A Tuttosport értesülései szerint a Juventus élénken érdeklődik a VfL Wolfsburg horvát szélsője, Ivan Perišić iránt. Az Öreg Hölgy megfigyelői egy ideje már szemmel tartják a 25 esztendős játékost, azonban a torinói klubnál most konkrét lépésekre szánták el magukat az ügyben.
Perišić, aki jelen pillanatban a horvát válogatottal Brazíliában szerepel, kiváló teljesítményt nyújtott hazája Kamerun elleni, megsemmisítő 4:0-ás győzelemmel végződő mérkőzésén, s mindezen felbuzdulva a Juventus illetékesei felvették a kapcsolatot a játékos ügynökével, hogy kipuhatolják, a német klub alkalmazásában álló szélsőnek ínyére volna-e a váltás.
A Tuttosport állítása szerint a Juventus mellett az AS Roma és az AC Milan is érdeklődik a lezárult Bundesliga szezonban kiválóan teljesítő Perišić iránt, akinek még Angliából is akadhatnak kérői.
Perišić 2013 januárjában, a Borussia Dortmund csapatától igazolt a Wolfsburghoz, ahol azóta kulcsjátékossá nőtte ki magát, s 44 bajnoki mérkőzésen 12 találatig jutott.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
juve28adam 2014.06.20. 15:57:51
The king of alibis 2014.06.20. 16:28:09
The king of alibis 2014.06.20. 16:45:19
Tony. 2014.06.20. 17:20:56
MDaniel98 2014.06.20. 17:44:12
Goku06 2014.06.20. 18:25:32
Cannavaro 2014.06.21. 01:12:25
gratulálok!! mondd el hogy csinálod!! ha ezt én írom min. 3 an támadnak le és írják le kedvenc kobránk "érdmeit" irigyellek...
am +1