Allegri: "Egy csatárt és egy védőt kell még igazolnunk"

Allegri Massimiliano_sajtótájékoztató 2.jpgAz edzőváltáson átesett olasz bajnoki címvédő viharos sebességgel megszerezte Álvaro Moratát, Patrice Evrát, majd tegnap az argentin Roberto Pereyrát is, azonban az új mester, Massimiliano Allegri még legalább két érkezőt vár a klub igazgatóitól.

"Amennyiben még igazolunk egy védőt és egy támadót, már jók is leszünk." - nyilatkozta Allegri a La Gazzetta dello Sportnak.

"Előbb egy támadóra volna szükségem. A csapat jó munkát végez, s nem egyszerű tovább fejleszteni egy olyan csapatot, amely már eleve kiváló játékosokból áll."

A Juventus megszerezte a Paris Saint-Germain és a francia labdarúgás egyik legnagyobb ígéretét, Kingsley Comant, s Allegri elégedettséggel szólt a játékosról.

"Comannak maradnia kell, Pererya pedig egy sokoldalú játékos, aki több helyzetben is megoldást jelenthet, akár a támadórészlegben, akár a középpályán."

A legnagyobb bizonytalanságot talán Arturo Vidal jövője jelenti, aki ugyan kijelentette, hogy nem igazol a Manchester Unitedhez, mégsem adott teljesen megnyugtató választ az őt faggató újságíróknak.

"Már beszéltem Vidallal, s teljességgel nyugodt vagyok vele kapcsolatban." - nyilatkozta Allegri. "Ő egy fontos játékos a csapat számára."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr466546667

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Forza Juve 2014.07.26. 15:17:13

@Trieszt120506: romulo es pereyra minek meg szélső? Gio id ott fog játszani te maki:)

konrad66 2014.07.26. 15:17:25

Allegri csatár alatt szerintem egy olyan játékost keres aki tud szélsőt is játszani,de tud középcsatárt is

Trieszt120506 2014.07.26. 15:18:21

@Forza Juve: persze, ha Copa Italia a cél talán még elegek is lehetnek...

RuidaRobert 2014.07.26. 15:20:56

@konrad66: Gabbiadini kellene, kár, hogy Mihajlović és a Samp nem engedi...

Goku06 2014.07.26. 15:32:28

Igazából a gond az az hogy kreatív támadó felfogású játékosok most sem érkeztek. És Vidal-Pogba hiába jó a középpályán, a támadások szervezésében nem a legjobbak..
Előttük pedig a csatárok közt sincs Sanchez gyorsaságú, akivel a kreativitást ellensúlyozni lehetne..
Első ránézésre a jövő évi csapat egy rakkolós csapat lesz mindenféle kreativitás nélkül.. erőből begyötörjük a gólokat a kiscsapatok ellen 80 perc nyomás után, nagycsapatok ellen meg védekezünk, ha támadnunk kell akkor meg jöhet a tavaly látott impotens támadójáték.
(Úgyhogy ha bekövetkezik a valószínű, és Vidal távozik, mindenképp KREATÍV támadó/irányító kell hogy érkezzen az árából)

Error001 2014.07.26. 15:32:42

De miből igazolunk???? Attól tartok, hogy aki innentől kezdve nem kölcsönbe jön azért már valakit el kellene adnunk.......

juve28adam 2014.07.26. 15:54:38

@Forza Juve: giovincoval aztán sokat érünk... :DDDD Mintha nem is lenne.

Forza Juve 2014.07.26. 16:06:11

@Trieszt120506: @juve28adam: Az a lényeg, h Conte tökéletes volt. egész évben itt csak olyanokat lehetett olvasni, h mikor cserél miért nem cserél, meg kevés ide, kb 3 évig ez ment, most meg mindenki vissza sírja. Ja arról nem is beszélve, h az általa kért megszerezhetetlen sztárok mellett hányan mondták, h zuhanyzó társnak hozta az embereit. Pl.: Padoin, Peluso, a válogatott Zieglert egyszer nem játszatta, de ezt a két hokit nagyon akarta. Várjuk ki a végét, mindek beszélni erről egyáltalán. Meglátjuk mit hoz a szezon, de Allegrinek nem egyszerű ugyanakkor nem is nehéz a dolga. Conte 7. hely után csak jobbat hozhatott, most egy bérett csapat 3 bajnoki címe után itt kéne tartani a csapatot, nagyon helyes, h Allegri új játékosokat akar, Tevezen kívül a többiek lehet jól laktak, legyen verseny a helyekért, jó, h védőt és csatárt is akar, Islatól megválunk, remélem Mottától is:)

Devilke Balla 2014.07.26. 16:40:38

@Forza Juve: Itt nem az a legnagyobb baj,h.Conte elment,mert ha egy Van Gaal (tudom,hogy o már akkor aláirt a unitedhez,csak példaként emlitem) jon helyette,nagyrészt senki se sirná vissza COntet. De Allegri jott,igy értheto,hogy Inkább visszasirjuk,de nyerjunk scudetttot,meg legyunk jók,és senki nem fog egy szót sem szólni.

Rivendell 2014.07.26. 18:04:09

én pl most se sírom vissza Conte-t...

jobbra támadó felfogású szélső kell és nem befejező csatár + 1 védő.Ezért is kéne Shaqiri

Tony. 2014.07.26. 18:45:40

Az egész átig.szezonban én is inkább egy kreatívabb, sokat vállaló, gyors támadót vártam/vártam volna, aki vmit tud változtatni a játék képén.

Most, Morata kiesése miatt sajnos kényszerből, de kelleni fog egy középcsatár is. Na erre kellene előhúzni egy jó kölcsönszerződést.

Védő továbbra sem értem minek kellene.

2014.07.26. 18:53:47

Szerintem ennek a csapatnak nem csatárra és nem védőre van szüksége,hanem egy fiatal,lendületes,kreatív játékosra,egy vérbeli irányítóra,olyanra,mint Eriksen. 4-3-1-2-es felálláshoz elengedhetetlen egy ilyen játékos,ha viszont 4-3-3-at akar Allegri,ahhoz kellenek szélsők,Shaqiri király volna.

Direct_01 2014.07.26. 19:24:09

@fire06: +1
Ugyanez a véleményem.Ahhoz hogy a széleken vigyük valamire ahhoz két normális támadó szélső kellett volna.Az Iturbe-Shaqiri duó jó lett volna,egyik jobb oldalon,a másik baloldalon.
De ez a rendszer megbukna nálunk jelenleg,mert még mindig két szélső kéne,pénz viszont nincs,így Shaqiri nem hinném hogy jön.
Talán azt Allegri is látja, hogy menthető lenne az egész egy trequartista tipusú játékossal,aki összekötő lenne a támadósor és a kp közt.

A védelmünket nem kéne piszkálni,a középpályára még többen is vannak mint kellene,a csatársorba viszont ha jól számolom van egy sérült Morata,Gio,Tevez és Lóri.

Több sebből vérzik ez a csapat,a támadósorba talán kikukázzuk Osvaldot megint,esetleg Etoo-t,de sokkal inkább szükségünk lenne egy TKP-ra középen.
Ilyen lenne Pastore vagy Eriksen ,de egyikük se reális,talán inkább Bonaventura vagy Maxi Morález az Atalantából.

Györi_Juventino 2014.07.26. 19:25:50

Jovetic-Benteke közül hoznék valakit és az lenne az igazi ,ha fiatal PSG-s gyerek úgy robbana be , mint Pogba.
Értem én a koncepciót minek a lényege, hogy VIdal-Pogba-Pirlo minél többet pihenjen ez jó csak előre kéne még mínőség , hisz Tevez egyedül kevés.

Tony. 2014.07.26. 20:03:57

Most, hogy így felmerült számomra elég furcsa, hogy senki (nem csak a Juve) nem próbálta meg elhozni Jovetic-et a City-ből. Még csak nem is nagyon lehetett hallani az esetleges távozásáról, vagy érdeklődőkről, pedig ott van "kihasználatlanul" egy sok csapat számára akár remek megoldást jelenthető csatár.

Apuleius 2014.07.26. 20:06:01

@Tony.: Úgy rémlik, mintha az Interrel szóba hozták volna, legalábbis pletyka szintjén.

Trieszt120506 2014.07.26. 20:47:19

@Tony.: Negredo lesérült pár hónapra, Jovetics így mozdíthatatlan.

Tony. 2014.07.26. 21:54:22

Én nagyon sajnálom a srácot. A kupameccseket is beleszámítva 16! meccsen lépett pályára összesen a szezonban. Ez borzasztó kevés. Mekkora tehetségnek indult, most meg jóformán eltűnt a futball térképéről. Amíg nincs Negredo, majd Dzeko meg Agüero miatt nem fog játszani, végül meg megint lesz 4. számú...
Tönkremegy az egész karrierje. Idióta Fiorentina csakhogy az izmait mutogassa inkább eladta külföldre padozni, miközben Conte kezei alatt lehet, hogy már klasszis csatárrá fejlődött volna Torinoban.

keshudioo 2014.07.26. 22:36:43

@Tony.: Csak emlegetned kellett, mert a Tuttosport már le is hozta, hogy megpróbáljuk elhozni. Pellegrini viszont kijelentette, hogy marad és pont (Di Marzio).

MDaniel98 2014.07.27. 19:25:11

Na,de védő mégis minek?

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3519) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10261) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4326) mercato (4279) nyilatkozat (7676) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4295) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (304) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása