Chiellini: „A rasszizmus ellen csendben kell harcolni”

Chiellini Giorgio.jpgGiorgio Chiellini a csütörtöki nap folyamán egy Twitter kérdezz-felelek keretében olyan témák kapcsán fejtette ki véleményét, mint a rasszizmus és a futballisták homoszexualitásának eltitkolása.

A kérdezz-felelek találkozón hangsúlyosabban felmerülő téma volt a rasszizmus, erre okot adott a La Ligában Dani Alves banánevős esete, az Atalanta elleni meccsen egy szurkoló a Milan játékosa, Kevin Constant felé kést és banánt dobott, míg Mario Balotellit pár napja Covercianóban inzultálta rasszista rigmusokkal néhány fiatalember.

Giorgio Chiellinit arról kérdezték, hogy mivel régebben King Konghoz méltó melldöngetéssel ünnepelte a gólokat, megenné-e az elé dobott banánt, ezzel támogatva a rasszizmus elleni harcot.

„Nem szeretem a túl nyilvánvaló és mesterkélt gesztusokat.” - nyilatkozta a huszonkilenc éves Juventus alapember. „A rasszizmus ellen csendben és a mindennapi életben kell harcolni.”

A ballábas védőt ezt követően arról kérdezték, miért nyilatkoznak úgy a futballisták, hogy nem ismernek egyetlen homoszexuális labdarúgót sem.

„Azért, mert ez az igazság, egyetlen homoszexuális játékos se beszélt ilyesmiről…”

A hátvéd számos egyéb témában is kifejtette a véleményét, legyen az a Juventusszal vagy a válogatottal kapcsolatos.

„Hogy miért nem szeretik sokan a Juventust? Minden győztes csapat utálatot vált ki.

Didier Deschamps szerint Olaszország az egyik esélyese a világbajnokságnak? Az biztos, hogy jól ismer minket, kölcsönös a tisztelet irányába, remélem, hogy nyilatkozata jó ómennek fog bizonyulni.

Hogy milyen az élet egy ikertestvérrel? Nagyszerű, egyedi érzés, amit szerintem mindenkinek át kellene élnie.” - zárta mosolyogva a beszélgetést a harcos védő.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr366197972

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

venember83 2014.05.23. 13:23:19

Csak egyetérteni tudok vele, minél nagyobb figyelmet kap a rasszizmus, annál vagányabb dolog így kitűnni, egyszerűen, a mindennapokban kell elutasítóan viselkedni a rasszizmussal szemben.

benssz 2014.05.23. 14:21:43

Ti tudtok meleg focistákat ?? :D én egyedül Hitzspelgert vágom,de Ő már visszavonult

pedronegro (törölt) 2014.05.23. 14:29:05

Én sose értettem ezt a rasszizmust dolgot. Valaki magyarázza már el... :)
Ha én Balotelli fejéhez vágok egy banánt akkor rasszista vagyok??? De én csak azért vágnám a fejéhez mert egy primitív majom és nem a bőrszíne miatt, azt leszarom, és azért banánnal nem téglával mert nem akarom hogy még jobban megsérüljön az a pici kis agya meg van én nekem szívem, nem vagyok tahó. :) Szóval akkor én rasszista vagyok vagy mi???

pedronegro (törölt) 2014.05.23. 14:30:56

@benssz: Figyu! Ez nem egy társkereső oldal, csak gondoltam szólok. :)

babo0410 2014.05.23. 16:22:54

@pedronegro: Mivel ezzel azt fejezik ki, hogy nem ember, hanem majom, így te is rasszista gesztust tennél ezáltal.

winnyp 2014.05.23. 18:07:34

Primitív az, aki másokat megdobál. Meg aki Nápolyt Afrikába helyezi. A pedronegro néven arctalankodó bunkó, rasszista huligánok miatt tart ott a fasiszta csapatotok, ahol.

MDaniel98 2014.05.23. 20:41:31

@winnyp: Gondolom te a Napoli szurkolók "értelmesebb" csoportját gyarapítod.Nos,a kedves csapatod szurkolói bemutatkoztak a kupadöntőn,nem rémlik?Az viszont érdekelne,hogy 5 éve egyáltalán tudtad-e merre van Nápoly...

winnyp 2014.05.23. 22:58:02

"A politikai élet átalakult. A szocialisták és a kereszténydemokrata szellemiségű Néppárt mellett új erő jelentkeztek. Önálló mozgalommal léptek fel a gyáriparosok és a földbirtokosok. A frontharcosok és a középosztály radikális képviselői megalakították a Harci Fasciók szervezetét, akik az első pillanattól kezdve a terror és a megfélemlítés eszközével léptek fel a baloldallal szemben. Ehhez megkapták a nagytőke támogatását is (Pirelli, FIAT)."

tudasbazis.sulinet.hu/hu/tarsadalomtudomanyok/tortenelem/az-i-vilaghaborutol-a-ketpolusu-vilag-felbomlasaig/merre-tovabb-diktaturak/az-olasz-fasizmus

pedronegro (törölt) 2014.05.24. 14:21:02

@winnyp: én értelmesen kérdeztem sőt próbálok viccesen hozzá állni a dologhoz, olvasd át még egyszer a megjegyzésem mert úgy látszik értelmezési problémáid vannak.... én leszarom kinek milyen a színe vagy a vallási hova tartozása de szabad vélemény nyilvánítás van tehát jogom van azt mondani hogy Balotelli egy primitív majom mert ez a véleményem az hogy ebbe te rasszizmust látsz akkor veled van a gond és sokszor a hozzád hasonlók csinálnak ebből ügyet, hol ott az hogy Balotelli egy primitív majom az egy tény és nem rasszizmus. Banánt én se akarok dobálni és el is ítélem de hagyjuk te valamit nagyon benéztél....

MDaniel98 2014.05.24. 14:41:12

@benssz: A fél Német válogatott...

omlossuti 2014.05.24. 14:49:01

@babo0410: Nem sokszor éreztem azt hogy igazad lenne...most sem :DD

winnyp 2014.05.25. 01:20:23

@babo0410: Az a baj, hogy nemcsak "tenne" "rasszista gesztust", hanem már tett is: lemajmozta az illetőt. Hogy Balotelli nem majom, hanem ember, arról nem nyitok vitát. (Egyébként a pedronegro álnevű troll egyik állítása szerint ez "vélemény", aztán később azt mondja "tény".) A rasszizmus pont ott kezdődik, amikor a másikat ember mivoltától fosztják meg. Először csak állattá nyilvánítani, utána állatként bánni vele; az egyikből következik a másik. Az erőszakos ember azt nem látja be, hogy semmi nem indokolja az erőszakot. Ha valakit fejbedobnak, az nem vélemény-nyilvánítás, hanem erőszakos cselekedet. Nincs mentség rá. Nem lehet a másik ember viselkedésével indokolni. Itt nem lehet szó "jogos önvédelemről". Én nem mondom, hogy a rasszisták ne csinálják, amit csinálnak. Sőt ellenkezőleg! De akkor nézzenek is szembe a következményekkel. Angliában, nem ha megdob egy szurkoló egy játékost, hanem ha belép a pályára, már azért is letöltendő börtönbüntetés jár! Ez egy dolog. A verbális erőszak másik jellemzője (ami itt sokaknál megfigyelhető) a másik értelmi képességeinek megkérdőjelezése. (Különben megint csak a következetesség kedvéért: akit nem tartunk értelmesnek, azzal mi értelme vitatkozni?) Az, hogy egyesek képtelenek személyeskedés nélkül válaszolni, megint csak egy tünet. Hogy aki valami kellemetlent ír, az ilyen-olyan-amolyan szurkoló; az félrebeszélés.(Szurkolói hova-nem-tartozásomhoz egyébként senkinek semmi köze.) Itt csak arról van szó, hogy a Juventus támogatja-e a fasizmust. Abból, hogy a Agnelli, a klub elnöke állítólagos szurkolókkal együtt rúgott be, arra lehet következtetni, hogy támogatja a szurkolói szélsőségeket; ugyanúgy ahogy régen egy bizonyos G. Agnelli hatalomra segítette Mussolinit. Hogy meddig süllyedt a klub azt elég jól jelzi, hogy már gyerekek is gyalázkodnak a stadionban. Sokan persze a gyalázkodást hívják "szabad vélemény-nyilvánítás"-nak. Ha jóindulatú vagyok, akkor az a mondás, hogy Balotelli "egy primitív majom", nem vélemény, hanem becsmérlés. De nem vagyok jóindulatú. Nem kötelező annak lennem. Ez az én szabadságom.
Azért ez a rasszizmus, ez nagyon kínos. Nápoly Afrikába helyezése, a déliek becsmérlése és hasonlók.
Nemcsak nekem kínos, hanem a klub afrikai játékosainak, színes bőrűinek is az lehet. Edzőinek, akik még délebbről jöttek, mint Nápoly.
Ha nem tévedek, Conte szlogenje a tiszteld az ellenfelet. Ezt nem bírják megvalósítani sokan.

babo0410 2014.05.25. 05:19:03

@winnyp: Nagyon egyetértek. Kivéve azzal, h a klub mélyre süllyedt volna (arról nem a klub tehet, hogy a gyerekek ezt látják az ultráktól), és attól mert Agnelli együtt rúgott be a szurkolókkal, nem biztos, hogy a nagyon nagy szélsőségeket támogatja.

Rivendell 2014.05.25. 06:44:43

Conte és az ellenfél tisztelése? Conte még a szakmabelieket sem tiszteli....akkor miről beszélünk

túl van fújva az egész

Jól teszi Agnelli,hogy a szurkerekkel iszik,legalább kikupálódik...talán,mert gondolom tuti tömik a buksiját.

tjunior 2014.05.25. 09:46:00

@pedronegro: Bizonyos dolgoknak, gesztusoknak teljesen más jelentése van más-más környezetben. Teljesen más a jelentése a vörös csillagnak egy Heienekenes üvegen, mint volt a parlament tetején, más a jelentése a horogkeresztnek egy ókori vázán mint egy náci egyenruhán, teljesen más a jelentése ha a román egy másik románnak mondjuk, hogy egy ázsiából jött kutya mint egy magyarnak. Gondolom így világos. Ha haverodhoz vágod hozzá a banánt annak nincs jelentése, ha egy feketéhez igenis van,és sértő, mert ugye nem véletlenül banánt dobálnak. Én se kedvelem Balottelit, van még ezer tárgy amit hozzávághatsz és nem lesz baja :D

winnyp 2014.05.25. 14:52:33

@babo0410: Lehet, hogy túloztam. De ne legyen igazam! Mindenesetre nem szeretem az Agnelliket. Úgy látom, klubvezetőként többet tehetnének az ilyen jelenségek visszaszorításáért. Én az ultrákat vagy huligánokat kitiltanám a stadionokból. Minden csapatét!

@Rivendell: Igaz, hogy nem tiszteli, vagyis csak a pályán; de állandóan ezt hajtogatja. Akik a balhé miatt járnak ki meccsekre, azokat nem tartom szurkolóknak. Azt, hogy kivel ivott Agnelli; azt nem tudom. Csak remélni lehet, hogy nem a kemény maggal.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3519) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10260) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4326) mercato (4278) nyilatkozat (7676) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4294) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (304) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása