Boldog Új Évet Minden Juventinonak!
Boldog Új Évet Minden Juventinonak!

Ezzel a poszttal szeretnénk minden kedves Olvasónak boldog, sikerekben gazdag új évet kívánni. Ebben az évben új tagokkal bővült a lelkes szerkesztőségi csapat, akiknek ezúton is szeretnénk megköszönni kitartásukat. Munkájuk eredményeként ezzel a poszttal együtt idén 1256 cikk…

Évértékelő blogmódra
Évértékelő blogmódra

Lassan eltelik a 2013-as esztendő is, ami során ismételten felültünk a Juve-hullámvasútra: történtek nagyszerű dolgok is, de néhány mérkőzés után sajnos keserű maradt szánk íze. Persze az, hogy ki miként ítéli meg a csapat teljesítményét, nagyon hajaz a "félig tele-félig…

Marotta Lameláról és De Bruyneről egyeztetett Londonban
Marotta Lameláról és De Bruyneről egyeztetett Londonban

A Tuttosport értesülései szerint a Juventus januárban ajánlatot tehet a Tottenham Hotspur játékosáért, Erik Lameláért és a Chelsea alkalmazásában álló Kevin De Bruyne-ért. A pletykákat tovább erősítette, hogy a Juventus igazgatója, Giuseppe Marotta vasárnap a helyszínen…

Capello: "Conte Juventusa erősebb az enyémnél"
Capello: "Conte Juventusa erősebb az enyémnél"

Az Öreg Hölgy korábbi vezetőedzője, Fabio Capello elárulta, hogy az Antonio Conte által vezényelt Juventus felülmúlta egykori csapatát. Fabio Capello 2004-2006 között ült a Juventus kispadján, s rendkívül eredményes időszakot élt meg Torinóban, hiszen a csapat ebben a…

A Monaco Contéval tervezheti a jövőt
A Monaco Contéval tervezheti a jövőt

Az olasz sajtó egyre élénkebben foglalkozik Antonio Conte jövőjével, s a Tuttosport legújabb állításai szerint a Juventus mesterét nemrég bemutatták a kimeríthetetlen anyagi forrásokkal rendelkező, ambiciózusan építkező Monaco alelnökének, Vadim Vasziljevnek is.  A…

A Manchester United beárazta Nanit
A Manchester United beárazta Nanit

A brit sajtó értesülései szerint a Juventusnak 22 millió euró körüli összeget kellene fizetnie, amennyiben valóban szerződtetni szeretné a Manchester United portugál szélsőjét, Nanit. A játékost a nyár folyamán már hírbe hozták a torinói klubbal, azonban Nani végül mégis…

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1850) bajnokság (3373) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (856) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1646) játékosokról (9898) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2426) meccsek (4141) mercato (4134) nyilatkozat (7424) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása