Az AS Roma csapata meglepő vereséget szenvedett a kiesés elől menekülő Catania vendégeként, s ezzel a fővárosiak tálcán adták át a bajnoki címet a Juventusnak, amely Antonio Conte vezetésével zsinórban harmadik Scudettóját gyűjthette be, ezúttal anélkül, hogy a játéknapon pályára lépett volna.
A tét nélkülivé vált mérkőzésen a 93 pontos Juventus előtt célként már csak az Inter csapata által a 2006-2007-es szezonban felállított 97 pontos bajnoki pontrekord megdöntése lebeghet, s a csapat még átlépheti a 100 pontos határt is.
A hazai pályán százszázalékos Öreg Hölgy teljes kerettel várja az Atalanta elleni találkozót, amelyen a sérüléssel bajlódó Andrea Barzagli és Arturo Vidal lehetnek a csapat legfontosabb hiányzói, s alighanem a korábban kevesebb lehetőséget kapó játékosok is bevetésre kerülhetnek.
A Juventus 24 fős kerete a következő:
Kapusok: Buffon, Storari, Rubinho
Védők: Chiellini, Cáceres, Ogbonna, Peluso, Barzagli, Bonucci, Lichtsteiner
Középpályások: Pogba, Pepe, Marchisio, Padoin, Pirlo, Asamoah, Vidal, Isla
Csatárok: Vučinić, Tévez, Giovinco, Llorente, Osvaldo, Quagliarella
A 21:00-kor kezdődő mérkőzést a Digi Sport 2 élőben közvetíti.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
juve28adam 2014.05.05. 20:22:26
Ha jól tudom ez a hivatalos kezdő.
Trieszt120506 2014.05.05. 20:26:33
neuropa 2014.05.05. 20:32:48
neuropa 2014.05.05. 20:34:27
juve28adam 2014.05.05. 20:35:55
Apuleius 2014.05.05. 20:36:19
neuropa 2014.05.05. 20:36:47
Apuleius 2014.05.05. 20:38:03
Alighanem most rontjuk el a százszázalékos hazai teljesítményünket.
Trieszt120506 2014.05.05. 20:39:00
juve28adam 2014.05.05. 20:41:55
Apuleius 2014.05.05. 20:43:18
Apuleius 2014.05.05. 20:45:24
neuropa 2014.05.05. 20:48:55
benssz 2014.05.05. 20:49:45
danimester1 2014.05.05. 20:51:41
danimester1 2014.05.05. 20:52:56
Apuleius 2014.05.05. 20:56:48
Tony. 2014.05.05. 20:56:48
konrad66 2014.05.05. 21:00:51
Védelemben Chiellini hellyett Bonuccinak kéne játszania.
Pogba 53.meccsét játssza jó van ,de legalább Pirlo pihen.
Padoinnak Pelusonak örülök.ISla miért nem játszik Lichsteiner hellyett
Kotrevák Kelly (törölt) 2014.05.05. 21:01:28
konrad66 2014.05.05. 21:02:20
Tony. 2014.05.05. 21:05:22
Nem is tudom mi lesz veled, ha nyáron elviszi egy nagyobb csapat. Del Piero távozása után röviddel egy újabb ekkora csapást már nehéz lenne megemészteni. :D
Apuleius 2014.05.05. 21:07:06
Kotrevák Kelly (törölt) 2014.05.05. 21:08:39
Egyébként csodálom, h padoin sajgó segglyukkal, bocsi, pirosló ánusszal is tud játszani...
danimester1 2014.05.05. 21:25:39
Kotrevák Kelly (törölt) 2014.05.05. 21:26:59
Kotrevák Kelly (törölt) 2014.05.05. 21:29:48
neuropa 2014.05.05. 21:30:42
Hát ami a pályán megy.. És mi ettől a kerettől vártunk EL győzelmet? Kiveszünk a kezdőből 3 alapembert, másnaposra itatjuk a maradékot és rögtön kuncogásba fullad a meccsnézés. Skandallum!
konrad66 2014.05.05. 21:30:44
tjunior 2014.05.05. 21:37:40
neuropa 2014.05.05. 21:38:12
danimester1 2014.05.05. 21:38:48
Kotrevák Kelly (törölt) 2014.05.05. 21:39:35
Devilke Balla 2014.05.05. 21:40:21
keshudioo 2014.05.05. 21:41:57
Tony. 2014.05.05. 21:43:31
(persze tudom, hogy az egyikük érinthetetlen, hiszen ő olyan aranyos meg pici, nem lehet bántani.)
Goku06 2014.05.05. 21:44:34
Roma ellen kikapunk ugyis, akkor azért a 2 kiscsapat elleni meccset illene lehozni győzelemmel.. Ha már itt vagyunk akkor a 97 pont legalább legyen meg.
Vagy Tevez gólkirályi címe.. Ő mire pihen? VB-re? :S
tjunior 2014.05.05. 21:47:28
devil-z 2014.05.05. 21:47:55
Ennél jobb gálameccset el sem tudnék képzelni, teljesen jó nézni az izgatott, boldog arcokat a lelátón akik élőben élvezhetik ezt a csodát!
Kotrevák Kelly (törölt) 2014.05.05. 21:48:44
danimester1 2014.05.05. 21:55:41
"Nem volt különösebben magas színvonalú és élvezhető az első játékrészt, volt ideje elmerengeni a Juve-drukkereknek például azon, hogy a hetvenes években olyan spílerek érkeztek hozzájuk a mostani ellenféltől, mint Cesare Prandelli, Antonio Cabrini vagy Gaetano Scirea, a kilencvenes években mondhatni fillérekért szerezték meg tőlük a Filippo Inzaghi, Paolo Montero, Christian Vieri, Alessio Tacchinardi, Sergio Porrini ötöst, addig a közelmúlt érkezőinek sorát a Manolo Gabbiadini, Federico Peluso, Simone Padoin trió fémjelzi."
tjunior 2014.05.05. 22:01:10
Tony. 2014.05.05. 22:01:24
Kotrevák Kelly (törölt) 2014.05.05. 22:03:30
Kotrevák Kelly (törölt) 2014.05.05. 22:11:08
benssz 2014.05.05. 22:13:19
juve28adam 2014.05.05. 22:15:16
benssz 2014.05.05. 22:15:22
benssz 2014.05.05. 22:16:02
Goku06 2014.05.05. 22:16:16
Amolyan megkoronázása az idén mutatott játéknak..
benssz 2014.05.05. 22:16:36
2014.05.05. 22:18:13
benssz 2014.05.05. 22:18:46
konrad66 2014.05.05. 22:19:32
Kotrevák Kelly (törölt) 2014.05.05. 22:21:05
Tony. 2014.05.05. 22:21:35
benssz 2014.05.05. 22:21:49
Goku06 2014.05.05. 22:23:00
Most hogy minden elúszott és csak egy eddig a fontossági sorrend utolsó darabja, a 100 pont maradt annak amit elérhetnénk, még jobban idegesít hogy még ezt is leszarják..
Komolyan, miért kell Tevezt pihentetni amikor a gólykirályi címre pályázhat és nyáron lesz ideje pihenni..
konrad66 2014.05.05. 22:24:43
juve28adam 2014.05.05. 22:25:46
Kotrevák Kelly (törölt) 2014.05.05. 22:27:24
Kotrevák Kelly (törölt) 2014.05.05. 22:27:51
danimester1 2014.05.05. 22:27:55
2014.05.05. 22:27:56
benssz 2014.05.05. 22:27:58
tjunior 2014.05.05. 22:28:01
Tony. 2014.05.05. 22:28:09
Juventus 2014.05.05. 22:28:34
benssz 2014.05.05. 22:28:39
Lord Viktor 2014.05.05. 22:28:41
És a stadion ünnepel. SIMOOOONE PADOIIIN! xDDDDDD sírok. :D:D:D:D
keshudioo 2014.05.05. 22:28:53
Domonkos Zoltán 2014.05.05. 22:29:28
Kotrevák Kelly (törölt) 2014.05.05. 22:29:40
Apuleius 2014.05.05. 22:30:03
konrad66 2014.05.05. 22:30:04
tjunior 2014.05.05. 22:30:19
2014.05.05. 22:31:23
Andras74 2014.05.05. 22:31:30
Kotrevák Kelly (törölt) 2014.05.05. 22:31:55
neuropa 2014.05.05. 22:32:51
danimester1 2014.05.05. 22:33:24
Andras74 2014.05.05. 22:34:15
z3 2014.05.05. 22:34:16
danimester1 2014.05.05. 22:35:53
Goku06 2014.05.05. 22:37:29
Az előbb Nedvedet emlegette...
De én tudom mit akart mondani..
Igen, ő volt az utolsó aranylabdásunk.. Padoin lehet a következő :)
Juventus 2014.05.05. 22:37:35
Tony. 2014.05.05. 22:38:41
Egy normális világban most asszisztálnia kellene a másik oldalon, ehelyett maholnap megkapja 3. olasz bajnoki címért járó aranyérmét! :D
konrad66 2014.05.05. 22:39:12
benssz 2014.05.05. 22:40:31
jön Tony Montana :D
konrad66 2014.05.05. 22:44:12
Tony. 2014.05.05. 22:46:32
Kotrevák Kelly (törölt) 2014.05.05. 22:50:27
Apuleius 2014.05.05. 22:52:03
Kotrevák Kelly (törölt) 2014.05.05. 22:56:52
Ki gondolta szezon elején, h ilyen vaj simán behúzzuk a bajnokságot?
Mert én nem.
Juventus 2014.05.05. 22:58:07
danimester1 2014.05.05. 22:59:18
Andras74 2014.05.05. 23:01:59
Il Principino 2014.05.05. 23:02:30
Hogy Osvaldo minek kellett ide..Q-nak sokkal több értelmes megmozdulása volt!!!
Úgy gondolom,hogy az idei scudettot a elsősorban a 2 új támadónknak köszönhetjük...minőség volt elöl is!Az jelentette a különbséget a brillírozó Romával szemben:)Pepét is de jó volt látni a pályán:)
Il Principino 2014.05.05. 23:05:26
neuropa 2014.05.05. 23:12:06
Meg amúgy is.. Buktuk, buktuk. Ezen egy kéthetes gyász sem fog javítani.
Andras74 2014.05.05. 23:17:41
Andras74 2014.05.05. 23:25:59
Il Principino 2014.05.05. 23:29:07
Rivendell 2014.05.05. 23:31:44
Rivendell 2014.05.05. 23:34:23
Il Principino 2014.05.05. 23:41:07
Rivendell 2014.05.05. 23:47:17
Il Principino 2014.05.05. 23:54:58
Roma ellen csatár lesz úgy hallottam....