Conte személyesen győzködi Alexis Sánchezt

Sánchez Alexis.jpgAz olasz sajtó értesülései szerint a Juventus mestere, Antonio Conte személyesen is felvette a kapcsolatot az FC Barcelona chilei támadójával, Alexis Sánchezzel, annak érdekében, hogy Torinóba csábítsa a jelenleg a brazíliai világbajnokságra készülő játékost.

A chilei válogatott játékos pillanatnyilag a barcelonai vérfrissítés egyik vezéráldozatának, s a Nou Camp egyik biztos nyári távozójának tűnik, akit az utóbbi hetek során többszörösen szóba hoztak az Öreg Hölggyel, majd a helyzet tovább bonyolódott az angol érdeklődők, köztük a Manchester United és a Liverpool színre lépésével.

A Tuttosport mai száma azonban arról számol be, hogy Antonio Conte személyes beszélgetést kezdeményezett a korábban az Udinese csapatában is megforduló támadóval, annak érdekében, hogy meggyőzze arról, hogy választása a torinói klubra essen.

A pletykák szerint Conte biztosította Alexis Sánchezt arról, hogy a Juventus legfontosabb kiszemeltjeként tekint rá, s kulcsszerepet szán neki a következő szezon során. 

A torinói napilap úgy tudja, hogy Sánchez a Juventust favorizálja, nem utolsósorban azért, mert Torinóban napi kapcsolatba kerülhetne honfitársával és egyben legjobb barátjával, Arturo Vidallal.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr886295642

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Il Principino 2014.06.11. 19:06:18

A Barca-t kellene győzködni,mert vele már 25-ször megegyeztek,elvileg...

The king of alibis 2014.06.11. 20:02:41

Sokat ér vele, ha Barmotta nem képes ajánlani érte egy értelmes összeget.

Cescinho 2014.06.11. 20:46:21

Bocsi, nem trollkodni akarok, de szerintem, ha egyáltalán a vezetőség el akarná adni Alexis-t(amit természetesen sok Barca-sal együtt ellenzek...), akkor simán kérhetne érte 40 milliót egy ilyen szezon után(mert a 25m egyszerűen vicc, bár a Barca átigazolási politikáját ismerve...), már ha egy Luiz féle kelekótya 50 milliót ért...

Jozef26 2014.06.11. 20:59:16

@Cescinho: Amikor megvette a Barca nem ért 40 milliót. Most se, de 30-35 közé be lehetne árazni. A Transfermarkt 30 millióra árazta be és az nagyjából reális is. Az a baj vele, hogy keveset játszott. Így hiába termelt viszonylag sok gólt azokon a meccseken amelyeken berakták cserének, nem dob annyit az értékén.

Tony. 2014.06.11. 21:30:27

Annyira értelmetlenek az ilyen cikkek, amiket lehoznak. Akár még maga a focirajongó Ferenc pápa is győzködhetné, akkor is rohadtul mindegy lenne, mert ha nincs annyi pénz rá, amennyit a Barca kér, akkor nem lesz a Juve játékosa és kész.

Barca-s hozzászólónak is igaza van, én is min 30-at kérnék érte, 25is már egy akciós ár lenne, de úgy néz ki még annyi sincs a kasszában.

Egyébként most pár hétig nem is érdemes ezen agyalni. A vb ideje alatt úgysem történik semmi.

Apuleius 2014.06.11. 21:35:37

@Cescinho: Egyáltalán nem minősül trollkodásnak, ha Barca-szurkolóként hozzászólsz a témához, s örömmel olvassuk a véleményedet, úgyhogy csak bátran a jövőben is.

"mert a 25m egyszerűen vicc, bár a Barca átigazolási politikáját ismerve..."

Azt hiszem ez a kulcsmondat, a Barca átigazolási politikáját ismerve egyáltalán nem lenne meglepő, ha áron alul elkótyavetyélnék Alexis Sánchezt. Ahogy a körvonalazódó Fabregas-Rakitic váltás is egy vicc.

hellan (törölt) 2014.06.11. 21:58:55

Reggel olvastam a Tuttosporttól közölt hírt, miszerint Conte telefonon beszélt Alexis Sanchezzel, hogy hozzánk igazoljon.

Erre a Sky is megerősíti a hírt. :D

babo0410 2014.06.11. 22:15:25

@hellan: Nagyszerű! Egyébként akivel Conte beszélt az ideigazolásról, azok itt vannak. Tavaly állítólag Tévezzel is beszélt, azelőtt Pogba-val, most Sánchezzel. Bíztató. Berardival együtt álom páros lehetnének. Arra gondoltam, hogy Lukaku kéne még, és jövőre a BL-ben nagyon jók lennénk.
Lukaku 20-ért vihető? Úgy is Lichtit akarja Mou, el kell cserélni, és Darmiant, vagy Janmaatot elhozni. :D

Goku06 2014.06.11. 22:42:38

Conte bármit tehet ha 20 milliót ajánlunk érte max :D

Nem Sanchezzel kell beszélni arról hogy 25öt ajánljunk érte..

Kotrevák Kelly (törölt) 2014.06.11. 22:56:58

Minden évben van egy játékos, akit hónapokig akarunk, a csúcs. Aztán természetesen nem jön. Sztem ez lesz vele is. Majd jönnek helyette a vízhordók.

neuropa 2014.06.12. 01:39:07

@babo0410: Azért érezhetnéd annak a súlyát amit leírsz. Én eddig nem emlékeztem, hogy Conte eddig bárkit is személyesen győzködött volna a klubjával való egyeztetés előtt. De a lényeg nem is ez, hanem hogy megint újságírói kitalációkra alapozva vonsz le következtetéseket. Most például azt, hogy Conte kivel beszélt anno meg kivel nem, és hogy ez most mennyire biztató éppen. Amire én emlékszek, hogy már a klubbal való megállapodás után, amikor a személyes feltételekről beszéltek, akkor nyomott sokat a latban, hogy Conte biztosította a játékosokat, hogy jó helyre készülnek aláírni. Magyarul SZERINTEM marhára semmi biztató nincs ebben, ez egy totál semleges, érdektelen hír/pletyka. Az lenne biztató, ha holnap azt írnák, hogy a 25-öt is megajánljuk, 2 milliós bónusszal, ha vele bejutunk a BL 8 közé. Mert EZ érdekelni fogja a Barca vezetőségét, az meg nem, hogy Conte mit susog Alexis fülébe vagy mit nem. Néha egyáltalán nem kezeled helyén az ilyen bizonytalan (legtöbbször teljességgel alaptalan) dolgokat, aztán ebből van a sok civakodás meg félreértés. Pletyka és pletyka közt is óriási különbségek vannak, de a legjobb, ha az ember mindent fenntartással kezel, nem ilyen naiv lelkesedéssel, hogy amit leírnak, az úgy is lesz.

Bocsi, hogy beleszólok, csak most elég jól tetten lehet érni, hogy min szokott menni a fesztivál, gondoltam még melegében megosztom veled, hátha sikerül megérteni a többieket, nyugodt hangnemben. Egyébként a te viselkedésedet is megértem, én is szoktam lelkesedni, csak nem egy ennyire ingoványos terepen.

babo0410 2014.06.12. 03:28:56

@neuropa: Mert erről korábban nem voltak pletykák. Pl. azt is csak idén olvastam, hogy Tévezzel beszélt Conte az ideigazolása előtt, és ezért jött ide. De azt pl. Pogba maga is elárulta, hogy Conte beszélt vele, és amiket ő mondott, az győzte meg a váltásról. Amúgy te elég hülyén szemléled a dolgokat, ha neked az lenne csak bíztató, ha a Barca első kérésére mi ugranánk. Én pl. a jelenlegi hírek alapján úgy látom (Di Marzio és a Sky is, akik azért hitelesebb forrás, írták), hogy Sánchez az egyik legfontosabb igazolások közé tartozik, és érte mindent meg akarnak tenni. De nem tudom az miért lenne jó, ha rögtön ugranánk, és az első ajánlatot letennénk eléjük. Én örülök, hogy szépen licitálunk rá, és nem úgy táncolunk, ahogy a Barca fütyül. Mi nem egy PL csapat vagyunk, vagy egy arab tulaj játékszere, hogy kérnek vkiért 25 millát, mi erre 35-öt adjunk. Itt sajna be kell osztani a pénzt. És ha már magát a játékost sikerült meggyőznünk a klubváltásról, akkor a klubjával megállapodni már nem lesz olyan nehéz. Pláne, hogy akkora szakadék nincs a két klub elképzelései között. És a Barca nem reál, hogy irreális árat kérjen a játékosaiért. Hidd el, ha tényleg olyan fontos Sánchez, mint amilyennek a pletykák alapján tűnik, akkor nálunk fogja megkezdeni a következő szezont. Azt csiripelik a hírek, hogy hamarosan találkozó lesz a felek között, mert még a VB előtt szeretnénk megállapodásra jutni velük.

sundivirtuoz 2014.06.12. 05:29:59

Amíg egy játékost köti a szerződése egy klubhoz addig egyezkedhet akárkivel, nem rajta fog múlni, hogy eligazol vagy sem. Ez a "hamarosan találkozó" "még a VB előtt" már szerintem nem éppen aktuális (:D). Reális esélyünk akkor lett volna rá, ha még az átigazolási időszak elején egy min. 25 milliós ajánlattal előáll a félszemű. A VB-n csak felfelé fog értékelődni, Chile nagyon szépen játszik.
Tehát én nem tartom valószínűnek, hogy ő idén nálunk fogja rúgni a bőrt. Sőt lassan kezd rajtam eluralkodni a pánik, hogy egyáltalán kik lesznek az érkezők, elég lehangolóak a Marotta ill. Agnelli féle nyilatkozatok és annak ténye, hogy Menez sem nálunk folytatja... Bár Menez-t győzködték volna ekkora erőkkel :)

@Babo0410: Azért az a szakadék elég óriási hidd el nekem.

tjunior 2014.06.12. 06:57:07

Kn 5% esélyt látok arra, hogy ez a telefonbeszélgetés valódi volt, és 0.6%ot hogy volt is telefonbeszélgetés arról mi tudnánk, kamu. Ez az egész már nagyon Higuain biznisz szagú, vele is 66szor megállapodtunk, ráadásul ha Sanchez csinál egy jó VBt az egekben lesz az ára. Ebből Berardi lesz, viszont őt nagyon féltem, lehet nagy lenne még neki a kabát most még.

neuropa 2014.06.12. 08:42:18

@babo0410: Kétszeresen is félreértettél, talán nem fogalmaztam elég világosan:

1) Oké, hogy Conte beszélt velük, de a csapatukkal való megegyezés előtt vagy után? Mert ez egyáltalán nem mindegy. Ha már csak a játékossal kellene tisztázni, hogy számítanak rá, akkor oké. De most még nem Alexis, hanem a Barca a meggyőzendő fél.

2) Nem azt írtam, hogy elsőre 25-öt kellett volna ajánlani. Még csak hasonlót sem írtam sehol, de megcáfolhatsz ha bemásolod. Amit én írtam, az az, hogy LASSAN MÁR IDEJE LENNE megajánlani a 25-öt is, 1-2 (sajtóban megjelent) sikertelen próbálkozás után.

Sánchez amúgy is bőven többet ér 25-nél, minimum egy ötössel, szóval 27-ért elhozni sem lenne blama. De 25 alatt valószínűleg nem fog menni.

pedronegro (törölt) 2014.06.12. 08:45:07

Nem Sanchez-en múlik első sorban ez a "biznic", az persze nem árthat hogy Conte beszélget vele bár szerintem nem kell győzködni, szívesen jönne ide, de a Barca-t ez nem nagyon fogja érdekelni, ki kell csengetni az árát és az nem 18 millió lesz.... Esetleg el tudom képzelni hogy Sanchez kijelenti hogy csak hozzánk akar jönni és akkor talán összejöhet de akkor még a barca-nak bele kéne menni egy 20-25 milla plusz bónuszok ajánlatba amit természetesen 3-5 év alatt törlesztenénk.....

Devilke Balla 2014.06.12. 10:22:24

mindig ebbol a Sanchez jó vb-t csinálbol indultok ki.. azért van ott egy Holland és egy spanyol csapat,s legyen bármilyen eros csapat,ott nem lesz konnyu dolga neki. mégha tovább is jutnak,akkor is olasz,angol,uruguay kozul kapnak ellenfelet,szal egyáltalán nem biztos annnyira emelkedne az ára a vb-n.a másik dolog,meg h.ha a barca el akarja adni,most is ugyanugy simán kérhet érte 35 millát,mert megér annyit. nyilván 25alatt nem fog elmenni,de nem hiszem hogy a pénz lenne az elsodleges szempont.

Goku06 2014.06.12. 10:46:47

@Devilke Balla: mégis mi lenne az elsődleges szempont ha nem a pénz?
A Barca pénzért adja el. Nem fogja nekünk olcsóbban adni Marotta két szép szemeert..

Lassan hozzá kéne szoknia mindenkinek ahhoz hogy vannak a világon más focicsapatok akiknek nem az a feladata hogy a Juventust segítsék. Ezért van az hogy más nem adja áron alul a játékosát nekünk, nem veszi meg áron felül a nekünk nem kellő selejtunk, vagy akár pár szegyentelen csapat aki 0-0ra játszik ellenünk.. Szólni kell platininek hogy jövőre szüntessék be az összes olyan csapatot aki nem a Juventust segíti mindenben!!!
Mert néha többen ilyen dolgokon akadtok ki..

tjunior 2014.06.12. 11:04:36

@Devilke Balla: Chilének nem kell még a csoportból sem továbbjutnia, ahhoz hogy Sanchez ára nőjön, elég ha felborítja párszor a teljes spanyol és/vagy holland védelmet, meg lő vagy 2 gólt. A Barca most is odaadná bárkinek 35 millióért csak senki nem akarja megadni, de ha van egy jó VBje...ha meg nincs hát az ára csökkenni akkor sem fog

Devilke Balla 2014.06.12. 11:07:46

@Goku06: ha szerinted a pénz az ami annyira kell nekik,akkor magyarázd el hogy miért is adták pl.Villát szinte ingyen az Atletinek? vagy szerinted o nem ért meg vagy 20milliot also hangon? vagy Ibra = Eto´o + 50millio.. Eto´o min.30at megért akkor,s Ibrát sztem akkor kb 40et ha érhetett. majd szintén ugy adták tovább hogy nem érte meg nekik.

a másik részhez annyit,hogy lassan a juvenál hozzászokhatnának,hogy ne adjunk el áron alul más csapatoknak,és ne adjunk 2ballábas játékosokért olyan osszegeket,hogy szerintem még most azon rohognek, hogy mennyire átbasztuk saját magunkat azzal, hogy sikerult ránk sozniuk játékosokat dupla áron,csak azért hogy mi megkonyebbitsuk más csapatok dolgát

jah,Platininek meg respect amit itt elért nálunk/velunk,de azonkivul egy fasz.

pedronegro (törölt) 2014.06.12. 11:17:12

Hagyjuk már ezt a Vb-t! Nekünk tök mindegy hogyan szerepel ott Sanchez mivel a minimum árát, a 25 millát se tudjuk/akarjuk megadni.... ennél olcsóbb meg nem lesz.

venember83 2014.06.12. 11:29:31

@pedronegro: abból a szempontból nem mindegy, hogy nagyon jó játék esetén teljesen esélytelen az érkezése, mert még feljebb megy az ár, és, ami talán még fontosabb, több kérője is lesz.

tjunior 2014.06.12. 11:29:39

@Devilke Balla: ez most komoly? Miért szerinted a Barca miből él? Messinek miben fizetik a bérét? Narancsban? Villát nem szívjóságból adták el, hanem mert lejárt a szerződése és nem hosszabíbtott, Ibra meg szimplán rossz üzlet volt, mi sem azért vettünk meg Amaurit 22 millióért mert támogatni akartuk a Palermoi stadion felépítését...

Cannavaro 2014.06.12. 11:34:14

@pedronegro: egyetértek.... sanchez itt soha nem fog játszani, ez 100%!! én Berardi-t hoznám mindenképp!!! érdemben csatársort csak vele erősíthetünk mert nincs ingyen igazolható minőség jelenleg!!!

Goku06 2014.06.12. 13:11:02

@tjunior: és ha Sánchez ára szerinted is így változhat akkor szted van rá esélyünk a vb után?

@Devilke Balla: ha nekik kell ibra akkor persze le lehet őket húzni.
Ha vidal az üzlet része, lehet Sánchez ára 15m..

Devilke Balla 2014.06.12. 13:24:48

@tjunior: adósságból... viccet félretéve,a barca kotott egy ujabb szerzodést messivel,igy most már 20milliot keres,és ha jol tudom még csak meg sem hosszabbitották a szerzodését,ugyanugy 2018ig szól mint eddig,csak tobb pénzt kap. és ugye ok megtehetik hogy akár 50millios játékosokat vegyenek,ha kell akár 2ot is egy évben,mi ugyanezt nem tudjuk. de hát ott van pénz,itt meg sanálják még a 30at is. és nem,nem narancsbol fizetik messit,na de ne mondd nekem azt hogy messi fizetését játékosok eladásábol finanszirozzák... :P

Devilke Balla 2014.06.12. 13:28:01

@Goku06: ha minden igaz 25ért mozdithato Sanchez... ergo ok árazták be ennyire.. akkor ha megadjuk a 25ot,és sanchez tényleg ide akar jonni,viszont más kinál 30at nehogy az az 5millio kulonbség bassza agyon a barca vezetoséget.. mert ha azt mondják 40millio alatt nem adjuk,az más,akkor nem szoltam semmit.

tjunior 2014.06.12. 13:31:58

@Goku06: én most is kevés esélyt rátok rá, inkább csak akkor ha köti az ebet a karóhoz Sanchez, hogy ő csak ide akar jönni ( az más kérdés, hogy ez szimpatikus viselkedés-e), nekem ez az egész, mint írtam nagyon a Higuain bulira emlékeztet tavalyról, vele is megállapodtunk vagy 5ször, ott is ilyen 20-25 millióról beszéltek, aztán 37 millióért vitte a Napoli, szerintem itt is valami hasonló lesz. Akkor jól jöttünk ki a buliból Tevezzel, most itt van Berardi.

tjunior 2014.06.12. 13:39:16

@Devilke Balla: Igen, és? Messi fizetésére elő kell teremteni a pénzt, meg az 50 milliós vételekre is. Nem értem min vitatkozunk.
Az meg a másik, hogy "sajnáljuk" 30 milliót egy játékosra, bezzeg a barcelona...nekik több mint 200 millióval több a bevételük mint a Juventusnak, nagyon nem mindegy hogy 270 millióból költesz el 30at vagy majdnem 500ból, ők megtehetik mi nem.

Goku06 2014.06.12. 13:39:49

@tjunior: nagyjából egyetértek.. Ha ő nem sztrájkol akkor nincs sok esély. Illetve minélhhamarabb kell felajanlani a 25ot amíg más nincs képben.

molnaratti10 2014.06.12. 14:01:08

Sànchez MU!
Menéz Milán!
Mi lesz itt????

Devilke Balla 2014.06.12. 14:26:14

@tjunior: hát ez az.. ha van 500millio bevétel az +/- 5 milla nem sokat dob. dehát mindegy.. a szezon kezdetéig kiderul ki hova mennyiért.

pedronegro (törölt) 2014.06.12. 14:36:19

@venember83: de lényegtelen, mert ha igazak a hírek Marotta 18 millával próbálkozott be és itt véget is ért a történet.... így tök mindegy hogy a vb után marad a 25 millás ára vagy 45 lesz mert nekünk 18 millánk van rá......

MdewC 2014.06.12. 18:22:14

Sztem 25 fing Alexisért. Sztem annyiért sem hozható.

Type-R 2014.06.12. 18:35:40

Egy játékos ára a VB alatt csak és kizárólag nőhet. Egy ilyen világversenyen meggyőzheti a kérőit, hogy jó vásárt csinálnak vele , de az ellenkezőjéről nehéz. Maximum B kategóriás focisták esetében tudom ezt elképzelni, nem egy világszerte ismert Sancheznél.

MDaniel98 2014.06.15. 10:34:02

@venember83: Pontosan ezért kellett volna már elhozni 1 hónappal ezelőtt,és akkor nem azon kellene most görcsölni,hogy jó lesz-e a VB-je,sőt,ha leigazoltuk volna a VB előtt azzal csak jót tettünk volna magunknak,mert egy jó Sánchez szerepléssel csak bebizonyítanánk,hogy még jobb vásárt csináltunk mint hittük.De hát így ez nem fog megadatni nekünk.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3519) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10261) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4326) mercato (4279) nyilatkozat (7676) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4295) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (304) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása