A szerdai meccset követő interjúban Fabio Quagliarella is aggályát fejezte ki a Juventus legújabb szokása miatt, vagyis hogy mostanság a torinói bajnokcsapat a meccs elején hátrányba kerül az ellenfél szinte első adandó helyzete után.
Ez már a negyedik meccs, hogy az olasz bajnok 1-0 arányú vesztett helyzetből kell felálljon, az Inter, Koppenhága és Verona után most a Chievo szerzett meglepetésszerűen vezetést.
„Ez nem jó jel.” - nyilatkozta a nápolyi születésű csatár, aki ezúttal kezdőként lépett pályára a mérkőzésen.
„Az edzőnk, Antonio Conte a héten folyamatosan sulykolta belénk, hogy nem szabad hagynunk, hogy az ellenfél szerezze meg a vezetést a mérkőzésen.”
„Ezen dolgoznunk kell, még akkor is, ha mindeddig sikerült bizonyítani tartásunkat és visszajöttünk mindegyik meccsbe.”
Fabio Quagliarella góljával a Juventus egyenlített Veronában szerda este, de a látványos góljairól elhíresült csatárnak ezúttal több érintésre is szüksége volt ahhoz, hogy a labda megzörgesse belülről a hálót.
„Háromszor kellett próbálkoznom, mire végre áthaladt a labda a gólvonalon. Szerencsére gól lett belőle és ez segített, hogy tovább harcoljunk a győzelemért.”
A Juventus végül győzedelmeskedett egy öngólnak köszönhetően, hétvégén pedig a torinói Stadio Olimpico gyepén fog megmérkőzni a városi riválissal.
„Mostantól pedig a derbin jár az eszünk, ez rendkívül fontos meccs úgy a szurkolók, mint a játékosok számára. A Torino tetszetős és minőségi futballt játszik, reméljük, hogy szórakoztató meccsre fog sor kerülni.” - zárta az interjút optimistán Fabio Quagliarella.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
sanyi10 2013.09.26. 18:19:43
Type-R 2013.09.26. 18:30:56
Akkor a védelem volt a siker letéteményese, tavaly ez áttolódott a középpályára. Idén a csatárok mutatnak átlagon felülit?