Ügynöke szerint még kérdéses Gabbiadini jövője

Gabbiadini Manolo.jpgA Sampdoria és a Juventus közös tulajdonában álló támadó, Manolo Gabbiadini ügynöke úgy véli, hogy még távolról sem biztos, hogy hol folytatja a remek szezont produkáló fiatal játékos.

A huszonkét esztendős Gabbiadini, aki a Sampdoria kötelékében töltötte az elmúlt bajnoki szezont, a genovai csapat színeiben harmincnégy mérkőzésen lépett pályára, s nyolc találatot szerzett.

"Jelen pillanatban arra várunk, hogy meglássuk mit hoz a két klub közötti egyeztetés." - nyilatkozta Silvio Pagliari a Tuttosportnak. "Kiváló a kapcsolatunk mindkét féllel."

"Egészen biztosan olyan megállapodást találunk majd, amely minden érintettet elégedettséggel tölt el. Bízunk benne, hogy képesek leszünk megtalálni azt a megoldást, amely a legjobb a fiú számára, s amely a Juvénak és a Sampnak is megelégedésére szolgál.

"Meglátjuk mit hoz a két igazgató közötti tárgyalás, s akkor elválik minden. Pillanatnyilag még korai lenne beszélni róla. Június végéig egészen biztosan eldől minden."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr746208590

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

el.Flaco 2014.05.26. 10:10:52

Szerintem őt visszahozzuk. Kíváncsi leszek mire lesz képes nálunk.

Rivendell 2014.05.26. 10:35:00

nem szoktam őt figyelni,de ma néztem pár vidit róla és 1 valami feltűnt...elég gyenge a labdakezelése és kicsit olyan esetlen/erőltetett a mozgása is,legalábbis támadásban nekem elég középszernek tűnik,pedig ilyen vidiknél a jobb momentumokat gyűjtik össze,Berardi bal lábában jóval nagyobb potenciált látok,eg úgy az egész mozgáskultúrájában

rockitbaby 2014.05.26. 10:41:42

@Rivendell: Igazából szerintem ezek a videók nem mérvadóak. Nézd úgy, hogy a Samp második legjobb góllövője volt úgy, hogy a 4-2-3-1 középpályájának szélén szerepelt. Conte egyértelműen a 4-3-3-hoz tudja használni. Azért szélsőként nem olyan rossza dolog a csapat második legjobb gólszerzőjének lenni, miközben csatárokat előzött meg. Szerintem használható lesz, HA tényleg visszahozzuk. De akkor kapjon lehetőséget, mint annó Pogba. Egyéb esetben kár is visszahozni. Ez mondjuk igaz Berardi-ra is.

Rivendell 2014.05.26. 10:53:40

@rockitbaby: nem a gólok számát néztem Berardi és az ő esetében,nekem valahogy a mozgáskultúrája nem tetszik,kegyetlenül elpattan tőle a laszti/amik voltak a vidikben/

Rivendell 2014.05.26. 10:55:50

mind1 én csak örülnék neki,ha beválna mint fiatal

Goku06 2014.05.26. 10:57:48

Szerintem o jon vissza egyedul. es azert mert tobb poszton is bevetheto...
Berardi meg erosodne egy evet, a tobbiek nincsenek az o szintjen (boakye)vagy a tudasukhoz kepest tul dragak (immo) es jobban megeri eladni oket. raadasul immo szelre nem jo,mi meg oda keresunk.

rockitbaby 2014.05.26. 11:43:37

@Rivendell: Igazából a mozgáskultúrája nem hiszem hogy rosszabb lenne, mint De Ceglie-nek. Én is meglestem egy videót, abban ellenben tökéletes labdakezelés és bika bal láb az ami felhívja a figyelmet. Ezért mondtam, hogy ne ezekből indulj ki.

rockitbaby 2014.05.26. 11:45:55

@Goku06: Az megvan, hogy a saját nevelésekből ( feles tulajdon jog, meg kölcsön lévők, esetleg már eladottak) lazán ki lehetne pakolni egy 4-3-3-at? Nem is lenne annyira vészes : Leali-Ariaudo,Masi,Sörensen,De Ceglie-Gabriel Appelt Pires,Marrone,Marchisio-Gabbiadini,Immobile/Zaza,Berardi. De ha belőlük csak kettő már itt fog játszani, jók vagyunk!

keshudioo 2014.05.26. 11:46:26

Én Gabbiadiniben semmit nem látok, és még a feje is irritál, úgyhogy nem akarom a Juventusban látni.

pedronegro (törölt) 2014.05.26. 11:51:08

Szerintem is sanszos hogy visszahozzuk, tud játszani csatárt és szélső támadót is és nekünk pont ilyen ember kell. Egyébként valószínű hogy marad a 3-5-2, mivel pontrekorddal nyertük a scudetto-t ezzel a felállással, és nyertes csapaton nem fog változtatni Conte. Ez igaz a kezdő 11-re is. Gabbiadini 3. számú csatárnak tökéletes lenne, játszana annyi meccset hogy bizonyíthasson vagy hogy fejlődjön. Marad még Gio meg jön Drogba és és kb. szerintem ennyi lesz az egész elől. Sanchez nálam olyan Aguerö, Van Persie story.... Plusz Isla, Padoin és Peluso helyett használható kiegészítő emberek hogy ne kelljen agyon hajtania az alap 11-et és akkor a bl-re több "kakaó" marad. Én ennél többet nem várok a mercato-tól és nem is látom szükségét nagyobb változtatásoknak. Ja meg Conte varrja vissza a tökeit aztán nem lesz itt gond. :)

Rivendell 2014.05.26. 11:52:49

@rockitbaby: jó hát én nem őt tekintem mércének:)

konrad66 2014.05.26. 14:18:07

ha Giovinco elmegy ,akkor jöhet hellyette Gabbiadini

hellan (törölt) 2014.05.26. 17:00:24

Ha tippelnem kellene sztem Gabbiadinit Juve mezben láthatjuk jövőre.

babo0410 2014.05.26. 18:00:32

@pedronegro: A BL-ben meg a 3-5-2 volt az egyik legfőbb oka annak, hogy hatalmas blamával estünkki. És a Benfica elleni gólképtelenség egyik fő oka ez volt. Nem tudjuk a betömörülő védelmeket ezzel a felállással hatékonyan széthúzni. Ráadásul a milan a visszavágón remekül szét tudta húzni a 3 védőnket. Szerintem pont a BL blama miatt fogja Conte a 3-5-2-t lecserélni. Ha nem, akkor ne várjunk túl sokat jövőre sem. Egyedül a Chelsea ellen működött iszonyat jól a formáció, pedig akkor nagyon ott lógott a levegőben, h kontrából hatalmas gólokat kapunk.

konrad66 2014.05.26. 18:40:42

de lehet maradunk 3-5-2-nél egy dolog miatt nem tudunk igazolni egy jó balhátvédet Chiellini nem balhátvéd Asamoah se Lulic Gabbiadini miatt ne jöjjön
Marotta itt lehetőség mutasd meg ki te balhátvéd zsenid

danimester1 2014.05.26. 19:29:08

Olaszhonban gyakorlatilag csak akkor tesznek fiatalt a csapatba ha rá vannak kényszerülve vagy nagyon csóringerek igazolni.(pl. Sharaawy vagy Insigne)Szerintem ha visszatér,akkor Gio szerep lesz az övé értsd meccsátlag.Inkább Berardi és Immobile rajtuk kívül más csak teher lenne a saját almunkból.:-) Igaz ha belegondolok bármelyik pés zsenitől jobb...lehet/ne
(Esetleg pletyka szinten nem merült fel a Guarin kapcsolat felmelegítése!?Na annak jobban örülnék,mert megválnánk egy balasszttól és fiatalítanánk is kicsit..)

konrad66 2014.05.27. 06:22:43

Insigne nem azért tették be

MDaniel98 2014.05.27. 19:35:57

Jó Gabbiadini,de,ha a mutatott játékot nézzük,akkor Berardinak jobban itt lenne a helye.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1903) bajnokság (3556) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (81) EB (51) edző (979) elemzés (40) előzetes (896) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1704) játékosokról (10318) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2507) meccsek (4372) mercato (4304) nyilatkozat (7720) Olasz Kupa (335) összefoglaló (442) pletyka (4313) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (103) történelem (53) válogatott (181) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (307) video (233) Címkefelhő
süti beállítások módosítása