A Juventus keretet hirdetett az AC Milan elleni idegenbeli bajnoki rangadóra, amelyen az Öreg Hölgy az edzőváltáson és vérfrissítésen átesett, a szezon első felében reménytelenül botladozó milánói együttes vendégeként próbálja majd begyűjteni a három pontot.
A hétközi Európa Liga mérkőzést kisebb sérülés miatt kihagyó Giorgio Chiellini ismét bevetésre kész, azonban a Juventus a sárga lapos eltiltását töltő Arturo Vidal nélkül kényszerül majd kifutni a San Siro gyepére.
A két csapat októberi találkozója a Juve 3:2-es győzelmével zárult. Nagy meglepetésre a Milan már a mérkőzés első percében megszerezte a vezetést, amikor Nocerino rosszul sikerült lövését Muntari passzolta a Juventus hálójába. A folyamatosan támadó torinói csapat Pirlo révén egyenlített, amikor a játékmester a Tévez buktatása miatt megítélt szabadrúgást vágta be kíméletlenül.
A csereként beálló Sebastian Giovinco káprázatos góllal szerezte meg a vezetést, majd Chiellini talált be a Méxes kiállítása nyomán emberhátrányba kerülő Milan kapujába. Az utolsó pillanatokban Muntari szorosabbá tette az eredményt, azonban ez már kevésnek mutatkozott ahhoz, hogy a Milan pontot raboljon a Juventus Stadiumból.
A Juventus 21 fős kerete a következő:
Kapusok: Buffon, Storari, Rubinho
Védők: Chiellini, Cáceres, Ogbonna, Peluso, Barzagli, Bonucci, Lichtsteiner
Középpályások: Pogba, Marchisio, Padoin, Pirlo, Asamoah, Isla
Csatárok: Tévez, Giovinco, Llorente, Osvaldo, Quagliarella
A 20:45-kor kezdődő mérkőzést a DigiSport 1 élőben közvetíti.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
babo0410 2014.03.02. 22:15:00
Alex8610 2014.03.02. 22:15:08
JUVE76 2014.03.02. 22:15:18
"Imádom a Juvét, de ez a szezonbeli játék számomra lélekölő.. :( és ebben bezony Conte igencsak ludas.. "
Ezt szépen megfogalmaztad!!!! RESPECT!!!!
2014.03.02. 22:15:22
MeGmOnDtaM 2014.03.02. 22:15:23
danimester1 2014.03.02. 22:15:34
Apuleius 2014.03.02. 22:16:39
realsequator 2014.03.02. 22:17:59
babo0410 2014.03.02. 22:18:38
JUVE76 2014.03.02. 22:18:42
MdewC 2014.03.02. 22:19:00
danimester1 2014.03.02. 22:19:38
Goku06 2014.03.02. 22:19:44
Amikor mi partiban voltunk a reallal, az azt jelentette hogy egy szinten vagyunk velük. Most hogy a milan partiban van velünk, az azt jelenti hogy mi nem vesszük komolyan a meccset. Furcsa egy logika.
Az hogy a bajnokságban szarul állnak az a szeptember óta tartó hullámvölgyeik miatt van, semmi köze ahhoz hogy március elején mit játszanak ellenünk. Ha kicsit több szerencséjük van az elején, most is izgulhatnánk. Szerencsére elbalfaszkodták az esélyt, köszi nekik..
amúgy a kommentem végén írtam hogy mi vagyunk a jobbak, de attól még 1-1 meccsen bármi megtörténhet, és nem kell rá kifogásokat keresni..
Alex8610 2014.03.02. 22:19:54
Kotrevák Kelly (törölt) 2014.03.02. 22:20:46
juve28adam 2014.03.02. 22:20:50
BigP86 2014.03.02. 22:21:14
JUVE76 2014.03.02. 22:21:54
Kotrevák Kelly (törölt) 2014.03.02. 22:22:22
Alex8610 2014.03.02. 22:22:42
MeGmOnDtaM 2014.03.02. 22:25:07
Alex8610 2014.03.02. 22:26:42
JUVE76 2014.03.02. 22:27:27
JUVE76 2014.03.02. 22:28:18
Alex8610 2014.03.02. 22:29:22
danimester1 2014.03.02. 22:29:31
Kotrevák Kelly (törölt) 2014.03.02. 22:29:42
Kotrevák Kelly (törölt) 2014.03.02. 22:30:56
Goku06 2014.03.02. 22:31:02
MeGmOnDtaM 2014.03.02. 22:31:13
Alex8610 2014.03.02. 22:31:52
Alex8610 2014.03.02. 22:34:52
JUVE76 2014.03.02. 22:35:38
Kotrevák Kelly (törölt) 2014.03.02. 22:35:49
Alex8610 2014.03.02. 22:36:10
Kotrevák Kelly (törölt) 2014.03.02. 22:36:27
juve28adam 2014.03.02. 22:36:36
BigP86 2014.03.02. 22:36:49
Kérlek nézzétek meg ezt a képet és minden kiderül.. :D na vajon ki áll itt is legközelebb Contéhoz? :DD
danimester1 2014.03.02. 22:38:48
Alex8610 2014.03.02. 22:40:01
MeGmOnDtaM 2014.03.02. 22:40:06
Apuleius 2014.03.02. 22:40:10
BigP86 2014.03.02. 22:40:43
@MdewC: Örülök is, az eredménynek, mint azt leírtam egy pár sorral feljebb..
Kotrevák Kelly (törölt) 2014.03.02. 22:41:10
danimester1 2014.03.02. 22:42:46
danimester1 2014.03.02. 22:43:42
danimester1 2014.03.02. 22:45:57
2014.03.02. 22:46:44
Poli-t sajnálom, mégha Milan-os is, jobbulást neki. Seedorf-ot is tisztelem, de azért k...va jó érzés, hogy leszopattuk a Milan-t.
Szerintem amúgy Padoin volt a legjobb. : )
Alex8610 2014.03.02. 22:51:42
Ádám.84 2014.03.02. 22:52:19
JUVE76 2014.03.02. 22:52:56
babo0410 2014.03.02. 22:53:38
west30 2014.03.02. 22:58:29
ToTTy-Juve 2014.03.02. 22:58:36
Forza!!!!
... ja és ha Pogbának lesz még 1-2 ilyen meccse, felőlem mehet a PSGbe.
benssz 2014.03.02. 23:00:22
ToTTy-Juve 2014.03.02. 23:00:37
Kotrevák Kelly (törölt) 2014.03.02. 23:00:53
Apuleius 2014.03.02. 23:01:43
Goku06 2014.03.02. 23:09:34
Romába pedig elvileg már bajnokként megyünk az utolsó előtti fordulóban..
Úgyhogy most ezt a 3 Fio elleni meccset kell lehozni, utána a többi már rutinból kell hogy menjen az EL mellett..
Kotrevák Kelly (törölt) 2014.03.02. 23:09:54
inter is -28ban van. Milánóban jégkorszak van.:-D Meg úgy általában mindenhol mögöttünk.
MeGmOnDtaM 2014.03.02. 23:17:56
JUVE76 2014.03.02. 23:18:46
Juventus 2014.03.02. 22:58:29
@JUVE76:
Én a tiédet szidnám...:-)
tjunior 2014.03.02. 23:26:46
Most kezdjük el sorolni? hogy Pogba már azon gondolkodik mennyit kérjen a PSGről? hogy Gigi tartott meccsben bennünket? stb. stb. nyertünk 69 pont, borzasztó közel a scudetto
Type-R 2014.03.02. 23:27:49
1. Ha bannoltalak volna, akkor nem írhatnál ide, ezt törlésnek hívják. Viszont ahhoz sem sok hiányzik.
2. Attól mert más szerinted vét a blogszabályok ellen, neked be kell tartanod azokat!
3. Az adminok nem tartoznak magyarázattal a ténykedéseikért.
omlossuti 2014.03.02. 23:31:04
hurbiny3k 2014.03.03. 00:05:14
Valamelyik kiscsapat ellen igazán ki lehetne próbálni..
Az utolsó 100 komment: