Közel a megegyzés Rolando ügyében

rolando_porto.jpgA Calciomercato.it állítása szerint a Juventus közel került a jelenleg az FC Porto csapatát erősítő Rolando megszerzéséhez, s mindössze 1 millió euro választja el az egymással tárgyalásban álló két klubot a megegyezéstől. 

A portugál válogatott játékos kapcsán, aki korábban megfordult az Inter együttesénél is, többször is felmerült az itáliai visszatérés lehetősége, s a Nápolyban majd Milánóban tett kitérők után, most Torinó lehet a következő állomás.

Rolando a szezon hátralevő részére, kölcsönben kerülne a Juventushoz, s az olasz klub opciós vételi jogot is biztosítana magának a megállapodásban, azonban az FC Porto 5 millió euróban rögzítené a vételárat, míg az Öreg Hölgy csupán 4 millió eurót szeretne fizetni a portugál játékjogáért, kinek csapata, a Juventushoz hasonlóan, kvalifikálta magát a Bajnokok Ligája egyenes kieséses szakaszára.

A 29 esztendős védő kölcsönvételéért a Juventus 500 ezer eurót fizethet az FC Portónak, s Rolando jelenlegi szerződése 2016 nyaráig köti a portugál válogatottban is megfordult játékost jelenlegi munkaadójához.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr177037979

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

peti78 2015.01.03. 19:11:08

bravo megint egy 5 misis 29 éves játékos (padoin peluso marrone stb) ez aztán juve színt gratulálok agneotta

Trieszt120506 2015.01.03. 19:15:50

Igazából sem a Nápolyban sem az interben nem tudott megragadni, tehát kb 0 az esélye, hogy nálunk a kezdőben kössön ki. Gondolom a sok sérült miatt kellene tűzoltásra, de akkor meg a kötelező opciót nem szabad elfogadni.

Másfelől nem kicsit aggódom amiatt, amit Marotta (Allegrivel kiegészülve) akar művelni a piacon. Evra, Rolando, Sneijder, Pereyra; teljesen Milan szinten mozgunk az átigazolások terén, ráadásul ahány igazolás, annyi nemzetből jönnek, tovább hígítva a csapatot. Pár éve csupa olaszokkal álltunk ki, most meg lassan már egy sem lesz a kezdőben.

benssz 2015.01.03. 21:08:42

@Trieszt120506: azért ez erős tulzás hogy lassan nem lesz olasz a kezdőben.Buffon,Chiello,Bonucci,Ogbonna,Marci,Pirlo elég stabilak(Ogbonna nem az,de szerintem beférne)de egyébként értem amit akarsz mondani és én is inkább az olasz vonalat erőltetném

Gyori_Juventino 2015.01.03. 22:15:37

Felesleges igazolás , mert ha két sérült védő felépül egy percet sem fog játszani.

tibbyjust 2015.01.03. 22:28:29

Balhátvéd kellene!!! Evra van egyedül!

KINGovHELL 2015.01.03. 22:30:01

@peti78: Marrone, hogy került oda? :D

babo0410 2015.01.04. 01:06:11

@peti78: Az inter szurkolók konkrétan a vezetőségüket szidják, mert nem igaolták le Rolandot. Nagyon jól játszott anno az interben. És a padra te kit igazolnál? Mert szerintem sokat nem fog játszani. Bonu és Chiellini is előtte lesznek a sorban. Ráadásul valószínűsíthetőleg érkezik egy irányító, és oda tartogatják a pénzt valószínűleg.
De az érdekes, hogy már az inter és a Napoli is azért nem tudták megtartani, mert nem akarták az 5 milliót kifizetni érte. Érdekes a dolog.

Goku06 2015.01.04. 10:40:53

@babo0410: "valószínűsíthetőleg érkezik egy irányító, és oda tartogatják a pénzt valószínűleg. "
- de akkor olyat ne mondjanak hogy a 15 millió luxus!!!
Lóf*szt tartogatják a pénzt irányítóra, tartogatják a pénzt, mert nem akarnak költeni még most sem.

konrad66 2015.01.04. 11:52:04

Friss hír:Neto Giovinco csere felmerült

konrad66 2015.01.04. 11:56:08

Rolandot én jó védőnek tartom ,azonban ennek üzletnek vannnak előnyei és hátrányai
Előnyei:
Szerzett Marotta egy védőt
Intereseket felidegesíti Marotta
Normális védő,aki nem Atalantás szint
Amióta,elment Intertől Vidics miatt sok gól kaptak
Hátrányai:
Volt Interes
Opció kötelező,ez nekem tetszik fél évre elég,habár lehet,hogy Barzagli visszavonul,és hellyette fog játszani,habár Rugani sokkal szívesebben látnám
Öreg

konrad66 2015.01.04. 11:57:11

Off:
Inter blog szerint:
A La gazetta szerint Shaqiri minket akar+Mancini már a Genoa ellen játszatná.

2015.01.04. 12:33:31

@konrad66: Fasza, hogy a sinter is normálisabb mercatot fog zárni mint mi, legalábbis hosszú távon biztosan többre mennek Shaqirivel mint mi Sneijderrel (akiből előbb utóbb szerintem Diamanti lesz)... Hihetetlen ,hogy ilyen olcsó ,sz*r igazolásokkal próbáljuk betömni a lyukakat már 3. éve. Adok ennek a Juventusnak még 1 évet és megint vissza esünk a 7. hely környékére, ha a fiatalítás nálunk annyi ,hogy igazolunk egy Pereyrát és nincs annyi eszünk ,hogy bagóért elhozzuk Shaqirit aki több poszton is jó és nem kéne keresni a helyettesét már 2 év múlva. Azon se lepődnék meg ha már idén kupa nélkül maradnánk, mert ez a bajnoki cím se olyan biztos ám.

penge09 2015.01.04. 13:02:51

@Bigvee: Azért egyenlőre van egy Podolski kölcsönben és senki mást nem vettek/igazoltak.Nálunk meg egyszerűen most nincs hely szélsőknek ezt el kell fogadni.Pénzünk meg úgysincs.

peti78 2015.01.04. 14:30:17

@babo0410: az a baj hogy 3év múlva a teljes sort kell igazolni a védelembe, nem látom a koncepciót egy 29-30 éves játékos leigazolásába amikor kiöregedőben van a hátsó alakzat (és ez a gyorsaságon meg is látszik konkrétan bonu chiell párost európa szinten minden kicsikét jobb csatár körbefutja) ez inkább tűzoltás és kapkodás arra meg láttunk már elég példát és a következményeire is.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1890) bajnokság (3507) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (967) elemzés (40) előzetes (886) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1699) játékosokról (10238) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2500) meccsek (4304) mercato (4276) nyilatkozat (7652) Olasz Kupa (331) összefoglaló (431) pletyka (4292) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (301) video (222) Címkefelhő
süti beállítások módosítása