Eto'o lehet a Juventus alternatívája Drogba helyett

Etoo Samuel.jpgAz európai babérokra áhítozó Juventus arra készül, hogy ajánlatot tesz a Chelsea kameruni támadójáért, Samuel Eto'o-ért, amennyiben a londoni klub egykori ikonját, az ingyen igazolható elefántcsontparti Difdier Drogbát végül mégsem sikerülne Torinóba csábítani.

A 33 esztendős góllövő jövője igencsak kérdésessé vált a Chelsea csapatánál, ugyanis kapcsolata nem nevezhető kiegyensúlyozottnak a kékeket irányító mesterrel, José Mourinhóval, s a szezon során ennek több alkalommal is nyilatkozatpárbajban adták tanújelét. 

Mindamellett a csalódást keltő szezont követően, Mourinho készen áll arra, hogy felforgassa keretét, s megváljon akár néhány kulcsjátékosától is, hogy így teremtse meg a erősítésekhez szükséges anyagi forrást.

A La Gazzetta dello Sport állítása szerint a Juventus készen áll arra, hogy megkörnyékezze a távozás előtt álló kameruni játékost, amennyiben Didier Drogba leigazolása végül akadályokba ütközne.

Samuel Eto'o 21 Premier League mérkőzésen lépett pályára a Chelsea mezében, s ezeken kilenc találatot, valamint két gólpasszt jegyzett.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr396210552

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rivendell 2014.05.26. 12:02:18

jaj gyerekek,van még kiöregedő ingyenes játékos? vagy nagyon olcsó,szedjük már össze őket:D

Lord Viktor 2014.05.26. 12:07:11

Ezt nem értem. Kiadták az ukázt, hogy feltétlenül kell egy 30+ éves volt klasszis afrikai ingyen? :D

The king of alibis 2014.05.26. 12:09:59

Mondom én, hogy lassan mi leszünk a 30+-os játékosok szemétlerakodó helye.

Rivendell 2014.05.26. 12:12:57

Internél 26.5-re szeretnék levinni az átlag életkort,nálunk meg 30 +-ra fel:D

tjunior 2014.05.26. 12:30:22

@Rivendell: erről a kiöregedő játékosról annyit, hogy a most befejezett idényben a BLben és angol bajnokságban 1822 perc alatt 12 gólt lőtt, vagyis 152 perc/gól a mutatója Llorenténél ez a mutató 157 perc/gól, nagyon frankón kiegészítenék egymást a spanyollal. 33 éves, ha ilyen mutatói vannak kit érdekel?

Rivendell 2014.05.26. 12:36:41

@tjunior: ne is haragudj,de engem pl nem érdekel én a jövő csapatát szeretném látni és nem a múlt/talán kicsit a jelenét csapatát...ha belegondolsz,nálunk 1 Inzaghi-Vieri stb játékosok mentek el és jött helyettük 1-1 fiatalabb extra tehetséges fiatal csatár,most meg ezek a 33 éves "járókeretes" társaság van terítéken,lehet csak nálam veri ki a biztosítékot,hogy ekkorát fordult a világ,legalábbis nálunk

tjunior 2014.05.26. 12:53:52

@Rivendell: Hát pedig érdekelhetnének a TÉNYEK a véleményed kialakításában. A tények meg azt mutatják, hogy Eto'o még igencsak használható játékos, és arra a szerepkörre amire kellene nekünk, Llorente tehermentesítése, tökéletes megfelel. A Juve történelmében elég sok "járókeretes" 30+os csatár alkotott maradandót pl. Bonisegna, Altafini vagy mást ne mondjak Del Piero. Ne beszéljünk már úgy 30 feletti játékosokról mintha használhatatlan hulladékok lennének.
Eto'o-val kapcsolatban a fő kérdés inkább a fizetése.

venember83 2014.05.26. 12:56:21

Ha Drogba leigazolását megvétózza Conte, akkor Anelka, izé, Eto'o se fog jönni. Elnézve a Chelsea támadósorát, már csak Torres hiányzik, ő most töltötte a harmincat, gondolom, 1-2 évet vár még a vezetőség vele.

Rivendell 2014.05.26. 13:11:39

@tjunior: Eto lassú és ne Alexet hozzuk már fel,aki szintén csak azért maradt addig a Juve-nál ameddig,mert ő a mi ikonunk,elhiheted el lett volna ő már hamarabb is küldve,de csak 1 sima kiöregedő top player lett volna és nem 1 ikon + akkoriban nem is igazán volt értelmes csatárunk,Trez is el lett zavarva,pedig benne több volt,mind Eto-ban most,aki nagyon lelassúlt és ez jól kivehető a Chelsea-ben is

Rivendell 2014.05.26. 13:13:23

és ami nem mind1,hogy milyen játékosok szolgálták őt ott ki és itt kik vannak jelen pillanatban...0la széljáték

tjunior 2014.05.26. 13:24:38

@Rivendell: Miért Llorente gyors? Egy birodalmi lépegető a csávó. Alexhez meg annyit hogy 34 évesen lett gólkirály 21 góllal, szóval ne mondjunk már ilyet, hogy csak azért maradt mert ikon...de a következő idényben 35 évesen is 21 gól lőtt összesen abban a szezonban...
Amúgy meg ki szolgálná ki? mondjuk egy Tevez-Sanchez duó? Kiegészülve, Pogbával, Pirlóval, Vidallal?

pedronegro (törölt) 2014.05.26. 13:26:57

Faszér nem lehet Q a 3. vagy 4. számú csatárunk és kész, nem kéne még ezzel is annyit szarakodni.
Amúgy Eto'o-ról nem kiderült hogy 38 éves???
Vagy maradhatna Oszi is még kölcsönbe egy évig úgy se kell a kutyának se.... egy nap alatt le lehetne rendezni ezt az egész csatár mizériát!!!

Mi van Guarin-nal???

Rivendell 2014.05.26. 13:30:06

@tjunior: miért Sanchez már nálunk van? megkockáztatom Lóri már gyorsabb,mint a mostani Eto,de hogy jobb a levegőben az tuti,márpedig ha jobb a levegőben és földön sem lassabb,akkor nem értem minek kéne ide Eto.

Pogba ás Vidal..1ik sem kiszolgáló személyzet,de még csak nem is tkp-k...majd ha lesz 1-1 jó szélsőnk,akkor esetleg szóba jöhet az is,hogy hasonló a kiszolgáló személyzet minősége,mint a mostani csapatában.

MdewC 2014.05.26. 15:55:08

Sztem Eto nem gáz, tudna segíteni, de szvsz még akkor is elérhetetlen nekünk, ha csak tarcsiba jönne.
Alexisről annyit, hogy még nem cáfolták hivatalosan, hogy le akarjuk igazolni, ez a jó hír, de ez még változhat. :D
Nekem most túl nagy a csönd, már történhetne vmi, viszont a VB miatt sztem igazolások is csúszni fognak...

Il Principino 2014.05.26. 16:07:51

Ide ne hozzák ezt a pénzéhes sinterest!Menjen Milánóba vissza a francba...inkább Drogba akkor...

niccolo 2014.05.26. 16:17:43

Gianni Agnelli nem sajnálta a pénzt a Juvéra .pedig ,.csak'' a FIAT-ból jött a pénz.Az unokaöcsi hova teszi most a sok szponzori pénzt?

Rivendell 2014.05.26. 16:28:53

@niccolo: fiat az konkrétan kuka,csodálkoznék ha jelentősebb hasznot termelne a válság után + nem is többségi tulajdonosok

gond az,hogy túlságosan rohamtempóban emelkedtek meg a fizetések és a játékosárak

fmsteve 2014.05.26. 17:04:07

@niccolo: Azért azt vedd figyelembe, hogy folyamatosan kapja a csapat a tőke injekciókat amit itt sokan nem akarnak figyelembe venni, mindig csak azt mondogatják h nem költenek a tulajok. Költenek azok,különben egy egyelőre veszteséget termelő klub nem tudna elérni. Könnyű úgy innen kritizálni, hogy egyetlen centtel sem járnak hozzá a szurkolók a klub működéséhez (tisztelet a kivételnek).

Táno 2014.05.26. 17:07:37

Egyesek nyugger klubbot csinálnának a Juvéból! Micsoda barmok!

tjunior 2014.05.26. 17:13:55

@Rivendell: feltételezem csak szerzünk valami épkézláb jobbszélsőt nem de? Llorente valóban fejjel jobb...na de lábbal...Pogba meg Vidal nem kiszolgáló személyzet de a tény tény marad Pogba 16 Vidal 6 gólpasszt jegyzet az elmúlt szezonban (viszonyítás képen a hipermega kiszolgálószemélyzet Hazard és Hazard 10-10 gólpasszig jutott), engem konkrétan hidegen hagy hogy tkpnak nevezzük őket vagy bármi másnak ha szórják a gólpasszokat. Eto'O megkapná azt a kiszolgálást mint a Chelseaben.

tjunior 2014.05.26. 17:21:02

@Táno: ezt az állítást amúgy bizonyítja jobban , mint az, hogy idei mercato alatt jó eséllyel lecseréljük a 30 éves Vucincet és a 31 éves Quagliarellát egy 25 éves Sanchezre és egy 22 éves Gabbiadinire jelige "nyuggerklub"

Rivendell 2014.05.26. 17:28:48

@tjunior: túl sok még a feltételezés,majd a mercato végén kiderül.

tjunior 2014.05.26. 17:31:04

@Rivendell: egyetlen kérdőjel van Sanchez, a többi tény a mondandómban szerintem

babo0410 2014.05.26. 17:44:42

@MdewC: Szerintem pont a VB miatt lesznek gyorsabb igazolásaink, illetve kellene. Akikkel tudunk, még a VB előtt meg szeretnénk reményeim szerint állapodni. Mert a VB után sok játékos ára nagyon meg fog ugrani. Arra meg felesleges várni, hogy majd a VB-t elrontja az illető kiszemelt, és jó olcsón megvesszük.
Eto'o-t én nem szeretném itt látni, és nem is fogjuk. Vagy az interbe megy, vagy Olaszország kilőve. Ez tuti.

MdewC 2014.05.26. 18:37:51

@babo0410: Az egy dolog, hogy mi mit szeretnénk... Várjuk ki mi lesz. :)

Táno 2014.05.26. 18:54:43

@tjunior: Vagy az állítólag csak 36 éves Drogbára, ill a szintén csak 33 éves Etora.

Goku06 2014.05.26. 19:05:24

Gyerekek, akkor panaszkodjunk ha ezek a vén csatárok jönnek EGYEDÜL... Jelen pillanatban még Sanchez MELLÉ keressük őket, addig nincs belük gond.

Majd ha marotta elbassza a nyarat és Menez mellé érkezik Drogba, akkor lehet szidni, vagyis kell is.

@babo0410: VB miatt gyorsan igazolunk? ezért szórakozunk 15 milliós ajánlatokkal Sanchezért? Ha nem visszük fel gyorsan az ajánlatot akkor szarban vagyunk.. Mert a VB alatt nem fog senki sem jönni.. VB előtt kell megoldani, addig meg egyre kevesebb az idő..

tjunior 2014.05.26. 19:32:33

@Táno: lehet csűrni csavarni a dolgot, de a tény tény marad, 2 30 feletti csatár elmegy és jöhet 2 fiatal csatár, szóval ez az a nyuggerezés nem állja meg a helyét a lehetséges távozó csatárok átlagéletkora 30,5, a lehetséges érkezőké, még a 36 éves Drogbával is 27,7 ( Eto'o-val meg 26,6) ezek a makacs tények

danimester1 2014.05.26. 19:39:03

Végre egy jó hír fiatalítunk!!!36-33=3 azaz három évvel fiatalabb klasszis érkezhet hol itt a probléma?!?!XD
Viccet félre téve szerintem egyik sem fog érkezni hacsak nem adnak lejjeb a fizetési igényeikből és ez pot Eto'o-re igaz a legjobban(mennyiért focizott a ruszkiknél?! asszem laza 18-20 ezért is b@szták ki)Viszont ha már kívánságműsor akkor egyik sem ha kell választani inkább Drogba.

Juventus 2014.05.26. 20:27:33

@tjunior: Ne foglalkozz vele,Ő az örök hisztis és a megmondó ember.Lassan moderátornak kellene lennie...

Goku06 2014.05.26. 22:13:39

Mert egyébként milyen fizuval érkeznének?
Nem hiszem hogy a Chelsea-nél Eto olyan sokat keresne.. ahogy Drogba is a galata után BL-es csapathoz max 4 milliós fizuval eljönne, nem? máshol nem kap BL-esélyeket, megelégszik ekkora fizuval, nem?

MDaniel98 2014.05.27. 19:44:05

Ha 2 milliós fizuért jön(nyilván nem fog),akkor jöhet.Máskülönben nem.Jó csatár ő,de amit teszem azt 2 év alatt kifizetnénk neki,abból most meglehetne venni a tehetségesebb,és megkockáztatom,talán már jobb Berardit.Ne viccelődjünk már...Erre a keretre kb.egy 3 éves átlagéletkor fiatalítás kellene,majdnem minden poszton.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3385) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (916) elemzés (40) előzetes (860) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9917) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2430) meccsek (4158) mercato (4142) nyilatkozat (7440) Olasz Kupa (326) összefoglaló (411) pletyka (4172) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (200) Címkefelhő
süti beállítások módosítása