A hét kérdése

a_het_kerdese_uj_1.jpg

A Juventus, az elmúlt néhány szezon hagyományait követve, idén is olasz könnyedséggel kezdte a Bajnokok Ligája csoportkörét, s a harmadik játéknap athéni veresége közvetlenül a kiesés szélére sodorta az Öreg Hölgyet. Az Olimpiakosz Pireusz elleni visszavágó, amelyen a zebramezes csapat a győzelmi kényszer súlyos terhével lépett pályára, már a Juventushoz méltó játékot hozott, s a túl könnyedén kapott gólok ellenére, az Öreg Hölgy magabiztos teljesítményt nyújtott, s ha nem is izgalommentesen, kiharcolta a létfontosságú győzelmet. Arturo Vidal utolsó pillanatokban kihagyott büntetője tehette volna fel a koronát a csapat teljesítményére, hiszen egy esetleges 4:2-es győzelemmel a Juventus javára kedvezett volna az egymás elleni mérleg, amely a végelszámolásnál még döntőnek bizonyulhat. Tévezéknek két mérkőzése maradt arra, hogy biztosítsák helyüket a Bajnokok Ligája legjobb tizenhat csapata között, s a Malmö FF elleni idegenbeli fellépésen, valamint az Atlético Madrid elleni hazai találkozón kell megszereznie az ehhez szükséges pontokat.

Mit vártok Ti szurkolók? A Juventus vajon meg tudja ismételni a 2012-13-as kiírás hajráját, s a kiesés veszélyéből eszmélve, még a matematikailag elérhető csoportelsőségig juthat, vagy Allegri csapatának idén is a hazai bajnoksággal kell vigasztalódnia?

A Juventus helyzete távolról sem reménytelen, hiszen egy svédországi győzelemmel a zsebében, az Öreg Hölgy számára már egy döntetlen is elég lehet a záró fordulóban az Atlético Madrid ellen. Ehhez persze az is szükséges, hogy az Olimpiakosz Pireusz spanyolországi látogatásán érvényesüljön a papírforma, s a görög csapat pont nélkül távozzon a tavalyi kiírás döntősétől. Amennyiben a Juventus megtáltosodna, s mindkét mérkőzést győzelemmel zárná, úgy még a csoport első pozíciója is elérhető volna, s mindenképpen bizakodásra adhat okot, hogy a nyilatkozatok azt tükrözik, Torinóban mindenki biztos a továbbjutásban. De vajon mit várhatunk a tét nyomásának hatására ébredező Juventustól? Továbbra is csak hiú ábránd marad az emlékezetes európai szereplés, vagy a kezdeti nehézségek dacára, ebben a szezonban már ismét együtt szoríthatunk a csapatnak az egyenes kieséses szakaszban? Erre a kérdésre várjuk válaszaitokat, véleményeteket komment formájában!

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr556874705

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szeszterciusz 2014.11.07. 17:22:46

ha megfelelő lesz a hozzáállás akkor meglesz a továbbjutás a 2. helyen szerény véleményem szerint.És maradni kéne az Olympiakosz elenni felállásnak !!!

Hoods121 2014.11.07. 17:28:02

A tovabbjutas meglehet, ha szerencsenk lesz meg a 16ba is konnyu ellenfelet kapunk de onnantol nem hiszem hogy lenne barmi keresnivalonk.

Pepito1982 2014.11.07. 17:46:10

Megverjük a Malmöt, a matracosok megverik az Olympiakost és egymás ellen játszunk egy békés döntetlent :)

realsequator 2014.11.07. 18:20:05

Valamiért úgy érzem, hogy nem fogunk továbbjutni. Félve merem leírni a véleményemet, mert ha továbbjutunk és merek neki örülni akkor megkapom az elit egységtől hogy: TE A MÚLTKOR AZT MONDTAD MOST MEG ITT ÖRÜLSZ kezdetűt.

Ennek ellenére azt mondom (bármennyire is szeretném az ellenkezőjét) nem megyünk tovább. Megint nagyon a végére hagytuk a továbbjutás lehetőségét. Rossz előérzetem van.

MdewC 2014.11.07. 18:52:21

@realsequator: :D ne félj, nem visz el a kommanó.

Annak örülők, ha parrantasz az eredménytől, ez jót jelent. ;)

Ha Max összekapja magát és hajtja a csapatot, akkor talán. 1 db kötelező gyözelem kell és 1 db olyan meccs, amit pedi illene nyerni, főleg ha magasabb álmokat dédelgetünk, szóval szar kezdés ellenére is hatalmas lebőgés lenne ha nem sikerülne.

Maxnak pedig kijárna a pacsi ha megcsináljuk, sztem sok szurkoló jobban bízna benne, nyilván nem lenne full respect (oda még kellene 1-2 komoly eredmény), de kezdésnek megteszi. Szurkolok neki, nekünk és az egész csapatnak.

Hajrá! :)

Devilke Balla 2014.11.07. 20:33:49

"Ha Max összekapja magát és hajtja a csapatot, akkor talán" Eltekintve attol hogy Conte vagy Allegri mennyire tudja feltuzelni a csapatát,ha egy Bl-meccsre foleg ilyen helyzetben,ugy kell a játékosokat pi..án rugdosni,hogy kopjék ki a beleiket is a pályán a továbbjutásért,akkor nagy bajok vannak ott a fejekben,és még ha edzo hiányában is állnának ki,aki nem hal meg a pályán,azt el kell kuldeni,semmi keresnivalója a Juvenál.

Goku06 2014.11.07. 21:11:43

legjobb opció: továbbjutás 2. helyen egy Malmö elleni győzelem utáni döntetlennel, majd Leverkuson, Porto, talán Dortmund ellen van esély továbbjutni és megyünk még egy kört..
utána már várhatóan olyan ellenfelek várhatnak ránk akik ellen nem fogunk tudni lehozni 2*90 percet hiba nélkül.. és ott egy hiba = egy gól az eredmény...

legrosszabb opció: kiesünk és az EL-ben elődöntőig jutunk.

Rocky80 2014.11.07. 22:51:51

Szerintem a Malmö elleni idegenbeli meccs nem lesz sétagalopp. Mindenki annyira sima Juve győzelemnek gondolja, pedig nem olyan egyszerű történet lesz az. Természetesen a győzelem csak az elfogadható, de elég vérszegényen muzsikálunk idegenben.
Ha azt a meccset behúzzuk, akkor továbbjutunk, de nem tudom, hogy behúzzuk-e. :-/
Ez a csapat minden, csak nem meggyőző.

Forza Juve !!! 2014.11.08. 01:08:00

Én is inkább a Malmö elleni meccstõl félek az Atletico ellen szerintem meglesz a 3 pont.

babo0410 2014.11.08. 02:25:09

Azt nem értem miért tartjátok lehetetlennek a csoport győzelmet. Allegri azon van a legújabb pletykák szerint, hogy megtartsa a 4-3-1-2-t, és Tévezt használná Morata és Llorente mögött, mint irányítót. Szerintem egy ilyen felállással jók lennénk. Én hiszem azt, hogy a továbbjutás meglesz, és szerintem nagy esély mutatkozik a csoport megnyerésére is. Én el tudom azt is képzelni, hogy az Olympiakos döntetlent érjen el az Atleti ellen. Egyszer már megverték, akár ez is előfordulhat újra. Én hiszek abban, hogy a csoportot túl fogjuk élni. A jelenlegi állás szerint a 2. helyen sincs sok könnyebbnek mondható ellenfél, így majdnem mindegy melyik helyen megyünk tovább. Pl. Barca vagy PSG a jobb? Elsők leszünk Barca-t is kaphatunk jelen állás szerint, vagy Arsenalt.

Trieszt120506 2014.11.08. 07:58:35

@babo0410: bele lehet nyúlni csoportelsőként is, az igaz, csak a valószínűség jóval kisebb. Amúgy meg tökéletesen megmutattuk, hogy egyik csapat ellen sem lennénk egyértelmű esélyesek.

Mondjuk egy Bayern vagy a Real ellen meg inkább ki se menjünk a pályára.

Tony. 2014.11.08. 10:33:04

@babo0410: Szerintem 100%-al fogjuk nyerni a csoportot.

Hoods121 2014.11.08. 11:31:18

@Tony.: Mostmar lejebb adott, de meg igyis sima csoportelsoseg lesz.

GLB 2014.11.08. 11:55:16

@Pepito1982: ha úgy lesz ahogy írod akkor nem fogjuk megpróbálni megszerezni a csoportelsőséget??fejethajtunk jó nekünk a második hely is?remélem nem.
Inkább akkor essünk ki minthogy ilyen félig bunda meccsel menjünk tovább!!
Természetesen ez nem igaz ha tisztajátékkal lenne x,mert ez is benne van.

Juvegaspy 2014.11.08. 12:42:57

Mind1 hogy hogy de tovabb kell jutni! Anyagi okokbol is + azert nemi onbizalmat is adna a jatekosoknak. Bizom a csapatban. Gyakorlatilak mind1 hanyadik helyen.

babo0410 2014.11.08. 16:31:49

@Tony.: @Hoods121: Idézzétek már hol írtam, hogy 100%-osan megnyerjük a csoportot? És hol írtam, hogy tutira csoportelsők leszünk? Legalább értelmezni tudni kéne, mielőtt kötekedtek. Igaz ti mást nem tudtok. Hiszti, meg kötekedés. Azt írtam nagy esély van, nem azt, hogy meg is nyerjük a csoportot. A Malmöt verjük tutira, az Atletico ellen a görögök elleni teljesítménnyel nyerhetünk. Csak ahhoz a védelemnek is hozzá kell szoknia a 4 védős rendszerhez.

Pepito1982 2014.11.08. 18:16:48

@GLB: Persze én is tiszta játékkal gondoltam. Csak olyan ne legyen h nagyon nyerni akarunk és lekontráznak minekt.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3519) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10260) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4326) mercato (4278) nyilatkozat (7676) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4294) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (304) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása