Pirlo: "Biztosak voltunk a továbbjutásban"

Pirlo Andrea_gólöröm.jpgAndrea Pirlo egy hét leforgása alatt két értékes győzelmet is szállított a Juventusnak, ráadásul mindkét alkalommal káprázatos szabadrúgással vette be az ellenfél kapuját. Tegnap este a Fiorentina volt az áldozat, s győzelmével a Juventus bejutott az Európa Liga legjobb nyolc csapata közé, s várhatja a ma 13:00-kor esedékes sorsolást.

"Boldog vagyok, hogy két fontos gólt is szereztem egy hét leforgása alatt, hiszen ez azt jelenti, hogy közelebb férkőzhetünk azokhoz a célokhoz, amelyeket magunk elé állítottunk." - nyilatkozta Pirlo, utalva arra, hogy hétvégén a Genoa ellen is ő szerezte a győztes találatot.

"Hogyan döntöm el, hogy hogyan lőjem a szabadrúgást? A legutolsó pillanatban hozom meg a döntést. Ezúttal felnéztem a sorfalra, s úgy döntöttem, hogy erősebben rúgom meg."

"Tudtuk, hogy nehéz mérkőzés lesz, s szenvedtünk az elején, de aztán megvoltak a helyzeteink, s végig biztosak voltunk a továbbjutásban."

"A Fiorentina nehéz akadályt jelentett, de azt követően, hogy kiestünk a Bajnokok Ligájából, fontos volt számunkra, hogy jól szerepeljünk ebben a versenysorozatban."

A veterán középpályás szerződése nyáron lejár a klubnál, azonban minden érintett készpénznek veszi, hogy Pirlo új kontraktust ír majd alá az Öreg Hölggyel.

"Természetes, hogy néhányan azt mondják, hogy öregszem, de még mindig élvezem a játékot. Nem tudom, hogy már ebben a hónapban megszületik-e a szerződés, csak annyit tudok, hogy maradok a Juventusnál."

A Juventus ifjú középpályása, Paul Pogba is megszólalt a mérkőzés lefújását követően, s érthető módon, a meccs hősét, Pirlót magasztalta.

"A meccs előtt úgy döntöttük, hogy a saját játékstílusunkat alkalmazzuk, a gól pedig majd jön magától. Jobban játszottunk a második félidőben, s Pirlo gólja a győzelmet jelentette számunkra."

"Boldogok vagyunk, hiszen még mindig emlékszünk a 4:2-es vereségre, amelyet októberben szenvedtünk el itt."

"Keményen kell dolgoznom, hogy tanuljak Pirlótól, mert neki aranyból van a lába. Ahhoz, hogy lemásolhassam a technikáját, hosszú évekig kell gyakorolnom."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr15871968

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

venember83 2014.03.21. 12:48:26

Kissé csubakkás lett a mester, igazán adhatna valaki neki egy borotvát. Úgy tűnik, rendeződött a helyzete a csapaton belül, a vezetőség és ő is elkötelezett az új szerződés mellett, s most ennek megvan az eredménye is. Nagyszerű, csak így tovább!

devil-z 2014.03.21. 15:02:14

70 percig kiesésre álltunk és nem igazán volt benne a játékunkban a gól, persze felesleges belemenni olyanba, hogy mi lett volna "ha.." de azért én nem voltam ilyen biztos a továbbjutásban.
Azonban nagyon örültem a gólnak, remélem a Lyon ellen megmutatjuk már, hogy ha a BL-ben kevesek is vagyunk de az EL-ben nincs ellenfelünk HA komolyan vesszük.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3521) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10265) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4328) mercato (4280) nyilatkozat (7679) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4297) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (96) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (305) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása