Llorente Torinóban marad

Fernando Llorente a minap azt nyilatkozta, hogy bár számos cikk szerint külföldi klubok érdeklődnek a csatár szolgálatai iránt, ő a Juventusnál kíván maradni.

Llorente Fernando Andrea Pirloval.jpgA pletykák arról szólnak, hogy a spanyol gólvágó center egyetlen Olaszországban töltött szezon után már elhagyja a torinói Öreg Hölgyet.

A játékos az Athletic Bilbao csapatától érkezett tavaly nyáron ingyen, miután lejáró szerződését nem kívánta megújítani, és ezért a baszk csapatnál is komoly árat fizetett, hiszen gólérzékenysége ellenére a szezon jelentős részét a padon kellett töltenie büntetésből.

Az egykori spanyol válogatottnak nem sikerült egyből átszoknia a spanyol stílusról az olaszra, azonban szépen lassan beverekedte magát a Juventus kezdőjébe, és szezon végére 18 bajnoki gólig és 5 gólpasszig jutott, és korántsem csupán fejesei voltak veszélyesek az ellenfél kapujára.

A híresztelések szerint a Juventus ezen a nyáron nem zárkózik el a játékos értékesítésétől, amennyiben megfelelő ajánlat érkezik érte, azonban a spanyol támadó határozottan kijelentette, hogy Torinóban kíván maradni, és hogy nagyon jól érzi magát a Juventusnál.

„A jövőm a Juvnetushoz köt. A telefonom nem csörgött.” - nyilatkozta a csatár a Sky Sport Italia kérdésére válaszolva.

„Nyugodt nyári szabadságom volt. Boldog vagyok, hogy itt lehetek, és nem is gondolok semmilyen más lehetőségre.” - határolódott el az eligazolástól a Juventus centere.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr596405629

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

juvem_2 2014.06.24. 13:17:26

Jórente! Maradjon is, teljes mértékben meg voltam vele elégedve. Pedig nagy kételyekkel fogadtam (1 év kihagyás, na meg Spanyol a Serie A-ban...)

MDaniel98 2014.06.24. 14:08:49

Őt(sem) szabad eladni,vannak nála sokkal sürgősebben eladásra váró emberkék.

Il Principino 2014.06.24. 16:52:00

Legalább kipihent támadóink lesznek:)

Jozef26 2014.06.24. 16:55:10

Milyen jól ment eddig a gól termelés a spanyoloknak és az argentínoknak. Végül is a két támadó együtt csaknem 40 gólig jutott, de nem volt rájuk szükség...

neuropa 2014.06.25. 11:28:29

@Jozef26: Messi meg egyedül ment negyvenig, sérülten. Nem a csatárokon múlik a góltermés, hanem a csapaton. Márpedig csapatmunkából mindkét válogatott gyengébben áll mint mondjuk Chile vagy a Hollandok.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3521) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10265) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4328) mercato (4280) nyilatkozat (7679) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4297) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (96) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (305) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása