Marotta Contéról, Allegriről és Vidalról

Marotta Beppe.jpgMa délután a Juventus hivatalosan is bemutatta a csapat új edzőjét, Massimiliano Allegrit. A sajtótájékoztatón természetesen Beppe Marotta is megszólalt, aki szavaiban dicsérte a Bianconeri korábbi edzőjét, Antonio Contét, majd Allegriről is nyilatkozott.

"Mindenki ismeri a tegnapi történéseket, ahogy Antonio Conte lemondásáról is tudomásuk van. Felejthetetlen három évet és újonnan megírt történelmet hagyott maga után, amely rendkívül pozitív periódusa volt ennek a klubnak.

A zsinórban háromszor megnyert bajnoki cím és a két Szuperkupa örökre emlékezetes marad, hiszen ezek a csapat legfontosabb célját szimbolizálják: trófeák elhódítását."

"Szeretném megköszönni Antonio Conte munkáját. Minden, amit a Juventusért tett, hozzájárult a klub fejlődéséhez.

Antonio Conte nem azért nyerő ember, mert mindezt sikerült elérnie, hanem mert kiváló szakmai hozzáértésről tett tanúbizonyságot. Remek értékekkel rendelkezik, tudással és ötletekkel, amelyek nem csak a mérkőzéseken, hanem hét közben is hasznára voltak a csapatnak.

Ő kiváló motivátor. További sikereket kívánunk neki a karrierjében!"

Marotta az új edzőről, Allegriről is elismerően beszélt.

"A célunk mindig a győzelem, és mivel a szezon pár napja kezdődött, nagyon gyorsan kellett cselekednünk. Meghatároztuk, milyen jelöltre van szükségünk, aki hasonlóan győztes mentalitásával követheti Antonio Contét a Juventus kispadján. Max Allegrit mindenki jól ismeri. Ő olyan edző, aki megmutatta, bármikor képes a győzelemre. A Sassuolóval győzedelmeskedett a harmadosztályban, remekül szerepelt a Cagliarival, s abban a szezonban elhódította az év legjobb edzőjének járó díjat. A Milannal első évében pedig bajnoki címet nyert. Új fejezetet nyitunk a történelmünkben, de ugyanazokkal az elvekkel, amelyek eddig is vezéreltek bennünket. Folytatni kívánjuk a győzelmi periódusunkat."

Természetesen az sem maradhatott el, hogy a sportigazgatót Arturo Vidalról megkérdezzék.

"Vidal jelenleg a Juventus-játékosa, és nem helyeztük őt az átigazolási piacra. Több klub is érdeklődött iránta, de senkivel nem tárgyaltunk. Meg szeretnénk tartani. Nálunk a játékosok döntenek a jövőjük felől. Vidal számtalanszor kijelentette, hogy boldog Torinóban, így készséggel folytatjuk a közös munkát."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr176514333

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

danimester1 2014.07.16. 19:13:40

Nesze semmi fogd meg jól!Már meg kellett volna szoknunk...Ezt nyilatkozta Antonioval szemben is mikor nem hosszabbított...azaz van még idő meg szerződése blabla...Ez után a tőrdöfés után remélem nem lesz még egy vagy kettő...Igaz Pogba 75-ért mehet szerintem ő pótolhatóbb (még ha fiatal is) mint Vidal.Bár az ő esetében ez a térdsérülés??Hát nem tudom!Egy igazán nyerő ajánlat esetén érdemes lenne elgondolkodni rajta.Abban az esetben persze ha minőségileg pótolnák őket és nem mennyiségileg...khm

SoloLaJuve 2014.07.16. 19:34:51

kösz a semmit érő szavakat és információkat.
ha a válogatott miatt ment el conte,és nem az igazolások/vezetőség miatt,akkor elég szánalmas döntés/indok.
egy ilyen puhány allegrire rábízni egy családot meg elég felelőtlen döntés.
a vezetőség annyira rámegy a pénzügyi fairplayre,hogy amiatt fogja tönkre tenni mindazt,amit conte felépített.ahhoz,hogy magasabb bevétel legyen,áldozni is kell rá.
vidal nem a Juventus játékosa,hanem a Juventus része.a sérülése és a szezon végi gyenge formája ellenére sem tudnánk őt senkivel pótolni.az első évben biztos nem.
és ha már elengedi a vezetőség,akkor azt ne szánalmas 50millióért tegye.hozzá képest senki játékosokat adtak-vettek ennyiért-többért.

rockitbaby 2014.07.16. 19:43:23

Lehet hülyeséget kérdezek, de mivel a Juventus egy tőzsdei cég és tuti van válságkezelési terve és hogy ilyenkor mit lehet és kell is tenni, erre hivatkozva nem lehetne a részvényesektől több pénzt kérni? Válsághelyzet, hogy Conte ilyenkor lépett le, és kellenek igazolások szinte azonnal, nincs idő hetekig tárgyalni. Nem tudom, hogy ilyen lehet-e, de valaki tudna erről több infót?

MdewC 2014.07.16. 19:53:38

Szerintetek kiderül valaha az igazság?

NucLeo 2014.07.16. 19:59:41

Szerintem Iturbe lehetett az utolsó csepp a pohárban.Állítólag marotta nem volt hajlandó 25(más források szerint 27)M fölé menni,így megrekedtek a tárgyalások a veronával,ezzel szinte egy időben már ki is jött Conte lemondásáról a videó.Hab a tortán,hogy ezt kihasználva a Róma ránklicitált és meg is vették a játékost.Valószínűleg Conte belátta,hogy semmi esélyünk se Cuadradóra,se Sánchezre,az Iturbe fail viszont betette a kiskaput...ez persze csak feltételezés,viszont az tuti,hogy jó nagy szarban vagyunk.Sokáig úgy gondoltam,hogy jó kezekben van a klub,de most már úgy látom,hogy amíg a jelenlegi vezetés a helyén marad,addig középszerűségre vagyunk ítélve.

Devilke Balla 2014.07.16. 19:59:55

@MdewC: Melyik igazságra gondols? :D a Conte verzióra vagy az Agnelli féle igazságra? :D

Richárd Juventushun 2014.07.16. 20:13:35

Marotta nem Juventus szintü vezető

keshudioo 2014.07.16. 20:14:14

@MdewC: Conte önéletrajzi könyvéből megtudhatjuk 30 év múlva. :-)

The king of alibis 2014.07.16. 20:19:57

Áldani fogom azt a napot, amikor ez a kancsal tetű elhúz a vérbe.

babo0410 2014.07.16. 20:24:29

@NucLeo: Állítólag már a nyaralás alatt döntött, és azt is írta itt vki, hogy állítólag Conte csak Cuadrado vagy Sánchez megszerzése esetén maradt volna. Ha kellene neki Iturbe, és nem ment volna el, akkor szerintem minden követ megmozgatnánk Iturbe-ért. De ez már a múlt sajnos.

Ádám.84 2014.07.16. 20:28:52

@NucLeo: egyetértek, és ami a legelszomorítóbb, hogy a Roma állítólag 29millióért veszi meg...

babo0410 2014.07.16. 20:31:40

Én nem értem miért kell ennyire gyűlölni őt. Talán januárban lehetett, hogy Gallianit istenítettétek. Ő hová juttatta a Milant? Igen a 7. helyre, mi pont fordítva csináltuk Marotta érkezésével. Nem kell mindenért őt szidni. Inkább bizakodjunk benne, hogy jól fog innentől elsülni a nyár, és legalább az igazolások terén nem lesz majd hiányérzetünk. Mert még mindig elszorul a szívem, ha Conte-ra nézek. Nagyon sajnálom, hogy elment, de lépjünk tovább, és bízzunk a legjobbakban.

tjunior 2014.07.16. 20:36:04

@babo0410: 31,5
28.5 a veronának 3 az ügynökének

Forza Juve 2014.07.16. 20:45:04

@NucLeo: kozepszerusegre vagyunk ítélve? 3 bajnoki cím egymás után, ez középszerű? Az igen, nagy gratula. Ugye senki nem hiszi el, h tegnap lemondott Conte, ma felhívták Allegri ugynoket, h kellene Allegri, erre ok oké, jövök. Vicc, ez előre ki volt találva. A vezetőség nagyon helyesen mar egyeztetett Allegrivel.

babo0410 2014.07.16. 21:06:45

@tjunior: Hát akkor jól tudtam. 31-ért vették meg. De nekünk nem ért volna ennyit? Mondjuk mindegy is, mert állítólag ugye Conte azért ment, mert nem kapta meg Sánchezt vagy Cuadradot. Ha így lenne, az nagyon szomorú lenne.

Drughi Di Bianconeri 2014.07.16. 21:09:37

Szopd ki a senkiházi Allegrinek a nemiszervét te kancsal tudatlan pancser,mialatt Elkann meg Agnelli nyalják a szemgolyódat !

Ez aztán eredménysor: Cagliari,Sassuolo....Ez aztán mérce a LEGNAGYOBB olasz csapatnál,Bravo ! Még Delneri is komolyabb edző :D
Bajnoki cím egy Ibra és T.Silva vezette Milannal...
Allegri nem tud motiválni,1ik játékosa sem "rajongott érte" és akkor még finoman fogalmaztam.Ő játszat 4-3-3at,de az nála igazából 3 védekező középpályást jelent,vagy 3 totál szürke senkit.Nagy mestere még a játékosok teljesen helytelen posztokon való szerepeltetése (pl.: Boateng mint csatár,Emanuelson,mint trequartista !, Nocerino mint szélső stb...).
Teljesen karakter-, és ötlettelen.
Igazi senkiházi,Cagliari szintű csapathoz való edző.Nem a Juventushoz.

Az már csak a hab a tortán,amilyen lavina elindul(t):
- Iturbe a Rómáé :( :( :(
- Vidal bármikor eligazolhat (ez csak árfelverő nyilatkozat volt Marrottától,hogy kiharcoljon mondjuk 50 M-t),és majd pótoljuk őt egy guarinnal...
- Tevez egy speciális eset,aki Conte mellett virágzott,mert egy karakán,aranytökű fickó Conte...Allegri meg egy nímand senki,mint Mancini. Várom mikor verekszenek majd össze ;)
- még egy 33 éves,levezetés előtt álló Evra is kikosaraz minket :D :D

A taktikánk 4-3-3lesz,Abate,mint jobb hátvéd, Chiellinivel bal bekkben (vagy Ogbonnával,egy kutya,mert egyik sem balhátvéd), középen Padoin-Marchisio és a Vidal pótlására szánt emberke lesz a kezdő vagy Pogba (ha marad egyáltalán az ifjú titán...)
a támadó szélsőnk Asamoah lesz, Llorente és Tevez kispados,Balotelli kezdő másik szélen pedig Giovinco :D :D :D

Valahogy annyira szürreális ez az egész,mintha csak mondjuk Salvador Dali flashe lenne a Juve 2014es nyaráról.
Ennél sötétebb időszakot a két 7. hely óta nem élt meg a Juve,mint az elmúlt 2 napban.

Tony. 2014.07.16. 21:23:10

Edzők jönnek, edzők mennek, ez a bohóc meg örökre itt marad?

Igen. Néha olyan érzésem van nekem is, mintha megint 2006-ot írnánk, amikor hirtelen minden összeomlott.

A legviccesebb, hogy akkor kicsinálták a Juve-t, azóta a sikeresség időszakában mindent megtettek, hogy megint sikerüljön. Kikezdték Conte-t, eltiltották, állandóan kedvezőtlen döntések születtek.
Nem sikerült, átvészeltük a kívülről jött támadást, ezután pedig leromboljuk saját magunkat... Erre elég kevesen képesek azért valljuk be.

Allegrivel már nincs mit kezdeni. Én arra lennék kvára kíváncsi, hogy miután mindenki kicsúszott a kezünk közül, július 16.-a van és egyetlen 18 éves srácot tudunk felmutatni, mégis ki a faszt fogunk leigazolni?

Iturbe volt kb. az utolsó remény egy értelmesebb játékos igazolására. Most mi lesz?

Forza Juve 2014.07.16. 21:30:20

Lesz itt meg jó játékos, aki ide igazol, Balo lesz a hab a tortán. Azért jó csapatunk lesz idén is.

Forza Juve 2014.07.16. 21:35:06

Első érkező szerintem Nainggolan, második Abate, harmadik Balo, nem rossz névsor:)

Direct_01 2014.07.16. 21:36:20

@Tony.: Pofon egyszerűen megoldja a mi sportigazgatónk.Elmegy egy olasz körutazásra,és hazatér 4-5 töketlen barommal,akik mióta csak élnek a Juvéért dobod a szívük.Tiago még ingyen igazolható az Atleticoból,ezt sem szabad elfelejteni.De előbb el kell adnunk egy két játékost, hogy aztán jöhessenek az olasz 26-27éves fiatal tehetségek.

A helyedben nem aggódnék,meg lesz a keretlétszáma,ha valamihez ért ez a félnótás azon kívül hogy Agnellinek a cipőjét nyaldossa,akkor az ez.

Goku06 2014.07.16. 22:03:59

Egyébként Conte távozásáért én nem Marottát szidnám, hanem Agnellit...
Marotta magához képest egy egész tűrhető mercatot hozott volna össze az Iturbe-Morata-Evra trióval. Megfizettük volna az árukat rendesen, szóval ebből a szemszögből nézve nem extrajó üzletek (Iturbe-szintű embert kapni 30ért, Morata-szintűt is kapni 18ért..), de legalább végre kinyílt a pénztárca.

Csak az a gond hogy Vidal árából nyílt..
Ilyen 40 milliókat Marotta nem tud összespórolni, itt bizony a kis Andrea a ludas...

NucLeo 2014.07.16. 22:08:17

Conte egy barátja,Massimo Giletti szerint az állhat a szakítás hátterében,hogy Conte a háttérben megegyezett a Milánnal.Legalábbis a Football Italia-n megjelent cikk szerint.Elég hihetetlennek tűnik az egész,bár ha igaz,más megvilágításba helyezné a dolgokat.A lényegen persze ez nem változtat.

Gabuero 2014.07.16. 22:14:29

Akkor sirnek ha parnap mulva valami top jatekost mutatnanak be xD

verojuventino 2014.07.16. 22:15:58

@NucLeo: Olaszországban elérte a Mister, amit lehet, leszámítva a kupát. Arról zengett minden májusban, hogy Conte célja Európa!Ezért nem gondolnám, hogy egy olyan csapathoz menne, amelyikkel maximum olasz bajnokságot és kupát tudna nyerni. Scudettója van három edzőként, max. a kupa a kihívás, de azt a Juvéval is megnyerhette volna. Szerintem Conte olyan klubot akar, ahol van lehetősége BL-ben alkotni.

babo0410 2014.07.16. 22:27:57

@NucLeo: Na ez lenne az utolsó amit róla el tudnék képzelni. Ő azért lép le, hogy a Milan padjára üljön, ahol ráadásul BL sincs? Hatalmas csalódás lenne mindenki számára. Egy olyan klubhoz igazolna, ahol még annyira se tudnák és akarnák a kéréseit teljesíteni, mint nálunk? Másrész már Inzaghi a Milan edzője. Hatalmas pofon lenne neki, ha kirúgnák. És én meg mélységes megvetést éreznék Conte iránt. Szerintem megy a válogatotthoz.

NucLeo 2014.07.16. 22:29:11

@verojuventino: Én sem tartom valószínűnek,bár ez megmagyarazná a személyes okokat a szakítás mögött.
Sajnos a mi szempontunkból nincs most jelentősége,mit csinál ezután Conte.El kell fogadni a kialakult helyzetet,és reménykedni...bár rajtam a sokk után eluralkodott a minden mindegy érzés a csapattal kapcsolatban.

babo0410 2014.07.16. 22:31:16

@Goku06: NEM AKARJUK SEM VIDALT, SEM POGBAT ELADNI. Egyenlőre ezt nyilatkozzák folyton, ezek szerint nem hiszel a vezetőségnek. Conte állítólag azért lép le, mert Iturbe jött volna, és nem Sánchez vagy Cuadrado (ki tudja mi igaz belőle), ami szintén érdekes lenne.

babo0410 2014.07.16. 22:32:57

És megint nem jól írtam EGYELŐRE!

tjunior 2014.07.16. 22:36:06

@babo0410: Sosem fogja azt nyilatkozni se Marrota sem más sportigazgató hogy eladó egy ilyen kaliberű játékos.

Táno 2014.07.16. 22:37:13

Milyen kemény, hogy Contét próbálták hazavágni eltíltással, vádaskodással... Hatalmas energiát beleölve - mindhiába.
Erre Andrea semmi perc alatt hazavágja. :)

Gabuero 2014.07.16. 22:41:59

@Jozef26: enis most olvastam durva

Jozef26 2014.07.16. 22:47:09

@Gabuero: Azt írják, h új kihívásokra vágyott? Azért azt nem gondolnám, hogy egy általa felépített rendszert itt hagyna egy Milan-ért, ahol egy épkézláb játékos nincs + Balotelli. Meg hát a BL-ben tudott volna még mit alkotni.

Il Principino 2014.07.16. 23:06:34

@Jozef26: Kenjük Conte-ra című könyv:)

keshudioo 2014.07.16. 23:13:38

@Jozef26: Ez egy rohadt nagy baromság.

2014.07.16. 23:28:51

@Jozef26: Ez vakítás csak...azt remélik,hogy ha Contét sikerül valahogy Antikrisztusnak beállítani,akkor lekerül a szurkolók haragja a vezetőségről. Politika ez,semmi több,mi magyarok tökéletesen ismerhetjük az ilyesfajta módszereket,ebben élünk.

danimester1 2014.07.16. 23:33:43

@fire06: +1
Tisztára Moggi 2 az eset,de mint kiderült ez nem fedte a valóságot.Idő kérdése minden és megtudjuk mi is történt valójában.Egy tippem van, jelenleg üres az olaszkapitányi poszt...

ManOfSteel 2014.07.16. 23:34:47

Közben Di Marzio szerint Allegri kérése a Candreva, Pastore páros. Pletykák beindultak megint.

Táno 2014.07.16. 23:39:31

@fire06: @danimester1: Azért lehet benne valami... Egyrészt nem a Juve vezetősége szivárogtatta ki, másrészt ez durva vád Conte felé és ha alaptalan, akkor kimeríti a rágalmazás/hitelrontás fogalmát, amihez Conténak is lenne 1-2 szava.

danimester1 2014.07.16. 23:46:55

@Táno: Massimo Giletti újságíró szerint ő szivárogtatta ki.Ebben az esetben be lehet perelni.Sőt ennek a hírnek a tudatában Conte kénytelen lesz valamit nyilatkozni,persze ha meg akarja védeni magát egyáltalán.

Il Principino 2014.07.16. 23:49:25

Lehet,hogy megkeresték Pippo kinevezése előtt,de nem fogadta el,akkor most nem a pöcsköszörű lenne az edzőjük...el van ferdítve a dolog sztem rendesen...

Ezzel a videóval búcsúznék:
www.youtube.com/watch?v=hERBuq97-QQ&list=PLamQuNkRTV0cvt3cTZxOa9v7nvTeekB8t

Már szinte bűntudatom van a májusi elégedetlenségem miatt!Mit nem adnék még egy ilyen "csalódást keltő" szezonért:(

Forza Juve !!! 2014.07.17. 00:44:42

Na Iturbe az AS Roma játékosa lett (22 + 2,5 millió)

rockitbaby 2014.07.17. 06:04:31

@ManOfSteel: Iagazából Candreva Conte listájá is állítólag szerepelt, míg Pastore jönne a csatárok mögötti irányítónak. Mindkettő magyarázható és vállalható, de ha már itt van Coman, akkor annyira ne csesszünk már ki vele.

Andras74 2014.07.17. 06:45:44

@ManOfSteel: Ha tényleg őket kéri, akkor nem is olyan hülye. Nem extra klasszisok, ez kétségtelen, de mindkettő képes arra, hogy hosszú távon, stabilan, megbízhatóan középszint felett teljesítsen, és a ránk váró sorozat terhelés mellett ez nagyon fontos. Ilyen emberek mellé kellenének még sztárok, és kész a csapat.

tamásjuve 2014.07.17. 08:24:43

Sziasztok!
Valahol olyat olvastam, hogy Allegri Pastorét és Candrevát szeretné.
Vajon nála elképzelhető a 4-3-1-2 úgy a középpálya, mint ancelotti idején a gyémánt legyen, és akkor lenne egy pirlo-pogba-vidal-pastore gyémánt középen?
(ha nem adják el őket...)
Gyűlölöm a milant, de akkor nagyon ment nekik ezzel. legalábbis a bl-ben.
Pirlo pedig abban a felállásban is zseni volt.

Rivendell 2014.07.17. 08:34:54

@tamásjuve: csak,hogy ott volt 1 csúcs Kaka és 1 Fiatal Pirlo....Pastore minden csak nem Kaka szint és Pirlo is már imádom és nálam kihagyhatatlan,de már nem a régi ő se....esetleg ha hozná azt a formát amit 1ső juvés évében

2szélsőt akarok,de ha nem akkor Comant szélsőként szeretném látni,mert piszok gyors és jó a kezdő sebessége

Pastore-Candreva által a játék nem fog felgyorsulni,márpedig europához lehetetlen gyorsabb játék nélkül felzárkózni

tjunior 2014.07.17. 08:42:02

@Rivendell: Azért Candreva sebességével semmi baj sincs.
@tamásjuve: Azért kezeljük helyén a dolgokat, gyorsan bedobtak 2 nevet, hogy legyen miről írniuk.

molnaratti10 2014.07.17. 08:45:01

Sziasztok!
Most akkor Iturbe az bukò???

Rivendell 2014.07.17. 08:48:17

Conte is valahol bekaphatja..Cuadradot akarni,aki kb a vb 1ik legjobbja volt + alapból 30M-ra tették vb előtt és +ban Fior játékos....40 alsó hangon 1játékosra nekünk ennyit nem szabad kiadni..Sanchez meg a tipikus barca eset..csak akkor tudtuk volna normál áron elhozni,ha nincs az Arsenal és jó szokás szerint idiot a barca vezetőség,mert amúgy ú 1 simán 40M-s játékos.Azt meg sejteni lehetett,hogy a vb-t kivárják,melyik csapat ne várná ki a vb végét,mikor az adott játékos húzóembere 1 jó kis válogatottnak,ha neki Iturbe nem elég akkor mehet a Real-hoz-PSG-hez-Barca-hoz-Bayorokhoz-City-hez ahol nyitják a csapokat

Rivendell 2014.07.17. 08:50:54

@tjunior: ő 1 kp..valahol a vkp és tkp között,de nálam vkp ő is,azzal pedig a játékunk semmit nem fejlődik,akkor már Asa go középre,akiben vannak váratlan húzások az eredeti posztján.

nekünk a széleket kell meghúzni,vagy hozzanak 1 Seva féle gyors-fürge-technikás csatárt eléjük Tevez meg ki szélre Coman-al 1ütt

DINOBIZZO 2014.07.17. 08:51:29

Van még sok jó játékos Európában. Én nekem nagy kedvencem Eriksen akit szerintem simán eltudnánk hozni. Mozdítható Sneijder is és illene Allegri formációjához.És azt olvastam ma ,h Jovetic, Lamela, Lavezzi hármas érdekel minket...Hááát. Lavezzinek tudnék nagyon örülni. Ja és most már szinte imádkozok ,h hozzuk már el PATO-t istenem.

Rivendell 2014.07.17. 08:53:06

@DINOBIZZO: Lavezzi már idős 1 fiatalításra kényszerült csapatba

22-ért? hehe magát szivatta meg a Verona

tjunior 2014.07.17. 08:58:52

@Rivendell: Candreva inkább tkp és szélső között van, de semmiképp vkp. Jó a sebessége, jól ad be, bika lövései vannak, és univerzális, én nagyon kedvelem, de azért jó eséllyel ő is csak egy gyorsan bedobott név :).
Comannal szerintem ne számoljunk komolyan, ha marad a nagy csapatnál, és ősszel becserélik 1-2 meccsre, akkor én már elégedett leszek, többet szerintem nem is szabad várni egy 18 éves sráctól.

Rivendell 2014.07.17. 09:01:14

@tjunior: várni lehet,hogy nem...de több lehetőséget kell neki annál adni,amúgy Pogba se futott volna be,aki talán 1 évvel volt idősebb 0la tapasztalat mellett.

Candreva mennyi 26-27 éves? 15-20M? torino játékos...

Etyekhnuter 2014.07.17. 09:02:42

Legnagyobb "igazolásnak" a sztárjaink megtartását tartanám elsősorban és utána jöhetnének az új nevek, akikből eddig se volt kevés, de most még több lesz és nem is fognak elfogyni a marceto végéig! ;) Reméljük, h tényleg együtt tud majd Allegri dolgozni Vidállal és Pogbával, amit annyira vár a nyilatkozatából kifolyólag.

MDaniel98 2014.07.17. 09:25:55

Én már úgy vagyok vele,hogy a Scudettot valahogy szerencsétlenkedjük össze,aztán nekem már jó is,erre az évre.De még az is előfordulhat,hogy a BL helyért is imádkozni kell.

tjunior 2014.07.17. 09:30:24

@Rivendell: Nem kevered te Candrevát valakivel, mondjuk Darmiannal?

MDaniel98 2014.07.17. 09:35:57

@tjunior: Szerintem arra gondol,hogy Candreva is volt Juve játékos,és megkaphatta volna a bizalmat.Vagy csak elnézte a jelenlegi állomáshelyet.

tjunior 2014.07.17. 09:42:27

@Juventus FC 15: Nem tudom, majd elmondja :)

Il Principino 2014.07.17. 11:05:57

A leggólerősebb vérbeli gyilkos támadónkat szélre akarjátok kirakni....honnan pattant ez ki?Meg hogy Coman-t szinte már megváltó kulcsembernek veszik 1 páran...akkor már a PSG-ben is az lett volna!Candreva qrva drága lenne nekünk,mivel Lotito 40m-re árazta be,talán 30ért mozdítható is lenne,de az sok érte,akkor már 12+bónuszok=Nani
Olasz csapatokkal nem szabad üzletelnünk,abból mindig csak a lehúzás van...

keshudioo 2014.07.17. 11:10:37

@kg19850508: "Olasz csapatokkal nem szabad üzletelnünk"

Külföldiekkel meg nem tudunk. :D

Rivendell 2014.07.17. 11:23:28

@tjunior: de BENÉZTEM:D Lazio mind1 igazából 1re megy,minket ők is lehúznának:(

Goku06 2014.07.17. 11:27:32

Inkabb ne vegyunk szelsot mint hogy 23+t kiadjunk candrevaert.... De darmianert se...

Ez az ev ugyis epitkezes lesz. Bukjunk el minden igazolast es Coman jatszon sokat. Jovore Berardival robbantanak ketten...
De nehogy egy 30hoz kozelito olasz kozepszer vegye el a jateklehetoseget olyan jatekostol akibol meg lehet valami..
Miattam zarhat a mercato ma is. Rabiot jojjon. Rajta kivul Evra, es mas ne!

Rivendell 2014.07.17. 11:33:14

@Goku06: +1 én is Coman-t erőltetném jövőre meg 1 Pogba-Coman-Berardi mágikus trió

Il Principino 2014.07.17. 11:47:17

@keshudioo: Helyére ütöm Marotta szemeit,aztán menni fog:D

rockitbaby 2014.07.17. 11:47:43

@keshudioo: Olaszokkal is csak úgy tudunk, hogy bukunk rajta és palira vesznek. Lehet egy teljes garnitúra váltás kellene. Nem csak edző, de felsővezetők is menjenek!

Devilke Balla 2014.07.17. 12:09:32

@Juventus FC 15: milyet fordult a vllág,mi? :D egy fél éve még triplázást vártunk a csapattól,minumum egy El-gyozelemmel,most meg ugyanazzal a csapattal már a scudetto is boldogság :D :D :D

Jack Bauer 24 2014.07.17. 12:43:30

Szép kis vezetőség. Kakiból nem lehetet várat építeni. 1-2 embert jól fenéken kellene billenteni, s a Főnököt visszahívni!

Goku06 2014.07.17. 12:50:38

@Rivendell: en mondjuk inkabb csak kenyszerbol. Nem jon iturbe szintu szelso... Max olasz kozepszer. Akkor inkabb jatsszanak a fiatalok. Iturbe erkezese eseten nem lett volna sok helye. Most viszont egy 30+ meccses szezon kell Comannak.
Vidal helyere remelem nem guarin jon hanem valami fiatal.

@Jack Bauer 24: de a forditottja igaz. Varbol lehet szart csinalni. 1 hete volt egy instabil varunk. Most meg..

Rivendell 2014.07.17. 13:10:41

@Goku06: még nem tuti a távozása,ha megy akkor go Madrid és cserébe kérni 2 fiatalt..Isco 1ik:D

Jack Bauer 24 2014.07.17. 15:56:20

@Goku06: :) Sajnos nagyon igazad van!

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3519) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10261) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4326) mercato (4279) nyilatkozat (7676) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4295) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (304) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása