Carlos Tévez legutóbb átfogóbb nyilatkozatot adott az újságíróknak, amiben meglepettségének adott hangot az olasz bajnokság színvonalát illetően, és a legnehezebb bajnokságként jellemezte.
A csatár a nyáron csatlakozott a Juventushoz a Manchester City együttesétől, és az eddigi kiváló kezdés után a támadó elmondta véleményét a bajnokságról és új edzőjéről.
„Tényleg meglepődtem.” - olvasható a játékos véleménye a Tuttosport hasábjain. „Azt gondoltam, hogy itt könnyebb játszani, de ehelyett sokkal taktikusabb a játék, gyors és nagyon kemény munka.”
„Ez a legnehezebb bajnokság, amiben valaha is játszottam.”
„Úgy tűnik, mintha mindegyik csapat az ellenünk zajló mérkőzést világbajnoki döntőnek tekintené. Mindenki minket akar legyőzni, így muszáj mindig 100 százalékon teljesítenünk. Ez pedig rendkívül nehéz.”
„De a Juventus visszaadta a vágyat nekem, hogy ismét focizni akarjak. Ez a legjobb dolog egy játékos számára - boldognak lenni. És én itt boldog vagyok.”
„Conte kemény, de igazi fenomén. Nagyon meglepett - számára mindegyik mérkőzés döntő. Mindig győzni akar és sohasem elégedett.”
„Munkamániás ember - de ez látható az eredményekből, amit a pályán ért el a csapat. Valamint nem tűr ellentmondást annak azt a tekintélyt illetően, amit magáénak tud. Az első alkalommal, amikor beszéltünk, egyértelművé tette, hogy ő a főnök.”
„Antonio Conte itt kell, hogy maradjon. Azonban úgy gondolom, hogy bárhol máshol is nagyszerű eredményeket érne el. Nagyszerű edző és megalkuvást nem tűrő profi. Nem lenne gondja Angliában vagy Franciaországban se.”
„Hasonlítsam össze Alex Fergusonnal? Mindketten győztesek. Mindkét szakember úgy tekint egyesületére, mint a világ legjobb futballklubja. Alex Ferguson számára a Manchester United címere a legfontosabb ezt meg kell védeni mindenáron. És ugyanez igaz Antonio Conte vonatkozásában is.” - zárta az interjút a két edző szembeállításával a támadó.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.