Mérkőzés utáni nyilatkozatában Antonio Conte úgy vélte, hogy a döntetlenre végződő milánói rangadó megmutatta, az Inter és a Juventus egyaránt versenyben lesz a bajnoki címért.
"Ma bebizonyítottuk, hogy az Inter harcban lehet a tabella első helyéért, a Juventust pedig rendkívül nehéz legyőzni." - mondta Conte a Sky Sport Italianak.
"Azt láttam, hogy a csapatom kiválóan játszott egy nehéz helyszínen, egy olyan csapat ellen, amelynél minden adott ahhoz, hogy versenyben legyenek a végéig, főként mivel nincsenek európai kötelezettségeik, s így jobb erőállapotban tudnak majd maradni."
"Ami a legjobban tetszett az az erőfeszítés és akarat volt, hogy jó teljesítményt nyújtsunk. Hátrányba kerültünk, de dühvel válaszoltunk, s azonnal vezethettünk volna 2:1-re is."
"A második félidő elején elővigyázatosabbnak és koncentráltabbnak kellett volna maradnunk, de ez nagyon nehéz volt, mivel olyan sokan a válogatottaknál szerepeltek, s néhányan megfizették ennek az árát."
Az első félidőben besárguló Stephan Lichtsteiner már nem futott ki a pályára a második félidőben, ugyanis Conte tartott attól, hogy a kiállítás sorsára jut.
"Stephan lapot kapott, s ez kockázatot jelentett, amikor az összes Inter játékos a játékvezetőhöz szaladt, s a kiállítását követelte. Játékosként szerzett tapasztalataim szerint pontosan tudom, hogy ilyen esetekben a játékvezető csak a következő esetre vár, hogy felmutathassa a piros lapot. Valójában kivártam a félidőt, hiszen már előbb is lecserélhettem volna."
Conte eddig mindhárom bajnoki mérkőzésre ugyanazt a kezdőcsapatot küldte pályára.
"A keret rotálása be fog következni, amikor eljön az ideje. Jelen pillanatban a Serie A az igazi célunk, ahol valami történelmi tettet hajthatunk végre ebben a szezonban."
"Álmomban sem jutna eszembe rotálni a keretet az Inter ellen. A soron következő néhány mérkőzés során meglátjuk majd, hogy valójában milyen erősek vagyunk, mivel eddig csak heti egyszer játszottunk. Bízom a srácokban, akik eddig még nem játszottak olyan sokat."
"Fabio Quagliarella jó formában van, sőt talán a legjobb formában azóta, hogy a Juventusnál vagyok. Kiváló edzésmunkát végez, s észben tartom őt, hiszen mindenki játéklehetőséget kap."
"Fernando Llorente a kerethez tartozik, de kihagyott egy évet, s ez azzal jár, hogy veszített élességéből, így időre van szüksége, hogy tökéletes erőállapotba kerüljön. Nem fogom mély vízbe dobni azelőtt, hogy készen állna rá, csak azért, hogy a médiát boldoggá tegyem."
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
MDaniel98 2013.09.15. 18:49:27
Trieszt120506 2013.09.15. 18:54:35
A Milan nagy szarban lesz, mert 3-4 csapat is jobb náluk!
Drughi Di Bianconeri 2013.09.16. 09:46:02
WTF ?!
csakajuve111 2013.09.16. 09:56:00
Valószínűleg úgy értette, hogy az izé bebizonyította, hogy esélyes, mi pedig bebizonyítottuk, hogy nehéz minket megverni. Nem hiszem, hogy mi bizonyítottuk volna, hogy az izé esélyes...
Drughi Di Bianconeri 2013.09.16. 10:11:41
Csak az üzenetével nem értek egyet.
Nekem nem tetszik ez a megalkuvó hozzáállás, amit a pályán tanúsítottunk és a meccs utáni nyilatkozatokból is az jön le,hogy jó az x.
Conte itt díjazza az erőfeszítést és az akaratot, hát...ha az volt az akarata,hogy alibizzünk és valahogy, szerencsésen xet érjünk el, akkor érthető másképpen nem.Erőfeszítést meg véletlenül sem láttam.
Tudom nagyon jól,hogy a Calcioban pont a nagy rangadók tudnak leginkább unalomba fulladni, a túlbiztosított taktikai "harcok", a "csak ne kapjunk ki" elv mentén lehozott meccsek miatt; de amit a pályán nyújtottunk számomra nem volt kielégítő,nem szenvedtünk vereséget, de aligha rajtunk múlt.amúgy meg:
"A gyõzelem nem a legfontosabb, a gyõzelem egyszerűen minden"
venember83 2013.09.16. 10:44:23
Apuleius 2013.09.16. 10:50:10
Ha Conte valóban így vélekedik, elképzelni nem tudom, hogy miért egy félig sérült, a mérkőzést gyakorlatilag értelmes labdaérintés nélkül hozó Vucinic került a kezdőbe.
Apuleius 2013.09.16. 10:56:43
venember83 2013.09.16. 11:10:56
Apuleius 2013.09.16. 11:32:07
Vucinic még magához képest is halovány volt, s ha Conte valóban így látja Quagliarella formáját, akkor mikor szán neki játéklehetőséget, ha nem most? (a kérdés természetesen költői)
Type-R 2013.09.16. 12:17:43
Apuleius 2013.09.16. 12:25:08
venember83 2013.09.16. 12:25:44
Type-R 2013.09.16. 14:57:25
MdewC 2013.09.16. 15:22:23
Nem szeretnék belelátni semmit a nyilatkozatokba, de ezzel és a mostanában megjelent nyilatkozatokkal (és a későbbiektől is ezt várom) az a baj, hogy úgy állítják be a "pénzhiány" miatt kialakult vészmegoldás igazolásokat és csapatépítést, hogy a szurkolók elvárásait csökkentsék. Ezekkel a nyilatkozatokkal, magasztaljuk az ellenfeleket és nem tűzünk ki BL reményeket, egyrészről szimpatikus szerénységnek tűnik, másfelől palástolják azt az igazoláspolitikát, amit az elmúlt pár évben tapasztaltunk. Röviden: Így kell elsikálni a dolgokat. Ne legyenek elvárásaink, ugyanakkor minden rendben van profik vagyunk, de az ellenfelek szintén... Olcsó politika, semmi más, egy jól meghatározott sajtókommunikáció alapján.
Ettől függetlenül tudom, hogy a Mister és vele együtt mindenki meg tesz mindent a csapatért, vért izzadunk a pályán, meghalunk ha kell és afelől sincs kétségem, hogy a hivatalosan is 30. bajnoki címünk a legfontosabb! (Nekem is az!) Kis türelem és jöhet a BL is! Azt várom, hogy Conte vezérletével besöpörjük (ha nehezen is) a bajnokságot és a kupát is, jövőre pedig tovább erősödve jöhet Európa. Conte remélem velünk szeretne BL-t nyerni.
Hajrá!
csakajuve111 2013.09.16. 20:47:22
Az utolsó idézetedet pedig a 38. forduló végén fogjuk többszörösen mindenki orra alá dugni :)