Belga csodagyereket figyel a Juventus

Tielemans Youri.jpgA Tuttosport értesülései szerint a Juventus élénk érdeklődéssel követi az Anderlecht fiatal középpályása, Youri Tielemans pályafutását. A torinói klub megfigyelői, akik a játékost élőben megtekintették, rendkívül pozitív tapasztalatokkal tértek vissza Itáliába, s úgy tűnik, hogy a Juventus komolyan fontolgatja, hogy lépéseket tesz az ifjú csillag megszerzése érdekében.

Youri Tielemans kiemelkedő szezont zárt az Anderlecht-tel, hiszen nem kevesebb mint 29 mérkőzésen lépett pályára, ebből 21 alkalommal kezdőként, s egy találatot szerzett.

A belga középpályás a Bajnokok Ligája történetének legfiatalabb játékosa lett, amikor 2013 októberében pályára lépett az Olimpiakosz Pireusz elleni csoportmérkőzésen, majd azt követően a sorozat további három találkozóján is bevetésre került.

Youri Tielemanst szakmai körökben az európai labdarúgás egyik legnagyobb ígéretének tekintik, s jelen pillanatban az a legnagyobb kérdés, hogy klubja, az Anderlecht vajon eddig lesz képes ellenállni az egyre sokasodó kérőknek.

A mindössze 17 esztendős játékos a belga U21-es csapat keretének tagja, s alighanem a felnőtt válogatottban is hamarosan lehetőséget kap majd a bizonyításra.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr796271361

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rivendell 2014.06.04. 18:19:16

hát igen,most viszonylag sok fiatal tehetség közül lehetne válogatni,de attól tartok Marotta és Conte úgy ahogy van elcseszi az összes ilyen lehetőséget,mert az 1ik nem bízik a fiatalokban,másik meg álomkergetéssel fogja tölteni a teljes mercatot

hajrá,tessék megfiatalítani a csapatot

The king of alibis 2014.06.04. 20:13:05

Felesleges. Úgyse játszana nálunk.

2014.06.04. 21:14:46

Láttam már a srácot és tényleg átlagon felüli játékos lehet belőle...már ha játszatnánk is...

Goku06 2014.06.04. 21:19:13

úgy beszéltek mintha lett volna legalább egy "átlag feletti" játékos a Juventus birtokában, aki nem kapott lehetőséget.

Ha jól számolom a legutolsó két fiatal "átlag feletti" játékos a Juventus keretében Pogba és a fiatal Del Piero voltak..

(oké, oké, talán volt egy Thierry nevű fiatal srác aki innen távozva karriert futott be, más nekem nem jut eszembe)

Ha ez a belga srác idekerül és tényleg olyan jó mint amilyen jónak tűnik, be is tudja magát verekedni a csapatba. Ha meg elmegy a Genoába és ott is csak padozni fog, akkor mégsem olyan jó mint amilyennek hisszük.

babo0410 2014.06.04. 22:02:01

@Goku06: +1 Pogba is lehetőséghez jutott! Aki olyan jó, az megkapja a lehetőséget.

Rivendell 2014.06.05. 03:47:04

Conte 3 éve alatt 1..nem mondom ez már teljesítmény,ha íg haladunk akkor az átlag életkor ütni fogja a 20-t

Rivendell 2014.06.05. 03:50:55

@Goku06: gond az,hogy +sem próbáltak fiatalokat hozni....Pogba-t se értem hogy kötött ki nálunk,valszeg csak az ügynöke miatt,vagy be volt csiccsentve Marotta és online megrendelte:D

babo0410 2014.06.05. 08:48:04

@Rivendell: Itt van akkor Asamoah, ő is fiatalon kapott lehetőséget, vagy Bonu is.

Goku06 2014.06.05. 09:27:26

@babo0410: hát azért én őket nem tenném a túlzottan fiatal kategóriába.
Én egy 20as határt húztam meg gondolatban amikor írtam a korábbi kommentet.

neuropa 2014.06.05. 09:40:19

Tyű, igaz, csak YT videók alapján, ami tudjuk mennyit ér adott esetben (Quaresma), de ez a gyerek tud valamit. A mozgása, labdakezelése, lőtt passzai még Pogbát is elhomályosítják. Ha a francia menne, a 80 millás árából egy húszast le kell tenni ezért a 17 éves takonyért és jövőre már kezdhet is. A totyogós Serie A-ban ő lenne a jövő évi Gervinho, aki nagy meglepetésre mindenkit lesprintelt idén.

hellan (törölt) 2014.06.05. 09:59:06

A jó hír, hogy Di Marzio is jelezte korábban érdeklődésünket Tielemens irányába és még Pirlo helyén is tud játszani, hááát kapna játéklehetőséget az fix, mellé Kingsley Comant is be kellene vhogyan húzni.

Apuleius 2014.06.05. 10:12:21

@neuropa: Állítólag 7 millió körül van Tielemans ára.

neuropa 2014.06.05. 10:17:41

@Apuleius: Akkor egy tízest :] Köszi az infót egyébként, nem tudtam, hogy ennyire taksálják (az RSC biztos többre). Persze "ő még csak most 17". Ha elhoznánk és a korához képest ilyen ütemben fejlődne, két év múlva a Pogba-Tielemans-Vidal hármas elég szépen mutatna középen.

Goku06 2014.06.05. 12:29:12

@Apuleius: 7 milla? Annyiba kerül mint van persie :D esélytelen sajna

Il Principino 2014.06.05. 13:00:54

Áldásom rá:)mivel nem olasz,ezért talán kapna esélyt is..

MDaniel98 2014.06.05. 19:55:05

(fütty). Nem jellemző ránk,hogy ilyen fiatalokat igazoljunk,de,ha őt tényleg 8-10 milliókért elhozzuk le ne merjük adni a B-be,mert rosszul is leszek.

Rivendell 2014.06.05. 20:52:09

@hellan: évtized meglepije lenne,ha 2 17 évest igazolnánk és játszatnánk is:D bár a francia ingyen lenne

hellan (törölt) 2014.06.06. 10:40:04

@Rivendell: Csodák vannak és nyomás a vezetőségen. :D
Lássuk be, ha a vezetőség nem lép fiatalítás ügyben, úgy 2-3 szezon múlva megszívjuk, mert 30 felett lett a keret átlagéletkora.

Rivendell 2014.06.06. 11:00:26

@hellan: én csak örülnék nekik,sőt én eleve ezt támogatnám,nem kell nekem 1 nagy név sem 30-40-50M-ért,csak 3-4 extra tehetséges fiatal

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1890) bajnokság (3507) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (967) elemzés (40) előzetes (886) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1699) játékosokról (10237) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2500) meccsek (4304) mercato (4275) nyilatkozat (7652) Olasz Kupa (331) összefoglaló (431) pletyka (4291) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (301) video (222) Címkefelhő
süti beállítások módosítása