A vasárnapi Juventus-AS Roma rangadóra hangolva, a torinói csapat mestere, Massimiliano Allegri igyekezett kihangsúlyozni, hogy a találkozó nem lesz döntő jelentőségű a Scudetto sorsának szempontjából, s természetesen szó esett az Atlético Madrid elleni vereségről is.
"Ez nem két csapat versenyfutása a bajnoki címért." - nyilatkozta Allegri a mérkőzést megelőző sajtótájékoztatón.
"Meg kell próbálnunk annyi pontot gyűjteni, amennyi csak lehetséges, s a holnapi meccs ugyanolyan fontos számunkra, s a Roma számára is."
"A szurkolók segítségünkre lesznek, mivel a Juventus Stadium fantasztikus légkört biztosít, hiszen a szurkolók rendkívül közel vannak a pályához. Bizonyos vagyok abban, hogy extra lendületet kaphatunk tőlük."
"Ha egy erős csapattal néz szembe az ember, nem hagyhatja, hogy a szezon többi része kihatással legyen rá. Jelen pillanatban a Roma a legfőbb ellenfelünk, de ez nem lesz döntő mérkőzés a Scudetto sorsa szempontjából, mivel még további 96 pont szerezhető."
"Megpróbálunk majd győzni, tudván, hogy milyen játékot kíván majd nyújtani a Roma. Keményen kell majd hajtanunk, akkor is, ha nálunk van a labda, s akkor is, amikor az ellenfélnél. Védekezésre kell kényszerítenünk a Romát, mivel ők is hasonló felfogásban lépnek majd pályára ellenünk."
"Ezek a mérkőzések általában kiegyensúlyozottak szoktak lenni, így a lehető legjobban ki kell használnunk az ellenfél gyengeségeit."
Hosszú pihenőt követően Andrea Pirlo is helyet foglalhat majd a Juventus kispadján.
"Még nem döntöttem Asamoah és Evra között, hiszen két rendkívül megbízható játékosról van szó. Ez Asamoah pillanata lehet, mivel Evra számos mérkőzést játszott zsinórban. Cáceres és Morata egyaránt bevethető."
"Tegnap beszéltem Andreával, s mivel hat hétig távol volt, az erőnléte nem a legjobb. Százszázalékos állapotában van rá szükségünk, mivel ő az egyik legfontosabb játékos."
A hétközi Bajnokok Ligája mérkőzés alkalmával a Juventus a szezon során először ízlelte meg a vereség keserű ízét a tavalyi döntős Atlético Madrid otthonában.
"Nem volt igazán szórakoztató a mérkőzés Madridban, mivel rendkívül taktikus volt, amelyen az első hibáért drága árat fizethet az ember."
"Kiváló jellemvonásról adtunk tanúbizonyságot egy olyan csapat ellen, amely megnyerte a spanyol bajnokságot, s májusban döntős volt a Bajnokok Ligájában. Ilyen módon veszíteni más megvilágításban láttatja a mérkőzést. A csapat jól játszott, s véleményem szerint nagyszerű dolgokat mutatott."
"Nagyobb higgadtságra volna szükség, amikor véleményt formálnak az eredményekről, hiszen egyetlen mérkőzés nem határozhatja meg az egész szezont. Ha ma lenne vége a csoportkörnek, még mindig csoportelsők lennénk a jobb gólkülönbségünknek köszönhetően."
"Ugyanez a helyzet a holnapi bajnoki mérkőzéssel, mivel a hatodik fordulóban holtversenyben állunk a tabella élén. A Roma sokat erősödött, s megerősödött a hitük is. Szeretnénk megőrizni címünket, ismét el akarjuk hódítani a Scudettót."
"A két csapat egyenlő félként lép majd pályára, s a hétközi Bajnokok Ligája nem változtat a csapatok értékén. Tisztában vagyunk vele, hogy egy olyan minőségi csapattal nézünk szembe, amilyen a Roma, így hasonló intenzitással játszunk majd, ahogy azt Madridban tettük, azonban technikailag tovább javulva."
"Totti olyan játékos, aki történelmet írt, más tízesekhez, Baggióhoz és Del Pieróhoz hasonlóan. Jó formában tartja magát, s kiváló képességekkel és komoly tapasztalattal rendelkezik."
Köztudomású, hogy tavaly nyáron Allegri volt a fő jelölt a megüresedett római kispadra, azonban a szakember elutasította a fővárosi klub közeledését, s maradt a Milannál, ahonnan fél évvel később menesztették.
"Az életemben nem szoktam sajnálkozni a múlton. A Juventus edzője lettem, s ha akkor a Romához igazolok, most nem lennék itt. Úgy döntöttem, hogy maradok a Milannál, s nem bántam meg."
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
babo0410 2014.10.05. 01:15:22
Emlékeim szerint Galliani nem engedte el. Addig húzták a tárgyalásokat, amíg a Roma ráunt, és Rudi Garcia-t ültették a padjukra. Aztán lehet a média írt hülyeségeket. De akkoriban szinte minden olasz sajtóorgánum attól volt hangos, hogy ő menni akart. És akkor sokkal érthetőbb is lenne a Milan pocsék szezonja.
A nyilatkozat többi része teljesen rendben van, nem lehet belekötni. Illetve annak nem örülök, hogy azt mondta Pirlo a legfontosabb játékos. Az rég szomorú, ha egy 35 éves játékos a csapat lelke. És nálunk egyáltalán nem is lenne erre szükség. Ott van Marchisio, Pereyra vagy Coman, akik mind meg tudnák oldani a helyettesítését. Igaz kicsit más taktikát kéne választanunk, mint Pirloval. És egyelőre a játékunk gyorsabbnak tűnik, mint mikor Pirlo is a pályán volt. Igaz ez még nem jelent semmit. Kíváncsian várom, hogy ha Pirlo visszatér lassul e a játékunk. Én attól félek igen. Tavaly ezt sajnos tapasztaltuk, mikor Pirlo kidőlt. De annak örülök, hogy nem kapkodja el Allegri a visszatérését. Nem lenne jó, ha újra kidőlne. Hosszú a szezon, rá is szükség van. Pláne, hogy most kipihenhette magát, így remélhetőleg nagyon jó formában tér majd vissza.