Angol gigászok is beszállnak a Sánchezért folytatott küzdelembe

Alexis Sanchez_labdaval.jpgPremier League két legnagyobb gigásza, a Liverpool és a Manchester United is kész támadást indítani a jelenleg a Barcelonaban futballozó, de a Juventus által is erősen kerülgetett chilei támadóért, Alexis Sánchezért.

Mint ismeretes, a Daily Star jelentései szerint az olasz rekordbajnok 18 millió fontos kezdő ajánlatot tett le a katalán csapat asztalára, ám ezt az összeget a Barcelona elutasította, így a torinóiak egy új, 20 millió fontos ajánlattal készülnek.

A 25 éves Sánchez 141 mérkőzésen 47 találatot jegyez a Nou Camp gyepén, ehhez azonban hozzátartozik az is, hogy sokszor csak csereként kapott lehetőséget. Egyébiránt a chilei játékosért 2011-ben 21 millió fontot fizetett jelenlegi kenyéradója az Udinese gárdájának, így a Juventus által kínált állítólagos 20 millió font már elegendő meggyőzőerővel szolgálhat.

A helyzet azonban nem ilyen egyszerű, hiszen több top csapat is érdeklődve követi a dél-amerikai játékos kálváriáját. A két legnagyobb érdeklődő a Manchester United és a Liverpool gárdái. A Mersey-partiaknál a Bajnokok Ligája indulás érdekében mindenképpen meg kell erősíteni a keretet, s úgy tűnik erre a megfelelő anyagi forrás is rendelkezésre áll. A manchesterieknél pedig Sánchezt tekintenék az új edző, Louis Van Gaal első nagy igazolásának.

A Barcelona - annak ellenére, hogy kijelentették, hogy a játékostól nem kívánnak megválni - valószínűleg nem fog egyik csapatnak sem az útjába állni, amennyiben kifizetik a megfelelő összeget a támadóért.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr926269098

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rivendell 2014.06.04. 14:02:53

pápá 25M,ennyit 1 angol középcsapat is fizet,nem hogy a Pool-MU-Arsenal 3-as

tegyétek össze a kezetek,hogy a vb-n komolyabb gyomorrontása legyen,vagy valami hasonló ami nem nagy gáz,de pont nem játszhat

Goku06 2014.06.04. 14:05:54

ha a következő 10 napban egy normális ajánlatot teszünk az asztalra, meg mindig jók vagyunk.

Gabuero 2014.06.04. 14:24:10

18 M font? en eddig eurorol tudtam igy mar mindjart mas

tjunior 2014.06.04. 14:46:40

na körülbelül ennyi minden cikk valóság tartalma 18 millió FONT meg 20 millió FONT...

Sischo 2014.06.04. 15:02:32

Alapból nem értem, hogy a Barca miért akarná eladni Alexis-t. 40 Millióért vették, az idei szezonban lendült kb igazán formába spanyolországban, és egyébként is kb a fél csapatukat le kell cserélniük. Ezek után sztem semmi logika nem lenne abban ha 25 millióért bárkinek is eladnák. Ebből kifolyólag sztem felesleges ebbe belelovalnunk magunkat, mert megint csak csalódás lesz a vége. Arról meg ne is beszüljünk, hogy a szóba hozott csapatokkal nem tudunk versenyezni pénzügyileg.

MdewC 2014.06.04. 15:05:42

Ha ez igaz, akkor el is dőlt...

Sischo 2014.06.04. 15:07:23

25 millióért vették* ( nem tudom, hogy ezt a 40-et honnan szedtem). Mindenesetre számomra akkor is logikátlan lenne az eladása.

juve28adam 2014.06.04. 15:33:05

Amennyiben ez igaz ,akkor pápá Sánchez...

The king of alibis 2014.06.04. 15:33:45

Asszem akkor le is mondhatunk róla. Dejavu.... Majd jön a ZS terv.

babo0410 2014.06.04. 16:17:06

És honnan veszitek, hogy Sánchez el is menne egy angol klubhoz? Állítólag már megegyeztünk vele, másik meg az, hogy mi már tettünk is érte ajánlatot. Most meg megemelnénk az ajánlatunkat, miközben az angol klubok még csak ajánlatot se tettek. Nem kell minden hírből rögtön a legrosszabbat kihallani. Szerintem ha igaz a 20 millió fontos ajánlatunk, akkor Sánchez érkeezhet. De eddig én is Eurót olvastam. Akkor most mi az igazság? Egyébként a hírt a Daily Star hozta le.Egyrészt bele kellett írni a cikkbe angol csapatok érdeklődését is, mert a kutya nem olvasná el Angliában, másrészt az egyik legnagyobb kacsalapról van szó. Nem kell rögtön szívrohamot kapni a hír kapcsán. Még csak el se kezdődött az igazolási szezon, aztán már azon hőbörgünk, hogy úgyse jön Sánchez? Egyébként RVP-vel is ugyanezt játszotta a sajtó Angliában. Aztán kiderült, hogy nem is volt igaz semmi az egészből, és Van Persie nyilatkozta, hogy Angliából el se akart jönni.

venember83 2014.06.04. 16:35:25

@babo0410: hivatalosan elvileg a klub nem tett ajánlatot Sánchezért, tehát ha hivatalos álláspontot nézünk, nincs a Juve lépéselőnyben. A nem hivatalos információk igazságtartalma pedig megkérdőjelezhető. Szeretném, ha jönne Sánchez, de ha a klub képtelen megegyezni a Barcával, akkor mit sem ér, hogy megegyezett a játékossal.

babo0410 2014.06.04. 16:39:15

@venember83: De az, hogy angol csapatok is beszállnak érte kb. akkora pletyka mint, hogy mi 18 millát ajánlottunk. Amúgy hivatalos megerősítést ne várj, mert senki nem fog kiállni, hogy elmondja igen ajánlotunk 18 millát Sánchezért.

venember83 2014.06.04. 18:16:57

@babo0410: igen, de fű alatt ugyanúgy más is próbálkozhat, és biza járhat a Juve ugyanúgy, mint pl. Jove esetén, akivel ugyanúgy megvolt a megegyezés a hírek szerint (ha nem vezetnek félre az emlékeim), aztán kilóra megvette őt a Man City. Miért ne tehetnék meg ugyanezt Sánchezzel? Van elég angol csapat, akinek építkeznie kell viszonylag komolyan.

babo0410 2014.06.04. 18:34:28

@venember83: Csak éppen Jovetic-nél a két csapat közötti rossz viszony volt a gond. De a mai olasz sajtó azt állítja, hogy a két fél hamarosan tárgyalni fog egymással. Szerintem, ha Luis Enrique-nek tényleg Llorente kell, mert nagy kedvence, akkor sztem az ő bevonásával érkezhetne. Nem véletlen, hogy Morata mellett felmerült Osvaldo újabb 1 éves kölcsönvétele. Szerintem ez azért van, mert Llorente-t beáldoznánk.

2014.06.04. 21:12:04

@babo0410: Hatalmas széllel szemben hugyozás lenne,ha Llorrentét tényleg úgy adnánk oda Sanchezért,hogy őt magát meg ilyen Moratákkal meg Osvaldokkal(főleg) akarnánk pótolni!
Fizessük ki akkor a Barcának,amennyit kérnek Sanchezért,de Nando-t ne adjuk...van végre egy centerünk,aki nem egy zsonglőr,de a tények magukért beszélnek és azért csak-csak meglövi a góljait,Alexisszel és Tevezzel kiváló hármast alkotnának!

devil-z 2014.06.04. 22:10:13

Ez most elég meglepő volt, hogy rajtunk kívül van más érdeklődő is. Pláne aki pénzt is áldozna rá. A fene se gondolta volna, hogy ilyen előfordulhat. Le vagyok döbbenve.

Goku06 2014.06.04. 22:31:49

@devil-z: na igen, és hogyan is tudnánk mi ilyen csapatokkal versenyezni egy játékosért.. :S

devil-z 2014.06.04. 23:02:13

@Goku06: úgy néz ki a dolog, hogy a "gigászok" csatlakozása nélkül sem akartunk volna meggyőző ajánlatot tenni.

Úgy gondolom nem kellene fülünket-farkunkat behúzva elkullogni mert van más jelentkező is (ki gondolta azt, hogy nem lesz?!) igenis vannak érvek mellettünk is és elérhető játékosnak gondolom Sánchezt.

babo0410 2014.06.04. 23:44:44

@devil-z: A mondandód második részével nagyon egyetértek, mindenképpen el kell hozni Sánchezt. Elhozható Sánchez, csak értelmes ajánlatot kell tenni. Szerintem ha Conte-val hosszabbítani akarnak, akkor Sánchez érkezni fog. Minden évben hozunk egy nagyobb nevet. Idén legyen ő az.

Goku06 2014.06.04. 23:50:01

@devil-z: Hát igen, egy 25ös ajánlattal elhozható.
És Sanchez minden egyes eurót megér abból a 25ből...

ha csak arra gondolunk hogy 25 éves, ha más nem akkor 5 év múlva ugyanennyiért eladható lesz... ha már az anyagi szempontokat nézzük - ahogy Agnelliék is teszik.
Posztján klasszisnak számít, az ilyen játékosokért kiadott pénz befektetés, mert az értéke megmarad. (Míg Padoin-Peluso-Osvaldo-szintű 30hoz közelítő középszerek csak pénzkiadások)

devil-z 2014.06.05. 01:22:14

@Goku06: azt se felejtsük el, hogy nem lenne új neki az olasz közeg (tehát nem fürödnénk be vele) Vidalt is jobban magunkhoz köthetnénk a pajtival és ha hinni lehet a pletykának akkor szívesen jönne hozzánk és Conténak is több variálása lehetne. Kell ennél több?

Ezekre azért lehet alapozni de persze az is lehet, hogy egy pénzéhes dög és nem lenne neki elég a havi 1 új Ferrari amit a mi fizetésünkből vehet hanem neki 3 kell és akkor megy a "gigászokhoz" :D

Goku06 2014.06.05. 09:32:43

Én nem Sánchez miatt félek, a barcaval lesznek inkább gondok.
De Sánchez sem hiszem hogy megvetozna egy angol ajánlatot mert ide akár jönni. Ha ugyanannyit ajánlunk mint egy angol csapat akkor minket választ, de ha ők többet ajánlanak, akkor a barca nekik adja el és Sánchez is "balhe" nélkül alair.
Szóval tegyük le a 25ot minél hamarabb és a miénk.

hellan (törölt) 2014.06.05. 09:59:51

Daily Star, köszöntem ennyit a hiteles forrásról. :D

MDaniel98 2014.06.05. 19:14:45

Ha ez igaz,akkor az amúgy sem túl jó esélyeink még tovább csökkentek.

epaska 2014.06.05. 21:19:59

Én azt nem értem, hogy ha már Sánchez, szélső és Primera División, akkor miért nem inkább Carlos Alberto Vela Garrido, akinek legalább olyan jó szezonja volt mint a chíleinek....Olcsóbb is meg fiatalabb is....

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3521) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10265) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4328) mercato (4280) nyilatkozat (7679) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4297) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (96) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (305) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása