A Verona elleni keret

Serie A 2013-2014.jpgAntonio Conte 23 fős keretet hirdetett az újonc Verona elleni hazai bajnoki találkozóra. Az elsöprő erejű Juventus győzelemmel végződő Szuperkupa mérkőzés során sérülést szenvedő Claudio Marchisio ismét a csapat rendelkezésére áll, s kész visszatérni a középpályára.

A Juventus kezdőcsapatában kisebb változások várhatóak az első három bajnoki találkozóhoz képest, hiszen az Öreg Hölgy mestere elismerte, hogy Gigi Buffon pihenőt kap majd, s helyette Marco Storari őrzi a kaput. 

A zebracsíkos együttes az Inter és az FC København elleni, csalódást keltő 1:1-es döntetlenek után találkozik az élvonal küzdelmeibe újra becsatlakozó Veronával, amelyre jó lesz odafigyelni, hiszen rögtön az AC Milan legyőzésével köszöntötték az új szezont.

A Juventus 23 fős kerete a következő:

Kapusok: Buffon, Storari, Citti

Védők: Chiellini, Ogbonna, De Ceglie, Peluso, Barzagli, Motta, Bonucci, Lichtsteiner

Középpályások: Pogba, Marchisio, Padoin, Pirlo, Asamoah, Vidal, Isla

Csatárok: Vučinić, Tévez, Giovinco, Llorente, Quagliarella

 15:00-kor kezdődő mérkőzést egyik adó sem közvetíti élőben, így maradnak a streamek, például itt vagy itt.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr915524985

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hellan (törölt) 2013.09.22. 14:08:48

#Juventus starting XI: Storari, Barzagli, Bonucci, Ogbonna, Isla, Vidal, Pirlo, Pogba, Asamoah, Tevez, Llorente #JuveVerona

babo0410 2013.09.22. 14:13:26

Aki nem tudná a meccset élőben nézni, annak ajánlom a livefootballvideo.com oldalt, itt meg lehet majd nézni a meccset, le se kell szedni, ha jó nete van vkinek. Nyerni fogunk, és jó lenne minél nagyobb arányban. Ma még Lazio és Milan győzelmeket is szívesen vennék. 4-0 legyen minimum a vége!

2013.09.22. 14:25:41

Tudtok még valami sopcastos linket? Sportlemonon nincs és livefootbalon sincs (még). Rojadirectán sincs........

Apuleius 2013.09.22. 14:37:50

Az Inter 7:0-ra nyert...

Apuleius 2013.09.22. 14:44:31

@Bigvee: Már van sopcast link a livefootball-on!

babo0410 2013.09.22. 14:45:46

@Bigvee: livefootballvideo.com
@Apuleius: Sassuolo mintha nem is lett volna a pályán. Ziegler nagy nulla volt, Marrone nem is játszik, pedig többet érne, mint bárki a keretükben. Hihetetlen mekkora nulla a Sassuolo.

2013.09.22. 14:45:56

@Apuleius: Thanks, Thanks ,Thanks!!! :)

2013.09.22. 14:49:07

@babo0410: köszönöm ezt is! :)

Györijuventino 2013.09.22. 14:54:21

Szeretném ha Pirlo-VIdal kettős nem játszaná végig a meccset és pihennénekk. Emelett jó lene ha cölöp löne gólt és Isla teljesiményére is kiváncsi vagyok.

Gabuero 2013.09.22. 15:05:51

Q kezdhetett vna na mind1 llorentenek is orulok

Apuleius 2013.09.22. 15:06:33

@babo0410: Köszi az összefoglalást, nem láttam a meccsből semmit, éppen most értem haza és csak az eredménnyel szembesültem.

Apuleius 2013.09.22. 15:07:00

@Bigvee: Nincs mit, nálam tűéles képminőségben megy.

The king of alibis 2013.09.22. 15:11:47

Nagy fos a játékunk. Ez a 3-5-2 pedig kezd vicc lenni.

babo0410 2013.09.22. 15:12:35

Kaput már körbelőttük, már jó lenne el is találni, mert így nem fogunk gólt szerezni.

Apuleius 2013.09.22. 15:13:42

Ez nem a Koppenhága elleni meccs ismétlése véletlenül?

babo0410 2013.09.22. 15:14:37

@norbi9107: 3-5-2 miért vicc? Megint azt csinálunk amit akarunk. Volt vagy 10 kapura lövésünk is. Megint a taktikát hibáztatjátok, mikor uraljuk a játékot. Ha lemosna az ellenfél a pályáról, még érthető lenne.

babo0410 2013.09.22. 15:16:04

11-es kellett volna legyen a Sassuolonak nem? Bonu kézzel ért lasztiba.

Kotrevák Kelly (törölt) 2013.09.22. 15:20:32

@babo0410: Há nem a veronával játszunk? Meg aztán Bonu nem is az interben játszik...

Tony. 2013.09.22. 15:20:46

Ez a nyomoronc kapus minden támadás végén le fog feküdni?

The king of alibis 2013.09.22. 15:20:55

Bonucci-nak ma is 2 posztot kell megoldania. A sajátját meg Pirlo-ét. Amúgy Pirlo pihenhetne egy kicsit. Csak itt van egy kis bibi, nincs kit berakni helyette. (Köszönjük Barmotta)

RuidaRobert 2013.09.22. 15:21:02

Kiváncsi vagyok a sok önjelölt edző kiket ültetne le a padra más taktika esetében. A keretünkben a belső védők és a belső középpályások a legjobbak...

The king of alibis 2013.09.22. 15:21:58

A kapust húzzák már a ganéra.

Györijuventino 2013.09.22. 15:22:18

Nagyon fáradt a belső 3 középpályásunk! Marci kell a szünetben és még ghánat középre huzni oldalra meg Peluso.

Gabuero 2013.09.22. 15:26:01

egesz jo ez a bonucci mind kh nak mind kk nak es csatarnak csa karh ebbol elsot kene ellatnia es a tobbieknek felebredni

devil-z 2013.09.22. 15:28:30

Ezen a szinten azért illene eltalálni azt a kurva kaput ennyi próbálkozásból

babo0410 2013.09.22. 15:28:43

@Kotrevák Kelly: Milyen igaz :D Miért írtam Sassuolot? :D

Tony. 2013.09.22. 15:32:30

Pirlo kb. mintha a pályán sem lenne. Tévez próbál irányítani, passzolni, lőni..

Sz.Alex 2013.09.22. 15:34:02

Megint nagyon jól játszunk...

Gabuero 2013.09.22. 15:34:19

teveznek is matri szindromaja van

danimester1 2013.09.22. 15:36:00

Tevez mit hagyott ki kb. 5 m-ről...Jó ég mikor lövünk gólt?!
@Apuleius: Az igen!!!Az ellenfél azért egy Sassoulo volt,de ez mégis tisztelet parancsoló....Mocsok dögevő horda....

The king of alibis 2013.09.22. 15:37:03

Jól játszunk ismét. Úgy érzem, idén nem lesz címvédés.

The king of alibis 2013.09.22. 15:39:03

Faxa. Meg is érdemeltük. Egy hatalmas rakás sz.rok vagyunk.

Sz.Alex 2013.09.22. 15:39:05

ezazzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzz fantasztikus teljesítmény hatalmas grat!!!!!!!!!!!

babo0410 2013.09.22. 15:39:10

Fasza! Verona vezet! Ébresztő! Pirlo takarodj a retkes k. anyádba, kb -1 ember a pályán!

Gabuero 2013.09.22. 15:39:15

mia fasz elmeek telefonalni visszajovok haloban a labda...

supicool 2013.09.22. 15:39:20

ezért a szarkupacért megyek 1 busszal később...

Apuleius 2013.09.22. 15:39:22

Mondom én, hogy ez a koppenhágai meccs ismétlése...

danimester1 2013.09.22. 15:39:28

KIRÁLY!!!!!!!!!!!!!VEZET A VERONA!!!!MI A BÚBÁNATOS LÓF@SZT CSINÁLUNK??!?!?!VÁLTSUNK SZERKEZETET PL. 3-4-3-RA VAGY TUDOM IS ÉN DE EZ NEM MEHET ÍGY TOVÁBB!!!!!!!!!!!!!

Györijuventino 2013.09.22. 15:39:29

ha nem jön Marci és Q kikapunk

Gabuero 2013.09.22. 15:39:36

Hallod mit mond az Agi ? a verona vezet?

Apuleius 2013.09.22. 15:39:59

A védőink mi a bánatos szart csinálnak?

juve28adam 2013.09.22. 15:41:11

nemtom mit mondjak....

danimester1 2013.09.22. 15:42:17

NA!!!!Ezért szerződtettük!!!Gyerünk tovább nehogy ráüljünk az "eredményre"!!!

The king of alibis 2013.09.22. 15:42:36

@babo0410: Te takarodj a k anyádba. Hogy mersz így beszélni egy kiváló játékosról még akkor is, ha nem játszik jól. Köszönd meg a Barmottádnak, hogy nincs kit berakni helyette, még hullán is játszania kell te f.kalap.

bagyulajuve 2013.09.22. 15:42:50

ezt rendesen bevert, Tevez _O_

babo0410 2013.09.22. 15:43:09

Épp szidni akartam Tévezt, erre betalál! Szerencséd! :D Még lőj 4-et! :D Llorente viszont eddig nem túl jó!

MdewC 2013.09.22. 15:43:16

TEVEZ!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
BASSZUK MÁR SZÉT ŐKET!!!!!!!!!
ÉBRESZTŐ!!!!!!!!!!
MINDENKIT SZÉTSZEDŰNK!!!!!!!!!

Tony. 2013.09.22. 15:43:18

A Juventusnak jelenleg 1 értelmes játékosa van: Carlos Tévez!

Apuleius 2013.09.22. 15:43:20

Azért ez a Tévez egy kurva jó focista.

Gabuero 2013.09.22. 15:43:58

felidobe pirlo le Q be es 3-4-3 mehet Llorente EK q-tevez szelso na ez kellene!

Kotrevák Kelly (törölt) 2013.09.22. 15:44:24

Vicc kategória, amit csinálunk foci néven. Meg is érdemelné a verona, h nyerjenek. És még mi akarjuk megvédeni a bajnoki címünket... Hahaha!

danimester1 2013.09.22. 15:44:24

A spori mire adott sárgát és szabadot?!Tiszta szerelés volt vaze!!!!

Györijuventino 2013.09.22. 15:44:25

@Tony.: nem kell ennyire végletekben gondolkodni...

devil-z 2013.09.22. 15:45:00

Tévez úgy hajt, küzd mint egy igazi Juventino, le a kalappal a legjobb csatárunk előtt.

Trieszt120506 2013.09.22. 15:45:20

A top 4-2-3-1-es klubbokban alapfelszereltség 2-3 ilyen típusú játékos, mint Tevez.

Kotrevák Kelly (törölt) 2013.09.22. 15:45:46

Ha nem lenne egy db Tevezünk, szarban lennénk.

The king of alibis 2013.09.22. 15:46:26

Ez a spori egy igazi barom.

Trieszt120506 2013.09.22. 15:46:40

amúgy egy értelmes sopcast-os linket dobhatna valaki!

The king of alibis 2013.09.22. 15:47:02

Ez a Llorente 100-szor jobb futballista, mint Mártika volt.

Gabuero 2013.09.22. 15:47:13

Isla egesz jo jo lenne ha magara talalna azt akkor lenne egy beadni tudo szelsonk!

danimester1 2013.09.22. 15:47:17

Annyira egyszerű a taktikánk mit a faék!Körbe adogatjuk az ellen 16-osát majd belöbbölik szinte az esetek 90 %-ban rosszul...Így nehéz lesz.de nem csak ez a meccs hanem az egész szezon.Semmi ötlet semmi váratlan húzás csak a fent említett sz@r...Meccsek óta sz@r nézni amit csinálnak.

supicool 2013.09.22. 15:48:05

@babo0410: és te ugatsz le másokat te majom????????
Pirlo nélkül az előző két évi bajnokságban esélyünk sem lett volna.
Igaz, hogy idén 1 kupac fos, de akkor is gondolkozzál már el!!!!!!!!!!!!

Gabuero 2013.09.22. 15:49:15

na az sztem 3/4 ig bentvolt! de mind1 a picsaba...

babo0410 2013.09.22. 15:49:37

@Tony.: Azért ennyire nem kell elájulni tőle. Ha olyan jó lenne, akkor az inter vagy a dánok ellen belőtte volna a győztes gólt! Eddig a BL-ben nem megy neki, nagyobb ellenfél ellen nem villog.

juve28adam 2013.09.22. 15:50:05

bazeg Tévez milyet lőtt :O

Apuleius 2013.09.22. 15:50:06

Ez hogy a picsába jött ki?

The king of alibis 2013.09.22. 15:50:11

Ez nem volt benn? Nem is tudom mi lenne velünk, ha Tevez lesérülne. Ez az ember egy zseni. Azt hiszem, méltó emberre került a 10-es mez. Llorenteeeeeeeeeeeeeeeeeee

Trieszt120506 2013.09.22. 15:50:16

végre egy értelmes beadás!

Gabuero 2013.09.22. 15:50:17

erik a szolo Llorente vesszo fodoraa levele

danimester1 2013.09.22. 15:50:25

B+B+B+!!!!!!!!!!!Baszk góóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóllllllllllllll!!!!

Tony. 2013.09.22. 15:50:45

Tevez elképesztő mit játszik.

babo0410 2013.09.22. 15:50:56

Llorente gól!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

MdewC 2013.09.22. 15:51:09

Mostmár biztos, hogy ez az az időszak, AMIKOR NINCS SZERENCSÉJE EGY CSAPATNAK.
LLORENTE!!!!!!!!!!!!!!!!
GOOOOOOOOOOOOOOOLLLLLL!!!!!!!! FEJJEL!!!!!!!!!!!!
FORZA!!!!!!!!!!!!!

Gabuero 2013.09.22. 15:51:11

ahogy fifaba a Hajdu B mondana: a Fejjatek az erossege!

juve28adam 2013.09.22. 15:51:13

Llorente feje :DDDDDDDDDDDD

The king of alibis 2013.09.22. 15:51:38

Llorente üde színfolt Mártika után. Végre egy normális befejező csatár. Nem pattannak el tőle a labdák, és még jól is játssza meg.

Apuleius 2013.09.22. 15:51:44

@babo0410: "Ha olyan jó lenne, akkor az inter vagy a dánok ellen belőtte volna a győztes gólt! "

Ez aztán a komoly érvelés...

"Eddig a BL-ben nem megy neki, nagyobb ellenfél ellen nem villog."

Hány meccsről is beszélünk? Ne beszéljünk már hülyeségeket, ha lehet.

danimester1 2013.09.22. 15:52:06

Persze persze persze Vidal tud beadni,védekezni,támadni....Kéne még 2-3 Vidalt igazolni.....

Györijuventino 2013.09.22. 15:52:28

Nem értem a hiszitket és nagyot mondó bölcsességeket. Srácok csak nekem tünik fel , hogy a belső 3 középpályásunk kik utóbbi években csapat legerőssebbje fáradt , mert nincs cseréjük?!?! Marci visszatér és megfelelő rotálással nem lesz itt gond esetleg ghánait is be kell húzni középre.

Cannavaro 2013.09.22. 15:53:28

fernandoooooooooo!!! na ideje volt már!! remélem átestünk, az egész éves mélyponton.....

devil-z 2013.09.22. 15:53:36

Mikor láttam utoljára fejes gólt, atyaég. Teljesen megérdemelte, de emeljük ki Vidalt is aki odavarázsolta a labdát a fejére.

The king of alibis 2013.09.22. 15:54:03

@Györijuventino: És akkor majd játszhat balon Ashton De Ceglie.

Cannavaro 2013.09.22. 15:54:30

@Györijuventino: TELJESEN EGYETÉRTEK!!!!!!!!!!!!!!!! +1

babo0410 2013.09.22. 15:54:35

Eddig 4 forduló alatt kaptunk 3 gólt. Össze kéne kapnunk magunkat. Nagyon várom már, hogy Marci visszatérjen, Pirlo ma is hihetetlen mennyire súlytalan.

Györijuventino 2013.09.22. 15:55:51

@norbi9107: Peluso inkább , nem volt rossz BL-ben és kiscsapatok ellen el lehet viselnia cél érdekében.

Trieszt120506 2013.09.22. 15:56:18

Egyébként Pirlo pályán van? Feltűnően keveset van nála a labda, sokkal inkább Pogbára van bízva a támadásépítés. Az öreg előrébb helyezkedik a megszokottnál úgy 10 méterrel...

Tony. 2013.09.22. 15:56:52

Pirlo-t már félidőben le kellene hozni, emberünk semmit nem csinál az ég világon. Elbújik vmeik védő mögé és sétálgat.

The king of alibis 2013.09.22. 15:58:15

@Trieszt120506: Szerintem meg Bonucci építi a támadásokat. Szinte Pirlo-val egy vonalba játszik. Ezért is írtam a meccs elején, hogy ma is 2 poszton játszik.

babo0410 2013.09.22. 16:00:20

@Apuleius: Két meccsen kellett volna megmutatnia mekkora zseni, nem sikerült. És az tény, hogy a BL-ben sosem ment neki annyira a gólszerzés. Eddig a BL mérlege 33 meccsen 6 gól, Cityben egyet se szerzett. Remélem itt megtáltosodik, de egyenlőre ezek a tények. És remélem magára vállalja a vezér szerepet, és a nagy csapatok ellen is tud majd döntő gólt lőni.

danimester1 2013.09.22. 16:01:17

Nem fogtok egyetérteni velem,de Pirlo le,Pogba vagy Asa a helyére és behoznám az olasz Messit baloldalra...

danimester1 2013.09.22. 16:04:03

Egyébként ha már itt tartunk azért az nem gyenge,hogy majdnem minden meccsünkön gólt kapunk...

babo0410 2013.09.22. 16:04:05

@danimester1: Esetleg Marci is bejöhetne vagy 15-20 percre.

Cannavaro 2013.09.22. 16:04:35

@danimester1: nem tűnik hülyeségnek!!! de conte kizárt, hogy ezt meglépje!!!

The king of alibis 2013.09.22. 16:07:02

@juve1986: Előbb fog beállni Padoin, mint hogy ezt meglépné.

danimester1 2013.09.22. 16:07:24

Gio mellet szóljon az is,hogy lőni tud,amit hiányolok a meccseinken egy-egy Pogba vagy Tevez kísérleten kívűl,plusz a kisember szabadot is tud (jól) lőni...Kockáztatni kellene és esélyt adni a háttérbe szorultaknak is.Pihentetni lehetne Tevezt és Vidalt.Nem fognak tudni egy egész szeont végig játszani kupástul és Bl-estől együtt.

danimester1 2013.09.22. 16:09:12

@norbi9107: Sajnos ez a realitás annyival kiegészítve,hogy Pelusot kihagytad.Igaz ő nem annyira unszimpatikus mint Padoin.(Peluso beadásából egalizáltunk Dániában)

MDaniel98 2013.09.22. 16:12:00

@danimester1: Hát nem tudom,nem tűnik hülyeségnek,de én nem nagyon szeretem Gionak,eddig a Juvéban mutatott "elbűvölő" játékát,így azt gondolom talán mégsem kellene megkockáztatni ezt a lépést.

danimester1 2013.09.22. 16:14:54

@Juventus FC 15: Erre csak azt tudom mondani,hogy más nincs,mert rövid a padunk.Nem volt időnk és keretünk rá,hogy megerősítsük.....

Tony. 2013.09.22. 16:15:06

Lehet rosszul látom, de mintha nem is nagyon akarnák megjátszani Pirlo-t, oda sem adják neki.

juve28adam 2013.09.22. 16:20:01

ez a Tévez hihetetlen

Cannavaro 2013.09.22. 16:20:41

@norbi9107: szinte biztos, hogy ez meg is történik!! sajna....

Gabuero 2013.09.22. 16:20:58

dik bonucci 30 rol milyen fake lenditeseket tol xDD

MdewC 2013.09.22. 16:21:11

Ogbonna teljesen ok.

Tony. 2013.09.22. 16:22:56

Conte megint a 75. percben fog cserélni?

The king of alibis 2013.09.22. 16:25:06

@Tony.: Ez a mániája, most már úgy látszik.

danimester1 2013.09.22. 16:25:12

Ez szép volt Pirlo papától,de ma nem sok mindent csinált idáig.

Gabuero 2013.09.22. 16:25:26

azert szabadoknal kell egy pirlo nekunk akarmilyen halvany is a mezonyben

babo0410 2013.09.22. 16:26:59

Vezet a Roma, két pont előnyük van így velünk szemben.

Gabuero 2013.09.22. 16:27:46

hajaaj eleg lazara vette veronai kapus

Apuleius 2013.09.22. 16:27:58

Beakadhatna végre Pogba valamelyik lövése.

Tony. 2013.09.22. 16:27:59

Megszűnik az emberhátrány.

The king of alibis 2013.09.22. 16:28:25

Nah levitte Conte Szundit. Csoda.

realsequator 2013.09.22. 16:29:42

Olyannak érzem a meccseinket mint a jó öreg Microsoft Windows bemutatókat. Nagy dumálás meg nyilatkozatdömping aztán a nyilvános bemutatón jön a kék halál...

Szbence 2013.09.22. 16:33:53

Marci visszatért <3

MdewC 2013.09.22. 16:43:00

Addig baszakodunk, amíg...
Legyen már meg a 3.!

Szbence 2013.09.22. 16:47:00

@MdewC: Giovinco helyzete tizi lett volna

MdewC 2013.09.22. 16:47:13

Vucsi mi a retkes hányást önzőzik ennyit, miért passzol ennyire szarul az utolsó utáni pillanatban??????????????????????????????
Nevetséges ahogy menőzünk.

devil-z 2013.09.22. 16:47:27

vucsinics te barom.

Apuleius 2013.09.22. 16:48:16

Okos fiú ez a Mirko...

juve28adam 2013.09.22. 16:48:17

felesleges volt Vucitól...

juve28adam 2013.09.22. 16:52:23

ennek a giovinconak egy normális passza nem volt még...

Szbence 2013.09.22. 16:53:23

@juve28adam: Még mindig többet csinált mint vucinic..

Gabuero 2013.09.22. 16:55:14

huh kellett a 2 klasszis

danimester1 2013.09.22. 16:56:29

Ha nem is sima,de a 3 pont a lényeg.Vuci meg...

MdewC 2013.09.22. 16:59:27

Forza!
NAGYON KARCSÚ!
Nagyon kellett!
Ha ez nincs meg, akkor azért az elvesztett 2 pontért egész évben tekerhettünk volna.
Marci szerencsére visszatért!
Mirko ma egy bunkó paraszt önző gyerek volt, ezért kár pályára lépni. Ha tudja hozni a szokásosat, akkor nincs vele gond, de a mai az kritikán aluli volt.
Llorente végre, Tevez egy állat!
Nem gondoltam volna, hogy év elején már a kp lesz az a csapatrész, amiért aggódni kell. THANK YOU VEZETŐSÉG!
Összességében csak így tovább, mégha nehezen is, de jöjjenek a győzelmek!
FORZA CSAPAT!

Györijuventino 2013.09.22. 17:03:59

Fáradtan megvan a 3 pont . Remélem meni fog a rotálás tovább most védelemben Bonunak kell pihennie. Tevez is pihenjen és PIrlo hétközi fordulóban és Ghánai hellyett megint Peluso.

babo0410 2013.09.22. 17:04:46

Na nyertünk. A meccs szerintem nem volt rossz, Pirlo remélem hosszú időre kiírta magát Marci visszatérésével a kezdőből. Nem szakadtunk meg, pihenő üzemmódban játszottunk. Sajna kaptunk egy gólt, mert elhittük, h ennyi is elég, és nyerünk. Viszont a vezetést viszonylag gyorsan meg is szereztük, utána újra visszaaludtunk. Ogbonna jól játszott, méltó cseréje a védőinknek. Isla jó volt, Llorente meg gólt lőtt, azon kívül remélem lesz még jobb is. Nem rossz, de ennél több kéne. Összességében nem volt rossz a meccs, megvan a 3 pont, ha nem takarékon játszunk, akkor megszórhattuk volna a Veronát. Sajna most szükség is lett volna rá, mert sajna így a 4. helyen tanyázunk, és 4 csapat is több gólt szerzett nálunk. Este Forza milan, mert nem lenne jó, ha a Napoli két pontra lépne meg tőlünk.

babo0410 2013.09.22. 17:12:29

Annyit adtunk ki magunkból amennyi kellett. Nem kell aggódni. Megint a szövetség okosan állította össze a naptárat, nem lehet minden meccsen pörögni, pláne mikor 3 naponként kell meccselni. Nincs ezzel gond. Amíg jönnek a győzelmek, addig teljesen jó, ha nem hajtják szét magukat. A Napoli is múlt héten ilyen volt. 71. percben találták az első gólt, utána kellett egy piros, hogy lezárják a meccset. Teljesen normális ez, ha a BL-ben is szeretnénk jók lenni. Nyertünk, csak ez számít!

pedronegro (törölt) 2013.09.22. 17:12:53

Egyébként Bonucci lesz az új Pirlo?????

MDaniel98 2013.09.22. 18:13:53

@pedronegro: Nem is lenne rossz."Házi" megoldás,ráadásul Ogbonnát betehetjük a helyére szóval nem lenne lyukas a védelem.

mpite 2013.09.22. 18:20:36

Ha jól értettem az olasz kommentátort, Pirlo a csere után beviharzott az öltözőbe.

realsequator 2013.09.22. 18:36:08

Sokan más véleményen vannak, de én imádom Llorente-t. Már soxor elmondtam milyen régóta szeretem és amikor ideigazolt majdnem kiugrottam a bőrömből. Remélem belejön a játékba és sok sunyi "kibújok fejessel" és "lábasgóllal" hálálja meg a rajongásom.

Másrészről félek ezektől a "félgőzzel elég lesz" meccsektől mert megszívhatjuk a végén. Szorosabb bajnokság lesz a tavalyi két idénynél és nagyon félek, hogy kipukkan a lufi. Idén számos csapat van aki megbüntet az elvesztegetett pontokért.

A 3 pontnak örülök de a helyzetek kihasználásával idén is gondok vannak.

Pirlo-nak köszönjük meg az elmúlt 2 év teljesítményét, de nem hiszem, hogy tudna annyit hozzátenni a játékunkhoz mint eddig. Ma is (bár szó szerint volt ma egy + árnyéka) inkább fent se lett volna. Képtelen elhagyni az emberét...

Tévez meg Tévez. Zseniális.

Marci jó, hogy visszatért.

Goku06 2013.09.22. 18:36:32

@Juventus FC 15: :D szép is lenne Bonucci a középpályán, és amilyen sokan vagyunk a középpályán, elképzelhető hogy egy-két sérülés után el is jutunk oda hogy kényszerből megcsodálhatjuk :D

Goku06 2013.09.22. 18:39:54

@mpite: na ez viszont egy nem túl jó hír, ha van róla valami bővebb infó, írjátok meg :)

Drughi Di Bianconeri 2013.09.23. 18:24:31

@realsequator: Végre valaki, aki -rajtam kívül- örült Llorentének ! :)
Egyet értek a többi mondandóddal is.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3519) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10261) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4326) mercato (4279) nyilatkozat (7676) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4295) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (304) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása