigazolását". Ezzel rengeteg időt megspórolna magának és az újságíróknak is.

danimester1 2015.01.12. 19:55:21

"Néha a helyére ütném a szemeit,...","Hányingerem van ettől a kancsal faxtól."
Komolyan kezdem elhinni,hogy a valóságban is ez mehet amikor odamegy valahová a nevetséges ajánlataival,de sajnos eddig még megúszta....XD (és ezért nem jött senki)

venember83 2015.01.12. 19:57:49

@norbi9107: mi szerkesztők is imádjuk ezt a képet róla. :)

BigP86 2015.01.12. 21:12:15

Éljen Marotta!! Éljen a középszerűség!!!

babo0410 2015.01.12. 22:22:56

Az egy dolog, hogy utáljátok Marotta-t, másik dolog, hogy még csak véletlen se vagytok hajlandóak megnézni kiket is igazoltunk amióta ő a sportigazgató. Ez mind rendben van, elfogadom. De az a hangnem amit itt megengedtek, az már eléggé hányingerkeltő. Én a kutyámról nem beszélek így, ahogy ti egy emberről. Az anyátokról is így beszéltek? Néha el kéne számolni 10-ig mielőtt indulatból ilyeneket leírtok. Nem kell szeretni, de a tisztelet mindenkinek kijár, nem csak annak akit szeretünk. Nincsen joga senkinek így beszélni senkivel és senkiről. Szerintem ti sem örülnétek, ha valaki hasonló jelzőkkel illetne titeket. Egyébként az egyik legundorítóbb dolog valakinek a testi hibáin, a testi fogyatékosságán nevetgélni. Ezen gondolkozzatok el.

Barolo 2015.01.12. 23:22:33

Most Babo0410-el értek egyet. A testi hibán való gúnyolódás nálam is ki szokta verni a biztosítékot, és nem azért mert bármi testi gondom lenne, de ezt én is a legaljának érzem.
Amúgy meg változatlanul azt gondolom, hogy ezek nem az ő döntései.... túl kicsi hal ő ehhez (mármint Marotta).
Ti tényleg úgy képzelitek, hogy az elnök vagy tulajdonos bedob néhány nokiás dobozban mondjuk 50M-et, hogy tessék igazoljál gyorsan 2-3 top játékost aki erősítést jelent a BL-re, hiszen most megtehetjük és ha megyünk még 2-3 kört akkor akár meg is érheti, ráadásul tavaly erre fogtuk a spórolást.
Erre Marotta két dolgot tesz (a többség szerint)? A: hatalmas kretén és nem képes összehozni 2 normális fizetős igazolást (pl. Shaqiri), hiszen spórolni akar, hogy több jusson az új műszemére. B:kivesz belőle egy kis zsebpénzt magának (amit még a főnök pont nem vesz észre, hiszen amúgy is mindenki be van szívva) a többit meg visszadobja, hogy itt kurvára nincs szükség erősítésre, így is megnyerünk mindent, inkább vegyen a család néhány új Ferrarit.
Szerintem amúgy a C verzió van: Marotta teszi a dolgát néha hibázik (Moratta), néha zseniálisakat húz (Pogba, Tevez, Pirlo) és ő is kurvára tudja, hogy a BL-hez kellene még az a 3 igazolás (Kolarov, Verrati, Jovetic), de ehhez nem 50M-et kap, hanem 10-et. Ezért elkezdi figyelni a Bónuszbrigádot, hogy mikor lehet végre valami akciósat kukázni, amúgy meg próbálja (nem túl konzekvensen) nyugtatni magát és a szurkolókat, illetve esetlegesen altatni, hátha valami beesik.
Forza Juventus!

MdewC 2015.01.13. 09:23:20

1 dolog, csak úgy általában, már korábban akartam írni. Szvsz Verratti akkor tudná pótolni Pogbát, mikor én Messit. Tudom, más poszt, de csak ezért ne menjen a francia, a legszebb az lenne, ha mind a 2 itt lenne.
@hurbiny3k: Jót nevettem, nincs is jobb mint egy késő esti sunyififa! :D

hurbiny3k 2015.01.13. 09:30:28

@MdewC: Fél kettőig sikerült is nyomatni.. Elkentem néhány Realos, minden szar helyzetet visszanézegetős 13 évest.. :D

Il Principino 2015.01.13. 15:33:03

@babo0410: Testi fogyatékosság?Meglehet,mert sajnos tényleg nem látja mi folyik itt?Vagy a másik véglet,hogy ő viccelődik több millió szurkolóval(fogyatékosságukkal),mert hülyének néznek minket!Elvileg Európa elitjéhez tartunk,de normális név,ismétlem NORMÁLIS nincs a kalapban,mert erős ez a keret!Most akkor mi van???Ha erős a keret,akkor miért nem tartunk 1 bl negyeddöntőnél,vagy elődöntőnél?Ja,hogy épp hogy tovább evickéltünk egy nem túl erős csoportból:)Ha meg gyenge a keret bl szinten,akkor a vak is látja,hogy kell még minőségi játékos,hogy előrébb jussunk!A kérdés az,mi lett volna,ha idén is kizúgunk a csoportból,ugye nem sokon múlt,vagy esetleg a Roma előz minket,mert kikapunk Nápolyban?!Nem akkor kell cserepeket cserélni egy házon,amikor alatta a falak még rogyadoznak,mert hát idén jóval kisebb a difi a Juve és a Roma közt,ha van egyáltalán!Nincs tudatos építkezés a keret minőségét illetően(fiatalok),inkább a kiégett veteránok jönnek,ami elég elkeserítő,fiatalok is csak akkor,ha ingyen jöhetnek(Coman-Pogba),súlyosabb pénzért meg a középszerek(Morata)!Lehet védeni,hogy eddig kiket hozott,de abból kéne még több,amihez már elveszett az érzéke az öregnek,amiket tarkítanak a cikinél cikibb ajánlatok 1 adott játékosért,vagy épp túlárazva hozza őket!Összességében Marotta szerzeményei jól kiegészítik egymást,ami egy középszerű igazolási"guruvá"teszi őt!Én biztos vagyok benne,hogy addig nem jön minőségi játékos,amíg olasz honban sikerül címet védeni,a kupákban meg ismétlik,hogy az is fontos,de az ahogy esik úgy huppan alapon evickélünk,de legalább ne a szurkolók pofájába hazudjanak,hogy az elitbe tartunk,x éven belül bl-t nyerhetünk stb.!Ez elég dühítő,a sok mellébeszélés és ellentmondás...

6utbolcse 2015.01.13. 16:07:29

@hurbiny3k: pc-n,xbox one-on avagy ps 4-en tolod a fifat??? nekem x one van...jó lenne egy friend akivel játszhatnék :):):)

hurbiny3k 2015.01.13. 16:16:42

@kilakikitt: Egyelőre 360-on, áprilisban kapom a bónuszom, a mamát lekenyereztem egy mosogatógéppel, így megvehetem magamnak a One-t.. :D
Még 3 hónap, és visszatérünk a témára.. ;)

6utbolcse 2015.01.13. 16:25:14

@hurbiny3k: éreztem h ez a válasz fog jönni XD addig gyakorlok,mert nagyon nem megy,bezzeg a 13ban online az 1-2. osztályban játszottam xsxs Forza Juve

hurbiny3k 2015.01.13. 16:28:41

@kilakikitt: 4. osztályba jutottam most fel, egyszer már kizuhantam onnan.. Nem nagyon értem ezt a célfocit, van, aki 3 előrevágott labdával 3 gólt rúg.. Nekem a helyzetkihasználásomonn kell javítanom.. És sokat segíteni, ha Marrotta venne szélsőket meg egy irányítót.. :D

6utbolcse 2015.01.13. 18:02:02

@hurbiny3k: Shakiranak hogy örültem volna...de nem lakhatunk 15 millás villába....ráadásul a retardáltakhoz ment...mióta olvastam a hírt beteg vagyok...nagyon balfasz a vezetőségünk,de legalább Allegri nem pofázik vissza nekik,ő elviseli hogy nincs minőségi javulás,nem úgy mint Conte papa :):)

hurbiny3k 2015.01.13. 18:17:51

@kilakikitt: Ez nekem is övön aluli volt, sok mindent megértek, ennek a transfernak a nem véghezvitele teljes dilettanizmus.. Kár ezenagunkat emészteni, nem is érdekel semmi pletyka, jön , aki jön.. vagy nem.. Forza Juve!

6utbolcse 2015.01.13. 18:49:31

így-így Forza Juve!!!!!

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3519) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10261) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4326) mercato (4279) nyilatkozat (7676) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4295) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (304) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása