Európa Liga: az Olympique Lyon a következő ellenfél

Lyon.jpgA Fiorentina elleni idegenbeli győzelemmel a Juventus kvalifikálta magát az Európa Liga negyeddöntőjébe, s a ma 13:00-kor, a svájci Nyonban megtartott sorsolás nyomán az is eldőlt, hogy az Öreg Hölgy útja, az Olympique Lyon testén keresztül vezethet tovább a versenysorozat torinói döntője felé. 

A váratlan Bajnokok Ligája búcsút követően, a Juventus Európa második számú kupasorozatában kereshet vigaszt, s a Trabzonspor és a Fiorentina kipipálása után egyre nagyobb a tét, hiszen a gyakorlatilag olasz bajnoknak tekinthető csapatnak csupán két párosításból kell győztesként továbbjutnia ahhoz, hogy hazai pályán tehessen kísérletet a trófea elhódítására, s így belépőt nyerjen az Európai Szuperkupa döntőjére, ahol a Bajnokok Ligája címvédőjével is összemérhetné erejét.

Az első mérkőzéseket április 3-án, a visszavágókat egy héttel később, április 10-én rendezik majd. 

Az Európa Liga negyeddöntőinek párosításai:

Olympique Lyon - Juventus

AZ Alkmaar - Benfica

Basel - Valencia

Porto - Sevilla

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr655872010

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

danimester1 2014.03.21. 13:29:27

Nem akarom megmondani a tutit és persze utólag könnyű,de éreztem,hogy a franciákkal kell megküzdenünk.Jobban örültem volna ha az AZ-vel hoz össze a sors,mert könnyebb ellenfélnek tartom őket.Nem lesz sétagalopp,de itt majd kiderül,hogy mennyire fontos a hazai pályás döntő a srácoknak.

MdewC 2014.03.21. 13:29:41

Forza!
:D Alapjáraton nem rossz nem? Tehát mindenkit komolyan kell venni, az a biztos és ha meg szeretnénk nyerni, akkor meg amúgy is mind1 volt. Oda kell tenni magunkat a továbbjutásért.
Hajrá!

Lord Viktor 2014.03.21. 13:40:19

Azért tegyük a szívünkre a kezünket, ha a BL-ben lennénk, tapsikolnánk még a Benficának is. Szóval bár nem a leggyengébb a Lyon, de ütni kell őket is, és azt is, aki utánuk jön.

Tony. 2014.03.21. 13:48:56

Nekem attól kezdve, hogy átkerültünk az EL-be, látva a sorozat, akkor még a teljes résztvevőgárdáját, az volt a véleményem, hogy egy Juventus szintű csapat sincsen ott. Továbbra is tartom, ha a Juventus a legerősebb felállásában és a megfelelő hozzáállással küzd, akkor nincs vetélytársa az EL-ben.

Minden csakis hozzáállás kérdése. Teljesen mindegy, hogy ki az ellenfél, ha akarják akkor legyőzik. Számomra végig csak az a kérdés, hogy akarják-e, illetve akarják-e eléggé. (Eddigi 4 meccs alapján nem látom a nagy akarást.)

Az össze résztvevőt 7ről 7re követem amennyire tudom. A Lyon egy közepesen erős ellenfél, régen nem az a csapat amely pár éve volt. Meglepő vereségek a bajnokságban, kiegyensúlyozott teljesítmény nélkül. EL-ben sem voltak meggyőzőek. Senkit nem szabad lebecsülni, de a Fiorentina-nál nem erősebb csapatról van szó.
Ellenük is ki lehet esni, de alapvetően ennek nem szabadna megtörténnie.

venember83 2014.03.21. 13:57:10

Van remény Barzagli felépülésére az EL-meccsig? Szükség lenne rá.

Il Principino 2014.03.21. 13:59:25

Személy szerint én az AZ-t szerettem volna kapni,utána viszont a franciákat...
Portugállal ráérünk a döntőben csatázni!Én úgy gondolom,hogy most már nem csak magukért,hanem az olasz fociért is kellene,hogy játszanak a srácok!Az egyetlen még nemzetközi kupában talpon maradt olasz klubként,SZÉGYEN lenne kiesni a kisebbik kupában már a 8 között!Ez a Lyon már meg sem közelíti a M.Diarra-Essien-Malouda-Benzema-Abidal-Juninho-Kallstrom-Govou stb... fémjelezte gárdát,de azért nem szabad őket lebecsülni!Idegenben kezdünk,ami jó!Tehát minden adott a 4 közé jutáshoz,de ahhoz tenni is kell,nem alibizni 1-0 után!

Forza Juve!!!

PapaHet 2014.03.21. 14:03:09

Ettől nagyobb dolog nem nem is történhetne, h a saját stadionunkba játsszuk a döntőt. Ha ez nem motiválja a Juvét, akkor ki se álljunk már a Lyon ellen se!

Domonkos Zoltán 2014.03.21. 14:33:33

Tovább kell menni nincs mese!
Sempre juventus

Györi_Juventino 2014.03.21. 16:29:24

Fiorentina erősebb csapat véleményem szerint , mint a Lyon. Egyértelmű továbbjutást várok.

CSuvi 2014.03.21. 18:21:08

Ez a Lyon nem lenne szabad ,h kiejtsen minket. Én nem azt latom problémának amit sokan vagyis, h nem érdekli a csapatot az EL. Sokkal inkább a pad rövidsége, és a bajnokság könyörtelen megnyerése. Sokszor fontos Bl meccsek előtt sem volt hajlandó Conte pihentetni + a kezdbe mindenki szinte válogatott. Nem csodálkozok ,h ki vannak pukkanva a fiuk. Nem lehet 12-13 emberrel 2 vagy 3 frontonnyerni. A mindenki által hiányolt 2 de inkább 3 minőségi csere lenne a titka annak , h ne szenvedjünk fontos pillanatokban.

benssz 2014.03.21. 18:39:37

ha megvannak a továbbjutók,akkor mégegy sorsolás lesz vagy megvan adva,hogy melyik továbbjutó kivel játszik?

MdewC 2014.03.21. 19:20:35

@Tony.: Ezzel teljesen egyet értek. :)

2014.03.21. 20:16:36

@benssz: Sorolás, 11-én ,ha jól tudom.

neuropa 2014.03.21. 22:15:10

@venember83: Jóval előbb is felépülhetne, hogy ne sérülésveszéllyel kelljen pályára küldeni (aka. friss visszatérő).

polaris_minoris · http://polarisminoris.blog.hu 2014.03.21. 23:06:28

Járhattunk volna rosszabbul is, lehet a Juve még bajnok, ha odateszi magát!

MDaniel98 2014.03.22. 09:52:42

Szerintem csak az AZ-zal jártunk volna jobban,ellenben,ha a Benfica-t vagy a Porto-t kaptuk volna,most azért egy kicsit szívnánk a fogunkat valljuk be...Ezt a Lyon-t oda vissza verni kell,nincsenek kifogások,de lebecsülni nem szabad őket,mert rosszul járhatunk (khm,Kobenhawn...).

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3519) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10261) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4326) mercato (4279) nyilatkozat (7676) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4295) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (304) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása