Az Il Corriere dello Sport értesülései szerint a Juventus karizmatikus középpályása, Andrea Pirlo közel áll ahhoz, hogy szignózza új kontraktusát a torinói óriásokkal.
A játékos jelenlegi szerződése az idény végével hatályát veszti, ami miatt több találgatás is napvilágot látott arra vonatkozóan, hogy Pirlo elhagyja az Öreg Hölgyet.
Úgy tűnik azonban, hogy a spekulációk nem voltak megalapozottak, hiszen az olasz lap azt állítja, hogy a 34 éves középpályás kész egy új, két éves szerződést aláírni a Bianconerivel.
Lehetőségeinek számbavétele után Pirlo tehát úgy döntött, hogy marad a Juventusnál, s segíti csapatát, hogy a hazai dominancián túl a Bajnokok Ligájában is sikereket érjenek el.
Az olasz válogatott játékmester 2011 nyarán ingyen érkezett a rivális AC Milan gárdájától, mely transzfer jó üzletnek bizonyult, elnézve Pirlo teljesítményét és sikereit Torinóban.
Pirlo eddigi fekete-fehér "regnálása" alatt 85 fellépésnél tart zebramezben, s ezeken a találkozókon 11 gólt, valamit 22 gólpasszt jegyez.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
venember83 2014.02.06. 09:49:47
tibbyjust 2014.02.06. 09:52:19
Olaszba még elmegy de a VB fogja ütni. Ősszel gyenge lesz, nyáron fontos egy helyettes.
JUVE76 2014.02.06. 09:58:21
BigP86 2014.02.06. 10:52:20
tjunior 2014.02.06. 10:58:50
MdewC 2014.02.06. 11:38:58
Igen, kellenek a fiatalok. De még Pirlo is. Nagyon. Nagyon nagyon.
Nem tudom tovább fokozni. (Mondjuk Padoin is játszhatna azon a poszton.)
Hajrá! :D
JUVE76 2014.02.06. 11:57:00
tjunior 2014.02.06. 12:45:59
babo0410 2014.02.06. 12:47:54
Del Pierot meg ne keverjük ide, mert ő 37 évesen távozott, és meggyőződésem szerint senki nem üldözte el, ő döntött így a padozás helyett (sokszor mondta, h szívesen kipróbálná magát külföldön). Max a bejelentés volt szerencsétlen.
babo0410 2014.02.06. 12:50:00
devil-z 2014.02.06. 13:42:54
Én úgy látom, hogy nekünk nagyobb szükségünk van még rá mint fordítva, de majd nyáron lesz pénz és hajaj!
tjunior 2014.02.06. 17:54:02
SoloLaJuve 2014.02.06. 18:03:47
persze,a calciopoli betett,de akkor is.
az utóbbi években amilyen edzők és játékosok megfordultak nálunk,amilyenek jelenleg is vannak (padoin,peluso,stb),amilyen bunkó paraszt és érthetetlen dolgokat művelnek (trezeguet,del piero elküldése,játékosok,akiket nemhogy el kéne küldeni,hanem meg sem szabadott volna venni,q szivatása,stb).
most itt van pirlo.sokat köszönhetünk neki,hasznos,bírom meg minden,de azért ne felejtsük el honnan jött.
trezeguet és del pierot simán,gondolkodás nélkül kib*****k a pi****a,pirlot,aki az egyik ősi riválisból jött meg körbeugrálják.
félreértés ne essék,nem bánom ha marad,de azért mégis magukba nézhetne nagyritkán a vezetőség minden egyes tagja conteval együtt.