Az angol bulvársajtó értesülései szerint a Manchester United készen áll arra, hogy bankot robbantson annak érdekében, hogy visszacsábítsa Angliába a Juventus francia középpályását, Paul Pogbát.
Az ifjú tehetség 2012 nyarán ingyen igazolt jelenlegi munkaadójához, a Juventushoz, ahol szinte azonnal berobbant a zebracsíkos együttes kezdőcsapatába, valamint az európai labdarúgásba, s azóta a világ legjobb középpályásai között jegyzik a mindössze 21 esztendős francia válogatott játékos nevét.
A Daily Express tudni véli, hogy a Manchester United, amely a pletykák szerint a közelmúltban sikertelen kísérletet tett a Real Madrid alkalmazásában álló Gareth Bale megszerzésére, 100 millió eurót sem sajnálna kifizetni egykori játékosa szolgálataiért.
A Louis Van Gaal által átvett, előbb történelmi mélyrepülésbe kezdő, majd lassan magára találó Manchester United szeretne visszatérni a klubtól korábban megszokott magasságokba, ennek érdekében Paul Pogbát tehetik a nyári átigazolási időszak legfontosabb célpontjává, s mintegy 77 millió fontos (kb. 98 millió eurós) ajánlatot tesz majd a Juventusnak.
Paul Pogba, akit már távozása idején is az európai labdarúgás egyik legnagyobb ígéretének tartottak, a kevés játéklehetőség miatt távozott a Manchester Unitedtől, s folyamatos találgatással telt időszak lezárásaként, a közelmúltban írt alá új, 2019-ig érvényes szerződést a Juventusszal.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Il Principino 2015.01.02. 18:18:59
konrad66 2015.01.02. 18:39:00
Szóval United nem City Chelski Psg féle bagóért megvesszünk mindenkit,hanem Öreg mag jött a fiatal Hullám csak egy időben
és alapból Daily Express az angol Tuttosport
Rivendell 2015.01.02. 18:54:24
van múltja - történelme a csapatnak,de semmivel se jobbak a jelent tekintve,mint az Abra vagy arab csapatok
kg-ra veszik ők is a játékosokat. Szerencsére nem valami jó játékosokra vernek el 1 rakat fontot. Rojo-Herrera nálam középszerek,Mata-val meg idáig betliznek,DM talán beválik hosszútávon is.Falcao meg padozik 1 kis "apróért"
Pogba-nak van esze,akkor messze elkerüli őket,akkor már Madrid vagy PSG,ha nagyon menni akar,bár a madridot utálom
molnaratti10 2015.01.02. 19:48:10
Középre Iscot azt csòkolom.
100 miska az 100 miska!
Ibra+Isco kb 60 miska,marad 40 Agnelliéknek.
Azt meg Sharawyra költeném.
Rivendell 2015.01.02. 19:59:58
Hoods. 2015.01.02. 20:21:51
Goku06 2015.01.02. 20:34:47
vagy még mindig tart a tavalyi pezsgő hatása?? :D
Ibra, Isco, El-Shaarawy, Berardi? Válasszatok egyet! Mert hát fizetésük is van ezeknek a srácoknak, valamint ilyen pénzügyi viszonyok közt ki tud kifizetni ilyen játékosokat? Berardi jön, de rajta kívül ilyen nevek nem jöhetnek szóba.. Majd pár év múlva talán megvehetünk közülük valakit.. Ibrát 3-4 év múlva :)
Rivendell 2015.01.02. 20:37:23
baj az,hogy nálam Pogba érinthetetlen Coman mellett/tudom őt még be se építették/
Shaq és Sneijder nélküle is +kell,hogy legyen és akkor meg felesleges Isco,mikor cserének ott van Asa-Pereyra-Marci és még Pirlo is marad 1 évet cseréknek.
Ibra meg 2016-ban szabad lesz,vagy nyáron akár meg is lehetne venni,túl drága már nem lehet lejáró szerződéssel,csak neki kéne kérvényezni hogy hozzánk akar jönni. Berardi-Pereyra-Sneijder 3-as árát kéne nyáron rendezni + 1 Ibra bonus
molnaratti10 2015.01.02. 20:38:15
Ha ez Pogba árábòl sem kivitelezhető akkor nem tudom...
Rivendell 2015.01.02. 20:38:30
Kotrevák Kelly (törölt) 2015.01.02. 20:43:36
Goku06 2015.01.02. 20:59:52
1 nagy név távozik, 1 "nagy" név jön.. De a nagy névnek max 4 milliós fizetése lehet... Szűkül a kör :) és a max 30 milliós vételi ár még jobban szűkíti a kört.. Candreva megfelel?
Rivendell 2015.01.02. 21:10:03
Goku06 2015.01.02. 21:54:43
Ha Shaqirire most nincs 15 milliónk akkor Pogbáért 400 millás is adhatnak akkor sem lesz belőle 60-70 milliónk világklasszisokra.
babo0410 2015.01.03. 02:09:52
Én nagyon bízom benne, hogy akármennyit is kínálnak Pogba-ért, megmutatjuk, hogy mi nagy csapat vagyunk, és kilóra nem lehet minket megvenni. Én max 150 millánál mondanám, hogy el lehet gondolkodni a dolgon. Nekünk szerintem amúgy is elég lenne télen, ha Shaqirit elhoznánk, meg igazolnánk egy védőt. Arra meg kéne legyen pénzünk Pogba eladása nélkül is.
@Goku06: Most egyetértek az első hsz-eddel. Sajnos ilyen pénzügyi viszonyok mellett nem igazán Lehetne eme 4-est Pogba árából leigazolni. Berardi mondjuk 15-ért visszahozható, Shaarawy ha meg is szerezhető nekünk (kétlem, előbb adnák el Angliába, vagy akárhova), akkor is minimum 40-50-et kérnének érte (pedig ér szerintem 20-25-öt max), Isco 30 millióba került a Realnak, tehát 35 alatt meg se hallgatnának, így már Isco, Berardi és El Shaarawy kimerítené a keretet, ha nem is lépné át.
Másrészről elhiheted, ha Pogba-t eladnánk, akkor egy klasszis távozik, minimum őt pótolnák, és valószínűleg minőséggel. Ha Pogba menne 100 millióért, akkor egy 40-50-et már csak elköltenénk, hogy minimum ő pótolva legyen. Egyébként azt mindig jelezték, hogy az eladások után lehet igazolni, hiszen eladni azért szoktunk embereket, mert ad1 feleslegesek, ad2 mert igazolni akarunk hasznosabb és minőségibb játékost. Most azért nem akarunk költeni sok pénzt, mert télen nem lehet igazán jó vételt csinálni, másrészt nyáron sokkal egyszerűbb átalakításokat eszközölni a kereten. Így a vezetőség azt a logikát követi, hogy most nem költjük el azt a pénzt, amit nyáron költenénk el. Így ha megoldható, akkor nem fognak nagy összegeket költeni. És ráadásul ha jól tudom, akkor pont a nyáron nyílik új költségvetési év, ezért ha nagyon túllépjük az FFP szabta 50%-ot, akkor persze, hogy nem kockáztatunk nagy költekezést. De remélem, hogy Shaqiri 15 millióját ha muszáj kifizetik majd.
babo0410 2015.01.03. 02:17:05
4Evorg 2015.01.03. 10:05:54
konrad66 2015.01.03. 10:17:58
Hoods. 2015.01.03. 13:17:18
babo0410 2015.01.03. 15:37:39
Rivendell 2015.01.03. 15:40:02
babo0410 2015.01.03. 15:47:06
Hoods. 2015.01.03. 16:09:25
Gabuero 2015.01.03. 16:13:21
Maradjon csak itt amig tud :D
Rivendell 2015.01.03. 16:21:34
A jó játékos képes beférni a mostani juventus kezdőjébe. az igazán jó játékos még mellette a jó játékra is képes:D