A Juventus tizenkét játékosára is válogatott fellépés vár

Világbajnokság 2014 logo.jpgEgy kis szünet következik az olasz bajnokságban, azonban a Juventus keretének tizenkét tagjára nem vár nyugodt pihenés, hiszen meghívót kaptak nemzeti válogatottjukhoz.

Egyesekre súlyos tétmeccsek várnak, így Martín Cáceres az uruguayi válogatottal szerepel majd a Jordánia elleni világbajnoki pótselejtezőkön, amelyeken a jövő évi brazíliai világbajnoki részvétel a tét. Paul Pogba az Ukrajna elleni két mérkőzésen válthatja meg saját és csapattársai jegyét Brazíliába.

Kwadwo Asamoah fél lábbal már a világbajnokságon tudhatja magát, hiszen Ghána 6:1-es győzelmet aratott az Egyiptom elleni pótselejtező első mérkőzésén, így alighanem kevés izgalmat kínál a Kairóban megrendezésre kerülő visszavágó.

Andrea Barzagli, Leonardo Bonucci, Gigi Buffon, Claudio Marchisio, Angelo Ogbonna és Andrea Pirlo az olasz válogatottal, míg Mauricio Isla és Arturo Vidal a chilei nemzeti csapattal szerepel majd barátságos mérkőzéseken, utóbbi annak ellenére, hogy 7-8 napos kényszerpihenő vár rá a Napoli elleni mérkőzésen begyűjtött combizomhúzódás miatt.

Az elmúlt hetekben formáját meglelő Fernando Llorente ismételten meghívót kapott a spanyol válogatott keretébe, s az Egyenlítői-Guinea, valamint a Dél-Afrika elleni mérkőzéseken próbálhatja meggyőzni Vicente Del Bosque szövetségi kapitányt arról, hogy helye van a 2014-es spanyol világbajnoki keretben.

A Juventus játékosainak pontos válogatott menetrendje a következő (a kezdési időpontok közép-európai idő szerint értendőek):

Martín Cáceres (Uruguay)

November 13. (szerda) 16:00, Amman: Jordánia-Uruguay világbajnoki rájátszás első mérkőzés

November 20. (szerda) 24:00, Montevideo: Uruguay-Jordánia világbajnoki rájátszás második mérkőzés

Paul Pogba (Franciaország)

November 15. (péntek) 19:45, Kijev: Ukrajna-Franciaország világbajnoki rájátszás első mérkőzés

November 19. (kedd) 21:00, Párizs: Franciaország-Ukrajna világbajnoki rájátszás második mérkőzés

Andrea Barzagli, Leonardo Bonucci, Gigi Buffon, Claudio Marchisio, Angelo Ogbonna, Andrea Pirlo (Olaszország)

November 15. (péntek) 20:45, Milánó: Olaszország-Németország barátságos mérkőzés

November 18. (hétfő) 20:45, London: Olaszország-Nigéria barátságos mérkőzés

Mauricio Isla, Arturo Vidal (Chile)

November 15. (péntek) 21:00, London: Anglia-Chile barátságos mérkőzés

November 19. (kedd) 02:00, Toronto: Chile-Brazília barátságos mérkőzés

Kwadwo Asamoah (Ghána)

November 19. (kedd) 17:00, Kairó: Egyiptom-Ghána világbajnoki rájátszás visszavágó

Fernando Llorente (Spanyolország)

November 16. (szombat) 23:00, Malabo: Egyenlítői-Guinea-Spanyolország barátságos mérkőzés

November 19. (kedd) 21:00, Johannesburg: Dél-Afrika-Spanyolország barátságos mérkőzés

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr915629227

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mr. Ocean 2013.11.12. 15:38:39

Nem értem barátságos meccsekre minek kellenek már ezek az emberek. Remélem elkerüli őket a sérülés, mert érdekes lehet még a következő meccseken a felállás a sok eltiltás és sérülés miatt..

MDaniel98 2013.11.13. 18:43:57

Minek kell ilyen hülye barimeccsre elmenniük a fontos játékosainknak,amikor ezeknek a meccseknek pont az lenne a lényege,hogy a szöv.kapitányok tudjanak kísérletezni?A VB selejtező természetesen más kategória.

Type-R 2013.11.14. 09:23:51

Gondolom le van zsírozva, hogy kiknek kell megjelennie egy barátságos meccsen, hogy a nézők kapjanak is valamit a pénzükért. Sajnos ez üzlet.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3376) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (857) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9900) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2427) meccsek (4145) mercato (4134) nyilatkozat (7426) Olasz Kupa (321) összefoglaló (408) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása