Conte: "A Roma teljesítménye ösztönöz minket"

A Juventus vezetőedzője szerint a Roma rekorddöntése a Bianconeri játékosainak is extra motivációt adhat a szezon hátralévő részében.

Antonio Conte_mereng.jpgA Sárga-bordók a szezon eddigi összes meccsét megnyerték, így tíz mérkőzés után 100%-osan állnak a tabella első helyén, ami egyben azt is jelenti, hogy a Napoli és a Juventus a második és a harmadik helyen öt pontos távolságból figyeli a pole-pozícióban tanyázó Farkasokat.

"A Roma valami rendkívüli dolgot művel az idén. Tíz meccset nyertek zsinórban, ami semelyik csapat számára sem könnyű, ideértve a régi, klasszikus gárdákat is." - fogalmazott Conte.

"Gratulálok nekik, remek teljesítményt nyújtanak, ami viszont számunkra is ösztönző, hiszen a tavalyi szezonban rajt-cél győzelmet arattunk, most pedig mi vagyunk az üldözők."

A fővárosi csapat hétvégén a Torino ellen lép pályára idegenben, ám Conte elismerte, hogy nem fogja támogatni klubja városi riválisát pusztán azért, hogy sikerüljön közelebb kerülni a Romahoz.

"A Juventus szurkolója vagyok, így csak a magam háza táján sepregetek. Csak magunkra összpontosítunk, ugyanis egy rendkívül nehéz meccs vár ránk Parmaban, abban a stadionban, ahol az elmúlt két idényben csak döntetlent értünk el." - adott hangot véleményének a mester.

A taktikus azt is elismerte, hogy valószínűleg pár játékos pihenni fog a keddi, Real Madrid elleni sorsdöntő Bajnokok Ligája meccsre, de a részletekbe nem volt hajlandó belemenni.

"Rotálni fogom a csapatot, de azt nem mondom meg, hogy kik pihennek." - vetette oda az újságíróknak Conte.

"Fabio Quagliarella felépült sérüléséből és már velünk edz, szóval vele is számolhatok. Most Stephan Lichtsteinerre és Mirko Vucinicre várunk."

Az újságírók Contehoz intézett következő kérdése arra irányult, hogy megtisztelőnek érzi-e, hogy ott lehet a FIFA Év edzője-díjának a jelöltjei között.

"Ez kétségkívül megtisztelő a számomra, azonban ne felejtsük el, hogy a legnagyobb érdem az elnök úré, aki azt a fontos döntést hozta meg, hogy egy Serie B bajnok, ám az első osztályban még semmit sem bizonyító trénert ültetett a Juventus padjára."

"Hogy ott lehetek a tíz legjobb edző között, az az elmúlt két év teljesítményének jutalma. Nyilvánvalóan büszkeséggel tölt el, ugyanakkor arra is ösztönöz, hogy folyamatosan javuljak." - fogalmazott a tréner.

"Én inkább a játékosaimat dicsérném, hiszen nekik köszönhető ami az elmúlt években történt. Egy edzőnek lehet 100.000 ötlete, módszere, de ha a játékosai nem követik őt, akkor bukásra van ítélve."

"Ez a jelölés nem az út végpontja, éppen ellenkezőleg, annak a kezdete. Én még nem adnám oda magamnak a díjat, még hosszú út áll előttem." - fejezte be az interjút Conte.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr85609292

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MdewC 2013.11.01. 17:05:28

Forza!

Szép volt Mister!

MDaniel98 2013.11.03. 14:55:39

Na,ez szimpatikus nyilatkozat!:)

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3521) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10265) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4328) mercato (4280) nyilatkozat (7679) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4297) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (96) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (305) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása