Conte: „Kiváló teljesítmény”

Antonio Conte a vasárnapi mérkőzés utáni nyilatkozatában dicséretben részesítette csapatát a kiváló eredményért, amellyel a torinói gárda a Cagliari ellen elérte sorozatban tizenegyedik győzelmét a bajnokságban.

A bianconero csapat ezzel a győzelemmel új rekordot állított be klub szinten, mivel a Juventus eddig soha nem győzedelmeskedett sorozatban tizenegyszer a bajnokságban.

Conte Antonio orom.jpg„Kiváló teljesítményt láthattunk. Ismerve, milyen Juventus csapatok is voltak a múltban, bámulatos, hogy olyasmit értünk el, amit a Juventus történelemben még senki. A srácok megérdemlik a tapsot, mivel a futball rendkívül felgyorsult, és manapság alig van időnk kiélvezni ezeket a pillanatokat.”

„Most pedig folytatni kívánjuk a remeklési sorozatot, teljes tudatában annak, hogy lesznek olyan csapatok, amelyek azzal a céllal fognak pályára lépni, hogy megállítsanak minket” - nyilatkozta az edző a Sky Sport Italia stábjának.

A 4-1-es végeredmény ellenére a Cagliari nagyon jól kezdte a mérkőzést, és meg is szerezte a vezetést Mauricio Pinilla találata révén.

„A meccset nem kezdtük túl rosszul, azonban az első gólhelyzetből hátrányba kerültünk, majd ismét gólt kockáztattunk egy rögzített helyzetnél. Ezeket a hibákat ritkán engedjük meg magunknak. Ezt követően szóltam a srácoknak, hogy koncentráljanak a feladatukra, hiszen az agyuk diktálja a tempót a lábaknak.”

„Nehéz pillanatokban is jól játszottunk, és arra kényszerítettük a Cagliari csapatát, hogy kifárassza magát a mérkőzés első hatvan percében, ami rendkívül intenzívre sikerült. Ez a csapat az AS Roma ellen az Olimpicoban kiharcolt egy pontot, ez jól mutatja, milyen minőségű csapatról beszélünk.”

Andrea Pirlo helyére a második félidőben Claudio Marchisio érkezett, és ha már pályán volt, távoli lövésével meg is szerezte csapata vezető gólját. A mérkőzést a nézőtérről figyelte a Manchester United menedzsere, David Moyes, aki a hírek szerint Davide Astori és Claudio Marchisio megfigyelése céljából érkezett.

„Claudio fontos játékos a csapat számára, és köszönettel tartozom neki profi hozzáállása miatt, igazi bajnokot tisztelhetünk benne. Ebben a bajnoki idényben a cserepadra került, azonban nagyszerű bajnokhoz méltón viselte mindezt, és szívében hordozza a Juventust. Látható, hogy jó fizikai állapotban van, ma pedig ritmusváltásra volt szükségem középpályán, ő pedig képes volt mindezt megvalósítani.”

„Andrea Pirlo súlyos sérülést követően tért vissza, keményen edz, így elkerülhetetlen, hogy a meccs során lesznek hullámvölgyek a teljesítményében. Szerencsés vagyok, hogy olyan játékosok állnak rendelkezésemre a cserepadon, mint Claudio Marchisio és a többiek, akik készek beugrani szükség esetén.”

„Edzőként próbálom a legjobb döntéseket hozni, és a cserék kiválasztásánál próbálok mindenkit tetőtől talpig felmérni, mielőtt kiválasztanám a cserélni kívánt játékosokat. Nem a nevet vagy az arcot veszem elsőként figyelembe. Egyszerűen próbálom az elérhető lehető legjobb csapatot összeállítani. Néha hibás döntéseket hozok, más esetekben pedig jól döntök.” - zárta az interjút kissé önkritikusan a többszörös olasz bajnok edző.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr845755683

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

realsequator 2014.01.13. 09:39:36

Aki még egyszer kimeri ejteni a száján, hogy "igazi bajnok" azt száműzöm a bolygóról. :)

venember83 2014.01.13. 10:58:19

@realsequator: pedig egy bajnokcsapat bizony tele van bajnokokkal. :)

Kotrevák Kelly (törölt) 2014.01.13. 11:45:24

@realsequator: Ettől nekem is mindig hányingerem van, akárhányszor olvasom.:-)

JuvefanTomi 2014.01.13. 12:40:50

Pepe és Pirolo a kispadon kifugurázták a mestert :D hatalmas

JuvefanTomi 2014.01.13. 12:42:12

huuh ez elírtam , természetesen Pirlo volt a másik bohóc

steelo 2014.01.13. 13:18:02

Van erről valami videó? :D
Nekem a meccs elején azért egy fáradt csapat benyomását keltették a srácok de a végére persze felpörögtek a srácok és kiütközött a különbség. :)
Egyébként mi szóltok Berardihoz? Remélhetőleg megvan a következő évtized nagy Juve gólvágója ;)

devil-z 2014.01.13. 14:16:38

Az utóbbi 10 meccsünkön 28 gólt rúgtunk és csak kettőt kaptunk a bajnokságban, ez valami egészen félelmetes statisztika..

.. lenne, ha az olasz dominanciánk érne bármit is nemzetközileg. Még ha nehéz csoportba kerültünk volna, vagy sokkal kiéleződöttebb lenne a Serie A de nem, egy bombaformában levő Juve 6 pontot szerzett 6 meccsen bohóccsapatok ellen.

A bajnokságban 3. szezonban nincs ellenfelünk, ideje lenne nagyobb célok felé fókuszálnunk.

MdewC 2014.01.13. 15:50:34

@realsequator: :D Pedig egy "un vero campione" nem ütközik meg ilyeneken!!! :D :D

Ezzel a nyilatkozattal végképp eldőlt, hogy Marci a cserepadra szorult Pogba mögött. Akik ezt jósolták, igazuk lett. Ettől függetlenül most is azt gondolom, hogy a belső középpályánkon ők lehetnek a legfontosabb tartó pillérek az elkövetkezendő években. :)

Off: Berardinak nagyon örülök, sok szép hasonló megmozdulást kívánok neki, hogy teljesen leigazolva szeretett csapatunkban folytassa a hagyományokat, illetve az utánpótlás és felnőtt válogatottban is kiemelkedő sikereket érjen el. Szükségünk van az ilyen Olasz tehetségekre! Még hosszú út áll előtte, de az első lépést megette!

Hajrá!

realsequator 2014.01.13. 15:53:02

Te a Holdra mész!!!! De csak mert kamázlak!! :D

MdewC 2014.01.13. 15:56:38

@MdewC: Megette, vagy megtette, a lényeg ugyan az. :D

ToTTy-Juve 2014.01.13. 22:53:00

Tetszetős nyilatkozat. Eléggé önkritikus a mester magával, ez dicséretes. A játékosokat jól motiválja - még ilyenkor is. Bízom benne, hogy ez a gól Marcinak is ad egy jókora adag önbizalmat/lökést és visszatér a régi formájához.Tény, hogy Pogba most jobb formát mutat, de ha tényleg elmegy az ifjú francia, akkor már inkább egy Marci mint egy Naingolan 20 misiért.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3519) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10261) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4326) mercato (4279) nyilatkozat (7676) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4295) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (304) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása